Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-11-05 / 89. szám
TÁRCA. Utazási naplótöredék. (Folyt.) II. István Komnen János görög császár ellen, mivel a hozzá menekült világtalan Álmos herceget kiadni vonakodott, 1123-ban hadat indítván, Nándorfehérvárt megvette s a lerombolt várnak a Száván átszállított köveiből Zimony környékén uj várat építetett, melyet azonban Mánuel görög császár levontatván (1164), köveit visszahordatta s Nándorfehérvárt újra fölépítette. 1426. évben Lázárevics István Szerbiát öcscse, Brankovics György részére biztosítandó, Nándorfehérvárt több erősséggel Zsigmond királynak engedte át cserében több magyar város- és várért. I. Ulászló alatt a várt 1440-ben Thallócy János, vránai perjel, mint parancsnok leleményes hadi fogásai seszélyesen alkalmazott tüzaknái által Ali pasa ellen hat hónapig otalmazta, ki is 17,000 embere vesztével szégyenteljesen kényszerült a vár alól elhúzódni. A magyar történelem lapjain az 1456-ik év kétségkívül mint legmagasztosb emlékekben gazdag van följegyezve. Az elbizakodott Mohamed 200,000 jól fölszerelt harcossal szállott Nándorfehérvár alá. De miután a győzelem koszorúzta hős Hunyadi János a lelkes Kapisztrán kereszteseivel a szultán hajóhadát Zalánkeménynél szétrobbantván, a helyzet urává lön : a büszke Mohamed ostromló hadából 50,000 emberének s két legjelesb vezérének elvesztésén megrémülvén, vad futásban keresett és talált menedéket, 300 ágyút s gazdagon fölszerelt egész táborát hagyván a győztes magyar kezében. Itt koncolták föl később Hunyadi László barátai a dölyfös magyarfalat, az ármányok undok szálaiból szőtt gonoszlelkü Cilleyt. 1521-ben Szulejmán húsz rohamot intézett a csekély számú magyar őrség által védett vár ellen , de ugyanannyiszor vetették őt vissza a magyar leonidászok. A boszniában tajtékzó töröknek a vár kapuit csakis a várba bebocsájtott nándorfehérvári szerbekkel egy követ, Fütt Móré Mihály gyalázatos árulása nyitotta meg. 1688-ban Miksa bajor fejedelem, a császári hadak fővezére 60,000-re menő győzelmes táborát Nándorfehérvárra vetvén, a töröknek ezen legbiztosb támpontját s legerősebb védfalát ismét a magyar korona keretébe foglalta, melyből azonban a következő években tűz és vas által majdnem jeruzsálemi pusztulásra jutva került a félhold birtokába. De a félhold fénye nemsokára ismét elhomályosodott. 1717-ben Eugen és Pálffy János öldöklő ostroma által, mely alatt 20,000 török elesett s ugyanannyi megsebesült, újra a magyar államhoz lön kapcsolva. 1739-ben a gyáva vezérek ügyetlensége által elejtett kincset a nagyhírű Laudon 1787-ben Szerbia nagy részével, 800-nál több ágyúval s tömérdek hadi zsákmánynyal 24 napig tartó kemény ostrom után a magyar király birtokába juttatta ugyan, de a szisztori béke által ismét török kézre került, amelyben — dacára a jelen század elején kitört szerb-török villongásoknak — a mai napig megmaradt. Az annyi s oly nehéz ostrommal sanyargatott régi város nincs többé. A hamvaiból díszesebb alakban épült mostani város a vár tövében terül el. A felső város, a tulajdonképeni vár, magas sziklahegyen fekszik, tornyokkal ellátott hármas kőfallal kerítve. Több magas épülete közöl kitűnik a kormányzó palotája, a fegyver- és hadi szertárak. Az alsó város a Száva partjára dilleszkedve kőfalkerítésével a Dunáig terjed; a többi városrész a felső mellett húzódik el. A Száva partján fekvő Víziváros Nándorfehérvárnak legszebb része. A város sok újabb ízlésű emeletes házzal ékeskedik, melyek közt a fejedelmi paloták első helyen állanak. Díszéül szolgálnak az ékestornyú fő- és öttornyú templom, valamint a tanoda s az újonnan épült kávéház. Főutcái kövezettek, de kevésbé szabályzottak; az egymás mellé halmozott kisszerű faépületek s a mellettük elterülő szemét sokat levonnak a város kellemeiből. Utazásunk September közepére esvén, még eléggé szemlélhetők valának a júniusi szomorú napok véres nyomai. A várfalakról tátongó öblös torkú ágyúk, a romokban heverő városi kapuk, a vár felé néző utcákban rögtönzött torlaszok, a vérrel festett utcafalak, a tűzzel-vassal földúlt házak, a palota s a páratlan csínnal ékeskedő főegyház sajgó sebei, a vár és város bástyáin s torlaszain egymással farkasszemet néző őrség kihívó tekintete, az örökös hullámzásban levő honvédség harcias lelkesültsége s arculatán tükröződött boszúvágya eléggé jellemzik azokat. Hogy ily nyomasztó viszonyok közt a lakosság száma nagyon leapadt s a kereskedés élénksége megszűnt, önként értetik. A ronda török piszkos bódéiból végkép kiűzve, a kupec zsidóság pedig szerteszét menekülve busong itt rekedt vagyonkája után. A nőknek az utcákról és közterekről való hiányát nem ezen kivételes állapotban kerestük, hanem abban, hogy a keleten divatozó női elzárkózottság itt veszi átmeneti kezdetét. Terjedelmes piaca gazdagon meg volt rakva mindennemű gyümölcsösei, mivel a természete kis, de igen kies országot megáldotta. Sokfajú almái közöl a kellemes zamatú s nálunk is anynyira kedvelt szercsika (Zrinyi-alma) dúsan volt képviselve, mely almafaj Szerbiából hozott csemeték által terjedt el vidékünkön is. Különösen magára vonta figyelmünket a nagy mennyiségben fölhalmozott ökölnyi nagyságú tojáscsúcsor, másként egyptomi alma (Solanum Melangena, Tollapfel), mely a déli tartományok népeinek kedves eledeléül szolgál; az olaszok melanzana-nak hívják s leginkább olajban sütve élvezik. A gyümölcsöt itt font számra árulják; a szőlőnek, mely között a muskotály zamatú végszendrei fehér fajtát (nálunk szerémi zöldnek nevezik) különösen kedvelik, fontja 4—5, az alma, körte s egyebeké szint annyi krajcár volt, tehát kétszer olcsóbb, mint a mi méregdrága piacunkon; tízkrajcárosainkat csak lerovás mellett fogadták el kétharmadában, s azt is, mint mondák, a magyar iránti szívességből. Előkelő szerb kalauzaink barátsága azáltal is lekötelezővé vált, hogy a tábori sátorok alatt tanyázó s víg magyar csapatokkal vegyült honvédséget, a szép fejedelmi palotákat s több közérdekű helyet megszemlélhettünk; de sem a várba, sem a vár felé eső városi bástyákra juttatáshoz nem volt engedélyünk. Midőn a Fancsováról felénk röpülő gőzös közeledtével szives kalauzainktól baráti kézszorítás után elválánk, még egyszer végig futott emlékezetünk ezen, a magyar dicsőséggel annyira összeforrt s egykor még fontos szerep vitelére hivatott város hajdani emlékein, s reményteljes jövőt ringatva keblünkben, zimonyi szállásunkra értünk. Másnap a pompás dunai gőzösre szállván, e tündér tájék folyton igéző képére függesztett szemekkel haladtunk a világhírű vaskapu felé. S miután mint ködfátyolkép lassan-lassan elmosódék s környezetünket kezdők figyelemre venni, közöttünk egész kis világot láttunk felfedezni. Itt angolok és franciák, ott olaszok és lengyelek, emilt románok és szerbek, amott törökök és németek saját nemzeti ültözékökben tűnnek föl. Jól esett lelkünknek e tarka népvegyülékben két magyart is látnunk; az egyik Bukarestben, a másik Konstantinápolyban lévén letelepedve, nagy könnyűséggel beszélék meg a magyar nyelvet, édesdeden emlékezvén meglátogatott hazájukról, melytől oly nehéz szívvel váltak el ismét. A nyelvtár, mely a hajón uralkodott, eleve elszigeteltséget látszott előidézni; később azonban a szellemi rokonérzet s több nyelv tudása kedves ismeretséget s fesztelen társalgást eredményezett. Éhez járult derék magyar kapitányunknak irántunk tanúsított előzékenysége, melynek köszönhetjük nagyrészt, hogy az alább közlendő érdekes adatok birtokába jutottunk. Ily kellemes társalgás közt értünk Végszendrő alá, mely Nándorfehérvárhoz mintegy hat mértföldnyire fekszik. Végszendre (Semendria, Szmederovo vagy Szwencerew , Szent-Endre) a Morava egyik ágának a Dunába szakadásánál terülvén el, áll a török őrséggel ellátott várból és mintegy 10 ezer lakossal bíró városból. A vár a Dunára dőlve erős és jókarban levő kőfalakkal van kerítve s mintegy négy öl szélességű árokkal evedzve. Öszszehajló négyszöget képező falazatán húsznál több alacsony torony emelkedik föl. Nagyjelentőségű bachtaui támpontnak lévén elismerve már a rómaiak alatt itt épült Castrum Vinceja nevű erősség. Brankovics György ennek romjain emelteté a máig is fönnálló várat, mely, miután birtokáért koronkint annyi gyilkos harcot víttanak, fölváltva uralta a magyart, szerbet és törököt. Hajdan a szerb fejedelmek székhelyéül szolgálván, e pompásan kinéző várral maga a város is kellemes öszhangzásban volt, de újabb időkben történt elpusztulása óta szegényes alakban tűnik föl. Történeti múltján átlebbenve, lehetetlen meg nem emlékeznünk Brankovics álnokságáról, ki a rigómezei (Kossovó melletti térség Szerbia határán) árulás okozta szerencsétlen ütközet után hozzá kalauzolt Hunyadi Jánost letartóztatván, fejére Murat szultánnal alkudozni kezdett; azonban nemtelentette a nemes győző által visszautasitatván, a nemzet boszujától féltében a nagy hőst szivsebző ígéretek kicsikarása után szabadon bocsájta. Látkörünk, mely eddig hazánk rónaságát majdnem a végtelenig engedé áttekintenünk, mig a jobb parton vonuló hegységek büszkén emelék föl tölgy- és fenyőfákkal gazdagon ellepett sötét ormaikat, ezen érdekes pont alatt nyomonkint tágulni kezdvén, mindkét oldalra szabadabb kilátást nyitott. A balparton elterülő végvidéken közönkint elhelyezett őrházak, melyek közöl néhány a kiáradások elleni biztosítás végett cölöpökön áll, a zimony-orsovai veszteglők (Contumacia) egybekötő láncszemeiül szolgálnak. Mindkét felöl néhány igénytelen helység, a szerb Kosztolác romjainál ismét előtűnő hegyláncolatok közt s az Ó-Palánka irányában düledékeiben heverő római erőd mellett elhaladva, Baziásnál, az állami vasút végpontjánál kötöttünk ki. Kellemesen hatottak reánk a csínnal készült vasúti és gőzhajótársulati magas épületek oly tájon emelve, hol a természet nagyszerű remeklésének előjelei már-már mutatkozni kezdenek. Új beszállókkal szaporodván társaságunk, miután a villásreggelit elköltöttük, derék kapitányunk figyelmeztetésére a fedélzetre léptünk. Gyönyörű vidék tárult ki előttünk. Gőzösünk már ekkor Moldovánál haladt, tehát közel azon ponthoz, hol a Vaskapu felső részénél (a rómaiak Clissura Superior-nak nevezték) a sziklák közé szoronkodott Duna, magába egyesítve az ország folyamait, számos sziklaháton megtörve képezi a zuhanyoknak nevezett nagyobbszerű örvény- és hullámtorlódásokat, melyek a legnagyobb sziklaháttól Tachtalia (vízesés) név alatt ismeretes. A Vaskapu alsó részét képezik a hazánk határain túl eső zuhanyok, melyek Uj-Orsovától kezdve Skela-Kladováig terjednek. A Vaskapu (törökül Demir-kapi) egész menetében nagyszerűen vadregényes tájképekben anynyira gazdag, egyes pontjai oly elragadó szépségüek s a folyam folytonos kigyózása által uj meg uj sziklafalakkal bezárultaknak tetsző medencék oly fölséges változatuak, hogy azokat egyetlen európai folyamvidék sem képes fölmutatni. Valóban oly képek ezek, melyeknek látására a halandó térdei porba ereszkednek, s az isteni szikra, a halhatatlan lélek magasztosan szárnyal föl az ég Urához, hogy öt utánozhatlan természeti műveiben bensőleg imádva dicsőítse.Moldován alul a mindkét oldalon fölmagasló dombokágas öblöt képezvén, tengerként tüntetnék fel a Dunát, ha Moldova dús növényzetű nagy szigete két ágra nem szakasztaná. A délkeleti partok sziklatömegekben emelkedvén föl, 650 ölnyire szorítják össze a folyamot, melynek középtájáról mintegy figyelmeztető jelül mered föl a magas Babakály köszirt, amely között képződött zátonyok, ha a hajót ellenszelek rohamai űzik, gyakran veszélyesekké válhatnak s elkerülésök nagy ügyességet igényel. Ezen szorulat fölött a balparton a Babakaly vár őrködik, melynek csak néhány falmaradványa látható még; ellenben a szerb parton a még jókarban levő Galambócvár (Golubác) pompáskodik dió-, szilva- és tölgy-erdőségeivel s kitünőleg regényes vidékével. A várat, melyet monda szerint Germa nevű töröknő építetett volna, erős kőfalakkal egybekapcsolt kilenc négyszögű torony ékesíti, melyek a Vaskapu nyílásánál szűk sziklacsúcson állanak, és pedig három a szikla felső csúcsán, három oldalvást, három a Dunaparton.*) A vártól nem messze a szikla felső részén van két barlang, melyből az úgynevezett golubáci szúnyogok félelmes rajai özönlenek ki április, május és September hónapokban, melyek Szerbiának s a vele érintkező vidékeknek valódi csapásai. A szabadban tanyázó csordákat meglepvén, az állatok füleibe, orrlyukaiba s egyéb szőrmentes részeibe oly mélyen fúródnak be, hogy az összekínzott állatok iszonyú bögések közt roskadnak össze. Ily szúnyogbarlangok az előbbiek átellenében a balparti sziklafalakban is láthatók. Népies monda szerint e barlangban ölt volna meg szent György egy sárkányt, melynek dögtestéből eredtek volna e veszedelmes állatok. Kissé alább a folyam 850 ölnyire szélesedik, de igen ragadozóvá lesz, s csekély vízállásnál a nagyobb hajók Alibeg öbölben maradván, az utasokat és podgyászt közönséges hajókon szállítják tovább. A Sztenka nevű előhegytől vonul a magas vízállással egészen elborított első zátony a folyamon keresztül. Itt kezdette meg 1834-ben a legnagyobb magyar, Széchenyi István gróf azon nagyszerű munkálatokat, melyek által a vaskapui sziklameder hajózhatóvá lön. (Folyt. küv.) Egyveleg. — Ausztráliában uj emberfajt fedeztek föl. Fejek a férfiaknál mint nőknél egyiránt kopasz, sima mint az ágyúgolyó; termetek kicsiny és gyönge, inkább mongol mint ausztráliai jelleggel. E népfajnak haja soha sem nő. — Az angol posta-igazgatóság egy hivatalos jelentésében következő igen sajátságos esetet beszél el: Az essexi kerület egyik kis városában egy szelídített holló a postaszolga kezéből ragadott ki egy levelet és azzal elszaladván, azt apró darabokra szakgatta szét. Szerencsére a levél darabkáit még mindössze lehet szedni, melyek összeállitatván, kiderült, hogy a levél utalvány volt 30 font sterlingre. A postaigazgatóság a tényállást az utalványozóval közölvén és ez a dolog valóságáról meggyőződvén, újból kelle az utalványt kiállítani és a tulajdonosnak megküldeni. *) Történelmi múltjába pillantva, a kárpitok közöl egy daliás fiatal hölgyet, fegyvermezbe öltözve, tűzkardot villogtató derubként látunk előtűnni. A gálya vitézei, kiknek vezérül ajánkozott, halált szórva ritkítják a török sorait; mig ő jobbjában karddal küzdve, baljával tűzlángot szórva semmit meg a körülözönlött ellenséges hajóhadat. E hőslélek Szentgyürgyi-Rozgonyi Cecilia, a dicső küzdelem kora 1428.