Szegedi Híradó, 1866. július-december (8. évfolyam, 52-104. szám)
1866-10-14 / 82. szám
1866. Nyolcadik évfolyam. Most Ólon: Betenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerk.emiztési Iroda: Ötpacsirta utca Terestyéni ház emeletében. Jo Lladekloratal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre................................................8 írt: Félévre............................................ , 4 . ...........................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elültetve: Egész évre...............................................6 frt — kr, Félévre...................................................3 „ — „ Évnegyedre...............................................1 „ 60 „ 82-ik szám, Vasárnap, október 14-én. Z hirdetéseU.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Egyes szám ára 8 fér otztv. ért. Előfizethetni .SZEGEDI HÍRADÓ nyolcadik évfolyamának utolsó negyedére Szegeden házhozhordással és vidékre postai küldéssel évnegyedre 2 frt; helyben a kiadóhivatalból elvitetve 1 frt 60 krral. Szeged, oct. 12. 1866. Az őszi vetés ideje már nagyon is elérkezett s a segély Szeged szükségben levő gazdaközönsége részére még mindig késik. Amint Ő Felsége a május 24-iki fagyról értesült, mélyen megindulván, sokat sújtott magyarországi gazdaközönség során, azon- nal utasította a kormányt, hogy a csapás nagyságáról biztos adatokat szerezvén magának, minden intézkedést tegyen meg az ínség elhárítására. Némely lap akkor örömmel hirdette, hogy az ország az idén tulajdonkép nem is néz elébe ínségnek, mivel már jóelőre gondoskodva lesz róla, hogy annak eleje vézessék. És ime azóta hónapok múltak el, a tél is küszöbön van már és némely szükségben szenvedő vidék még épen semmi, a másik csak igen csekély segélyben részesült. Az előbbiek közé tartozik Szeged is, amelyről igen mostohául lett gondoskodva, sőt dacára nyomorúságos helyzetének, a számításból csaknem végkép kimaradt. Ennek oka pedig az eljárás lassúságában keresendő. A helyett, hogy az illető megyei főispánok azonnal királyi biztosokként kiküldetvén , az ínség ügyét saját megyéjükben maguk intézték volna, a magas kormányszék vállalta magára e terhet s csak jó későn nevezett ki négy királyi biztost az egész inségi területre, kik aztán beutazták az illető megyéket , inségügyi gyűléseket tartottak, ezalatt pedig az idő eltelt és Szeged szűkölködő gazdái még ma se kaptak pénzt a vetőmag beszerezhetésére, a munkára váró néposztály pedig a tavasz előtt aligha kap foglalkozást. Pedig a szeged-vidéki gazdaközönség tán még sohasem volt oly szorongatott helyzetben, mint jelenleg. Más évben ez idő tájban már zöld búzatáblákat látott a szem, most mindenfelé csak szürke, kopasz földdel találkozik s ha a segély minél előbb meg nem jő, sok tábla végkép vettetlen marad s a jelen csapásai közt a jövő sem nyujthatand reményt a végletekig megpróbált földnépnek. Még szomorúbb a munkásnép jövendője. Városunkban és legközelebbi környékén legalább is 20,000 ember van, ki a napi munka után élt s kinek három hó óta kevés, igen kevés foglalkozása volt, úgy, hogy lehetetlen volt a télre való legnélkülözhetlenebb szükségleteit is beszereznie. Ez emberek akartak és akarnak dolgozni, de mindeddig nem kaptak munkát. Saját életét fentartani nemcsak vallásos és társadalmi törvény, de az egész állat és embervilágnak legyőzhetlen ösztöne és legbuzgóbb törekvése. Hogy az emberek azt becsületesen fentarthassák, arról gondoskodni a társadalom vagy természetellenes viszonyaink közt, hol az állam a társadalmat túlságosan korlátozza s majdnem egészen fölemészti, oly viszonyok közt az állam kötelessége. És ha az állam-kormány e kötelességének meg nem felel, ha minél hamarább nem nyújt munkát, mi lesz annak következménye? Kérdezzék meg. olvasóink a rendőrséget, hogy növekszik már most is a lopások száma, s erről biztos tudomást szerezve, könynyű lesz következtetni, hogy mily állapotba fog városunk közbátorsága a télen jutni, mert valóban a kínzó éhség és fagy nem indíthatják az embert jámborságra. Ha tehát eddig a szegény foglalkozásnélküli munkások érdekében sürgettük a nyilvános munkák megkezdését, most azt a birtokos osztály érdekében is tesszük s őszintén óhajtjuk, hogy szavunk ne legyen kiáltó szó a pusztában. Szentesi levelek. (Október hó 1866.) A „Szegedi Híradó“ hasábjain Szentes város érdekei mindeddig kellőleg képviselve nem valának. Ennek oka nem a szerkesztőségben, hanem valljuk be őszintén, bennünk szentesiekben van. Ezen hibát — ha a t. szerkesztőségnek úgy tetszik — némileg hozzuk helyre azáltal, hogy Szentes város szellemi és anyagi állapotát ismertessük időnként.*) Én részemről — mint e város egyik igénytelen polgára — mentséget reménynek találni eme régi közmondás igazságában : „nisi utile est quod facimus, stulta est gloria!“ Márpedig tudjuk, hogy a reánk súlyosodott nehéz időkben sem a szellemi, sem az anyagi téren örvendetes előmenetelről írni nem lehet, csak egyedül az ínség, a nyomor, a közelszegényedés rettenetes tüneményeit közölhetjük, mely közléseknek hasznos következményeit soha, rész következéseit pedig magamra nézve többször volt alkalmam tapasztalni. De térjünk a dologra. 1. Politikai életünk hasonló a tetszhalott állapotához, ki látja, hallja a körülötte történő dolgokat, figyelemmel kiséri az ő arcának verejtékével szerzett vagyonának párakéntoszlását, hallja a halálát hirdető harangok zúgását , s mindezek ellen szeretne szóval és tettel tiltakozni, de nem lehet, mert nem csak nyelvét, de egész organismusát egy erős görcs tartja lekötözve. Csak bent a szív melegében központosul az életerő, mely előbb utóbb életre hozza őt. Csak az a baj, hogy minél tovább késik a perc, melyben életjelt adhat, annál több helyrehozni valót talál körülte. Jól tudom én azt, hogy minden lakosára nézve széles Magyarországnak életfeltétel az alkotmányos önkormányzat, de azt hiszem, nem túlozok, ha azt mondom, hogy nincs e megyében, sőt az egész hazában oly község, mely annyi kárát vallotta volna a 17 év óta tartó absolutismusnak, mint Szentes város. Ha a szíves olvasók közül valaki ezen állításomban túlzást látna, vegyen fáradságot magának figyelemmel átnézni ezen tételem igazolására szolgáló adatokat. Midőn e nagy mezőváros, áthatva e század elején felébredt nemzeti és alkotmányos szellem jótékony melegétől, 1835 és 36-ban váltsági szerződésre lépett a mirsgos gróf Károlyi családdal, azon óhajtás adott e népnek legerősebb ösztönt a váltsági szerződés megkötésére, hogy az uradalmi hatóság alól kiszabadulván , saját maga által választott tisztviselői által kezeltesse minden ügyeit, s ekként a szellemi és anyagi fejlődés legelső és legfőbb kellékének, az alkotmányos önhatóságnak birtokába juthasson. Egyedül ezáltal lehetett ezen népet arra bírni, hogy oly iszonyú magas váltsági összeg lefizetésére magát lekötelezze. Előre lehetett tudni, hogy azon magas összeget csak úgy lesz képes ezen község lefizethetni, ha időnként önmaga által választandó tisztviselőit folytonosan felelősség alatt tarthatja. Épen azért a váltsági szerződéssel egyidejűleg kidolgoztatott, s mind a volt földesuraság, mind a nép által elfogadtatott és a felsőbb hatóságok által helybenhagyatott egy rendszer, mely szerint lesz az önkormányzás életbeléptetendő és kezelendő. Ezen igen üdvös, igen célszerű intézkedésnek koronáját képezi az 1848-ban megnyert elsőbirósági hatósági jog, mely amazzal együtt kedvezőbb politikai, gazdászati és kereskedelmi viszonyok között képessé tette volna ezen népet váltsági kötelezettségének lerovására, és azon túl e nép jó szellemét, határa nagyságát és minőségét megillető hivatásának betöltésére. De fájdalom, 1849 után minden ellenkezőre változott, csak a számokban kifejezett váltsági összeg maradt meg. A legfőbb városi hivatal, t. i. a polgármesteri hivatal egy pensionatus uradalmi tisztre bízatott s azáltal vezettetett minden városi ügyekkel együtt a váltsági ügy is, ki magát intézkedéseiért vagy mulasztásaiért a nép általi kérdőre vonattatás ellen az absolut hatalom által biztosítottnak érezvén, az akkori eseményekkel ismeretes olvasó képzelheti, mi módon vezettetének ügyeink. Hogy az 1848-diki IX. t. c. jótékonyságától megfosztassunk, de nobis sine nobis pótlószerződés köttetett a volt földesurasággal, mely azt eredményezte, hogy most már, dacára annak, hogy tőke és kamatokban közel két millió frtot fizettünk le, mégis 1863-ban 22,274 hold olyan földünk, mely 1851 óta mintegy 2000 szentesi lakosnak telekkönyvezett tulajdona, biróilag átadatott a volt földesuraságnak, mint bírói jelzálog, ki ezen jogát azokra be is tábláztatván, azon nyomorult helyzetbe hozta az érdekletteket, hogy a mostani irtózatos ínségben kínálkozó egyetlen mentőszert , a hitelintézet által nyújtandó kölcsönt is amiatt igénybe nem vehetik. Hogy pedig ez évi váltsági tartozásunknak a következő évre kért elhalasztását meg nem nyerhetvén, annak teljesíthetése végett a jelzálogi elsőség a hitelintézet számára átengedtessék, azt az eddigi tapasztalatok után kérni sem meri senki , mert a szentesiek számára nincs irgalom a földön! Ezúttal legyen elég ennyi a váltsági ügyekről. Eljön az idő arra is, midőn azt részletesen megismertethetjük a világgal, de most még nincs ideje. — Ennyit is csak azért hoztam fel azon ügyről, mint szerencsétlenségünk legfőbb forrásáról, miként fentebbi állításom igazolására azon következtetést vonhassam le, hogy ha alkotmányos önkormányzatunk birtokában lehettünk volna, az 1851-diki pótlószerződés soha létre nem jött volna, hanem a helyett az 1848-diki IX-dik t. c. értelmében váltsági tartozásainkkal régen készen volnánk, annyival is inkább, mert az 1853-ik évi császári nyilt parancs 17-ik §-a értelmében keletkezett per miatt a váltsági fizetések az 1856. év elejétől fógva az 1863-ik évig szüneteltek, s mégis a drágán megvett regálék jövedelme elfogyott épen a miatt, hogy a nép nem intézkedhetett önnön maga választottai által. Van ugyan jelenleg egy 40 tagból álló váltsági bizottmányunk, melyet a birtokos lakosság 1863-ban leginkább a váltsági és ezzel összefüggésben lévő egyéb gazdasági ügyeink kezelésére választott, de ennek hatásköre a jelenlegi absolut rendszer miatt annyira korlátolt és sikeretlen, miként a mese szerint Sisiphusé volt hajdan. Oroszi Mikia* folyó partjait ezelőtt számtalan falucskák és mezei házak boríták, mindez azonban jelenleg az indusok által rommá tétetett, és a népség egy része az innét 16 magyar mértföldnyire fekvő Fuerte városba menekült, a folyó alrészén lakók pedig Zaragosába hátráltak, hol a tenger további meneteket akadályozván, kénytelenek lőnek szemközt nézni az indusokkal, kik, miután Fuerte várostól visszanyomattak, jelenleg Zaragosát ostromolták, és ámbár jan. 25-én innét is elüzettek a kétségbeesett nép által, mégis újratámadásuk — fenyegetődzéseik szerint — naponta várható volt, ami nem kevés aggodalmat okozott a nagyobbrészt fegyvertelen nép között, annál inkább, mivel a legnagyobb közelségben valónak láthatók indus lovasok, kik leégették a még fönnálló házakat, melyek füstjeit mindenki szemlélhető. Azért a nép közt a legnagyobb tevékenység uralgott érkezésünkkor, a férfiak egy része a kőház erősítésével foglalkozott, tetejére deszkákból és földdel töltött zsákokból mellvédet készítenek, a falakból pedig nyílásokat vágtak, a házak körül lévő kerítéseket ledönték, nehogy támadás alkalmával az indusok azok mellől lőhessenek, mások készíték mindenféle nemeit amaz eszközöknek, melyeket valaha az emberek fölhasználtak egymásnak kölcsönös legyilkolására; többen hosszú botokat készítettek, kötözvén azokra a kovács műhelyéből kijött kasza forma éles vasakat, maga pedig a Cyclopsok emez unokája a legnagyobb sietséggel igyekezett rendbe hozni némely, az idő által majdnem használhatlanná tett régi alakú puskákat, mások az indusok által elhunyt nyilakat és íveket igazgaták, ismét mások ama nevezetes nemét készíték a harcias eszközöknek, amelylyel a pásztor Dávid Góliátot a földre fektette, a gyermekek pedig alkalmas kövecsek szedésével valának megbízva, melyeket a ház tetejére lakásokba gyűjtenek. Első pillanatra ez utósó neme a fegyverzetnek nem igen hasznosnak tűnt fel, de próbatét után igen alkalmasnak bizonyult be; némelyek a marhabőrből szabott parittyákkal ökölnyi kövecseket a legnagyobb gyorsasággal és ügyességgel dobáltak, melyek 50 lépésnyire valakit főbe találva, minden kétség kívül halált okoztak volna. — így készült a nép ellenállani kézzel lábbal egy oly ellenség támadásának, ki ha győzelmes, kegyelem nélkül koncol föl mindenkit. Az indusok ámbár számosbak és jobban fegyverzetiek, mégis hátrálni voltak kényszerítve. Január 25-én mindazáltal ők is megöltek néhányat a védelmezők közül, többek közt egy fiatalember 15 nyilat kapott testébe, melyet a nyilak mérge igen kevés idő alatt egy ismeretlen daganat tömeggé változtatott, hulláját érkezésünk után temették el. A jelenlevőket könyekre indítók fiatal nejének fájdalmas fajai; a siránkozó hangok hosszú ideig valának hallhatók az éj sötétében, úgy tetszett, mintha a fiatal nőnek férjétől válása lehetetlen lenne; úgy térdelt ott, mint a kétségbeesés szobra, a már eltemetett férjnek egyszerű keresztfája mellett. Ha lord Byron e jelenetet látta volna, bizonyosan ismételte volna nejéhez intézett gyönyörű versének utolsó sorait: „That when they part — they part? — ah no! They cannot part, — those souls are one.“ (Folyt, köv ) *) Örömünkre szolgál, hogy épen Szentes város 1. képviselője az, ki erre vállalkozott. Szerk. Amerikai levelek. xv. Mexikó. A Mazatlan előtti táborból. Május hó 1866. Ámbár a szünteleni foglalkozás között igen kevés időm van leveleket, különösen hosszú leveleket írni, mégis, miután reá adom fejemet a levelezésre, fölhasználom e rövid alkalmat, márc. 25-től kell levelemnek egy kis folytatását adni, habár — mint a múltkor mondom — körülményeink között vérünk majdnem soha sem eléggé higgadt, hogy eszméinket világos szavakba öntve, kellemes alakban hozhassuk a közönség elé, de az olvasók tekintvén helyzetünk természetét, meg fogják bocsátani az itt-ott felmerülő hiányokat. Zaragosa — hová mint mondom, január 27-én délután érkezünk — egy egészen igénytelen kis falu, a közepén épült mintegy 40 lépésnyi hosszú lapos tetejű kőházat apró, inkább gunyhóknak nevezhető házacskák a legnagyobb rendetlenségben veszik körül, melyek csendes időben mintegy huszonöt családnak szolgálhattak lakóhelyül; most azonban az indusok pusztításai elől idemenekülőkkel a népség száma annyira szaporodott, hogy a családok nagyobb része kénytelen len a házak körül fák alatt tanyázni, de a hely így sem lévén elegendő, igen sokan nejeiket és gyermekeiket a tengerpartig terülő sűrű bokrok közé helyezék. Mindezen emberek mindenöket vesztek és alig életökkel menekülhetének, míg sok esetben az európai műveltséget, rendet és boldogságot terjesztő császárság nevében föllázadt indusok, a kezeik közé került családok férfiait legyilkolván, maguknál zárták a nőket és leányokat. — Zaragosa egy kis magaslaton fekszik a Fuerte folyó partjától mintegy fél mértföldnyire, és a kikötő csak másfél mértföld lévén, ezen az úton ment a folyó völgyének terménye a kereskedelem kezébe. A Bácskai levelek. I. Baja, október 10-én 1866. A vidéki levelező hasonlít a földműveshez, izzadjon bár olykor még annyit levele érdekesitésére, nincs áldás munkáján, mert az idők soványak, esemény-meddők, a társasélet pang, mi közleni valót sem nyújt, mig máskor csak úgy tódul a tárgytömeg papírunkra. Városunk társaséletének folyása olyan, mint a lassú vizé, — egyhangúsága mellett partot is mosván néha, felszíne mint a tóé, melynek szemfárasztó sima tükörén alig-alig tűnik fel egy hullámka, mig lenn a mélyben láthatlan férgek csatáznak. Nemesbült Ízlés, tisztult fogalmak, akarat s egyesitett tetterő szüleményeiről tudósítást küldeni, — leírni, mint emelkedünk felfelé, kedves hivatás volna! De éltünk hasonlít a sivataghoz, egyhangú, kietlen, mely lelket csüggeszt, ha itt-ott zöld