Szabadság, 1900. március (27. évfolyam, 49-75. szám)

1900-03-01 / 49. szám

a »SZABADSAG« tárgyalási adták és a folytatott levelezések a legeklatánsabban bebizonyítanak. Ezeknek kon­­statálása által az ellenzéki lapnak felmelegitett hitéhez fűzött kombinácziói maguktól elesnek. 1900. márczius 1. nem intézik. Addig mindenesetre marad. Csak egy esetben nem, ha Ausztriában minden vára­kozás ellenére ismét rendkívüli komplikácziók állanának elő. Ebben az esetben tényleg megren­dült egészsége miatt előbb is megválik tárczá­­jától. A szabadelvű párt klubjában tegnap­előtt ovácziókban részesítették Széll Kálmánt mi­niszterelnökké történt kineveztetésének évfordu­lója alkalmából. A párt egységes volta és a ve­zér iránt való igaz ragaszkodás ezúttal is meg­nyilatkozott, bizonyságául annak, hogy a mond­vacsinált ellentétek egyszerűen nem léteznek a párt tagjai között. Nem is létezhetnek, mert a párt úgy a maga összeségében, mint tagjaiban Széll Kálmán programmjának alapján áll, és alvagy mellékprogramm­ok nincsenek. A régi és új tagok között semmi eltérés. Mindannyian meggyőződésük és elismerésük egész melegével követik Széll Kálmánt programmszabta útjain és osztatlan a bizalom abban az irányban is, hogy a miniszterelnök a pártbeolvadásból követ­kező kinevezések kérdését a kellő időben köz­megelégedésre fogja elintézni. Kételyeket nem táplál senki és azok fölött, kik kívülről konkolyt szeretnének hinteni a párt egységébe, mosoly­gással térnek napirendre, ha ugyan egyáltalán észreveszik őket. Széli és Wl­asics. Fővárosi tudósítónk a „Bud. Tud.“ nyomán a következőket távira­­tozza: Egy ellenzéki lap abban tetszeleg magá­nak, hogy újra meg újra feltálalja azt a mesét, mintha Széll Kálmán miniszterelnök és Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter közt a brassói román iskola subventi­­ója ügyében éles összekülönbözés történt volna, a­minek kifolyása volt azután a közoktatásügyi miniszter elutazása. Már egyszer volt alkalmunk a legilletékesebb helyről nyert felhatalmazás alapján a leghatározottabban kijelenteni, hogy ebben az ügyben is a miniszterelnök és a köz­oktatási miniszter közt kezdettől fogva a leg­teljesebb egyetértés uralkodik és hogy a köz­oktatásügyi miniszter egyedül és kizárólag egészsége helyreállítása végett ment szabad­ságra. Most is csak újra ismételhetjük, hogy a miniszterelnök és a közoktatásügyi miniszter közt ezen ügyben nem volt soha a legcsekélyebb még egy vonalnyi nézeteltérés sem, a­mit a­ ­ közegészségügyi bizottság ülése. — Saját tudósítónktól. — Nagyvárad, febr. 28. Nagyvárad város közegészségügyi bizottsága tegnap délután 4 órakor a városház nagy­tanácstermében ülést tartott, melynek lefolyásáról következőket írja tudósítónk. Dr. Gr­ősz Albert elnöklete alatt jelen vannak: , Dr. Baróthy Ákos városi t. főorvos, dr. Berkovits Miklós, Busch Dávid, dr Dőri Fe­­rencz, dr. Grósz Menyhért, Heringh Sándor, dr. Kornstein Lajos, dr. Kullák Ágoston, dr. Mank Béla, dr. Mayer László, dr. Nemes Áron, dr. Papp Oszkár ezredorvos, Sipos Orbán kir. tan­­felügyelő, Stark Gyula iskola­igazgató és Szűcs Dezső aljegyző, — mint bizottsági jegyző. Elnök az ülést megnyilván bejelenti, hogy az értekezletet az utóbbi időben nagy mérvben fellépett vörheny folytán teendő intézkedések megtétele végett hívta össze. Dr. Baróthy Ákos a vörheny megbete­gedésekről részletes kimutatást terjeszt a bizott­ság elé, mely szerint a múlt év október havától kezdve a járvány rohamosan terjed úgy, hogy a folyó hónapban már 39 új megbetegedés történt, kik közül 22-en iskolai növendékek voltak. Előadja, hogy az iskolák bezáratását nem tartja okvetlen szükségesnek. Dr. Grósz Albert szintén nem tartja ok­vetlen szükségesnek a bezáratást csak gyökeres óvintézkedéseket ajánl. Dr. Kornstein Lajos, a főorvos által előadottakból azt látja,­hogy a járvány terjedő­ben van. Fontosnak tartja azt tudni, hogy mi­lyenek az egyes iskolák hygénikus viszonyai. Dr. Baróthy Ákos főorvos kijelenti, hogy csak az olaszii körösparti elemi és az új­városi u. n. központi elemi iskola helyiségei kifogásolhatók e tekintetben. Sipos Orbán az olaszii elemi iskolánál foganatba vett két heti bezárást nem tartja elégségesnek, mert ez idő alatt a fertőtlenítést teljes lehetetlenség keresztül vinni. Ennélfogva azt indítványozza, hogy a zár­latot hosszabbítsák meg, a fertőtlenítést pedig hatóságilag vizsgáltassák felül. Dr. G­r­ó­s­z Menyhért helyesli, hogy az iskolát két hétre bezárták, de a további bezá­rást feleslegesnek tartja. Előtte szólónak a fer­tőtlenítés felülvizsgálatára nézve tett indítvá­nyát elfogadja. Dr. Baróthy Ákos kijelenti, hogy az iskola fertőtlenítésére a szükséges intézkedése­ket megtette. Stark Gyula ismerteti az eszközölt f­er­­tőtlenítési eljárást. Sipos Orbán gyökeresebb fertőtlenítést kíván. Azt elhiszi, hogy az intézkedéseket meg­tették, de azt nagyon sok esetben nem hajtják végre. Dr. Kornstein Lajos szintén hasonlóan nyilatkozik. Dr. Mayer László,­­ Sipos Orbán sza­vaira reflektál. Kijelenti, hogy a fertőtlenítést mindenkor hatósági közegek végzik, kellő fel­ügyelet mellett. Dr. Mank Béla javasolja, hogy a főor­vost és főmérnököt küldjék ki, hogy az összes iskolákat vizsgálják felül. Dr. Papp Oszkár a járvány terjesztéséről, és koldulásról beszél. A szegényügy rendezését sürgetné a rendőrségnél. A járványt nagyban terjesztik az által is, hogy egyes tárgyakat eldugnak a hatósági közegek elől. Erre nézve is a rendőrség intézkedését kérné. Dr. Grósz Menyhért megjegyzi, hogy a szegényügy rendezése már folyamatban van, azonban azt, hogy egyes tárgyakat eldugnak, nem tartja a rendőrség által megakadályozha­­tónak s ezért az indítványt mellőzni kéri. Stark Gyula indítványozza, hogy fel­hívást intéznek a szülőkhöz, hogy a megbegedett gyermekkel senkit se engedjenek érintkezni. Dr. Mank Béla ezt nem fogadja el, mert a betegség bejelentésekor azt szigorúan meg­hagyják a szülőknek.­­ Dr. Berkovits Miklós kijelenti, hogy járványról ez idő szerint szó sem lehet, mert ha 45000 lakosra egy hónap alatt esik 39 meg­­betegülés az még nem nevezhető annak. A jár­vány terjedésétől a mostani kedvező időjárás mellett nem tart és az iskolák bezáratását nem tartja szükségesnek. A fertőtlenitésre nézve előadja, hogy sokszor maguk az iskolai elöljárók nem engedik a ható­sági közegeknek meg a fertőtlenítést. falában nem tett volna nyugtalanná a rikoltása mert a végén már rikoltott. Hanem igy uj lakó voltam s nem szerettem volna, ha mindjárt az első nap az a vélemény terjed el rólam a ham­­bárban, hogy terhes családom van és brutálisan verem a gyermekeimet. Ennélfogva minden ki­telhetőt elkövettem, hogy hallgatásra bírja­m. Kitünően tudok fűrészelni, anélkül, hogy egyáltalában fűrész volna a közelemben. Ezt én sajátságos módon, a nyelvemmel és a torkom­mal viszem végbe. Fárasztóbb, mint a valódi fürészelés, az igaz, de hatásosabb. Elővettem ezt a mesterségemet és beleiz­zadtam, de ő mégsem hallgatott, sőt a zaj is nagyobb lett, mert a fürészelés is csak adott valami hangot. Igen szépen tudok fütyölni, a­mikor dispo­­nálva vagyok reá. Most disponálva voltam. Ezt azonban mindjárt az elején félre kellett tennem, mivel ő azt hitte, hogy csúfolom és a második ütemnél formális üvöltésbe kezdett. A homlokomat a hideg verejték kezdette kiverni. Oda mentem az ajtóhoz hallgatózni, hogy nem fordult e még fel a ház erre a pokoli zajra. Ezt is sértésnek vette. Hányat vágta magát a díványon s elkezdett a lábával kalimpálni. Ismeretes kedély hangulat jelzés náluk , különben is, a­mint tapasztaltam, abban a helyzetben fel­tétlenül könnyebben jő az ordítás és mondha­tom, hogy ő fenékig kiaknázta ezt a nem min­dennapi helyzetet. Szólottam hozzá. A hangom igé­n szelíd, kellemes csengésű, képes a legdultabb kedélyt is lecsilapitani, de ő bedugta mind a két fülét. A dolog kezdett skandalummá válni, két­ségbeesett dühvel sétáltam alá s fel. — Csak nem vihetem ki ilyen rikoltó üvöltéssel a fo­lyosóra ! Egy mentőeszmém támadt. Van nekem egy csalhatatlan szerem, a­mely még soha sem csalt meg Mindig feltétlen hatást értem el vele. Tudom mozgatni a fejem bőrét le és fel, fel és le. — A sógorom gyermekei való­sággal bálványoznak érte s készek ellen szomjan elnézni akármeddig. Ide nézz, Rózsa! Elkezdtem csinálni neki. A hatás csakugyan nem marad el, ő meg­szűnt rikoltva üvölteni, később megszűnt üvöl­­teni is, rikoltani is, a végén meg elkezdett kaczagni. Kedves, édes volt a kaczagás, úgy tetszett nekem, mintha aranycsengettyük szólanának ez ócska szobában s virágok fakadnának a télben, a­meddig hangjuk elhallszik. Elképzelhető, hogy kedvvel csináltam a dolgot. Később felült, neki támasztotta a hátát a dívány karjának és elkezdett rám komolyan figyelni. — Tanits meg rá, bácsi. Tettem magam, mintha nem hallanám. — Tanits meg rá, bácsi ! ! ! Egy nagy könyv volt a díványon, annak neki vetette a lábát s oly elképzelhetetlen han­gon kezdett ismét egyenesen rikoltva üvölteni, hogy majd a torkomon felejtettem az egész fejemet. — Ne sírj, lelkem kis barátom, ne sírj ! Hallotta is őt Magam sem hallottam. A kétségbeesett düh ismét elfogott. — Kidoblak a hóba fráter! — Tanits meeg ráá, báácsi! Becsületemre mondom, hogy magam is há­rom esztendeig tanultam ezt a dolgot; hogyan tanítsam én meg erre ma estve — Tanits meg .... buuú ! ááá! ááiiií ! buuú ! ! — Na hallgass hát ide, rabló ! Azzal leültem szemben egy székre és el­kezdtem produkálni a dolgot. A­mig csináltam, addig hallgatott, a­hogy megszűntem, azonnal rákezdte. Én hát „csináltam“ a dolgot lelkem

Next