Szabad Szó, 1945. augusztus-december (47. évfolyam, 104-226. szám)
1945-08-01 / 104. szám, Esti Szabad Szó
Reakciós honfoglalás Piliscsabán Mit keres Birck, Becker és Román a demokratikus Magyarországon Piliscsaba erős fészke volt a sváb volksbundista reakciónak. A sváb többsés mellett élő magyarság állandó küzdelmet folytatott a hitleristákkal. Ez a küzdelem a felszabadulás előtti hónapokban érte el tetőfokát A megszálló német rablók a helyi svábok segítségével fosztogatták a magyar lakosságot a férfiakat és fiatalkorúakat összefogdosták és katonának vitték. Bujdosók a pilisi erdőkben A védekezést a rabló sváb és náci banda ellen a helyi erdőgazdaság személyzete szervezte és vezette. Elsősorban is az erdőkben menedéket adott több üldözött magyarnak, akik ellen a Gestapo elfogatási parancsot adott ki. Ezek vezetésével megszervezte a védelmet a náci és a sváb rablók ellen. A magyar lakosság állatállományát és holmiját az erdő rejtekhelyein biztonságba helyezte. A piliscsabai erdők a terror hónapjaiban bujdosókkal teltek meg, akikről az erdőgazdaság személyzete gondoskodott. Az ellenállási mozgalomban résztvett budapesti csoportok tudták, hol vannak az alkalmas bunkerek, ahol meghúzódhatnak veszély idején a piliscsabai erdőkben. Ha valamely községnek felszabadulást jelentett a Vörös Hadsereg diadalmas előtörése, akkor az elsősorban Piliscsaba volt. A demokatikusan érző magyarság azonnal szervezkedett és hozzálátott a község megtisztításához. Három pártban tömörült. A község igazgatása a demokratikus pártok vezetése alatt folyik. Komán úr még mindig átvesz... A piliscsabai demokratikus magyarságot építő munkájában sajnálatosan megzavarta az a mód, ahogy a magánerdőket a kincstár átvette. Megjelent a községben Komán erdőtanácsos, aki annak idején tevékeny részt vett a zsidó erdőbirtokok elkobzásában és átvételében. Most ugyanaz a Komán a demokratikus Magyarország erdőbirtokait veszi át De hogyan? úgy, ahogyan Becker erdőtanácsos súg neki. Ez a Becker közismerten sváb és nyilas érzelmű volt, aki nyíltan sajnálta, hogy „Szálasi későn jutott uralomra és a magyar fiatalságot későn tudta nevelni ideáljai szerint“. Most már Roman Becker súgására és tanácsára az immár kincstári kezelésbe átment erdőbirtokok élére Birck Oszkárt helyezte. A rongyosgárda „hőse“ Ki ez a Birok? Elsősorban is baranyai sváb. Köztudomású róla, hogy élénk tevékenységet fejtett ki Héjjas Iván rongyosgárdájában. Abban a rongyosgárdában, amelyet a magyar reakció oly szégyenletes feladatokra használt, Birok rongyosgárdai szereplésével nyíltan kérkedett De állandóan kérkedett németbarátságával is. Amikor a budapesti magyar alakulatokat a németek Ausztria felé irányították, piliscsabai magyarok Budapesten polgári ruhát és élelmet kértek tőle, hogy megszökhessenek, Birck Oszkár visszaparancsolta őket a kaszárnyákba és minden segítséget megtagadott tőlük. Az már szinte felesleges ennek a reakciósnak a profiljához, hogy alárendeltjeit megvetette. Számára a dzsentrinél kezdődött az ember. Predikátumaival, melyet családja Ferenc Józseftől szerzett, sokat kérkedett. S tudjuk azt is, hogy a felszabadításiról mi volt Birck Oszkár véleménye. A piliscsabai demokratikus magyarság megdöbbenve áll a Románok, Beckerek és Birckek szemérmetlenül nyílt és bevallott érdekszövetkezésével szemben. Csak arra kíváncsi, hogy felsőbb helyeken tisztában vannak-e ezekkel a körülményekkel? —k.s. Izán én bűnhődés írta: Cs. Szabó László Nézem a naplómat: ma egy éve történt. Légi csata volt fölöttünk a somogyi Balatonvidéken. Az országútról néztük, egy szénásszekér mögül. Hirtelen láng csapott ki egy amerikai vadászgépből, hullámzó tűzgyűrűt írt koránk, aztán megzúdult az ég, csattant egyet a föld. Kisvártatva karcsú, fekete füst szállt fel a közelből. Ingyenes volt a füst, tetszett a vérengző isteneknek az emberáldozat. A gép egy kis fatelep mellett csapódott a földbe, túl a sínen, szotykos, töretlen nádasba. Édeskés, égett kaucsugszag dőlt a kráterből. S a kráter szélén egy megszenesedett emberi kéz hevert, csuklóból letörve. Egy öreg parasztasszony állt a töltésen, két öreg famunkás, egy öregebb vasutas s egy leventeköteles kamasz legény. Másra hirtelenjében nem emlékszem. — No, ennek a dögnek is megadták — szólt a legényke. Az öregasszony összetette a kezét a hasán. — Nem magától jött — felelte csöndesen, magában. — Katona volt, küldték szegényt. — Küldték — bólintott a vasutas a kráterre meredve. — Százezer dollárt kapnak minden röpülésért — hangoskodott a fiú. — Azt én nem hiszem — rázta a fejét az egyik munkás. — Zsoldot kapnak. S a zsold csak zsold, sehol se sok. Van egy öcsém a veszprémi repülőknél, ő is mondta. — De néger volt! Nézzék meg már a kezét. S a néger a feleségét is hozza magával. Ő vezet, a nacscsága meg hajigálja a bombákat. Az öreg favágó végignézett a legényen. — Már hogy lett volna néger. Megszenesedett. — Aranygyűrű kellett neki! Azzal bombázott Most nekem kellett volna közbeszólnom. Acélgyűrű volt a csonka kézen. Tudtommal minden amerikai repülő viseli. Benne van az azonossági számuk. De én hallgattam. Idomított lelkeken nehéz segíteni. A pusztában, a dzsungelben, egymagukban, a legnagyobb szabadságban is két lábra állnak, szolgál- nak, egy láthatatlan idő-tmító bot körül tipegnek. Közben felgyűlt a fiatalság a töltésre. Az egyik látta Tihany mögül villogni a német halálsugárt. Látta a másik is. A végén mind látták. Harminc gép zúgott le! Nem, harmincöt! De hisz a Jóska egymaga negyvenet számlált össze! Csakugyan nagy légi csata volt. Hét gép zuhant le. Három amerikai két német és két magyar vadász. Ma egy éve történt. Zengett, káprázott az idomított ország, kergette az új délibábot, a német halálsugarat Nem hiába kergette. Megvolt az a sugár, nem volt az mese- Kiégtek tőle a magyar földek, szétestek a városok.• Ma egy féléve történt. Akkor jöttem föl a nyilas fővárosba. Német katonák topogtak a hidakon, a gyalogosok hasára szegzett puskával, sivatagi köpenyben. Jeges novemberi eső fagyott az Arlequin jelmezre. Piros zsinórokat, húztak a korlátra, pillérekre, a Lánchíd fordulóiban gonosz kis piros szemek parázslóttak a robbantó dobozokon. Hét vagy nyolc hónap alatt naiv vidéki ember lett belőlem. — Mi ez? Felrobbantják alattunk a várost? — kérdeztem megdermedve. De a benfentesek egykettőre megnyugtattak. — Hová gondolsz! Úgy kitakarodik a német, hogy hűlt helye sem marad. Csak lépjenek át az oroszok a Dunán. Készül a zsák! Német katonák ugráltak a kapukban az Apponyi-téren, lehasaltak, visszaugrottak, gyakorolták az ostromot. — Mi ez? Házról házra áldozzák fel Pestet? — Ugyan már! Puskalövés nélkül feladják. Már Bécs körül ássák az árkokat. Nem ott ásták. Futóárkokat törtek az aszfaltba a budai Dunaparton. — Mi ez? Védik majd a német Budát az orosz Pest ellen? — Mesebeszéd! Hősködnek. El akarják terelni a figyelmet a közeli futásról. Az oroszok átlépték a Dunát, szorul a zsák. Csak nem képzeled, hogy bennemaradnak? Ennyi eszük még nekik is van. Hűlt helyükre ébredsz egy reggel, így bölcselkedett a fölényes, mindent tudó, legbeavatottabb város. S a Halál már javában jelölte láthatatlan, krétával könnyelmű testén a jövendő sebeket. * Tegnap történt egy belvárosi utcácskában. Pár éve törték az utcát: kiskorú. Egyik felén modern házsor, a másikon vastag, kopott kőfal, közepén gránáttölcsér. A mély seb kitakarta nemesebb szerveit: a csöveket. Most javítják őket. Jön egy asszony, kosáraral és zsámollyal. Nekitámasztja a zsámolyt a fáinak, letelepszik, pamutgomolyagot keres ki a szatyorból. köt. Egy kislány ugrál körülötte, pajtásai akadnak, lecsúsznak a kráterbe. — Mindennap jön *- mondja ottlakó barátom. — Itt ölte meg egy szilánk az urát A fal mögé temették egy iskolakertbe, közös sírba. Az asszony beteg volt, vagy sebesült, vagy nem tudom, mi volt vele._ szóval nem tudta megjelölni a holtat így aztán a kihantolásnál sem ismerték föl. Végleg közös sírba került tömegsírba* névtelen halottnak, odakünn a Kerepesiben. Az asszony szemében ez a kőfal maradt az igazi sírhely. Temetőben vagy. Az a nő az ura sírdombjánál üldögél. Fölnéz a fiatal asszony, körigmosolyog a napos vid rénben, ügyesen járnak az ujjai. Szegény megbűnhődött az idomításért halálsztárért, fölényért. Megbűnhődött egy nép halálos ön csalásáért Nyilatkozat A Világ július 29-i számában egy kis hír jelent meg a következő címmel: ,,Felosztották Veres Péter 10 holdas bérletét.“ Az igazság kedvéért ki kell jelentenem, hogy nekem sohasem volt 40 holdas bérletem. Tagja voltam egy bérlőszövetkezetnek a TEBE birtokán, ez azonban csak 6 hát holdnyi volt de ezt is már évekkel ezelőtt átadtam a vömnek. Ellenben voltak ott valóban 14— 20—40 holdas bérletek is, ezeket — mivel jórészt olyan emberek kezén voltak, akiknek saját földjük is volt — csakugyan kiosztották. Többet nem tudok az ügyről. Budapest 1945 július 30. VERES PÉTER, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke. az Sport ) Az Úszószövetség vízipüló bizottsága a következő határozatot hozta: az I. oszt. marad az eladott beosztásban. Az I/b oszt.-t és a II. oeot.-t összevonja, egyfordulós bajnokságra. A jövő évi I. osztályba ennek az összevont II. osztálynak első két helyezettje keríti föl, míg a 8. helyezett kettős osztályozó mérkőzést játsezik az I. oszt utolsó helyezettjével. A két vidéki egyesület, Tatabánya és Eger a jövő évben az I. osztályban játszik. Igen szép példa volt a sportszerűségre, hogy az MTK annak ellenére, hogy pénteken már lejátszott egy mérkőzést és azt meg is nyerte, lemondott a győzelemről, hogy az egységes másodosztályt megelzkothassák. )( A Tornaszövetség elhatározta, hogy az augusztusi Országos Sportnapokon tartandó egyéni és csapatbajnokságra a helyszínen is lehet nevezni. )( Riet igazságügyminszter meghívta az osztrák igazságügyminisztert, Gerőt, hogy az aug.-i Országos Sportnapokon látogasson el Budapestre. Megkezdődött ,a nemzeti tenniszbajnokság, 110 induló részvételével. A bajnokságok a Postás-pályán folynak. Első nap eredményei: Szentpéteri— Vízkerti 6:1, 6:1, Haraszti— Binder 6:2, 6:3, Bardóczi—, Zwack 6:0, 6:0, Ádám—Kaba 6:1, 6:1, Szász—B. Tóth 6:2, 8:6. Női egyesben: Sólyom—Horvát (Kecskemét) 6:2, 6:4. )( A szegedi kerület ifjúsági bajnoka, az SzMTE Méravárosban vendégszerepelt. Meglepetésre vereséget szenvedett Méraváros ifjúságii csapatától, 2:1 (2:1) arányban. Színház Színházat a magyar vidéknek — de ne „vidéki" színházat! Az ország kulturális életének minden nagy problémája —jól vagy rosszul —, de halad a megoldás felé. Csak a magyar vidéket, az örök mostohagyermeket felejtették el ismét kultúrpolitikánk irányítói. Egyetlen ötlet és egyetlen pengő sem áll még rendelkezésre, hogy végre megoldják a vidéki színházak évtizedek óta elhanyagolt ügyét. A vidéki színház (egy-két város kivételével) ma is a „jó gentry urak“ alantas szórakozása. Úgy mellékesen előadásokat is rendeznek, de a lényeg ma is az, hogy nyúlós romantikát, olcsó parfümszagot, „nagystílű“ szerelmi kalandok légkörét hozza magával a társulat ... így kívánja ezt az urambátyám - öcsémuram és többi társai. Csak az a kérdés, hogy urambátyámék utódai számára, az ő szellemi igényeikre méretezve akarjuk most felépíteni romjaiból az országot, vagy pedig az élet szépségeiből, s így a kultúrából is kisemmizett magyarságnak. Ha a „régi szép“ világot akarjuk feltámasztani, akkor minden rendben van a vidéki színházak terén. A minisztérium és a szakszervezet felülvizsgálja a már kiadott vidéki színigazgatói engedélyeket, pótlólag kiadnak engedélyt néhány érdemes pártférfiúnak, megváltoztatják az eddigi kerületi beosztást . S a siker többi részét a primadonna bokájára bízzák. A vidéki színház a kultúra egyik legelevenebb hordozója. Feladata, hogy a művészetet, nem pedig a lokálok hangulatát vigye az álmos városokba és a szunnyadó falvakba. A vidéki Színházfak egymagában kell pótolnia az Operaházat, a Nemzeti Színházat, valamint a prózai és zenés magánszínházakat. Pénzre, ruhára s megfelelő társulatra van szüksége. Közlekedési eszközökre, hogy a legkisebb faluban is el lehessen előadást tartani. Gyökeres megoldás csak egy Ivan: a vidéki színészet államosítása. Ez pillanatnyilag megoldhatatlan. De addig is kellene tenni valamit. Nem hagyhatjuk, hogy a vidék abban a művészi légkörben éljen tovább, mely kitermelte szegény rétegében a tudatlanságot, a módosabbakban pedig a szellemi tunyaságot, a teljes kritikátlanságot. Segítsen az állam pénzzel, segítsenek a vidéki városok azzal, hogy megszervezik a művészek ellátását, megfelelő szállást biztosítanak. Segítsenek, a budapesti színházak vezetői tanáccsal és a vendégszereplő művész lehetőleg ne kérjen fellépéséért kétszer annyit, mint az egész társulat együttvéve... Legyen végre faluszínház is. Ismerje meg a magyar föld szegény népe a színpad eleven művészetét, az irodalom talán legközvetlenebb műfaját, a drámát. Hallgassa Madáchot, nevessen Moliéren, ismerje meg Shakespeare-t. Most mindent újra kezdhetünk. Emberek vagy nemzetek életében oly ritka alkalom! Használjuk ki minden téren. fi „Szakadék" Gyomán A gyomai Nemzeti Parasztpárt előadta Darvas József „Szakadék“ című színdarabját július 28-án és 29-én este. Az előadáson megjelent Kovács Imre nemzetgyűlési képviselő, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára és rövid beszédben méltatta a darab és előadásának jelentőségét A gyomai közönség sűrű tapsokkal jutalmazta az előadást különösen a két főszereplő, Molnár Gabriella és Kuba Károly alakítását Színházi hired E héten mutatja be a Madách Színház Makay Margit darabját, a „Társszerzőket“. Keresztessy Mária után a Nemzeti Színház kitűnő művésznője is belépett ezzel a színésznő-iek, vagy a színész-írónők sorába. Illyés-vers a Pódium új műsorában Több mint száz előadás után befejeződött a Pódium vitatható értékű műsora, a „Balra át“. Az új színilap máris gazdagabbnak ígérkezik, hallani fogjuk Illyés Gyula híres versét: „Dózsa György beszéde a ceglédi piacon.“