A Szabó család, 1964 (6. évfolyam, 35-42. szám)
1964 / 40. szám
PETŐNÉ OTTHON MÉRGESEN PERELT a házigazdájával. — A maga kedvéért vállaltam el, Franci. De már megbántam, hogy társultam Ilonkával. — Miért? — Ez magát úgysem érdekli. — Már hogyne érdekelni, Ibiké! — Az a lány rettenetesen ügyetlen. A magam munkáját elvégzem én rendesen, de hogy mással is bajlódjam... — Hátha el tudna vele érni valamit. — Ugyan mit? A gép fordulatát úgy állítják be, hogy alaposan hajtanom kell magam a saját gépeimen is, ha túl akarom teljesíteni a száz százalékot. És ez az Ilonka olyan mafla, képtelen az időt kihasználni. És „ nem is nagyon akarja. Csak a cigarettán jár az esze, meg az ábrándozáson. Kanczler magában igazat adott Ibikének, de úgy vélte, hogy a gyár érdekeire is gondolnia kellene. — Lemaradtunk a tervvel és Szabó azt mondja, ha ez a párosszövés beválna, akkor. .. — Akkor sem dolgozom mások helyett! — vágott közbe Ibike. — De taníthatja. Párosszövésben vagy másként. A munkára is, becsületre is. Meg arra, hogy ha jobban végzi a munkáját, jobban is keres. — Reménytelen eset. Ez a lány olyan szétszórt, mint egy halom pihe a szélben. Unom, érti Franci, unom! Dolgozni mentem a gyárba, és nem gyereket dajkálni. — Ahogy gondolja, Ibike — adta meg magát Kanczler. — Holnap megmondom neki, hogy nem csinálom tovább. Boldoguljon egyedül. A gyárat pedig mentse meg más, nem én! AMIKOR SZABÓNÉ ELMESÉLTE ICUNAK, hogyan járt Péterivel, a lány bepörgött. — Anyukám, te folyton arra tanítottál bennünket, hogyha valami nem tetszik, akkor álljunk ki és mondjuk meg bátran. — Miért én nem álltam ki? — Most mesélted, hogy még a panaszkönyvbe sem írtál be egy sort sem. — Ha egyszer itthon felejtettem a szemüvegemet. — Biztos, hogy nem volt nálad az a szemüveg? — kérdezte Icu és úgy nézett az anyjára, mint egy vizsgálóbíró a megszeppent gyanúsítottra. — És ha nálam volt? Elvégre járnak abba az üzletbe nálam fiatalabbak, meg tanultabbak is, akik jobban értenek az ilyesmihez. — Ha nem akarsz beleavatkozni, akkor meg miért mentél Péterihez panaszra? — Mert ahányszor csak kiszolgál az a nő, majdnem szétrobbanok. Icu fintorgott. — Azt mondod, a többiek is mérgelődnek. — Persze! Ha kimegy a raktárba, abban a pillanatban szidják. Elmondják mindenfélének. — És ha visszajön? — hangzott a keresztkérdés. , — Akkor hízelegnek neki — vágta rá az anyja gyanútlanul. — Te is csak a kiszolgálónő háta mögött panaszkodtál Péterinek. És ebből mi következik? Hogy te sem vagy különb a Deákné vásznánál! — Na nézd csak, hogy kritizál! Hát szerinted mit kellett volna tennem? És mindenekelőtt: beszélj az anyáddal tisztességesen! — Nem lett volna szabad a szemüvegedet itthon felejtened. Többet nem mert Icu mondani, mert maga is úgy érezte, hogy az a „Deákné vászna” egy kissé erős volt. PETŐNÉ AHHOZ TARTOTTA MAGÁT, amit Kanczlernek mondott. Beszélni akart Ilonkával. Már éppen belekezdett volna, amikor észrevette, hogy a leány milyen megviselt. — Mi van veled? — Semmi... A lány szeme kisírt, karikás volt. — Dehogy nincs! Sírtál? — Tegnap óta folyton — ismerte be a lány, és ahogy ezt kimondta, bőgni kezdett. — Sanyi? — kérdezte az asszony.Ú. Petőné zsebkendőt kotort elő és felitatta a lány könnyeit. — No, beszélj már! Nem hallja senki. — Tegnapelőtt megegyeztünk, hogy másnap találkozunk. 2547