Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)

1838-11-26 / 95. szám

765 766 kábasága: dicsérni a’ múlt századokat, az övék’ rovására: az idő , mellében élnek, szerintük a’ vaskor ; őseiké pedig az aranykor, ’s én, példának okáért, ha bizonyos emberek által hagynám magamat vezettetni, visszamennék a’jansenismus’ ’s molinismus’ századába; onnan a’fronde-éba; aztán a’ligue-ébe; továbbá a’ keresztes hadak’s hűbérségébe; s végre a vadság leggothicusabb századába.“ „Mások, kik szintolly kevéssé eszesek, elégületlenek lennének, hacsak néhány lépéssel térnék is vissza, s elkezdeném a’ politicai sorsjáték’ ’s győzelmek századát, mig a legzavargóbbak’s legmegijedtebbek reszketnek, látván, hogy előbbre szököm, ’s az egész földgömböt az anarchica democratia’ éjébe visszahelyezem.“ „Azt akarom végre, hogy az emberek , kik törvényeim alatt élnek, lássák, mint csalódtak a’ századok’ szellemében ’s különösen az enyémben. A’ századok az idő’ éjében haladnak, a tapasztalás’ fáklyájától kalauzolva, minél tovább jutnak, annál jobban fölvilágosodnak; kikerülik a’ szirteket, mellyekre erdődeik bukkantak, de ők másokra akadnak; nem esnek többé ugyan azon hibákba, hanem újakat követnek el; kaczagják azon ábrándképeket, mellyel atyjaikat megrettentették; ’s csak valamelly újabb bi által játszattatnak ki, melly ismét eloszlik: minden lépéssel távoznak a’botlástól, ’s közelednek az észhez.“ „Hiába akarnak az érdek, a' szenvedély ’s kábaság a’ világ’ el haladásának ellene szegülni; a’ század félreveti e’ régi köteléket, mellyel azok szemére akarnának tenni; ’s napjainkban épen olly nehéz lenne eszközölniök, hogy valamelly gotdus előítéletet tiszteljünk, vagy hogy egy hűbéri iga alá konyuljunk, mint azt, hogy bűvölőknek higyünk, vagy hogy Páristól távol hurczoljanak Jerusalem’ ostromlására.“ „Akarjátok tehát végre ismerni szellememet? Íme itt vagyon, az ész’ szelleme az; tizenhét éves koromban nem merem azt mondani, hogy birtokában vagyok annak, de erősítem, hogy az egyedül, mit keresek, mit akarok, mire hallgatok.“ „Felvilágosodva őseim’ tapasztalásai által, oktatva ’s kiváltkép kifárasztva atyám’ fáradalmai által, egészen kigyógyultam elődeim hibáiból, hanem szorgosan, őrizem azon igazságokat, mellyeket tőlök örökül kaptam ; lemondok kába kivánataikról, de el vagyok határozva, fentartani azon jogokat, mellyeket nekem szereztek; egy bölcseség adta papírra vannak azok vésve, ’s bátorság őrizendi azokat. Szabadságot akarok szilajság nélkül, vallást vakbuzgóság, hitet babonáskodás, philosophiát atheismus, politicai egyenlőséget saturnálék, monarchiát despotismus, engedelmességet szolgaság, békét gyengeség, ’s nyugalmat apathia nélkül.“ „Ezen nyugalom több egyszerű érzésnél, rám nézve szükség, s nem tartok attól, hogy megváljak tőle, hacsak némelly ol túlzó mint szűk lelkek nyakasan nem akarandónak legyőzni vagy megcsalni, s hanem ha a’ köz érdek’ helyébe az egyest, az osztályok' negédét a’ nemzetinek, a’ boszú’ vágyát az egyesülés’ szeretetének, a fenhéjazást a’ hazafiúságnak, a’ párt’ szellemét a századénak helyébe akarnák tenni.“ ,, Ismerjetek meg tehát, s jól emlékezzetek arra, hogy ,,Ki századának nem bír szellemével, Az századának bir minden bajával.“ Francziából. *— — Ezelőtt több évvel egy pokol-gens d’armerie-pattantyus Rumy ur között ’s én közöttem egy kis tüzet rakott. Ebből processus libellatorius támadt, mellyben én incattus voltam. Akkor, jól emlékezem, bonatide, allegulive proponáltam e’ jó urnak, hogy — miután nekem úgy látszik, mintha az ő alimentatiojához méreg és epe is tartoznék, nekem ellenben ab immemorial kedvesebb volna a’ borjupecsenye (pro regiuta salátával vagy a’ nélkül), melly in timore Domini eledelemül szolgálna; minthogy tehát mi ketten communis panis et foci incapuxok vagyunk, ennélfogva pactáltatnék közöttünk amicabilis jurium et bonorum divisio és örök béke. De mivel a’ perpetua harmonia et silentium, mint tudva van, csak az ismeretes processus brevis litis : „circumdederunt * — és a finalis senensia: „requiescat in pace“ után, sub sequestro judiciario (a’temetőben) szokott lelkisméretesen megtartatni: tehát méltóztassék ő engem — re integre servata .— holtnak tekinteni; én is ugyanazt fogom ő felőle praesumálni. Teljes szabadságában álland, ellenem a’ restitutio in integrum (a’ feltámadás) előtt, coram quocunque judice et justitiario procedálni, a’ hányszor csak tetszik neki, de én részemről, elhatároztam, mint contumax per non defetidit, nem is mozdulni, következéskép replicázni sem; mert — fictione juris — holt vagyok. E’ „tandempartes“-t mindeddig becsületesen megtartottam; ’s noha Rumy úr festésemet is impetálta és oppugnálta, mégis exceptioit, sixie reservata, aeqnanimiter elnyeltem , a’ nélkül hogy neki legkisebb aequivalens-t is nyújtottam volna elnyelés végett. Quid fit ? — Accidit in puncto, quod non speratur in anno! — Megjelent tőle egy boldogtalan ragout, mellyben a’ magyar jog’ commentatorai osztattatnak. Ezen átkozott corpus delicii engem sajnálandó békeszegésre csábíta; mit szívemből bánok, ’s miért a’ fentebbi fohászt: „ Pater peccavi!“ — ex superabundanti — da capo ismétlem. De ezennel cviloromra, tudnillik ignorantia invincibilissimámra, provocálok. Mert: I. A’ becsináltnak első tájából (Századunk’ 77. szám.) lehetetlen volt tudnom : ki legyen amaz érdemes régi jogász? — Első pillanatban azt hittem, hogy a’ becsináltat valamellyik, a’ XVIII. század’ közepe’ táján boldogul in Christo elszenderült collega uram küldötte ex campis elysiis: de midőn láttam, hogy benne Jung is, mint fűszer, úszik, fiatalabb ’s végre pláne coaelaneus szakácsot kelle gyanítanom; de ki egy hoszú útról csak nem rég tért vissza, tehát az ezalatt nyomtatott szakácskönyveket nem használhatta. A’ következett két tál, leginkább pedig a’ zsirszemek’ (jegyzékek’) tengere, mint semiplena próba, Rumy urat gyaníttaták velem. Már akkor conturbabantur constantinopolitani! — Demisi auriculas, ut iniquae mentis asellus! mert igen is jól tudom, milly inconsultum : crabrones irritare. De mégis a’ de eo utrum mod vigasztalom magamat; mert valóban nem tudtam előbb , hogy ő egyszersmind régi jogász is. — Az ég őrizzen, e’ praedicatumot neki controvertálnom ! — Hisz az irgalmas Isten jogászokra és nemjogászokra egyiránt engedi sütni napját! Végre a’ 90dik számból Ince meridiana clarius megtudtam, hogy az csakugyan Rumy ur maga. — Steterunt comae! vox faucibus haesis! — mivel itt luculenter láttam, hogy proximus ardeticalegon ! — Most már nem siethettem eléggé, contrito corde felfohászkodni: „Páter peccavi!De II. Evid prom’ részéről egy allerius ordinis astutia engem • Önkinti vallomás. (Benevola fassio.),Pas*’ peccaviti — Kénytelen vagyok így fohászkodni, mert, fájdalom! nagyot vétettem.