Szabad Ifjuság, 1955. október-december (6. évfolyam, 231-308. szám)
1955-10-16 / 244. szám
író, rendező a „Különös ismertetőjel"-ről Vészi Endre: Hisszük, hogy a film eljut az ifjúság szívéhez A „Különös ismertetőjel” című filmünk végre eljutott a közönséghez. Azért írom így: végre, mert hosszú út előzte meg a film elkészültét s e munka irodalmi kézirata — terjedelemben — felér egy vaskos regénnyel. Munkánkat Schönherz Zoltán emlékének ajánlottuk; az ő alakja adott ihletést a filmbeli Szabó Imre történetéhez. Szenvedélyes, jelentős, magával ragadó egyéniség. Miközben írtam, formáltam hősöm alakját, az a különös dolog történt velem, hogy egyre jobban a hatalmába kerültem, egyre inkább a szívemhez nőtt s veszélyes, férfiasan bátor útjain egyre szaporább szívdobogással követtem. Úgy véltem megközelíteni jellemét, hogy azt kutattam, mi adott neki oly szinte félelmetesen nagy erőt, hogy a halállal szemben is győzelmes tudott maradni? Tulajdonságai, kedvtelései, megnyilatkozásai a legemberibbek: az élet szeretete sugárzott minden mozdulatából. És ez az ember, akiben annyi hajlam és befogadóképesség volt a gyengéd szeretetre, az otthon derűjének, harmóniájának átélésére — ez az ember lemondott minderről népének, hazájának szabadságáért. Ellentmondás ez egy jellemen belül? Nem. Inkább, sokkal inkább: egység. Az élet szenvedélyes szeretete a nagy forradalmárok, a nagy hazafiak tulajdona. Csak az tud harcolni a boldogabb életért, aki tudja, milyen szép is lehet az élet s hogy az ember képes arra, hogy ezt a boldog életet kiharcolja és megteremtse. Kommunista világnézete, s ezzel azonos emberszeretete: ez adott erőt, hitet, perspektívát neki, még a kivégzőhelyen is. Gondolom, ez a munka, amelyet Várkonyi Zoltán rendező annyi művészi hittel, szeretettel és gondolattal fogalmazott meg a film nyelvén, eljut az ifjúság szívéhez. S ezért is örülök a Szabad Ifjúság ezzel kapcsolatos nagy filmpályázatának, amely alkalmas arra, hogy elsősorban a pályázóknak, de nem utolsósorban a film írójának, rendezőjének, művészeinek tanulsággal, okulással és bátorítással szolgáljon. Ami még az alkotás öröménél is nagyobb Elmondta: Várkonyi Zoltán A magyar filmrendezők és filmírók az utóbbi időben egyre inkább rájönnek arra, hogy ha állandó harcban levő életünkről, múltbeli és mai életünkről olyan művészi alkotást akarnak létrehozni, amelyet a közönség nemcsak elfogad, de igényel is, akkor közelebb kell kerülniük az emberhez, közelebb a valóságos élethez. A „Különös ismertetőjel“ kísérlet ebben az irányban. Nem állítom, hogy nincs a filmnek néhány olyan jelenete, amely még őrzi a régivágású politikai filmek maradványait, de miután most már ismerem a közönség reagálását, megállapíthatom, hogy Szabó Imrét, Kati sofőrt, a csendes Annát, a keményöklű Busa Jánost és a többieket szívükbe zárták az emberek, s amit ezeken a szereplőkön keresztül az író és a rendező el akart mondani, az valóban eljutott a nézők szívéig. Bevallom, egyáltalán nem közömbös a film alkotói számára, milyen művük fogadtatása. Talán még az alkotás öröménél is nagyobb öröm látni a moziból kijövök könnyeit, felindultságát. Az író és a rendező akkor boldog, akkor érte el célját, ha felzaklatta, megrendítette és megerősítette a vetítés két órája alatt a nézőt. Én különösen boldog vagyok, ha ez a film az ifjúság számára jó példát tudott mutatni, ha követendő hősöket állított elébe, olyan hősöket, akik túl az osztályukért vívott harcon, teli vannak emberi érzésekkel, örömökkel és gondokkal, szerelemmel, akik közel tudnak jutni a szívekhez. Az ifjúság számára különösen azért jelentőségteljes film a „Különös ismertetőjel“, mert olyan időszakról beszél, amelyet a mai fiatalok egyáltalán, nem, vagy alig ismernek, és amelyet a jelen néha fellépő nehézségei közepette olyan hajlamosak egyesek elfelejteni. Éppen ezért melegen üdvözlöm a Szabad Ifjúság „Mi a különös ismertetőjelük?“ című érdekes és tanulságos filmpályázatát. Kíváncsian várom a pályaművek beérkezését, úgyis, mint a „Különös ismertetőjel“ rendezője és úgyis, mint e filmpályázat zsűrijének tagja. Gilelsz New York-i hangversenye Emil Gilelsz, a kitűnő szovjet művész hangversenyt adott New Yorkban. A szovjet zongoraművész nagysikerű koncertjén Mozart, Chopin, Prokofjev és Sosztakovics alkotásai szerepeltek. A hangverseny után a „Columbia Artist’s Menagement” nevű vállalat elnnöke fogadást adott Gilelsz tiszteletére. A fogadáson résztvett Zarubin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete, valamint számos amerikai zeneművész és zenekritikus. Fiatal magyar író művét mutatták be Moszkvában A Moszkvai Ifjúsági Színház bemutatta a „Tengeri Géza” című színdarabot. A színmű szerzője Junger Béla, fiatal magyar író, aki a moszkvai Gorkij Irodalmi Intézetben tanul. A darab a magyar úttörők életéről szól. A „Körhinta” című készülő új magyar film forgatócsoportja hétfőn Debrecen környékére utazik, ahol a film külső felvételeit veszik fel. JÖN! JÖN! A 9-ES MAI FILMTÖRTÉNET Irta: Méray Tibor Kossuth-díjas Zene: Vincze Ottó Operatőr: Illés György Kossuth-díjas, Nemzetközi Békedíjas Rendezte: Makk Károly Főszereplők: Molnár Tibor — Makláry Zoltán Kossuthdíjas, kiváló művész — Darvas Iván — Gábor Miklós Kossuth-díjas — Krencsey Marianne — Ajtai Andor Kossuth-díjas, érdemes művész — Zolnai Zsuzsa — Szemere Vera — Simon Zsuzsa Kossuth-díjas — Sivó Mária és még sokan mások. IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílik a Csók István Galériában október 18-án, kedden délután 5 órakor Kissné Harpai Katalin textiltervező iparművész és Lévayné Szabó Erzsébet üvegcsiszoló iparművész műveiből. A kultúrotthonok, művészeti együttesek november 7-re készülnek Országszerte megkezdődtek az előkészületek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának méltó megünneplésére. Készülődnek a kultúrotthonokban, az üzemi, vállalati és szövetkezeti művészeti csoportokban is. A karcagi kultúrotthonban a termelőszövetkezetek fiataljaiból és a város pedagógusaiból álló színjátszócsoport Jókai „Az aranyember“ című regényének színpadi változatával készül az ünnepre. Szolnokon november 7-én mutatkozik , be a város nemrégiben alakult népi együttese.. Ugyancsak november 7-én lépnek először a közönség elé a jászberényi kultúrotthonban alakult zeneiskola növendékei is Csajkovszkij és Hacsaturján műveivel. Csongrádban a megye felszabadulása tiszteletére rendezett ünnepi hetek befejező előadásait rendezik meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának előestéjén és november 7-én. Hódmezővásárhelyen ez alkalommal mutatkozik be a város nemrég alakult ének-, zene- és táncegyüttese. A makói központi színjátszó együttes a csongrádi Kossuth Kultúrházban vendégszerepel a november 7-i ünnepségek során, Makón pedig a hódmezővásárhelyi Somlay Artúr Színpad művészei adnak műsort. Az ugyancsak hódmezővásárhelyi Petőfi Kultúrház színjátszói Szentesen Gárdonyi „A bor” című népszínművét adják elő. Nagyszabású ünnepségeket rendeznek november 7 alkalmából a tatabányai kultúrotthonokban is. A Dózsa Bányász Kultúrotthon színjátszói szovjet színdarabot tanulnak erre az alkalomra, a táncegyüttes orosz népi táncot mutat be a forradalom évfordulóján. Tolna megyében az elmúlt napok során 107 kultúrotthonban kezdték meg az előkészületeket november 7-re. Az ünnep tiszteletére több művészeti együttes egész estét betöltő színművet tanul. A szekszárdi központi színjátszó együttes ebből az alkalomból adja elő Lavrenyov „Leszámolás” című drámáját, a paksi színjátszók a „Nagygazda lánya” című bolgár színművet tanulják meg az ünnep tiszteletére. A november 7-i ünnepségek során a Tolna megyei kultúrotthonokban több mint 1500 népi színjátszó, táncos és énekes lép fel. Mai keresztrejtvényünk A 100-ik magyar—osztrák labdarúgó mérkőzés alkalmával megemlékezünk a több mint négy évtized előtti híres válogatott csapatunkról. Ez az együttes, amelynek névsorát közöljük, soksok diadalt szerzett a magyar színeknek. A függ. t. sz. a kapust és a hátvédeket, a vízsz. 6 sz. a fedezetsort, a függ. 10., 18., 4., 20. sz. pedig a csatárokat ismerteti. VÍZSZINTES: 1. Olympus isten. 9. Cicának szól. 10. Felhevültség. 12. Operaházunk Kossuth-díjas főrendezője és tervezőművésze. 13. Költőiesen juttat. 10. BL. 17. Alnak neki. 19. Helyhatározás. 20. Torbággyal egyesült Pest megyei község. 21 . össze-vissza mar! 22. Német kettős mássalhangzó. 23. Hómai 51. 24. Iiven a hátulról jövő támadás. 25. UIT. 26. Ez a romániai bánya, mint aranylelőhely, már a rómaiak korában ismeretes volt. 23. Király — francia nyelven kimondva. 29. Duplanullás liszt.jelzés. 30. Állat hímje. 32. Eszménykép. 34. AKB. 36. Műyenségi jelző. 37. M. N. 38. Személyes névmás. 39. Nyakbavaló. 40. Éneklő hang. 41. Fő szempont. 44. Szomorúság. 45. Személyemen. FÜGGŐLEGES. 2. Sajtféle. 3. U. C. 5. Turgenyev híres regényének címe. 6. Szeszes ital. 7. Római 49. 8. Céljainak megnyerő. 11. Ablakvédő. 14. Ülő alkalmatosság 15. Igen ritka utónév. 27. Répáshutai Olvasó Egylet. 31. Fundamentum. 32. Férfinév. 33. Szín. 35. Buta, ostoba, gyengeeszü. 41. Azonos hangzású betűk. 42. Kettősbetű. 43. Vajda János. Figyelem! Az o és ó, illetőleg az ö és ő betű között nem teszünk különbséget! — Új rejtvényversenyünk megindulásáig a naponként megjelenő rejtvényeket kizárólag szórakoztatás céljából, jutalmak nélkül közöljük. A megfejtést szükségtelen beküldeni! Szombati megfejtés: Csiky Gergely ház. — Szingaléz. — Csárdás. út 35 Sto te 29 22 M sck T 36 kO 2? 23 38 10 33 r 3 '\ir ló jao jSk 23 Y 3k 35 139 Vl Iy Mi a különös ismertetőjelük ? A Szabad Ifjúság nagy filmpályázata A „Különös ismertetőjel’ című új magyar film bemutatásával kapcsolatban a Szabad Ifjúság szerkesztősége pályázatot hirdet, írják meg olvasóink: 1. Kit választanak példaképül a film hősei közül és miért? 2. Melyikjelenet tetszett meg legjobban a filmből, melyik volt számukra a legtanulságosabb és miért? Pályázni lehet mindkét kérdésre, vagy a két kérdés egyikére írott válasszal. A pályaművek nem haladhatják meg a kézzel írott 3, vagy géppel írott 2 oldalnyi terjedelmet. A pályázaton egyénileg és csoportosan lehet részt venni. Csoportosan csak DISZ-alapszervezet, DISZ- csoport pályázhat. Szervezzenek a filmről ankétot, tanulságait foglalják írásba és ezzel vegyenek részt a pályázaton. A legjobb pályaművet beküldő három DISZ-szervezetet, DISZ- csoportot az alábbi díjakkal jutalmazzuk: I. díj: 1 db. filmfelvevőgép. II. díj: 1 db. világvevőrádió. III. díj: 1 db. táska-lemezjátszó. Az egyénileg pályázó fiatalok között a következő jutalmakat adjuk ki: I. díj: 1 db. Zorkij-fényképezőgép. II. díj: 1 db. világvevőrádió. III. díj: 1 db. Dongó-kerékpármotor. IV. díj: 1 db. Csepel-kerékpár. V. díj: 1 db. Ljubitel-fényképezőgép. Ezenkívül a film főszereplőinek 100 dedikált fényképét osztjuk szét a dicséretben részesülő pályázók között. A pályaműveket a Szabad Ifjúság szerkesztősége címére (Budapest, VIII. Rökk Szilárd u. 6.) kell beküldeni, a pályázó neve, pontos lakcíme és munkahelye feltüntetésével. A borítékra ráírandó: „Filmpályázat”. Beküldési határidő: 1955. december 31. A pályázat eredményét 1956. január 15-i számunkban hozzuk nyilvánosságra. A legjobb pályaműveket közöljük a Szabad Ifjúságban. Filmpályázatunk hírei Megalakult a Szabad Ifjúság nagy filmpályázatának leváló bizottsága. A zsűri tagjai: Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas érdemes művész, Hollós Ervin, a DISZ Központi Vezetősége titkára, Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes, Ruttkay Éva színművésznő, Sinkovits Imre színművész, Somogyi Erzsi Kossuth-díjas érdemes művész, Simon Gy. Ferenc, a Szabad Ifjúság kulturális rovatánk vezetője, Várkonyi Zolán Kossuth-díjas érdemes művész és Vészi Endre író. A csoportos pályázaton úttörőcsapatok és a Petőfiiskolák is részt vehetnek. ★ A kollektív mozilátogatások megrendezéséhez kedvezményeket biztosít a Népművelési Minisztérium Országos Moziüzemi Vállalata. 1. A DISZ-szervezetek kérhetik, hogy azok a filmszínházak, amelyek a „Különös ismertetőjel“ című filmet játsszák, a rendes előadáson kívül a DISZ- szervezet részére külön előadást tartsanak. 2. A DISZ-szervezetek kérhetik, hogy vasárnap délelőtt matiné előadáson is tűzzék műsorra a filmet. 3. Egyetemi hallgatók, általános iskolai és középiskolai tanulók, ipari tanulók a filmszínházak délőtti, illetve délutáni első előadásán, legalább 10 főből álló csoportok látogatása esetén 1 forintos, illetve 1 50 forintos kedvezményes helyárral nézhetik meg a filmet, a DISZ-szervezet, vagy az iskola igazgatója igazolása alapján. 4. Azok a DISZ-szervezetek, úttörőházak, iskolák, iparitanuló-intézetek, amelyek saját filmvetítőgéppel rendelkeznek 1 forintos egységes belépődíj mellett a filmet saját helyiségeikben is bemutathatják. A külön előadások és csoportos mozilátogatások ügyében a DISZ-szervezetek forduljanak a helyi filmszínház üzemvezetőjéhez, és a saját helyiségeikben rendezendő vetítésre a megyei moziüzemi vállalatoktól (megyeszékhely), Budapesten a Fővárosi Tanács Mozgóképüzemi Vállalatától (Bp. V., Petőfi Sándor u. 17.) kérték a filmet.★ A ,,Különös ismertető jel" - ről tartandóan két ok levezetéséhez segítséget nyújt a DISZ budapesti bizottsága, illetve a megyei bizottságok előadócsoportja. :,oooocxxDoooooooooooooooooocooocx)oooocxxX3ooooooooooooooooQooooooooocoooooocxX)aooc színhazak műsora Október 16. vasárnap. Operaház: A fából faragott királyfi, Székelyfonó (11), Don Carlos (7). — Erkel Színház- Traviata (11), Coppélia (7). — Nemzeti Színház: Bánk bán (7). — Katona József Színház: Tartuffe Vizváry-bérlet 2. előadás (7). — Madách Színház: Tévedések vígjátéka (f3), Dulszka asszony erkölcse (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Nóra (f3). Egy pohár víz (7). — Magyar Néphadsereg Színháza: Néma levente (f3), Topaze (7). — József Attila Színház: Nagymama (7). — József Attila Színház előadása a Rózsa Ferenc Kultúrotthonban: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (3, 7), a Hazai Fésüsfonó kultúrotthonában (Soroksári út 164.): Nászutazás (3, 7). — Petőfi Színház: Szépek szépe (11, 7). — Jókai Színház: Fenn az ernyő, nincsen kas (11, 7). — Fővárosi Operettszínház: Szabadság, szerelem (13). Csárdáskirálynő (7). — Blaha Lujza Színház: Balkezes bajnok (3). Montmartrei Ibolya (7). — Vidám Színpad: Könnyű pesti sértés (3, 7). — Állami Bábszínház: Hófehérke (11). Misi mókus újabb kalandjai (3, 5). Szerelmes Istenek (18). — Nemzeti Múzeum: Bartók-műsor (11). — Gorkij Kultúrotthon (XIV., Angol u. 13.). Szelistyéi asszonyok (6). — Kamara Varieté: Humor a napirenden (f4, 6. f9). — Budapesti Varieté: Tótágas (f3, f6. f9). — Fővárosi Nagy- I cirkusz: Cyrk Warszawa (4, 8). 0 MOZI MŰSOR Október 16-tól 19-ig. Különös ismertetőjel: Uránia Rákóczi út 21.) f4, h6, 8. Szabadság (Bartók Béla út 64.) flO. fl2, h2. 4, n7. f9. Szikra (Leóm körút 120.) flO, f 12, h2. 4, n7. f9. Alkotmány (Újpest) f4. h6. 8. Brigád (Pestlőrinc) n7. f9. Dózsa (Róbert K. krt .59.) 4. n7, f9. Munkás (Kápolna u. 3/b.) f4, h6 8. Táncsics (Csepel) f4, h6, 8. Tátra (Pesterzsébet) 4. n7, f9 Felszabadulás (Flórián tér 3.) f4, h6, 8. Léka asszony: Duna (Fürst Sándor u. 7.) f5, h7, 9. Hunyadi (Kispest) 4, n7, f9, Május 1 (Mártírok útja 55.) 4, n7, f9, v. h2. Puskin (Kossuth Lajos u. 18.) csak délelőtt 9. 11. n2. Iskolakerülő: Művész (Lenin körút 88.) 16-ig. 9. 11. n2. 4. n7 f9, Vörösmarty (Üllői út 4.) prol. f4. h6, 8. Fény (Újpest) hl0. hl2. h2. h4. 6. n9. Gázolás: Puskin (Kossuth Lajos u. 18.) 5. hétre prol. f4. h6, 8. Toldi (Bajcsy-Zsilinszky út 36.) f4, h6. 8, Vörös Csillag (Lenin körút 45.) 5. hétre prol. f5, h7. 9, v. f3. Hongkongból érkezett: Attila (Budafok) h6. 8, v. f4, Vörösmarty (Üllői út 4.) csak délelőtt f 10, f12, f2. özönvíz előtt (16 éven felülieknek): Corvin (Kisfaludy köz) 3 hétre prol. 3, h6. f9. Kossuth (Váci út 14.) 3. hétre prof. f4, n7 9. Ugocsa (Ugocsa u. 10.) 3, h6. f9. Rákosi Mátyás Kultúrház (József Atilla tér 4.) n6, 8. v. 3 Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthon (Gorkij fasor 50.1 14—18. 7 óra Kutyafejűek: Zuglói (Angol u. 26.1 f4, h6. 8. Békében élni: Ady (Tanács körút 3) 14, h6. 8. Tanács (Szent István körút 10.) 3 hétre prol. 10. 12. n3. f5. h7. 9. Hegyekből lőttek: Sport (Thököly út 56.) 4. n7. f9. Romeo és Julia Bástya (Lenin körút 8.) 4 hétre prol. 5. 7. 9. Telepesek: Bástya (Lenin körút 8.1 prol. csak délelőtt 11., 3. Gróf Monte Christo, I. rész: Bethlen (Bethlen Gábor tér 3.) 2. 4. n7. f9. Gróf Monte Christo, II. rész: Csokonai (Népszínház u 13.) 10. 12. 2. 4. 6. 8 Párma kolostor, I. rész (kísérrőműsor- Böske) József Attila (Kálvária tér 7.) 14. 16. 8 Mühlenbergi ördög: Óbuda (‘’rimeci út 14.14. n7 f9 Papa, mama, I, men én- Tinódi (Nágymező u 8.) 14. h6. 8.