Századok – 1967
Figyelő - A magyarországi vendéglátás történetéből. A Magyar Vendéglátóipari Múzeum Kiállítása (Stier Miklós–Vida István) 795
FIGYELŐ létrehívott Független Szocialista Paraszt Szövetség élére. Átmeneti sikerek, belső frakcióharcok, megújuló rendőrségi zaklatások jelzik ezen időszakot. Érzésünk szerint e két évet a korábbiaknál sokkal halványabban sikerült csak a kiállítás összeállítóinak bemutatniuk. Amíg az előbbi tablók egyik legnagyobb erénye éppen mondanivalójuk, tartalmuk egysége, addig az 1905-ös választási sikerekről készült tudósítások, a szeghalmi főszolgabíró feljegyzése, Várkonyi programbeszédének szövege minden összekötő szöveg nélkül egymástól külön él. Az áttekintést nehezíti az is, hogy ide kerültek — szintén minden összekötő szöveg, kronológiai meghatározás nélkül — a Várkonyi Mariska nőmozgalmi szervezőtevékenységéről fennmaradt dokumentumok. Már fentebb szóltunk az összeállítók nehézségeiről, hogy rendelkezésükre lényegében azonos jellegű kiállítási anyagok álltak. Láthattuk, hogy egyes esetekben igen szellemesen, széles körű anyagismeret alapján válogattak a forrásokból (jelentések, sajtóanyagok ötvözése). Jól idézi a kor hangulatát a korabeli földmunkás-szerszámok (kubikos-talicska, kasza) kiállítása. Kevésbé nevezhető azonban szerencsésnek azon кетрек, festmények fotómásolatainak kiállítása, melyek az alkotók nevének, a keletkezés helyének, idejének feltüntetése, s minden összekötőszöveg nélkül kerültek az újságkivágások, iratok közé. S a tartalmi kérdésekre jól összpontosító részeket is nem egyszer zavaróan törik meg a teljesen dekoratív, tartalmilag igen keveset mondó fotók: a sáros, pocsolyás, elhanyagolt Várkonyi utca, a Várkonyi emléktábla stb. képe. Ezek a technikai gyengeségek a kiállítás történeti értékeiből keveset vonnak le. Látszik, hogy a rendezők (Ikvai Nándor múzeumigazgató és Farkas József, a szegedi tudományegyetem tanársegéde) Várkonyi életpályájának, a századforduló földmunkásmozgalmának alapos ismerői, s hogy a kiállítást széleskörű forrásgyűjtés, tudományos kutatómunka előzte meg. A kiállítás 1967. február 12. és március 20-a között volt nyitva. Glatz Ferenc A MAGYARORSZÁGI VENDÉGLÁTÁS TÖRTÉNETÉBŐL A Magyar Vendéglátóipari Múzeum kiállítása A Magyar Vendéglátóipari Múzeum az ország legfiatalabb múzeuma, a Belkereskedelmi és Művelődésügyi Minisztérium közös létesítménye, amely 1966. január elsején alakult meg. Feladata a hazai és a lehetőséghez mérten a nemzetközi vendéglátás, ill. vendéglátóipar muzeális jellegű emléktárgyainak felderítése, gyűjtése, a vendéglátás történetének kutatása és feldolgozása, valamint nem utolsósorban kiállítások szervezése. Elismerést érdemel az a lelkes, áldozatkész szervező és gyűjtő munka, amelynek eredményeként néhány hónapos fennállás után, az indulás temérdek gondja között már augusztusban megnyílhatott a múzeum első állandó kiállítása. Helyéül kitűnő érzékkel Budavár egyik első és legnagyobb vendégfogadójának, a volt Fortunának műemléképületét választották. Magyar földön első ízben a római korban alakult ki a vendéglátás szervezett formája. Pannónia, amely időszámításunk kezdetétől négy évszázadon át a római birodalomhoz tartozott, gazdag a vendéglátás emlékeiben. A hatalmas impérium közigazgatásához kitűnő utak kellettek, s a közlekedés akkori követelményeinek megfelelően átlag minden 25 mérföldnyire (37 km) postaállomások (stationes, mansiones) létesültek, ahol szállás és váltólovak állottak az utasok rendelkezésére. A főváros, Aquincum, amely nemcsak közigazgatási központ volt, hanem egyben piachely, kikötő, sőt gyógyhely is, hatalmas átmenő forgalmat bonyolított le, így szükségképpen kialakultak a vendégek ellátását biztosító formák. Az első két tárló ezekből mutat be néhányat, így többek között látható az Aquincum déli városkapuja előterében feltárt deversorium-vendégfogadó rekonstrukciója és a mellette előkerült tárgyi emlékek, valamint a város főutcáján található taberna-ivóhelység fényképe, egykori ivópoharakkal, evőeszközökkel, edénykészlettel együtt. A magyar vendéglátás első nyomai a XI—XIII. században fedezhetők fel. 1006-ból származik az első adat az italmérésről, s az első fogadót 1279-ben nyitotta Esztergomban ,,Kopasz Péter fogadós", amelynek alapító oklevele a kiállítás egyik legérdekesebb történeti emléke. A középkorban a vendéglátásnak három ága alakult ki : az úri konyha, a népi és pásztorkonyha, valamint a monostorok vendégfogadása. Ez utóbbi volt a legjelentősebb, mert a monostorok külön vendégszobával rendelkeztek, ahol az utazók szállást és ellátást kaptak. Az első üyen adat Pannonhalmáról származik 1001-ből. A későbbiek