Szabadság, 1899. november (26. évfolyam, 265-277. szám)
1899-11-16 / 265. szám
fie, MSS•M» / V ^ XK Vl-ik évfolyam. JBSé^metén* feltételek: SsétfcS Missel Yld.kre pénUTal: Negyed évre 8.50 Fél évre 7.— Egér* évre 14.— *.tt«.Kladó-hivatal: ■ tk I.J.Mim, (MkirMnd ««CM), kan ■ hirdet«* L ée «« >lMlln «H»h HMnUL Ara 6 kr. Nagyvárad, csütörtök, 1899. november 16. POLITIKAI NAPILAP. ▲ HEHARMEGYM ÉS NAGYVÁRADI SZABADELVÜPÁRT KÖZLÖNYE. szám. hrdetések dija: Sheedbo. petitsorért epyner — $ hr. Háromnor it tSbbeiSr — — —4h«, Ryilter 4 hasábos petiteortrt — to hr. Béljepsq minden birdelde é. nyíltUr*rt — -------------— So km Bibim» űrönként — — — — 1 M. Szerkesztési iroda: Kssssti Lajos-utcza (Biharnsgysl takarékpénztári épület). W tiM Tiuzn H. MUíImL A szerkesztőségből. Két éve mult annak, hogy a „Szabadság“ munkatársa lettem s ez idő alatt később mint segédszerkesztő, egy éve pedig mint felelős szerkesztő legjobb igyekezetemmel és tehetségem szerint szolgáltam azt a közönséget, melytől, legmélyebben érzett sajnálatomra bár, de búcsúznom kell. Mikor nyugodt lelkiismerettel adom át a tollat utódomnak köszönetemet nyilvánítom mindazoknak, akik engem at munkámban segítettek és kitüntető jóindulatukban részeltettek s kérem őket legyenek hivek a „Szabadság “-hoz továbbra is. Debreczen, 1899. november 14. Szathmáry Zoltán. A L Jft . í . ^T/ Beköszöntő. Nagyvárad, nov 15. A fenti nyilatkozat tudatja lapunk tisztelt olvasóival, hogy e lap derék szerkesztője , Szathmáry Zoltán visszalépett a szerkesztéstől. Én eddig is egész odaadással támogattam külmunkatársi minőségemben ezen lapot azon elvekért való nemes küzdelemben, melyeket a szabadelvü párt zászlójára irt s melyeket már jó részben meg is valósított. Most pedig szíves búcsút mondva az eltávozott szerkesztőnek, lapunk kiadójának felkérése s a bihar megyei és nagyváradi szabadelvű párt lapfelügyelő bizottságának ma este hozott jóváhagyó határozata folytán ezennel átveszem e lap felelős szerkesztését is. Azt hiszem, nincs szükség arra, hogy részletes programmot adjak. Szerény működésemet ösmeri vármegyénk és városunk közönsége. Ezt a működést fogom ugyanazon irányban, mint eddig, de sokkal behatóbban, legalább amennyire csekély erőmtől telik, folytatni. Munkálkodásomban vezércsillagként mindig annak tudata és átérzése fog vezetni, hogy a biharmegyei és nagyváradi szabadelvű párt lapját szerkesztem. Azon igyekszem, hogy a párt megelégedését és elismerését megszerezzem a magam és a lap részére. Czélom az, hogy egyfelől eleget tegyek a párt iránti kötelességnek, másrészt pedig irodalmi nivealn álló lappal álljak a tisztelt olvasóközönség elé, hogy annak minden igényét lehetőleg kielégítse e lap. Nem szenzácziós, hanem jó lapot akarok a közönség kezébe adni, oly lapot, mely szilárdan küzd elveiért, de tiszteletben tartja a mások meggyőződését is és soha nem használ más hangot, mint aminőt a műveltség szempontjai tesznek mindenki előtt kötelezővé. E tekintetben nagy szolgálatára lesz lapunknak a külmunkatársak azon fényes gárdája, kiknek neveivel ezután még gyakrabban fog találkozni a szives olvasó s a belmunkatársak azon hangyaszorgalmú működése, melylyel ezek nap-nap után érdekessé és élvezetessé óhajtják tenni és teszik is lapunkat. Erről elég legyen s kezességül azt fölemli. nem, hogy a segédszerkesztői teendőket s a lap összeállítását továbbra is Pásztor Bertalan segédszerkesztő fogja végezni. S lapunk áldozatkész kiadója sem fog kiemélni, valamint eddig sem kimért, sem fáradságot sem költséget e lap minél tartalmasabbá tétele és emelése tekintetében. Legyen szabad tehát reméllenem, hogy megyénk és városunk szabadelvű pártjának minden tagja viszonos támogatásban fogja részesíteni a párt hivatalos közlönyét. Ezt a támogatást kérem én a lap részére, magam és munkatársaim részére pedig a párt bizalmát és jóindulatát. Hegyesi Márton, Minisztertanács: A tegnapi képviselőházi ülés előtt a miniszteri szobában fontos miniszteri tanácskozás volt, amelyen Széll Kálmán miniszterelnök elnöklete alatt Széchenyi Manó gróf és báró Fejérváry Géza kivételével a kormány valamennyi tagja jelen volt. A tanácskozás tárgya — mint beavatott forrásból értesülünk — az osztrák államadósságot ellenőrző bizottság tegnapi újabb határozata volt. A minisztertanács megbeszélte ama intézkedéseket amelyeket e tárgyban tenni fog. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy pártkülönbség nélkül óriási a felháborodás a tegnapi határozat miatt. Komoly politikusok is azt tartják, hogy most meg kellene szakítani minden összeköttetést Ausztriával. Azt azonban bizonyosra veszik, hogy gróf Clary osztrák miniszterelnök még abban, az esetben is bukott ember, még ha sikerülne is más uton reparálni a tegnapi botrányt. A függetlenségi párt és a kvóta. A függetlenségi párt nagyobb mozgalmat indít a kvóta emelése ellen. Justh Gyula újból akczióba lép s elnöke lesz a vitarendező bizottságnak. A párt tagjai mind együtt lesznek a kvótatárgyalás idején s miként Justh mondja, „ha együtt is maradnak, akkor obstrukczió nélkül is elhúzzák a vitát a jövő februárig“. Obstrukcziót különben egyik sem akar. TÁRCZA. Parasztok. Irta: Lövik Károly. Két paraszt lakik a faluban, akik régóta agyarkodnak egymással. Az egyik neve Éltető Péter, a másiké Varga János , mind a kettő férfi korban levő, közép módú ember. Éltető Péter rövid nyakú, kövér, lusta természetű, aki ősszel fölszántja, beveti, megboronálja a földjét, azután a hasára fekszik és pipaszó mellett aluszsza át a telet. Péter egykor katona volt s ott megtanulta a parancsolgatást, de legények helyett csak a feleségének és a két lányának diktál; azok dolgoznak, mint a szarvasmarha és félnek a nehéz öklétől. Varga Jánosnak nincsen családja, magának élő ember, s mint a legtöbb e fajta, ravasz és sunyi. Alacsony termetű és czingárnak látszik, pedig igen fürge és izmos, csak hogy dolgozni ő sem igen szeret. Ő már tud egyet és mást a nagyvilágból; olcsón veszi az aprómarhát, aztán beszállítja a városba, ahol jó ára van, ért a kupeczkedéshez is és kicsiny kölcsönöket ad szomszédainak, akitől kenyérben és takarmányban uzsorakamatot szed. A számadásait fehér krétával, az ajtón jelzi, s nincs rá eset, hogy egy garasról megfeledkezzék. A többi paraszt ezért megveti és Éltető Péter agyarkodásának is ez a kiinduló pontja. Történt ugyanis, hogy a vasutépitő mérnökök a falu felé vették az ujjokat és az Éltető Péter meg a Varga János telkéből is ki akartak hasítani egy darabot. Terméketlen legelő volt, de Varga János, aki hallott már ilyesmiről, nekilátott, felásta a földet, parajt meg sárgarépát veteményezett s ilyenformán háromszor annyi pénzt kapott érette, mint Éltető Péter, aki a füle bojtját se mozgatta meg. Mint a legtöbb ember, akire rásütik, hogy buta, e dologra Péter is felfortyant s azóta epéből gyűlölte a ravasz Jánost. Jó ideig ez a harag csak kettejük titka volt, egyik se szólt róla, de mind a kettő táplálta. Éltető Pétert majd széjjelvetette az irigység, mikor Varga Jánossal találkozott, aki csöndesen mosolygott és sunyira húzta be fejét a válla közé. Jól tudta, hogy ez az Éltető egy kanál vízbe fojtaná, s azért óvakodott tőle. Mindazonáltal nem félt, nemcsak az eszében, hanem az erejében is bizott, s azért az a bicska, melyet a kabátja zsebében viselt, inkább csak biztosítás volt. Azt is tudta, hogy Éltető Péter egyszer, ahogy sora kerül, majd csak összekap vele s azért szóval is előkészült a dologra. A harag aztán lassan fejlődött közöttük ; parasztok már így szokták; a parasztbosszu I egyszer csak lángot vet s a hozzá nem értő ember ugyan soha ki nem találná, hogy mi a tulajdonképpeni oka. A minthogy abban nem vol semmi indok, hogy egy vasárnap délelőtt, a kocsmában ülvén, Éltető Péter bevezetés nélkül egyszer csak így szóljon : — Piha ! kukoricza-uzsorás! Varga János, aki a szomszéd asztalnál iddogált, elég természetesnek találta a dolgot. Szokása szerint beszéd előtt széjjelsimította sátoros bajuszát, aztán így felelt: — Soká gondolkozott ezen kelmed ? Éltető Péterből már kikivánkozott minden. — Kukoricza-uzsorás, lókötő, csibész, kapczabetyár a kelmed , megértette ? A kocsmában ülő többi paraszt örömmel leste, hogy most mi következik? Éltető Péter arcza kék volt a nagy méregtől, homlokán az ér akkora lett, mint a hajókötél, Varga János azonban csak kissé beljebb húzta a fejét, aztán, zsebre tévén a kezét, így válaszolt: — Aztán mit beszél kelmed ? Tán a kend apja nem a fehérvári börtönben hunyta le a két szép szemét ? Ez nem volt igaz dolog; az öreg Éltető becsületes ember volt, s harmincz ejjs^mä^^ött, mint a falu legöregebb parasztj^ial^ăfe^J/Ei^ azonban már senkisem emlékszem^ amit Varga^ János jól tudott, azért eszeltet, ía ezt a ,váratlan| fordulatot. A parasztok tényleg gunypS&n neve-ítek Éltető felé, akivel egyszer a szoba. /SKU