Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-09-12 / 72. szám
99. szám* Ötödik esztendei folyamat 1842. September 19. SZÁZADUNK. Különféléb. n. Van még más oka annak, hogy a mezőőrségi törvényeknek még eddig nem lehetett várt foganatjok; ez pedig vadászattörvényeinkben és ezeknek gyakorlási módjában találtatik. — Nem akarom itt fejtegetni, a szabad nemesi birtokomban tartózkodó vad nem tartozik eppen úgy sajátomhoz, mint akármelly abban lévő más állat? úgy hogy az, ki vadaimat megfogja, megöli vagy pusztítja, jogaimat épen úgy megsérti, mint ha akármi élet vagy nem élet, a mi sajátom, pusztítana; azt sem akarom szigorúan megvizsgálni, bölcsek és az egészre hasznosan befolyók voltak e azon törvények, mellyek által a vadászati, természetéből is, királyi jog (jus regale) a birtokosok kárával közhasználhatóvá tétetett, kivált ha tekintem, hogy a szabad vadászatnál fenálló törvények (provisiones legis) olly czéliránytalanok, hogy általok csak alkalom adatik privilegiált kártételekre. Csudálatos tünemény, olly hadkedvelő népben, mint mi vagyunk, mellytől inkább a vadász-törvényeknek szigoruabb alkotását és fentartását lehete várni, ezeknek korlátlanságát tapasztalni; nem is lehet ezen következetlenséget a törvényhozásban máskép magyarázni, mint a századokon át tartó háborúk és az ezek után természetesen támadt rendetlenség és törvénynélküliség hangulatából; azért is itt csak azt a kérdést akarom fejtegetni : „ártalmasak e a vadászat mostani törvényei és az ezekből származó gyakorlások, és miben?“ A mezőőrségi törvények fő czélja természetesen az, hogy idegen ne pusztíthassa, tiporhassa földeimet, erdeimet, réteimet, berkeimet, kerteimet, szóval, hogy ami teljes joggal az enyém, azt magam használhassam is kizárólag úgy, hogy tudtam és engedelmem nélkül senki abban ne tapasztaltassék, kivévén javaimnak azon részeit, mellyek a törvény által közhasználtatásra kijelöltetvék u. m. utak, közvizi csatornák stb. E nézetből ment ki a törvény, mikor a mezőőrség czikkei közt meghatározta, milly módon használhassa a vadász ezen jogát kártétel nélkül. De mi haszna, mikor ezen törvényt is olly könnyen kijátszhatja, mert ki vigyáz reá, ki van mellette, mikor p. o. a vetemények, rétek, vagy szederfaültetvények közt az említett czikk engedelméből a tarlókon vagy ugarokon szabadon járkál kutyáival, s a vadat, melly természetesen előre a sűrűbe elbújik, bizonyos kártétel nélkül ki nem ugratja ? mert csak ennyi szoicismust talán honunkban senki sem keres azoknál, kik egész éven át mással nem foglalatoskodnak, sőt másból alig élnek, mint a vadászatból. Nem elég tehát a mezők őrzésére a felállított elv, hanem ollyasra van szükség, miszerint a vadász egy lépést se tehessen másnak birtokában addig, mig csak tehetségében állana valami kárt tenni, azaz, mig a mezők és rétek ősszel egészen fel nem szabadulnak. Elmúlván az alkalmatosság, el fognak múlni a kártételek is, és az új törvény könnyebben és biztosabban fog figyelembe vétetni. De nemcsak a mezőőrségi törvény elégtelenségei, hanem fenálló vadászati törvényeink is okai, és fő okai a kártételek kísértéseinek. Ezek közül ugyancsak II. Ulászló viktörv. 18. czikkje, melly 1504ben alkottatott, 1729. 3.t. 32. czikk, és 1802. hozatott 24-ik ez. szolgálnak Útmutatásul; és bár csak élő törvények volnának és értelmök szerint teljesittetnének, s ne maradnának csak holt rendelések, mellyeket senki sem követ, sőt nagy része azoknak, kik ellenük szüntelen vétkeznek, nem is ismeri, volna általok legalább egy kis segítség adva a végtelen rendetlenség ellen. Ha mindezeknek természetét nézzük, szükséges alkotási idejükre visszamennünk: mi más czélja lehetett az országnak II. Ulászló alatt ezen törvényt alkotni, mint az akkor már divatozó korlátlan vadászat, melly a henyélőknek alkalmat adott más hasznos foglalatosságok és működések helyett kóborlásra, rendellenségre, végre lopásra és rablásra fakadni, a mint a törvények szavai nyíltan megmutatják, és ugyan nem írja e lő egészen mostani vadász nemes szomszédunk életét, midőn ezen régi időknek szomorú rajzát nyújtja? Ki nem tudna közülünk számtalanokra mutatni, kik minden vagyonukat elhagyták pusztulni, mert mindeneket lassan kint elpuskázták és koldulásra sőt roszabbra is lealacsonyodtak. III. Károly törvénye újabb s azért czélirányosabb is. De 1729-ben nem álmodtak még mezőőrségről, melly a vadászati kicsapongásoknak legnagyobb ellenzője; sőt 1802 ben sem, ámbár ekkor a birtok bátorsága és a jog szentsége már egy kissé viradni látszott a nemzetnél, mert felére legalább visszaadatott a birtokosnak azon természeti joga, vadját magáénak nézhetni; de csudálatos marad mindig, hogy csak a tilalmas felére nézve tett a törvényhatóság óvást és bírót, büntetést rendelt, de a szabad vadászat elleni törvényes rendelések megtartásai iránt nem, ámbár épen ezek lettek volna a legszükségesebbek. Hiszen természetes, hogy a vadat sem kell ölni tenyésztés idején, ha annak végpusztulása nem kívántatik, és szinte utálatos ezen természet elleni módot csak fel is fogni ; mert ha a vadat akkor is lehet üldözni, mikor tenyészt, vagy ki nem nőtt, és se nem mentheti magát, sem az embernek táplálására nem ép, a vadászat akkor nem más mint rút öldöklés; az ilyélyes vadászból pedig nem lehet egyéb, mint neveletlen kártevő, szinte tolvajhoz hasonló, ki ollyast foszt, mi másé, és a birtokosnak kárt okoz, anélkül hogy magának igazi hasznot hajtana. És honnan ered ez ? Nem másból, mint hogy a törvények a szabadban gyakorlandó vadászatot különös kikötések alá tették ugyan, de a vadászat idejét a természet törvénye szerint meg nem határozták, a fenyítőket pedig és a bírót meghatározni elfelejtették. Hogyan is állhatna fel e törvény, főkép fenyítő törvény, bíró és büntetés nélkül? Meg kell azonban vallani, hogy a mostani szabad vadászatot illető törvények mellett csakugyan nehéz volna biró lenni, mert ki ítélheti el jó lelkiismerettel azon vadászt, ki p. o. jan. első hetében épen lövésnél tapasztaltatott, és vádoltatik, hogy bár a szabadban de ollyan vadak nemére lőtt volna, melly a törvény által akkor lőni tiltatik; de mivel a vadat elhibázta, nincs corpus delicti, puskája ki van lőve, senki sem mutathatja meg, mivel volt töltve ; ő pedig hivatkozik a törvényre, melly megengedi, hogy szarvas tehénre januar 1 jétől kezdve septljéig vadászni szabad, ő tehát szarvastehénre lőtt, de igazán őzkecskét hibázott el, mellyre mart. eleje előtt a vadászatot a szabadban is tiltja a törvény. Ki mutatja meg hogyan esett a dolog? Nyomai mindkét vadnemnek az erdőben tisztán meglátszanak, mit tehet ekkor a bíró ? Vagy a csúfosan kijátszott törvény mellett határoz, vagy hallgat, és kénytelen a bűnöst igazságtalanul felmenteni. Máskor tiltva lévén a törvény által fáczá-