Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-12-07 / 98. szám

08. szám* Harmadik esztendei folyamat 1840. December I V. SZÁZADUNK, még egyszó hozzátok, kiket érdekel! Az egyetemes literatura körébeni Figyelmező folyó évi 46 és 47ik számaiban egy iró, egy féktelenséggel rágalmazni betanított ’s felléptetett sajátságos iró, Vachott Imre, emeli fel fájdalmas fajait az olvasó közönség elébe; emeli a’ kétségbe esés’ azon nemével, mellyet eddig csak a’ megvesszözött kis historicus* vonaglásainál tapasztalánk; emeli fel kétségbe eső kiáltásait azon vad kitöréssel, mellyhez az egyetemes literatura körébeni Figyelmező olvasó közönségét szoktatni, egyetlen egy feladatának tekinti. ’S mit akar e’ boldogtalan, eget földet betöltő jajgatásaival, mit a’ kétségbeesés’ kitöréseivel, mit a’ nemtelen fegyverekkel, mellyek izmos kezeiben, mintha egy egész életet akarna eloltani, villognak? Urak! e’ szerencsétlen, az őrjöngés’ szörnyű magasztaltságában, ’s kétségbe esése közepette hegyeket akar megindítani, halmokat egymás tetejébe hányni, folyókat akar feltartani, csillagokat leszedni ’s tenger’ fenekére szórni, ’s mi több egy férfit öröködik, a’ gyáva porba sújtani. Kérdem a’ hármasfejű szerkesztőségtől, meddig fog még lapjaiban a’ szilaj pedántság az olvasó közönség’ béketűrésével visszaélni? Meddig fog a rosz akarat bűnös féktelenséggel lapjaiban, a’ hazafiság’ köntöse alá burkoltan, mindent mi szent egy polgári társaságban, megkísérteni? ’S miután mindezeknek okai a’ közönség előtt tudvák, miután kikiáltva vannak ama’ rút érdekek, mellyek elég szemtelenül álruhába öltöztettek; miután lemeztelenítvék ’s ön kicsinységökben feltüntetvék ama’ füstcsináló alakosok, kik a’ közönség’ figyelmét félrevonva, mindenkor mesterséges homályban machinálnak; újra kérdem a’ hármasfejű szerkesztőségtől, nem szemtelenség e folyvást felléptetni ollyakat, kik herostratusi hírnév után kapkodva, a’ legszentebb polgári erényeket is kigúnyolják; nem arczátlanság volt e felléptetni Vachott Imrét, ki az őrjöngés’ szörnyű paroxismusában magáról is megfelejtkezvén, csekély személyét a’ megtámadott féf ártatlan fejér lova képében mutatta be. E’ hármasfejű szerkesztőség aztán az, melly nem pirúl minden tetteit a’ közjó’ előmozdítására irányozottnak állítani; ez az, melly magát a jogosság’ ’s felvilágosodás’ apostolának kivánja tekintetni. Nem tűrte ezeket a’ közvélemény, mert komoly szavak ezek ellen már számtalanszor emelkedének fel, de a’szerkesztőség’ egyik coryphaeusa, habár ollykor-ollykor egy időre meghunyászkodott is, most újra jónak találá nemtelen csatamezővé változtatni azon helyet, hol, ha következetes a’ szerkesztőség, a’ szép literatura újabb meg újabb kincseit kelleték vala felmutatnia; most újra azon mezőn, hol egykor a’ szerénység’ szende ibolyáját egyenesség’ liliomával, ’s az igazság’ olajágát bölcseség’ pálmájával vélénk szakaszthatni; ott a’ rágalom’ bogácsa miveletlenség’ töviseivel, a’ gonoszság’ konkolya hazugság’ nadályfűveivel, az irigység’ sápadt virága bosszúgyujtoványival tenyésznek; 's kérdem, ki az, ki illy virágokban gyönyörködhetnék? ki lenne az, ki kertébe illy nemtelen növényeket által ültethetne? De eljö az idő,’s valóban lesznek, kik egykor ezeket majd öszeszedvén, e’ drága virágokból az érdemlett koszorút tudós fejetekre felteszik; most azon körbe, hol literaturánk’ bajnokinak Minerva’ pánczélába burkoltan, Pallas’ fegyvereit kelleték vala villogtatniok, gyalázatos gladiátorok, gyáva sicariusok, mint megannyi Vachott Imrék rohannak be. ’S miért e’ spectaculum? azt hiszi a’ hármasfejű szerkesztőség, hogy a’ 19-ik század’ mivelt férfiai gyönyört találnak az illy állatmutogatásokban ? — A’ vad népek’ szörnyű emberei, tudjuk, a’ circusokban milly vad örömre, a’ gladiátorok harczain milly krokodilusi könyekre fakadtanak; a’történetek’mezején látjuk az embert itt baromiságig aljasodni. Ne költse fel a’ tisztelt szerkesztőség a’ hajdankort álmaiból, hadd nyúgodjanak a’ gladiátorok; ne támassza őket újra az életre sírjaikból, mert következései továbbra is mondhatlan károsak leendőnek. Azonban az illy vadság’ korából példányképen felléptetett ’s halálra kárhoztatott gyalázatos szolga gladiátorral szembeszállani a’ 19 ik század’ szabad polgárának, úgy hiszem, nem lehet; ’s Nyáry úr is, ki érti a’ jelenkor’ kivánatait ’s felfogta polgári szép állását, Vachott Imrével pályára nem bocsátkozhatik; nem, mert azon férfiaknak, kik a' reform’ és haladás’ nehéz pályáján, nemzetünknek egyetlen nagy családdá összeforrasztásáról gondoskodnak, szeplőtlenűl ’s tisztán, mikint a’ szűz akarat, kell állniok. Arczátlankodjék tehát, bár mennyit, még ennek utánna is Vachott úr, mutogassa ökleit a’ nemtelen harczhoz, mi a’ közönségnek, mint a’ vadság’ korán felléptetett sajátságos példányát, köz megtekintésre ’s köz megvetésre ezennel által adjuk. De hagyjuk el e’ nem irigylendő helyet, hagyjuk el e’ hely’ bámulatos hősét, ’s most legyen szabad nehány szót emelnem még azok’ folytában, mellyek általam már egy ízben , ’s többek által a’ nemzeti színházat érdeklőleg elmondattak. Hazánk’ fővárosában tudjuk miképen, régi óhajtás vala különösen nemzetiség, nyelv és művészet’érdekében is egy nemzeti színház’ állandó megalapítása. Tudjuk, miképen e’ régi óhajtást a’ lelkesedés’ rögtönzése által sikeresen eszközölni t. b. Földváry Gábor ur’ hazafias nemes buzgósága’s auspiciuma alatt Pest vármegyének lön fentartva. Azonban mint a’ nemes nagy Széchenyi gróf csak imint is mondá, mennyi áldozatba került e szintvíz felállítása ! ’s még mennyivel többe ennek eddigi fensurlása ! Ha némi egyes hazánkfiainak éjjelnappali gondja, ’s minden nehézségek és gáncsok elleni hajhulatlan lelkesedése nem ápolja azt anyailag, valóban romját látjuk ez intézetnek is, még mielőtt a nemzet’ kézfogása segíthet azon némileg! Mikép’ ’s ki’ igazgatása alatt nyittatott meg, mik történetei az első igazgató alatt e’ már most nemzet’ tulajdonának, az athenaeumi krónikákból eléggé világos. Megszűnvén azonban az első igazgatónak mint ollyannak befolyása ez intézetre, ki kell mondanunk, miképen az Athenaeum is megszűnt azon krónika lenni, melly volt az első igazgató alatt. A’ történetek’ hű rajza helyett, itt kezdődnek már a’ következetlenségek’ hosszú sorai; a’ személyeskedésnek, rágalomnak, bűnös féktelenségnek, a’szilaj pedantságnak itt, ’s csak az elmeneketés után hintettek el magvai. Az igazgatóság megveté ez alacsonyságokat, meg e’ kislelküséget, meg az az-