Szeged és Vidéke, 1908. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1908-05-01 / 102. szám
SZEGZED, 1908., május 1. péntek. POLITIKAI NAPILAP. ^11. évfolyam, 102. (2003.) szám. SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA: KÁLVÁRIA UTCA 8. SZÁM. Kiadóhivatal, szerkesztőség és nyomda 84. , Főszerkesztő S. Felesős szerkesztő 560. |------------------FŐSZERKESZTŐ: BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK . Szegeden: Postai küldéssel: Egész évre ... 18 korona. Egész évre . . . .24 korona. Negyedévre . . . 4.50 , Negyedévre... 6 „ Egy hónapra. . . 1.50 „ Egy hónapra . . 2 „ KÖVES SZÁMÁRA 6 FILLÉR A mi választói jogunk. Május elsején százezer magyar szervezett munkás fog messze hallatszó hangon tüntetni — immár hatodszor — az általános választói jog érdekében. Százezer dolgozó és adót fizető magyar fogja keserű hangon panaszolni, hogy Magyarországot alkotmányos országnak nevezik, pedig nem az. Alkotmány : a nép beleszólása az őt kormányzó törvények hozatalába, neki pedig, százezer tettre erős, cselekvésben bátor, adófizetésben áldozatokra kényszerített magyarnak eleddig se joga, se alkalma nem volt arra, hogy kivegye a részét a törvények megalkotásából. Ez a szervezett munkások százezre. De ott van kivülök még egynéhány százezer : a földmíveseké, a kereskedelmi alkalmazottaké és száz más foglalkozásból valóké, akik rendre kívül maradtak már negyven esztendeje a korláton és csak a korlát mögött ehette őket a méreg, amiért elpocsékolták a törvényhozás drága idejét a kiváltságosok képviselői. Két-három évtized elmúlt anélkül, hogy a magyar földön ezt egyáltalában észrevették volna, mert minálunk — sajnos — annak kellett örülni hosszú ideig, hogy a király megkoronáztatta magát és Szolferino meg Königréc után „baráti és békülő jobbot nyújtott“ a nemzetnek. Mikor aztán az alkotmányból kifelejtett százezrek ébredni kezdtek és hangos szóval követelték a parlamenti reformot az ország számára és a választói reformot a maguk számára, akkor az úgynevezett vezető osztályok és élükön a Nemzeti Kaszinó mágnás társasága, a felső tízezer, a népszerűbb és soha le nem járatható jelszóval, a magyar nemzeti állam veszedelmével feleltek. Először csak bátortalanul, de később egyre fokozódó erősséggel kürtölték lapokban és népgyűléseken, hogy a választói jog kiterjesztése a magyar állam nemzeti jellegének a veszedelmével jár és rászabadítja a parlamentre a szocialistáknak és a nemzetiségi képviselőknek nagy tömegét. És meg kellett érni magyar földön azt, hogy magyar urak magyar nemzeti okokat találtak ki a jogfosztás mentegetésére és a demokratikus alkotmány veszedelmének az igazolására. Csakhogy nagyon szerencsétlenek voltak azok az érvek, amelyekkel a választói reform ellen hangulatot akartak csinálni. Azt mondták: a magyar állam nemzeti jellege veszteni fog. A tények pedig ezt mondják: Erdélynek a nemzetiségi lakosságából átlag minden ezer választó küld képviselőt a parlamentbe, a Tiszamentének a magyar lakosságából pedig átlag minden háromezer választó kap egy képviselőt. Erdélyben vannak kerületek, ahol 220 nem magyar választó külön kerületet kap a mostani, korhadt választási rend szerint, a nagy Alföldön pedig, a színmagyar kerületekben, nincsen választókerület, amelynek legalább kétezerhétszáz választója ne volna. A felvidék és Erdély együtt ISO képviselővel szerepel az ország házában, a Dunátúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl magyar része pedig mindössze ISO képviselőt választ. Ehhez pedig még csak egy adatot kell csatolnunk: a magyar anyanyelvű választók ma a rég választói jog szerint az összes választók 55 százalékát teszik ki, ha pedig a 24 éven felüli írni-olvasni tudók megkapják a választói jogot, a magyarság arányszáma fölszökik 55-ről 60 százalékra. Hogy a választói jog kiterjesztése és ezzel kapcsolatosan a kerületek új beosztása nem a magyar állam gyöngítése, hanem ellenkezőleg, a magyarság politikai megerősítése lehet csak ezek után fölösleges tovább is bizonygatni a számok erejével. De furcsa az is, hogy a választói jog reformjának a keresztülvitelében éppen az a bizonyos felső tízezer, meg az ő politikájukat csináló kormány lát veszedelmet. Nem akarjuk a fejükre olvasni Kossuth Lajos írásaiból azokat a részeket, amelyek lángoló szavakkal bélyegzik meg azokat, akik népellenes politikával válnak a haladás kerékbetörőivé, — egyszerűen csak tisztelettel és alázattal kérdezzük, hogy nemzeti kérdésekben a Nemzeti Kaszinó urai és politikusai elfogadják-e Széchenyi István véleményét ? No, igen, mert Széchenyi István gróf a Stádiumban szóról szóra ezeket írja : „Még mindig valami másban keressük hátramaradottságunk okát, mint makacs pártolásában egy oly alkotmánynak, mely a nemzet nagyobb részét szinte minden polgári jussokból kizárja s ekép azt mind saját személyeink természetes ellenségévé teszi, vagy hogy jobban mondjam : kényszeríti. “ Széchenyi István grófnak ez a kijelentése közel nyolcvan esztendős és a magyar politikai viszonyoknak lesújtóan szomorú kritikája, hogy a polgári jussokból való kizárás még mai napság sem frázis, hanem a mi választói jogunknak megdöbbentő valósága. A magyar nemzet még mindig ott tart, hogy a lakosságának csak 6‘32°/o-a a választó. Ennekaz állapotnak a szégyenletes elmaradottságát akkor látjuk csak világosan, ha fontolóra vesszük, hogy Angliában 16‘85*/o, Németországban 22'33®/o, Franciaországban 28’18®/o, Ausztriában pedig közel 30«/o kap a választásoknál jogot arra, hogy beleszóljon az ország dolgaiba és a szavazatával döntse el, milyen irányban találja meg a gazdasági és nemzeti érdekeinek a kielégítését. Aki csak sejti, hogy mi lehet az a demokratikus alkotmány, lehetetlen, hogy ne szégyenkezzék a külföldi állapotok láttára a magyar állapotokon és ne röstellje, hogy Magyarországon van 4 millió és 400 ezer húsz éven fölüli férfi, akik közül mindössze 970,840-nek van választói joga, negyedfélmillió pedig ki van zárva az alkotmányból. A mai korhadt választási rend miatt a magyarság hátrányban van a nemzetiségekkel szemben, százezrek vannak kizárva abból, hogy a legelemibb politikai jogukat gyakorolják és a nemzet elenyésző kisebbsége az, amely atöbbségben levő milliók számára törvényeket hoz. Azaz hogy ez a kifejezés : törvényeket hoz, nem is helyes, úgy kellene tulajdonképen mondanunk, hogy az a kiváltságos kilencszázezer ember önkénytelenül is ráerőszakolja a maga akaratát a milliókra és egészen természetesnek találja, hogy a tízszeres többség az ő útjára térve, a kisebbség parlamentjének az akaratához igazodjék. Ha a választói jog reformja egyebet sem tenne, minthogy ezt az igazságtalan állapotot megszüntetné, már akkor is jelentősen fontos lépés volna előre, a magyar nemzeti fejlődés útján. Pedig a választói jog reformjának — elismételjük-e újra ? — nem ez az egyetlen eredménye és fontossága. A magyar néppolitika egyesegyedül azért nem vághatott valamilyen irányban mélyebb csapást a magyar állam nemzeti kiépítésével, mert akikre támaszkodott, nem képviselhették a népnek az egyetemét és ha reformokat akartak hozni, nem voltak bizonyosak benne, velük lesz-e az ország? Ez az egyik momentum, amely a választói jog kiterjesztése mellett szól. De vannak egyéb körülmények is és ezek között nem kicsinylendő az sem, hogy az országok műveltségének az emelésére a demokratikus alkotmány eme lendítő kerekének milyen nagy átalakító hatása van. A választói jog gyakorlását nálunk minden bizonynyal össze fogják kötni az írniolvasni tudás föltételével és emberi szemmel, véges észszel be lehet-e látni, hogy a jognak ez a megszorítása hány százezer írástudatlan embert csatol hozzá a műveltebb milliók tömegeihez és visz a PGTES SZÁMÁRA 6 FILLÉR.