Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-05-05 / 35. szám
csak az érzéki önzés ideiglenességét veszik számítási alapúl. — Mélyen érezte az ókor mivelt szelleme annak szükségét, hogy a jövendöségnek az ő üdvös példáira intő jeleket s buzdító lábnyomokat hagyjon; s úgy látszik, át volt hatva ama gondolattól, melyet a római nagy szónok imigy tolmácsolt vala : „Ha a barbároknak szokása napról napra élni, a mi eszméinknek örök időkre kell célozniok.“ Vizsgáljuk p. a fejlettebb elődök építkezését, bútoraik, öltözeteik mineműségét. Náluk a tartósságra, belértékre, jellemző eszmék kifejezésére látjuk fordítva a gondot. Mit bizonyít ez? Csupán takarékosságukról, gazdaságos életmódjukról tesz-e tanúságot, s nem egyszersmind erős érzelmeiknek s fönnenkelt eszméiknek az érzéki léten messze túlsóvárgásáról s multjukból a tova jövőbe átfürödni vágyódásáról? Mert értékes hagyatékaikkal emléküket s evvel szellemi mivoltukat kívánták átszállni s minél tovább éltetni utódaikban. Mily ellentétes viszonyban állanak azokkal az ódon tömör alkatú műtárgyakkal az ujabbi ízlésnek üres, jelentéktelen cikornyákkal hímzett tárgyai! Tekintsük főleg az egyházak alkotását; — mert mi lehet jellemzőbb kifejezése az érzületnek, mint annak a legfönségesebb eszmére vonatkozása? — mennyire kicsinyíti vallási fölfogásunkat ama többnyire kifejezéstelen építésmód, mely utóbbi időkben a renaissance styl különféle szakain át a barock- és copfos és végre majdnem elnevezhetlen vegyes stylek izléstelenségéig alászállott. Mily ernyedettségét mutatják a régi hiterélynek még a hirhedtebb uj templomok is amazokhoz képest, melyeket valódi bensőségü vallási ihlettség hozott egykoron létre! Mily kevés jellemzetes, mily kevés megható van amaz üres piperékben, melyekkel a divatos ízlés kacérkodni szeret, ha a mélyebb érzületű múltnak erőteljes alakitványaival szembe állítva vizsgáljuk. Valóban úgy tűnik elő az elválasztó különbség, mint midőn vézna alkatú nagy városi házainkat, melyek csak egymásra támaszkodva bírnak fönnállni legfölebb addig, mig az építési költséget néhányszor bekamatozták, vagy midőn vékonyfalú uj kastélyainkat őseink sasfészkeivel méregetjük össze, melyekre, mint ihlett költőnk mondja, az elpuhult kor ivadéka csak szédölögve pillant föl a pulyaság völgyéből. Úgy van bizonyára sok egyébbel is. Mindaz, mit a múltból még megkímélt a zord enyészet vasfoga s az eltörpültség szűkkeblüsége, — mert ez a rontásban birt leginkább versenyezni az idők viharával — mindaz sokképpen integet az ősök nagyságára s pirítva emlékeztet érzelmeink alászállottságára. — Zivataredzette elődeink nagyok valának a honalapitásban s annak megóvásában, nagyok valának a törvények alkotásában s azoknak megőrzésében. Hogy is maradhatott volna fönn szerzeményük közel egy veszélydús évezreden át? De hiába „más idők más erkölcsök“ mondja példaszavunk, s „elmúlt időt ne sirass“ teszi hozzá az élni siető nemzedék. — Csakhogy azonban mégis megdöbbent képpel látja a hanyatthomlok rohanó haladás a koronkint fölmerülő pusztulásnak megrázkódtató rémalakját s irgalomért esd az élet Urához, hogy, ha lehet, még maradjon el a keserű végzet kezelése. — Ők megvannak az önfeledésnek is koronkint önmagába térítő percei és a megpróbáltatás súlyos napjaiban a legkönnyelműbbnek is föl kell eszmélnie. Lehetlen, hogy a nehéz kisértetek láttára üdvszerekröl ne gondolkodnék, kit észereje még nem hagyott el végképp. — Az idők jelei olykor igen is szózatosak! harcsa nyéki fi, mindenki beszéljen azon a nyelven, amelyen akar. Vájjon azonban ezen formulázó urak számot vetettek-e magukkal? vájjon elövették-e Magyarország térképét és statistikáját? várjon megfontolták-e azt, hogy a legdemocratikusabb kormányformáknál sem egyedül a személy, hanem az ész kormányoz, s a népnek szabadsága abban nyilvánul, hogy a képesebb és szíve sugallata szerint választja törvényhozóit, biráit és igazgatóit? Hogy e részben népünk józansága megszégyeníté azokat, kik őket tévútra vezetni kívánják, igazolják ama választások, melyeknek legközelebb tanúi valánk, miután a tisztáknak nevezett szláv megyékből is legjelebb hazánkfiai választattak képviselőkül. Hogy a dicasteriumoknál fölmerülő vitatkozásokban azok, kik a hon törvényeit, történelmét, az állam viszonyait, a politikát nem ismerik, szóval kiknek tudományos politikai képzettségük nincs, jelentékeny részt vegyenek, merő képtelenség. De vájjon azok, kik képezzék, mely nyelven képezték és képezik magukat? mily nyelven lesznek az eredeti törvények szerkesztve? mily nyelven fog a jövő nemzedék taníttatni ? azt tartom, minthogy máskép nem is lehet, az ország diplomatikus nyelvén, s ezek nyomán szólhat-e az, országos ügyeinkben szakavatottan, ki ugyanazon hon diplomaticus nyelvét nem bírja ?... Nem tudom, mikép értelmezik némelyek valamely állam diplomaticus nyelvét, de igénytelenségem úgy vélekedik, hogy diplomaticus nyelv az, melyen okiratok, törvények hratnak, a felsőbb iskolákban a tantárgyak előadatnak, az állam kormányoztatik; szóval oly nyelv, melyet a hon minden műveltebb emberének, ki a közügyekben részt venni, hivatalt viselni akar, tudnia kell. Ezek folytán a diplomatikus nyelv oly orgánum, mely által nemzetiségek különbsége nélkül minden értelmes ember eszmét cserélhet. Végtére vegyük a dolgot úgy, amint van; ugyanis vannak megyék, hol magyar, szláv, román, szerb és német lakosok vegyesen laknak, s egyik sincs túlsúlyban, p. o. Arad, Csanád, Torontál; várjon mind az öt nyelven fog-e a megyei tanácskozmány folyni? s az egyenjogúság elvénél fogva melyiknek adunk elsőséget? Mit nyer vele, ha a szláv indítványt tévén, a tanácskozók 4/5-de nem érti? mi célból capacitál a roután, ha a capacitálandók 4/5-de nem fogja föl a mondottakat? Vagy csupán azért jövünk-e össze, hogy beszéljünk és egymást ne értsük ? Ne ámítsuk egymást; a nemzetiségek egyenjogusága a közügyeknél ábránd, s kell, hogy legyen egy nyelv, melyet a közügyekben résztvevők mindegyikének tudnia kell, különben a törvényhozás, az igazság kiszolgáltatása, a közigazgatás tömkelegében eltévedünk, s az ígéret földjét soha föl nem leljük. — Hogy melyik legyen ez, szóljon a közvélemény. E sorok írója ezennel nyilvánítja , hogy szabad hazában készséggel elfogad oly diplomatikus nyelvet, mely a szabadságnak legtöbb biztosítékot nyújt, s melynek vallói leginkább hivatvák a közügyek vezetésére. A Nemzetiségek kérdése. I. Nem csak ruhában, életmódban, de az eszmék honában s politikában is divatnak hódolunk, s a párisi divatképek kisebb-nagyobb mértékben egész Európában majmoltatnak. Ily divatos cikk honunkban jelenleg a nemzetiségek egyenjogúsága. Sok avatott, de még több avatatlan toll itt már ez ügyben. Fájdalom, hogy sok nemes indulatú hazánkfia, nem tekintve a kivitel nehézségét, nem az elháríthatlan akadályokat, megfeledkezve a méltányosságról , föl nem fogva a diplomatikus nyelv hivatását, fölhevültében kezet fog azon reactionarius töredékkel, mely az utópiák országában kalandozva, fellegvárakat épit, s a zavarosban halászni szeret és akar. Nem légből kapottak ezen vádak; előttünk fekszenek azon budapesti lapok, melyek a szláv érdekek képviseltetését tűzték ki föladatul, s ezekben a nemzetiségek egyenjogúsága körülbelöl ekép formuláztatik : „a tiszta szláv megyékben a tanácskozmány nyelve legyen kizárólag szláv; a vegyes, de túlnyomólag szlávokból álló megyékben legyen túlnyomólag szláv; a vegyesekben vegyes, s ezek szerint vezettessék a jegyzőkönyv is.“ Ha a kivitel eszközölhető, s ha ez által a közügyek nem szenvednek, szíves örömest aláírjuk e véleményt, sőt ennél sokkal szabadabb, igazságosabb és gyakorlatiabbat alálhatunk, kimondván: Adatok egyleti és társadalmi életünk köréből. Múlt hó 28-án választmányi gyűlése volt a szegedi iparos segédek egyletének a Lemle-féle házban bérelt uj helyiségében. Elnök. Csaplár Benedek úr megnyitó beszédében kiemelve az uj helyiség célszerűségét, köszönetet szavazni indítványozott mindazoknak, kik akár szellemi közreműködéssel, akár anyagi áldozattal szívesek valának ez ifjú egyletet előmozdítani és gyámolítni. Különösen kiemelé Pozsgay Mihály alelnök urat, ki az iparos ifjúság atyjaként buzgólkodik e nagy részben az ő üdvös törekvése nyomán emelkedő egyletet lehetőleg fölvirágoztatni. Szintén méltó elismeréssel emlékezett Daubner József VIIIk osztálybeli tanulóról, ki több társával az ifjúságnak legkedveltebb szakmában, az énekoktatásban már is szép eredményt hozott létre. Továbbá kérelemmel járult szóló elnök úr az egyleti pártfogók iparos tagjaihoz, kiket ez egylet leginkább érdekel a segédeikre innen háramlandó üdvös eredmények miatt, miszerint ők maguk is szíveskedjenek ez új díszes és tévés helyiséget minél gyakrabban meglátogatni. Eszmetársulat folytán alkalmat vent, elnök úr fölemlíteni a hiányokat, melyek e nagy derék vagyonos városban a társadalmi élet mezején, a gyakrabbani érintkezés hiánya miatt, oly nagy mérvben szemlélhetők; megemlíté a buzgóbb törekvésű nemzeteknél már oly gyakori és több irányban üdvös hatású jótékony intézeteket s különféle nevű emberbaráti egyleteket, melyek részint szellemi, részint anyagi gyámolitással hathatósan eszközük a társadalmi nagy célok valósulását. Említé ama buzgalom példás törekvését, mely az erkölcsi métely ellen hatni iparkodik. Főleg pedig az egyebekre is ösvényt nyitó szellemi mivelődésnek célszerű módjait tárgyalá. Ezek folytán indítványozá az egylet helyiségén fölállítandó választékos könyvtárral egy iparos-olvasókör alakítását, mely aztán épületes eszmeváltás útján egyéb üdvös eredményt is gyümölcsözhetne. Ezekre vonatkozólag ismét fölemlíté a múlt évben szóbahozott Széchenyi nevet viselendött egylet tervét, mely a jelen társulatból a legüdvösebben kinőhetné magát, s reményét fejezé ki végül, miszerint az eddig fölemntettekből hacsak egy csekély rész lépene is életbe, mindenki örömmel fogna e díszes termekben időzni. — Ezen, az emberiség nemesbülése iránt mondott meleg szavak minden jelen voltot kellemesen hatottak meg, s a megemlített üdvös tervek fejlesztéséül másodelnök Bója Gergely úr, a könyvtár gyarapítása tekintetéből a sz. István-társulatot megkerestetni indítványozó, valamint a szorgalmas jóviselet iparossegédeknek nyilvános névszerinti r megdicsértetése iránt is figyelmezteté az egylet választmányi tagjait. Mindkét indítvány elfogadtatott. Továbbá ugyancsak B. úr a polgári erény legméltóbb jutalmául Pozsgay Mihály alelnök úrnak nyilvános elismerést és köszönetet szavazni indítványozott, mit azonban említett alelnök az egész szerénységgel nagyobb érdemek jutalmául kért föntartatni, miután ő a tőle számlázottakat csak közös emberi és honpolgári kötelességnek tekinti. Ez adatok jegyzője a mondottak fölött elmélkedve azon gondolatra jött, hogy mily csodás az emberi mivelődés gondviselésszerű fejlődése! Míg itt az iparossegédek egylete fejlesztéséről van szó, azalatt két szinte tisztán emberiség szeretésből alakult egylet tartja gyűlését, a nőegylet s a honvédgyámolító társulat. Szeretem hinni, hogy e percek szintén oly nemesítőleg hatnak az említett egylet érdemes tagjai keblére is, mint a mi szerény körünkben. A gyűlésből hazamenve, a fölmerült nép köz eszméje ragadd meg lelkemet, mivel annál örömestebb foglalkoztam, miután e napokban egy derék emberbarát ilynemű kis füzetkét adott kezeimbe; de erről — szerkesztő úr engedelmével — jövőre fogok szólni. « Így Országgyűlés. Az alsóházi követek, kettőn kívül, mindnyájan igazolvák. — A május 3-diki alsóházi ülésben a jegyzőkönyv hitelesítése után olvastatott Torontál megye jelentése, mely szerint ápril 28-án a temesvári katonai parancsnokság rendeletére 2 század őrvidéki katonaság érkezett N.Becskerekre, hol is a katonai parancsnok a városi tanácsot a hátralévő tavalyi és az 1861-ki adónak lefizetésére oly fenyegetéssel szólította föl, hogy ha 6 órai meggondolás után az egész összeget letenni vonakodnának, azt az összes lakosságra egyaránt fölosztva, erőhatalommal is be fogja hajtani. E törvénytelenség ellen a torontálmegyei állandó bizottmány kéri a t. képviselőházat, hogy törvényszabta hatalmával jogai védelmében őt istápolja. Erre nézve az elnök a házat május 4-én reggeli 10 órára magántanácskozmányra fölhízta, úgy, hogy ha idő leend, a fölmerülendő indítványokra, valamint az igazolandó két követre nézve is a zárt ülés után rendes nyilvános ülés fog tartatni. Tárogató. Helybeli újdonságok. — Jól esett értesülnünk, hogy a volt cs. k. megyetörvényszék részéről a rabok átadásakor — mint lapunkban is említve volt — visszatartott 16 darab börtönölt lőfegyver az öszszes börtönkészletekkel együtt, elnök polgármesterünk fölterjesztése következtén, országbíró ur ő nagyméltóságáról táviratilag érkezett parancs által az alkotmányos városi hatóságnak rögtön kiszolgáltatni rendeltettek. (Egy kis májusi hó.) F. hó 3-án reggeli 9 óra tájban a hűvös éjszaki szél szárnyain hózivatar lepte meg városunkat. Alig félóra elteltével házaink födelei egész télies színt öltöttek. A galambtojás nagyságú hófoszlányok szünetlen hullása a légmérséket csakhamar fagypontig szállíta alá. A zivatar ugyan dél felé elvonult, de a légmérsék, dacára az ismét mutatkozó napnak, csak + 7 fokig volt képes estig fölenyhülni. (Megnyugtatásul az adó iránt.) Azon lázas izgatottságot tekintve, mely f. hó 3-tól városunkban az adóbehajtási ügyben terjesztett és túlságig elferdített hírek és bujtogatások által keletkezett, sietünk a mutatkozó komoly bonyolodalmak elere vétele végett azon biztos legújabb tudósítást közzétenni, melynél fogva már talán e lapok megjelentével — a nemzetgyűlés az adóügy fölött tanácskozik. Hogy a követek igazolása után épen e tárgy kerül legelőbb szőnyegre, arra bizonynyal a pénzügy-igazgatóságtól közzétett fenyegető adóbehajtási kibocsátvány bírta a honatyákat. Szabad legyen tehát az adóügyben a tárgyalások bevégeztéig is a legjobb reményekkel lennünk! — Folyó hó 11-én veszik kezdetüket a nyári szini előadások. Szabó József és Filippovics István színigazgatók jól szervezett dráma- és népszínmű-