Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-06-11 / 46. szám
40. szám. Hatodik esztendei folyamat 1843. Junius II. SZÁZADINK. mi akar ősiség alatt értetni, s mi volna szükséges hogy az biztosíttassák, azaz igazsággá emeltessék ? Minél könnyebb e kérdést elrontan s a legátalánosabb vázolatokban megoldani, annál kivánatosbnak tetszhetnék nehány szóban iránta értesülni, mielőtt a még függőben levő életkérdés végképen eldöntetnék, melly tulajdonképen oda irányozva: biztosittassék-e az ősiség, vagy pedig eltöröltessék-e mint biztosithatlan? Vajha illy értesülések a valódi álláspontra vezetnének, mellyből a tárgy teljes jelentőségében és kiterjedésében leplezetten mutatkoznék, s vajha illy módon a habozó vélemények e felette fontos kérdés iránt minél előbb s békésen közmegelégedésre megállapodnának. Az ősiség elve az elődöktül törvényesen öröklött tulajdonnak az önszerzettek megkülönböztetésén alapul. Ez elvnek legszigorúbb következetességében azt lehetne kihúzni, hogy ellentétben a szerzemény feletti korlátlan szabad rendelkezéssel, az örökség minden rendelkezés alól elvonassék, tehát sértetlen és csorbulan a törvényes örökségre átszálljon. Hogy azonban még Werbőczy idejében sem verék az ősiséget olly szigorúan, bizonyítja a P. I. tit. 59. §. 9., hol nemesi ős javak eladásáról ezek állanak : Venditio rationabilis aliquando valet, et aliquando retractatur, necessaria autem semper valet, et semper tenetur, et nunquam invalidatur. A mostani gyakorlat sem veszi az ősiséget annak legszorosabb értelmében. Mint általánosan tudva, ősi nemes javak minden aggodalom nélkül adósságokkal terheltetnek, mellyek, mennyire a vagyonból kitelik, visszafizetendők; s bárha török vagy saracen s más fogságba esés miatt többé nem olly hamar kénytelen valaki nemesi örökségét eladni, mégis örökös eladások nem lettek ritkábbakká; sőt inkább az érvénytelenítési panaszok, kivált a megsemmitésre hozott ítéletek száma, a legújabb időben inkább szaporodott semmint kevesbedett. Ha tehát az ősiségi elv legvégsőbb szigorát akarnák használni, s annak erejénél fogva minden ősi javakat egészen különös módon elosztandó hitbizományokká emelni, akkor a lenálló törvényekkel be nem érnek, hanem az „ősi“*) kifejezés törvényes meghatározása után egy új, oda irányzott törvényt kellene hozni, hogy az ősi nemes javaknak csonkítás nélkül kell a törvényes örökösökre szállni, s következésképen azok sem eladhatók sem megterheltethetők ne legyenek. És e törvény kezessége végett, azaz, hogy igazsággá váljék, továbbá rendes birtoktáblákra és azon törvényes rendelkezésre lenne szükség, miszerint a nemes javak ősi tulajdonságai minden örökösödés beállásával a birtoktáblákba világosan beiktattassanak és feljegyeztessenek. Tágabb , a jelen gyakorlatnak inkább megfelelő magyarázatban az ősiség a szabad rendelkezésnek csak némi korlátokat vet, a javak könnyelmű megterhelésének vagy eladásának megakadályozása végett; mi azonban a jelen fenálló törvények által, mint tudva, elérve nincs; részint, mivel e korlátok a törvényekben pontosan ki nem jegyezték , részint pedig, mivel a helyett hogy az ősi birtokosoktól az áthágás lehetsége előre elvétessék, a törvények megelégesznek azzal, hogy a felelőség utólag a másik alkudó félre lelatik, melly félre az eladás vagy megterhelés okainak kitudása és megítélése méltólag s következtésen teljességgel nem hagyathatik, mivel törvényeink, még az 1840. 9. §. 7. sz. legújabb is, az ősiségi jogok megóvását egyedül a családra hagyják, s ha a családi tagok igen távol rokonság vagy más okokból róla nem gondoskodhatnak, vagy azt tenni nem akarják, nincs más valaki, ki hivatva volna, a családot s illetőleg a netaláni ivadékot, mint ősi s utódi gondnok, képviselni. Az ősi nemes javak eladása ellen a családoknak biztosítása végett eddig fenálló eleintés és a károsodás miatti megsemmishetés (invalidabilitas ex praejudicio) tehát megelőző nemű rendszabállyá volna átváltoztatandó, mire nézve ismét birtoktáblák behozatala és olly törvény volna szükséges , a) hogy minden birtokkönyvileg okvetlen betáblázott eladásnál minden elemzéknek azon nyilatkozata a birtokönyvbe beiktattassék, hogy vásárlási előjogukra igényeket tartani nem akarnak; továbbá b) hogy, miután a jogsérelem az eladás nem létező okszerűsége vagy szükségéből áll, annak megtámadása és az ősiségi kötelék megóvása végett úgynevezett ősiségi vagy utódi gondnok felállítassék, hogy annak az eladás megengedhetése iránt az ellenmondási perben történt kihallgatása felett a birtokkönyvet kormányzó hatóság által formaszerinti határozat hozassák, s hogy ez igenlő (affirmatív) ítélet azután az eladási oklevéllel együtt mindenkor a birtokkönyvbe iktattassék. Azonkívül még különös törvényre volna szükség, melly azon eljárást szabályozná, melly az ősiségi köteléknek felbontásánál, mint p. v. az 1839/40. 7. t. ez. 9. §. esetében, követendő volna, valamint minden más esetekben is, hol aequivalensseli helyettesítés az utódi gondnok megegyezésével forog fel. Az ősi javak jogtalan terhelése ellen az eddigi törvények szinte nem elégségesek. A zár alá tétel közönségesen csak akkor történik, midőn a pazarlás nyilvános, tehát többé kevés vagy épen semmi meg nem menthető; a szerzeménybeli kiegészítés csak akkor történhető utólag, ha szerzett birtok valóban találtatik. Hogy tehát az ősiség e tekintetben is biztosíttassák, igazsággá emeltessék, uj törvényekre volna szükség, s pedig a) annak meghatározása, milly esetekben átaljában, s milly értékig — p. p. annak harmadáig — terheltethetők az ősi javak, vagy b) olly rendszabály, hogy az ősi tulajdon megterhelésére a birtoktábla általi feljogosítás és olly eljárás, mint a b) alatt az eladásnál említett, legyen szükséges; c) rendelkezések a kiegészítésre, mihelyt szerzett tulajdon mutatkozik, vagy pedig az ősi tulajdon lassan kinli egyéb tehermentesítésére. Ha azon hatóságoknak, mellyek a birtoktáblák élén állanak, határtalan hatalmat engedni nem akarunk, ha az aliquando valet, aliquando non valettet ismét behozni és érvényessé tenni nem kívánjuk, úgy a törvényeknek, mellyek itt csak általján érintvék. *) Kelemen következőleg határozza meg: Avitica bona sunt ea , quae a progenitonbus via ordinariae legalis successioni ad nos transferunt.