Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-01-03 / 1. szám
SZAKADUNK -I. szám. Ötödik esztendei folyamat 1842. ApCf Január 3. Jóslat 1842-re. Bármit mondjon a tisztelt olvasó, a varázslás nem könnyű mesterség. Egy rakás hazánkfia van, ki fel nem találta a puskaport, s hihetőleg most sem találná fel, ha történetből elveszne, miről azonban az angolok gondoskodni fognak, mert mivel lődöznék és égetnék össze az ártatlan városokat s azoknak még ártatlanabb lakosit? És ha ama hazánkfiai, kik minden lőporosságtól tiszta geniusuk mellett is erényes emberek lehetnek, az anyagból kilépvén,mellyhez tartozik minden szellemi veszedelmessége mellett is a’ lőpor) a’ földfeletti lényekhez közelítendnek, majd észreveendik milly nehéz varázsolni. Valóban, hová lettek mindazon tündérek, gnomok, elfek, sylphidák, lelkek és kisértetek, szárnyasok, szarvasok, ló-, ökör- és kecskelábúak, mellyek a földgyomrában, a vizekben, az erdőkben és a jégben laktak ezelőtt tetemes számmal ? A színházon kívül nem lelhetők. Mi lett belőlök ? Elhagyák a szegény halandót s megfoszták egyik édes álmától, reményeinek egyik kecsteljes nemétől. Hurráh! a holtak sebesen nyargalnak, de vissza többé nem kerülnek. Alig képzelheti a tisztelt olvasó, mit nem próbáltunk meg mindent, míg ezen idő morzsára, ezen 365 napból összeférezett vulgaris 1842dik évre, csak valamicskét is kihoztunk. Manipulationknak egy részét itt elmondjuk. Elővettünk először is egy piszkos sáros koponyát, ezt szépen megmostuk, kifesztük s asztalunkra tettük épen élőnkbe, mint láthatni illyesmit a többek közt azon bűnhődő Magdolna előtt, kit művészeink olly szépnek festenek. Az üres koponyából denique semmi ki nem jó, bármit tegyünk vele. A phraenologia után következett a chiromantia, a baromi magnetismus és a metoposcopia. Mind hasztalan ! Elővettük Albertus magnust, a szabadkőművesek mysteriumait, eszközeit és az égő bokrot; elő mindazon csudálatos könyveket, mellyeket Faust atyánkfia hagyományából egyenes vonalban öröklöttünk; tanácsot vettünk Dagoberttől, Tenierstől, de különösen Grandier Orbántól, ki, tudjuk, vérével itt szerződést kötött a daemonok előkelő paireivel, Balberith titoknoksága alatt; olvastunk és olvastunk; a padolatra jó nagy kettős kört (pantaculumot) vontunk krétával, szokás szerint kelet felé fordulván ; a körbe különböző jegyeket rajzoltunk; feltettük papiros süvegünket, jó hegyeset és magasat, miilyen a czukorsüveg, reá jellemző alakzatokat; felöltöttünk egy jó zsíros fekete talárt, mellyel aranyos papiros-övvel derekunkra szorítottunk; az övre az égi jegyeket szép sorban téntával irtuk; kezünkben vesszőcskét tartván üstös papírral behuzottat; talismánunk felírása a normális „super aspidem et basiliscum ambulabis“ volt; ekkor idéztünk és ismét idéztünk — de semmi nem mutatkozott, még füst sem, a cigarróén kívül, melly a fárasztó munka közben majd elaludt. A gyönyörűen tündöklő kék éghez fordulunk ezután. Tán jobb lett volna vele kezdeni. Felé irányozzuk tehát a háromszöget, a kört és egy iszonyatos Herschelféle távcsőt. Ezek a csillagok és planéták csendesen mozognak, folytatják útjaikat és szépen hallgatnak. Itt a legnagyobb csend, semmi zavar és a corteskedésnek legkisebb nyoma sincs. A constellaliok és az adspectusok olylyanok, mint voltak vagy százezer évvel ezelőtt; csak ez a szarvas hold, ez a rettentő nevetséges mementója sok becsületes, hanem igenis feleséges embernek. 1842 ben egy kissé szemtelenül áll a nap elébe s olly sötétséget okoz, miilyent most élő ember soha többé nem fog látni. Jó is lesz a gyermekeknek megmutatni, milly ritkán esik meg s milly rövid ideig tart a sötétség, hogy érezzék, milly gyáva egy gondolat attól a holdtól, a napot akarni — eltakarni, amúgy piszkálni, mint piszkálja szalmaszállal a kisfiú alvó édes anyának orrát. Elég hogy Syrius, Arctur, Deneb, Algol s a többi csillag egy szót sem szólnak, csak ragyognak ; a planéták és cometák futnak látnak, de mindig egy útban és csakugyan a magokéban. Mármár gondolánk, hogy kiabálásaink és nógatásaink felelet nélkül maradandnak, midőn oh csuda, oh hallatlan dolog, egyszerre szózat hallik. Honnan ? Ki szól ? Jupiterből egy csintalan 300 öles hoszú gamin, ollyforma szócsőn, millyenen szól a magyar Dunán úszkáló német gőzösnek olasz kapitánya angol mozgonyosához. Mit mond a gamin? „Arrangez- vous la bas petites bétes et faites l’amour!“ És ez a föld mindennap fordul egyet mint pecsenye a nyárson, évi útjában pedig szép hallkai, meggondolva, mint Pest és Debreczen közt a posta, minden órában 16,920 földkali mérföldnyire halad. Most már ismét ott valánk hol ezelőtt voltunk, lelkiismeretesen követvén Jacotot híres tanulás rendszerét, az A, B, C-t előkezdénk. Recommencez toujours mes anges, igy mindig marad itt valami a reményeket és vágyakat tökéletesen kielégítő. Irtunk sziklás Scotiába, Walterünk regés honába, az újabb s régibb boszorkányokhoz megkereső leveleket. Egyike sem méltatott feleletre; csak Macbeth háromra külde némi hézagos és többféle kint magyarázható utasítást, mikép lehessen a meglevő anyagokkal procedálnunk. És mi procedáltunk következőleg. Boszorkány-helyetesekké tétettek egy oláh czigány, egy drótos tót és egy gesztenye-sütönő. Elővettek ezek egy tömérdek nagy katlant, kormosat, ci-devantut, most expálinkafözöt; ezt három lábra állítják s raknak bele mindenfélét,mi körmük alá kerül: egy kis biczegő popularitást, egy darabka augur- sapkát, banquerotált celebritást, megbukott hirlapocskát, megnyirbált gondolatot, kigyó-sziszegést, indítvány-temetést, felfordult hazafiságot, croco-, dil- könyeket, hajdu-pálczát, sajtó-nyögést. Tüzet, tüzet raknak alá, jól ég — és jól tüzelnek. „Keverd, keverd az egészet, tánczoljunk a katlan körül, mondjuk el mit tapasztalunk. Kérdezz, kérdezz bennünket!“ Improvisált boszorkányaink csakugyan tűzbe jöttek, — sejdítjük a borszesz által — és összevissza fecsegnek mindent, jósolván 1842re. Mit ide írunk, stenographált töredék. Első boszorkány. Amerikában fejlődnek, Ázsiában ópiumot esznek, Afrikában rabot vesznek, Austráliában gyapjút termesztnek, Európában pénzt keresnek. Második boszorkány. A hadi seregek 1842 ben tetemesen kisebbülnek. Az adósságok gyarapulnak, diszleni fog a selyemtök. Harmadik boszorkány. Csillag, kereszt mindenkinek, Fényes ennek , nehéz annak . Lesz fáklyás- és macskazene , Kép , szobor és falmázolat. Első boszorkány. A közoktatás új irányt fog nyerni. Tapasztalván, hogy a tanítás még korán van, az oskolába csak hatvanéves gyermekek küldetnek. Második boszorkány. Minister leszesz te kis ember, Csak vigyászz ’s mindent ki ne petyegj. Egyéb semmi, egyéb semmi, Ki a sárból, sárba vissza.