Szabad Ifjuság, 1951. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1951-04-06 / 14. szám

ISS I április 8. ELMEGYÜNK A VASMŰHÖZ... Szerkesztőségünkbe nap mint nap számtalan levél érkezik, amelyekben a fiatalok megírják, hogy részt akarnak venni a ha­talmas békemű, a Dunai Vasmű felépítésében. Több fiatal — kö­zépiskolás, egyetemista — arról számol be, hogy a nyári szünidő egy részét a Dunai Vasmű épít­kezéseinél szeretné tölteni, így akár önkéntes rohammunkájával is hozzájárulni a hatalmas béke­mű megteremtéséhez. A beérke­zett levelekből közöljük az alábbi részleteket: Ottmaradok dolgozni az óriási gyárban Szeretnék beszámolni arról, ho­gyan fogant meg bennem az elha­tározás, hogy én is elmenjek Duna­­pentelére dolgozni. A mi falunk, Békéserdő, a Horthy-korszakban el­hanyagolt, nyomorúságos hely volt. A felszabadulás után gazdag, vi­rágzó községgé alakult át. Van már szövetkezetünk, darálómalmunk, te­lefonunk, villanyunk, kéttantermes iskolánk, 120 holdas rizstelepünk, boldog, szabad, vidám életet élünk. Ezért határoztam el, hogy a Dunai Vasmű építkezéséhez megyek, így akarom meghálálni azt a rengeteg szépet és jót, amit az elmúlt évek folyamán kaptunk a nép államától. És az a tervem, ha felépítettük a vasművet, ottmaradok dolgozni az óriási gyárban, szakmát tanulok. Harcolni akarok azért, hogy minél több vasat és acélt adjunk gyá­rainknak, minél több mezőgazdasági gépet tudjunk gyártani és hazánk minden faluja, községe boldog és gazdag életet éljen. Ifj. Kiss Gy. János, Békéserdő távoztuk, hogy nyári vakációnk egy részét Dunapentelén munkával tölt­jük el. Eddig már több mint negy­venen jelentkeztek, akik részt akar­nak venni a Dunai Vasmű építkezé­sénél. Egy év múlva tanítók le­szünk. Arra gondolunk, hogy mint tanítók a haza és a szocializmus szeretetére, hősiességre, helytál­lásra, a nehézségek leküzdésére kell nevelnünk a fiatalokat. Mind­erre a legszebb és legjobb példákat találjuk majd a Dunai Vasműnél. Ezeket a példákat majd fel­használjuk nevelői munkánkban is. Pataki Gyula, Pedagógiai Főiskola II/b. évfolyam A legnagyobb vágyam teljesül A legnagyobb vágyam, hogy részt vehessek ötéves tervünk legna­­nagyobb alkotásának, a szocialista városnak, a Dunai Vasműnek fel­építésében. Már régen tervezgetem, hogy elmegyek Dunapentelére s most ezt a régi vágyamat valóra­­válthatom. Autogénhegesztő vagyok és azt hiszem, munkámnak nagy hasznát tudják venni a Dunai Vas­műnél is. Hr. Sebők József, Csepel A nyári szünetben Pentelére megyünk Mi, a kalocsai általános gimná­zium tanulói kultúrcsoportot alakí­tottunk. Kultúrcsoportunk most ké­szül Beaumarchais: „Figaro házas­sága” című színművének előadá­sára. Sok gonddal készülünk az előadásra és reméljük, hogy sike­rünk lesz. Egy merész terv is meg­született bennünk: elhatároztuk, hogy nyáron lemegyünk Dunapen­telére és kultúrcsoportunk ott is előadja a színdarabot, így akarunk néhányórás szórakozást nyújtani a Dunai Vasmű építőinek, így akarjuk bebizonyítani, hogy szívvel-lélekkel velük vagyunk. De nemcsak ezt ter­vezzük. Gimnáziumunk több ta­nulója már régebben elhatározta, hogy a vizsgák után Dunapentelére megy és nyáron részt vesz az épí­tésben. Gábor Pál, kultúrcsoportvezető, kalocsai általános gimnázium Szaktudásunkat értékesíteni tudjuk a Vasműnél A Szabad Népben olvastunk egy levelet, amelyben egy idős szakmun­kás felhívja a fiatalokat, hogy mi­nél számosabban jöjjenek építeni a Dunai Vasművet. Ekkor határoztuk el, hogy valóra váltjuk régi tervün­ket: mi is elmegyünk Pentelére. Én lakatos vagyok, a barátom, Jordán Bálint asztalos, azt hiszem mind­kettőnk szaktudását értékesíteni tudjuk majd a Dunai Vasműnél. Úgy gondoljuk, hogy minél hama­rabb munkába kell állnunk. Nagy örömmel megyünk Dunapentelére, hiszen magyar fiatal számára nem lehet nagyobb kitüntetés, mint a béke acélerődjét építeni. Elvtársi üdvözlettel Dezső­ Antal, Jordán Bálint Öcsöd. A jövendő tanítói a Vasműnél nevelődnek Mi, a Pedagógiai Főiskola má­sodik évfolyamának hallgatói elhn­ A Rákosi Mátyás Művek Varrógépgyárában Tatár András érte el a Kongresz­­szusi Héten a legmagasabb egyéni teljesítményt, 431 százalékot. A varrógép­fejek elkészítésénél hat mű­velet helyett nyolcat végez. — Sztahanovista. Pinke Katalin rácsformáló az Egyesült Izzóban. A Kongresszusi Héten 334 százalékos csúcseredményt ért el. Munkáját teljesen selejtmentesen végzi. Áp­rilis 3-án kapta meg a szta­hanovista oklevelet A földalatti gyorsvasútépít­kezés 8. számú munkahe­lyén dolgozik Farkas Gyula keszonmunkás. A 140 szá­zalékos keszonos sztahano­vista szintet messze túl­szárnyalva, a Kongresszusi Héten 205 százalékos ered­ményt ért el. Április 3-án, felszaba­dulásunk évfordulójának előestéjén, szerte az or­szágban összegyűltek az üzemek dolgozói, hogy a munkások legjobbjainak kiosszák a sztahánovista okleveleket. Új sztahá­­novistákat avattunk ezen a napon, újabb fiatalok százai álltak be a mun­ka hőseinek sorába. Bi­­kov, Makszimenko, Dubjága, Amoszov, a szovjet sztahánovisták segítségével megindult is szárbaszökkent a ma­gyar Sztahánov-mozga­lom, s most sztaháno­­vistáinkon a sor, hogy továbbadják, százezrek kincsévé tegyék e gaz­dag tapasztalatokat. A Tráncsics-bőrgyár boxmű­­helyében dolgozik Dénes Erzsébet ifjúmunkáslány. A Kongresszusi Héten kiváló eredményt ért el. Átlagban most is 150 százalékot telje­sít. Csak elsőrendű anyagot gyárt. — Sztahanovista. Április 3-án kapott sztahá­novista oklevelet Györkös István, a Ganz Villamossági gyár 70. számú, a Kon­gresszusi Héten legjobb eredményt elért brigádjának vezetője. Munkamódszerét eddig nyolc társának adta át Benedek Márta ifjúmunkás­ lányt, a Kelenföldi Textil­­kombinát ifjúsági üzemé­nek szövőnőjét április 3 án minőségi sztahanovista ok­levéllel tüntették ki. Kilenc­vennyolc százalékban mi­nőségi anyagot gyárt. BÜSZKÉK VAGYUNK RÁJUK! SzAbadj­gság A PÁROSVERSENYRŐL A párosverseny a szocialista munkaverseny egyik formája. Két üzem dolgozói, műhelyek, brigádok, munkások nemes ver­senyre kelnek egymással: melyi­kük tud több acélt adni a hazá­nak, várjon melyikük gyárából ke­rül ki több teherautó, melyikük ad több traktort, több szövetet, több ru­hát. Ilyen verseny,­­amikor az erő­sebb segíti a gyengébbet is és együtt örülnek sikereiknek — csak a kapitalizmus igájából felszaba­dult, szocializmust építő ország­ban lehetséges. Példamutató vállalásaikkal a Csepel Autógyár ifjúmunkásai pá­­rosversenyre hívták a Hofherr­­traktorgyár fiataljait és vállalták, hogy 50 tonna öntöttvashulladékot gyűjtenek össze, lakatos tovább­­képző-tanfolyamot szerveznek a fia­talok számára és kifejlesztik a „Békeharcos Gépkocsivédnök ” . f mozgalmat. A mozgalom keretében a fiatalok egyéni számlákat vezet­nek a takarékosságról, s aki egy autó árát megtakarított, annak fény­képét belehelyezik a teherautóba, amely a Békeharcos Gépkocsivéd­­nök-ifjúmunkás nevét fogja vi­selni. A Lámpagyár kilencszáz ifjú­munkása párosversenyre hívta ki a Gamma-gyár ifjúmunkásait, Nina Nazarova­ mozgalmának kiszélesí­tésére, a normán aluli teljesítmé­nyek felszámolására. A két üzem sztahanovista ifjúmunkásai tapasz­talatcserét szerveznek egymás kö­zött, munkamódszereik átadására. A Lámpagyár fiataljai azonban nem vonják be a versenybe a fia­tal mérnököket, technikusokat. Pe­dig a mérnökök, technikusok, műve­zetők segítsége nélkülözhetetlen feltétele a verseny sikerének. A párosversenyekben vegyen te­vékeny részt az üzemek minden ifjúmunkása. Kutassák fel a műhe­lyek, brigádok szűk keresztmetszeteit, gyenge pontjait. Beszéljék meg a pártszervezettel, a műszaki vezető­séggel, hol van leginkább szükség az ifjúság alkotó lendületére, első­sorban azt a műhelyt szervezzék ifjúsági műhellyé, ott alakítsanak ifjúmunkásbrigádokat, ahol erre szükség van. Tegyék a verseny központi kérdé­sévé az anyagtakarékossági moz­galmat. Sok helyen még mindig szívesebben foglalkoznak a „mutató­­sabb” százalékokkal és kevés, vagy éppen semilyen figyelmet sem for­dítanak arra a türelmes, odaadó küzdelemre, amelyet minden meg­takarított kiló szénért, színesfémért, hengereltárúért, faanyagért, import­anyagért kell vívni. Az anyagtaka­rékosságban csak akkor tudunk eredményeket elérni, ha a fiatalok szélesebb tömegeit mozgósítjuk. Csak a tömegek ezer szeme fedheti fel mindenütt a pazarlást, a sárbahullott téglát és csavarokat, a feleslegesen égő villanylámpákat, csakis a legszélesebb tömegek tár­hatják fel az üzemek rejtett tarta­lékait, a kihasználatlanul heverő gépeket és szerszámokat, az el­fekvő készleteket. Néhány üzem fiataljai párosver­­seny-szerződésének hibája, hogy az alkatrészek és félkészáruk gyártá­sánál nem fordítanak elég figyel­met a terv túlteljesítésére, a terv­szerűség biztosítására. Így fordult elő a Fémáru- és Szerszámgépgyár­ban, hogy a forgácsolóműhely dol­gozói már nyolc hónapra való gép­­alkatrészt gyártottak, de a szerelő­­műhely a harmadik havi alkatrészt sem tudta összeszerelni a tervszerűt­len üzemvezetés miatt. A fiatalok vegyék fel a harcot az ilyen szer­vezetlenség ellen! A párosverseny során hívják ki egymást versenyre az ifjúsági üze­mek, az üzemek sztahanovistái, brigádjai , az üzem minden fia­talja. Kössön minden fiatal hosszú­­lejáratú versenyszerződést. Alakul­janak új brigádok, nevelődjenek az ifjú sztahanovisták ezrei. Ünnepel­­jük május elsejét, a békéért való harc jegyében a termelés növelésé­vel, az anyagtakarékosság további kiszélesítésével. S. T. Százhárom hold föld meghódítása Vasárnap este történt Nemesnád­udvaron. Nagy Sándor a falu párttitkára egy pillanatra letette a ceruzát, végigsi­mított homlokán és köszöntötte a szo­bába belépő Mártát. — Mi újság Baján? — kérdezte lá­nyától, aki aktív DISZ-tag volt és újra kezébe vette a ceruzát. — Megvolt az értekezlet — felelte Mária. — Miről volt szó? —. A falusi DISZ-szervezetekről meg a tavaszi munkákról. Nagy Sándor nem kérdezett többet. Az asztal fölé hajolt és tovább szá­molt. Mária egy darabig nézte a sok számot, aztán mikor nem tudott rá­jönni, hogy mit számol apja, megkér­dezte­— Mi ez a sok szánt? — A falu határa, a föld. Mária most sem értette, de nem za­varta tovább apját. Megvárta amíg be­fejezi és újra megkérdezte, mit jelent ez a sok szám a papíron. Nagy Sán­dor ceruzájával a számokra mutatva magyarázta Máriának, hogy a falu ha­tár­ában több mint száz hold parla­gon fekszik már négy év óta. — Több mint száz hold? — csodál­kozott Mária. — Több mint száz hold! — vála­szolta erősebb hangsúllyal Nagy Sándor. — De miért? —­­kérdezte Mária ap­ját.— Hanyagságból? — válaszolta Nagy Sándor és összehajtotta a szá­mokkal teleírt papírt, a hanyagság­ból" fé Amikor Nagy Sándor lefeküdt, Má­ria ült az asztal mellé, széthajtogatta a füzetlapot, s úgy, mint az apja, ő is számolni kezdett. Ceruzája keményen véste­ a számokat papírra. Összeadott, szorzott, kivont, nehéz munka volt, de eredményes. A végeredmény 103 hold lett! Nagyobb betűkkel írta ezt a szá­mot a papírra és talán tízszer is alá­húzta. Itt nőtt fel a faluban, jól ismerte a határt. Nem egyszer járt már a­z öreg szőlő felé, megfordult nem egyszer a mélyvölgyben is, de még soha nem vette észre a sok parlagon fekvő ki­halt szőlőt. Szégyelle is magát! Előbb észre kellett volna venni! Sokezer fo­rintos kár ez a falunak és az egész országnak! De most nincs idő a saj­nálkozásra. Itt állnak a tavaszi mun­káik közepén és a 103 hold föld még mindig parlagon áll! Meg kell művelni ezt is! Az idén aratni, csépelni, burgonyát és kukori­cát kell szedni erről a területről is. Miért nem osztotta ki ezt a földet a tanács? Miért nem gon­doskodott róla? Késő éjszakáig töprengett ezen Má­ria és úgy határozott, hogy másnap apjával és a fiatalokkal utána néznek mi az oka annak, hogy parlagon áll 103 hold.* A válasz rövid volt: Parlagon áll 103 hold részben már használhatatlan szőlő. Még nem próbáltuk kiadni, de nem is kellene senkinek, hiszen két­­három évig nem lesz rajta termés. Az adót és a terménybeadást pedig csak­úgy kell teljesíteni, mint a termőterü­letről. Szabály az szabály! — mondták a tanácsban.* Szabály az szabály? És a föld ma­radjon megműveletlenül? Ilyen szabály nincs a mi országunk­ban! Ez volt a fiatalok véleménye, akik vasárnap délben összegyűltek a tanácsházán. Nagy Sándor elvtárs is ott volt, a falu párttitkára. A fiatalok javaslatokat, ötleteket adtak Nagy elv­társnak, segítették munkáját. Vállal­ták, hogy a DISZ-szervezet külön meg­művel 3—4 holdat. A többit a DISZ- tagok, ki-ki szüleivel együtt. Még az­nap üzenetet küldtek a földművelés­ügyi minisztériumba és kérték az elv­társakat, hogy ne szó szerint, hanem az értelem szerint kezeljék a „para­grafusokat”.­ Másnap megjött a válasz. Azt a föl­det, amelyiken használhatatlanok a szőlőtőkék, ki kell szántani és meg kell művelni, gabonát, burgonyát, kukoricát kell bele vetni. A másik részét, azt még — e héten — szakembereik meg­vizsgálják és megállapítják életre le­het-e kelteni a szőlőt vagy sem. Ha igen, azt is ki kell adni megművelésre, de nem kell érte fizetni haszonbért. A fiatalok a DISZ-helyiségben várták az üzenetet. Mindannyian boldogok vol­tak a hírre és már rögtön neki indul­tak volna, hogy kiirtsák a négyéves gazt, füvet, hogy újra életre keltsék a földet. De előbb megbeszélték a mun­kát, a tervet. Elhatározták, hogy első lépésként április 4-én reggel kimen­nek a határba, megkeresik a sok apró parcellát, összeírják, melyik hol fek­szik, milyen áll­apotban van és javas­latot tesznek a kiosztásukra. Április 4-e reggelén munkával ün­nepeltek a nemesnádudvari fiatalok — a 103 hold föld nem marad már soká parlagon. Pintér József 5

Next