Szabad Szó, 1971. július-szeptember (28. évfolyam, 8197-8273. szám)
1971-07-22 / 8213. szám
AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK LAPJA A megyei pártbizottság burájának, a megyei néptanács végrehajtó bizottságának és a Szocialista Egységfront Temes megyei tanácsa burájának együttes munkaülése Az RKP X. kongresszusa határozatainak értelmében, az RKP Tentes megyei bizottsága széleskörű akciókat kezdeményezett a megye szüntelen gazdasági és társadalmi-kulturális fejlesztéséért, a dolgozók anyagi és szellemi életszínvonala állandó emeléséért. Ezen akciók közé tartoznak azok az intézkedések is, amelyek azt célozzák, hogy e tájakon erőteljesebb turisztikai bázisokat hozzanak létre, bővítsék és korszerűsítsék az úthálózatot, az ivóvíz- és villanyvezetékek, valamint a kereskedelem hálózatát a megye városaiban és falvaiban. Ezt szorgalmazzák a megyei pártbizottság bárójának közvetlen irányításával az egyes szakemberkollektívák által kidolgozott tanulmányok is, amelyek széleskörű programot jelentenek a megye természeti, gazdasági, földrajzi feltételeinek, művelődési létesítményeinek és történelmi műemlékeinek fokozottabb értékesítésére. E programok megvitatása céljából, szerdán délután együttes munkaülést tartott a megyei pártbizottság bürója, a megyei néptanács végrehajtó bizottsága és a Szocialista Egységfront Temes megyei tanácsának bürója. Az ülésen MIHAI TELESCU elvtárs, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottságának póttagja, a megyei pártbizottság első titkára, a megyei néptanács elnöke, a Szocialista Egységfront Temes megyei tanácsának elnöke elnökölt Meghívottakként részt vettek megyebeli felelős beosztású káderek, egyes megyei igazgatóságok, vállalatok és intézmények vezetői, párt- és állami aktivisták, újságírók. Ez alkalommal széleskörű intézkedési tervet vitattak meg a turisztika és a pihenőhelyek fejlesztésére vonatkozóan Temes megyében, az 1971—1975-ös időszakban. Tanulmányokat elemeztek a megye helységeinek ellátásáról villanyenergiával és központosított ivóvízhálózattal, az útépítés távlati tervét 1971—1975-re, a kereskedelmi és szolgáltatási hálózat fejlesztését a megyében, valamint Temesvár municípium központi övezetében, hasonlóképpen megvitattak egy tanulmányt azon főbb megyebeli falusi helységek kijelölésére, melyekben feltételek léteznek, hogy városi jellegű gazdasági és társadalmi központokká váljanak. Az ülés résztvevői konkrét munkaprogramokat fogadtak el s ezek alapján — a pártszervezetek irányításával — a tömeg- és társadalmi szervezetek, vállalatok, intézmények, a megye öszszes lakosai akciókat fognak kezdeményezni az összes kijelölt célkitűzések valóra váltására. Jóváhagyták ugyanakkor Temesvár municípium városrendezési tervvázlatát, melyet a párt- és államvezetőség elé fognak terjeszteni. Az aratás vége az őszi előkészületeket sürgeti (Az 5. oldalon) XXVIII. évfolyam, 8213. szám Csütörtök, 1971 július 22. 8 oldal, ára 30 Dani A termelő fiatalság NEVELÉSÉÉRT Vállalatunk KISZ-tagjaira, valamennyi fiataljára mély benyomást gyakorolt az a rendkívüli gondoskodás, az a magasfokú felelősségtudat, amellyel pártunk főtitkára az RKP KB Végrehajtó Bizottsága elé terjesztett javaslataiban, majd az azt követő expozéjában az ifjúság nevelésének kérdéseiről szólott. E dokumentumok világosan, nevén nevezve a dolgokat mutatnak rá a fiatalok nevelésében tapasztalt hibákra és pontos útmutatásul szolgálnak a további tevékenységre ezen a téren is. Tanulmányozva a dokumentumokat, vállalatunk KISZ-bizottsága számot vetett teendőivel, és úgy határoztunk, hogy alapszervezeti gyűléseken vitatjuk meg és ott mérjük fel eddigi munkánkat és méginkább jövőbeni tennivalóinkat. Megítélésem szerint szervezetünkre a politikai nevelő munka terén hárulnak a legnagyobb feladatok. Itt van mindjárt a politikai oktatás kérdése. Az elmúlt években meglehetősen csökkent szerepe a fiatalok nevelésében: az alkalmazott formák viszonylag elavultak, tevékenységében sok volt a formalizmus, a hiányzások elég magas százalékot értek el, s természetesen a színvonal is sok kívánni valót hagyott maga után. A dokumentumok szellemében megvizsgálva a kérdést, a KISZ-bizottság elhatározta, hogy a jövő tanévtől kezdve átszervezzük a KISZ-tagok politikai oktatását, úgy, hogy az megfeleljen a követelményeknek, mindenben hozzájáruljon a fiatalok politikai-ideológiai ismeretének növeléséhez, szocialista öntudatuk fokozásához. A pártszervezet javaslatára fiatal párttagokat kértünk fel a propagandista munkára és arra törekszünk, hogy vállalatunk valamenynyi fiatalja részt vegyen ,valamilyen oktatási formában Mivel termelő vállalatban fejtjük ki tevékenységünket, természetes, hogy a politikai munka egyik legfőbb célkitűzése éppen a munka iránti helyes magatartás kialakítása és erősítése kell hogy legyen Állíthatom, hogy vállalatunk fiatalságának legnagyobb része becsülettel járul hozzá a termelési feladatok teljesítéséhez, sok közöttük az élenjáró megbecsült szakember. Ugyanakkor azonban előfordul még részükről könnyelműség, munkafegyelem megsértése, késés, igazolatlan hiányzás, selejtes termék előállítása is. Ezekkel a megnyilvánulásokkal szemben sokkal határozottabban kell felvennünk a harcot az elkövetkezőkben. Rendszeresen ellenőrizzük a hiányzókat, a későn jövőket; az alapszervezetek bárói elbeszélgetnek ezekkel a fiatalokkal. Nem használtuk ki azonban eléggé azt a lehetőséget, hogy közvéleményt alakítsunk ki ezen jelenségekkel szemben. Az utóbbi időben lanyhult a faliújságszerkesztő kollektíva tevékenysége; csak a dokumentumok megjelenése után élénkítettük fel újra ezt a fontos nevelő tevékenységet. Ezzel párhuzamosan aktivizáltuk a szatirikus újságunkat is amely igen eredményesen harcol a már említett jelenségek ellen. A minőség üzemünkben is állandó vita tárgya, a megrendelők, a fogyasztók egyre jobb minőségű termékeket várnak tőlünk. Éppen ezért tervbe vettük, hogy a minőségellenőrző szolgálat munkatársainak részvételével vitákat szervezünk a fiatalokkal erről a kérdésről, s e mellett jó szolgálatot tesz a minőségi vitrinünk is. E néhány példát azért ragadtam ki, hogy igazoljam. KTSZ-szervezetünk nemcsak tanulmányozta és tanulmányozza Nicolae Ceauşescu elvtárs javaslatait és expozéját, hanem szilárd elhatározása, hogy minden erejét latba vetve azon fog munkálkodni, hogy az azokban foglalt magasztos gondolatok és útmutatások valóra váljanak. Knits Adalbert, a temesvári Electrometal Vállalat KISZ-bizottságának titkára Épül az Elektromos Mérőműszer Gyár — elkészül-e határidőre? Kik dolgoznak majd az új gyárban? — címmel lapunk június 24-i számában megjelent cikkünkben ismertettük azokat az intézkedéseket, amelyeket a Temesvári Elektromos Mérőműszer Gyár vezetősége tett a jövendő alkalmazottainak toborzása és kiképzése érdekében. Ezúttal arra a kérdésre kerestünk választ: elkészül-e idejére a gyár? Építését a Temesvári Ipari Építkezési Tröszt 3-as számú részlege végzi. Az elmúlt hat hónapban csak 40-43 százalékát teljesítette az évi építkezési-szerelési teremnek, vagyis az ütem nem volt kielégítő. Mi a jelenlegi helyzet? A Buziási út végén, a Venus utcában teljes lendülettel folyik a munka. Popescu Valeriu telepvezető arról tájékoztat, hogy két műszakban dolgoznak. Általában nincs munkaerőhiány, csak néhány ácsra lenne még szüksége. Kőművesek, mozaikozók elegen vannak, a szakképzetlenek számára pedig néha gond a munkafront biztosítása. Főleg azért, mert a gyártelepet átszelő vezeték eltérítése vagy két hónapja húzódik. Ez nehézségeket okoz a munkaszervezésben, az eredeti ütemterv betartásában. Az üzemet előregyártott betonelemekből szerelik. Az utóbbi időben nehézséget jelentett a nagy födémlemezek rendszertelen szállítása. — Mit tesz a részleg vezetősége az ilyen fogyatékosságok elhárításáért? — kérdeztük Grünfeld Isac mérnöktől, aki a Buziási úton folyó több új építkezés vezetője. Elmondotta, hogy már megtörténtek az intézkedések az előregyártott elemekkel való jobb ellátás érdekében, a tröszt elég szállítóeszközt bocsátott a telepek rendelkezésére. Az év végéig teljesíteni fogjuk az állami tervet! — jelentette ki a részlegvezető. Ahhoz azonban, hogy a gyárat a jövő év első negyedében üzembe helyezhessék, az eredeti tervfeladatnál többet kell teljesíteni és megszakítás nélkül dolgozni 1972 első negyedében is. Az eddigi megvalósítás azonban az eredeti feladat hiánytalan valóra váltása kapcsán is kételyeket támaszt. Időveszteségeket jelent az is, hogy a tervezők — a Műszertervező Intézet szakemberei — sokáig húzzák-halasztják egyes tervmódosítások tisztázását, az új megoldások kijelölését. Az ilyen fogyatékosságok, nehézségek azt mutatják, hogy az építtető — akinek egyelőre legfőbb gondja a beruházási feladat teljesítése és az új termelőegység megszervezése — sem tett meg mindent a zavarok megelőzése érdekében. Tábla mérnök, az Elektromos Mérőműszer Gyár beruházási szolgálatának vezetője kifejtette, hogy nemcsak rajtuk múlik bizonyos feltételek megteremtése. Nagy gondjuk például, hogyan oldják meg idejében az új gyár vízellátását és csatornázását, amit még az esős időszak beállta előtt rendezni kell, mert máskülönben sok nehézség lesz. Ebben, a municípiumi néptanácstól várnak segítséget. Probléma az új gyárhoz vezető utak rendbehozása is, s már most gondolni kell a közszállítás megszervezésére, hiszen a Buziási úti gyárnegyedben nemsokára sok ezer ember fog dolgozni. A címben felvetett kérdésre tehát nincs még kielégítő válasz. De nem késhet. Gyurcsik Miklós al Rómában közölték, hogy a múlt heti észak-olaszországi földrengés több mint 5 milliárd olasz líra kárt okozott. A közlemény rámutat, hogy több mint 200 épület megrongálódott, 400 személy hajléktalanul maradt és számos középkori kastély és palota freskói megsérültek . . Az Orinoco folyam áradása következtében több ezer ember hajléktalanná vált Venezuelában, tetemes anyagi kár keletkezett. Az utóbbi 20 évben ez volt a legnagyobb árvíz — mondotta Enigo Ramos Cordero, az Amazonas vidéki venezuelai tartomány kormányzója. Legnagyobb a kár Apure megyében és Ayacuchóban, ahol az ár elöntötte a kikötő nagy részét. ■ A TASZSZ közli, hogy a Szovjetunióban felbocsátották a Kozmosz-429 mesterséges holdat, amelyen tudományos műszerek utalnak az űrkutatás folytatására. Spanyolországban a megélhetés 12 hónap alatt 1 190 április —1971 március) 8,6 százalékkal drágult — közölte nemrég egy hivatalos madridi statisztika. ■ A gdanski (Lengyelország) V. I. Lenin hajógyárban nemrég ünnepélyesen vízre bocsátották a Moldoveanu halászhajót, a Románia számára épült nyolcadik óceánjáró halászhajót. ■ Kipróbálták Heilbronn közelében az új Europa-2 rakéta harmadik lépcsőjét. A rakétát a Messerschmitt- Boelkow-Blohm nyugatnémet cég építette. .