Szegedi Híradó, 1869. július-december (11. évfolyam, 52-104. szám)
1869-07-15 / 56. szám
1869. Tizenegyedik évfolyam. Csütörtötelmilis 15-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Megfelelt Hetenkint kétszer, vasárnap és csütörtökön reggel. Szerkesztőségi iroda, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Csiszár-ház, 2 ik emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán. ] Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt Egész évre . . . 6 frt. | Félévre . . 3 frt. Évnegyedre . . 2 frt. | Évnegyedre . . . . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 8 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-ső magy. hirdetési irodájában, Pesten, zsibárus-utca 2 iksz. Bécsben Haasenstein és Vogler (neuer Markt Nro II.) és Oppelik A. — Maria/m. Frankfurtban Hausenstein és Vogler hirdetési irodájukban , valamint utóbbi helyen G. L. Daube & Co. hirdetések expeditiójában ; Lipcsében Sachse és társánál; Parisban Havas, Lapte , Bullier és társánál. 56-ap«szain.ál‘rX ■t*5S'A Hirdetések dija: Előfizetési feltételek: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr A „Nyilttér“-ben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 uj krajcár. A 1869. évi július—decemberi folyamára előfizethetni: Szegeden házhozhordva, vidékre postán küldve. A kiadóhivataltól elvitetve: Félévre.....................................4 frt. Félévre..........................3 frt. — Negyedévre...............................2 „ Negyedévre . . . . 1 írt 50 kr. A „Szegedi Híradó“ kiadósága. Jókai igen Sympathikus egyéniség , és e körülménynek sok más kedvezmény mellett köszönheti azt is, hogy a Terézvárosban megválasztatott. Választóinak jó nagy része kétségkívül oly derék deákista , mint akár a szegedi szabadelvű kör tagjai; de kedvelik, szeretik Jókait, s igy megválasztották. És Jókai, mint jó psychológus, tud az emberek hajlamával számolni; tudja azt bankok , hírlapok és népkörök alapítására fölhasználni. Ez utóbbira — mint Jókai maga mondá — a pesti „polgári fér“ szolgáltatott alkalmat az által, „hogy bizalmat szavazott az igazságügyérnek/ — Ha pedig akad Pesten egylet, mely az ilyenre adja a fejét, akkor Jókai at nem látja, hogy miért ne legyen neki is egylete, ha netalántán „bizalmatlanságot“ akar megszavaztatni valakinek. És ebben rejlik a baloldali „népkör“ megalakításának legfőbb indoka. Bőfös falragaszok által hivattak meg a terézvárosi választók és Pest városának többi „szabadelvű lakói“ július 4-dikére a lövöldei nagytermében tartandó értekezletre. Célja nem lévén megemlítve, magunk is bátrak voltunk a helyszínen megjelenni. Már 10 óra előtt volt néhány száz ember együtt a lövölde udvarában. A „szélsőbaloldaliak“ ezúttal a szélsőjobbon foglaltak el egy asztalt és derekasan öntöttek a garadra, legalább azt áruták el az asztalon levő számos üres sorpalackok, nevezetesen Madarász József rég lehetett olyan jókedvében , mint épen akkor. Tíz órakor jelent meg Horn Ede, a „Neuer Freier Lloyd“ szerkesztői személyzetével (kik alkalmasint azért jöttek , hogy uruk s mesterük aratandó dicsőségében részesülhessenek) , aztán Ilenszlmann Imre s még több „matador“, kik az elnöki asztal, körül foglaltak helyet. Végre ütött a nagy perc: Jókai jelent meg. Éljennel fogadták, amint dukált, ámbár nincs tudomásunk arról, hogy azokba — a „N. Fr. Lloyd“ állítása szerint — szűnni nem akaró mennydörgés éljenekbe valaki belesikerült volna. De ép oly hamar, mint megjelent, el is tűnt, utána 15 — 20 ember a teremből; azt mondta szomszédunk, hogy miután a jelenlevők legnagyobb része nem tud magyarul, Jókai pedig magyarul fog szónokolni, hát künn oktatja most híveit, hogy beszédje melyik pontjain mit kiáltsanak. Mi ezt — noha a gyűlés folyama szomszédunk állítását igazoló — merő ráfogásnak tartjuk. Néhány perc múlva visszatérvén, elfoglalá az elnöki széket. Hogy mit beszélt, mit nem, azt nehezen lehetne megmondani. Jókait hallani mindig gyönyör, mert majdnem oly szépen beszél, mint ír. Politikai beszédeiben hiányzik egyltalában a rendszeresség és az alaposság ; ő akkor is novellát látszik elbeszélni, midőn politizál, de erre azt mondaná az öreg Kant: „Wer kann dafür, dass die Lilien nicht spinnen?!“ Beszélt ő a bíróság rendezsére vonatkozó törvényjavaslatról oroszul, de igen hatásosan mondá el a baloldal főbb érveit, és végre csak arra szólította fel az auditóriu mot, hogy mondja ki, helyesli e a kisebbség politikáját vagy nem? Ő — úgymond — megelégszik a szóbeli nyilatkozattal és nem kiván rőfös aláírásokkal ellátott peticiót a törvényjavaslat ellen. Jól tette, hogy nem kiránt, tudja Pál, mit kaszál! Még azon furcsaságot is meg kell említenünk, hogy a jelenlevők legnagyobb része Jókai magyar beszédét nem is értette, és midőn itt-ott par ordre de Multi közbeszólt, rendesen helytelenül téve azt. Mikor J. kiemelé, hogy a többség állítása szerint a választott biró hanyag, ügyetlen, részrehajló, megvesztegethető s at, a publikum lelkes, „úgy van“-ba tört ki; erre aztán J. is mérges lett és kiáltott: Biz az nem úgy van ! Beszélt továbbá egy baloldali kör megalakítása szükségéről. Ez indítványa pillanatnyi meghökkenést szült, csak Madarász mosolygott önelégülten, gondolván magában: Tempora mutantur et nos mutamur in illis, íme Jókai, ki annak idején annyi pathoszszal — persze hogy hamis pathosz volt — itt a demokrata körök ellen, most már maga is igyekszik azt újból föltámasztani. Hadd csinálja meg, a többi aztán az én gondom. Föl sem tehetni, hogy emberek, kik egy bizonyos helyen azért jelennek meg, hogy valakit megéljenezzenek , ellentmondani is merjenek. Az izraelita atyafiak tehát — elég savanyú képpel — de mégis elfogadták a „Népkört“ Jókai kezéből. E kétségbeesett határozatukra nem csekély befolyással való Horn Ede. Nem tudnak ellentállani azon viszketegnek, hogy az „ő emberük“ is peroráljon. Meg is tette. Horn beszédje — Horn saját lapjának ítélete szerint — legalább is „epochalis“ volt; korszakot képez s pedig olyant, melyről a „N. Fr. Lloyd“ szerkesztői személyzetén kivül más embernek sejtelme sem lehet. Horn igen élénk emberke, ki a bírói választást a szabadelvűség netovábbjának tartja, förtelmes német stylusban is és alkalmasint azt hiszi, hogy nagy szónok. Emellett elég kegyes , hogy a Deák-párt jóakaratát kétségbe nem vonja, de azon meggyőződésben él, hogy mi itt Magyarországban 20 esztendőn át mélyen aludtunk és azt sem tudjuk , hogy ott künn az emberiség haladott. De a baloldallal sincs ő megelégedve, mert — úgymond — sokat beszél, de keveset tesz. ő — ha a baloldalnak lett volna — nem fecsérelte volna el az időt annak bebizonyításával, hogy a bírói szervezetet a megyekérdés nélkül nem lehet tárgyalni, hanem kezdeményezési jogánál fogva mindjárt nekiment volna, maga készítette volna el mind a két reformjavaslatot, akkor nem lehetne a baloldal szemére vetni, hogy reformokat egyátalában nem akar. Hisz annyi esze lett volna alkalmasint Tisza s Ghyczy uraknak is, ha a reformot akarták volna. Előadását fűszerezd az „absolutismus“, „felvilágosult kényuralom“ és több efféle pikáns dolgok leírásával, és végre egy oly nemzetgazdászati probléma megfejtésével, mely nem is sejteti velünk azon világhírű államgazdászt, akivel állítólag dolgunk van. „Az emberek — így szólt körülbelül — eleintén országos mellékutakat építettek, és csak később csatornákat s vasutakat. Ha már most valamely nemzet például 100 esztendeig aludt (ez persze mi volnánk), és látja, hogy rendes útjai nincsenek, ezek készítéséhez fogjon-e ? Dehogy vasutakat és csatornákat kell építenie, hogy a többi nemzeteket utolérhesse.“ De hát — kérdjük — csatorna és vasút miből éljen, ha az országban nincsenek egyéb utak is? ő is pártolja a „népkör“ eszméjét, az auditorium legnagyobb része viharos éljenei között. Eddig még aránylag minden jól ment, egyszerre, mikor a közönség már indulófélben volt, egy előttünk ismeretlen egyén azon iszonyú állítással lép föl, hogy e teremben valaki hepp-heppet kiabált! Pedig csalódott a jámbor, mert egy 4 mázsás valami hátunk mögött szokott ugyan időnként lelkesen ordítozni, de nem a föntidézett szavakat, nem hört! hört! Az egész tehát csak akusztikai csalódás volt, melyből azonban iszonyú zsinat támadt. De ezzel bezárjuk tudósításunkat, mivel a „Borsszemjankó“ is élni akar. Mayer Miksa: Szeged város közgyűlése július 11-én. Elnök: Réh János polgármester, ki a folytatólagos ülést fél 10 órakor nyitja meg. A f. hó 4-diki ülés jegyzőkönyv fölolvastatván s észrevétel nélkül hitelesíttetvén , a napirend előtt fölszólal: Börcsőr Ignác, ki is fölemlítvén a város lakosságát többizben s közelebb újabban sújtott elemi csapásokat, indítványozza: kerestessék meg a kormány, hogy azok, kiket ez elemi csapások súlyosabban értek, adóelengedésben részesíttessenek. Elnök megjegyzi, hogy már régebben küldetett ki a tanács által bizottmány a fagy- és jégverés okozta károk megvizsgálására, s talán ennek jelentése bevárandó lenne. A tanács utasíttatik, hogy a közelebbi jégverés által okozott károk fölvétele iránt is intézkedjék , a pénzügyminisztérium pedig megkéretik, hogy az adóbehajtást pár hónapra függeszsze föl. Magyar J. kérdést intéz az elnökhöz: várjon Dorozsma város részéről érkezett e már válasz Szeged városnak a járási földek tilalmazása tárgyában intézett átiratára, s mikor fog az napirendre kitüzetni? mert ő úgy értesült, hogy a dorozsmai járásföldeken a szegedi lakosokat folyvást zálogolják és üldözik, anélkül, hogy a város repressáliákat gyakorolna. Ez állapotot tovább tűrni nem lehet. Elnök válaszolja, hogy Dorozsma várostól válasz mindekkoráig nem érkezett. Mire az interpelláló indítványozza, hogy miután Dorozsma Szeged város fölkérését az eddigi barátságos viszony fönntartása iránt, nem igen látszik figyelembe venni, mert már elég ideje volt a válaszra, — határozza el a közgyűlés, hogy a város felkérésének visszautasítása esetére már az átiratban kimondott repressáliák a szegedi határban Dorozsma város lakói ellen haladéktalanul foganatba vétessenek, annál is inkább, mert ő magánúton úgy értesült, hogy a dorozsmai főbíró szándékosan tartotta vissza mai napig ez ügyet, anélkül, hogy az ottani képviselőtestületnek csak elő is terjesztette volna. Némi vita után egyhangúlag határozatba megy, hogy Dorozsma város lakói ellenében a visszatarló rendszabályok azonnal foganatba vétessenek. (Ezt is megköszönhetik majd a dorozsmaiak agyafúrt főbírájuknak.) Ezután a napirend első tárgyául fölvétetett a múlt ülésen félbeszakadt felsővárosi kis-tiszapart kikövezése tárgyában tett előterjesztés. Ez ügyet már lapunkból ismerik olvasóink, mert az külön cikkben volt tárgyalva; itt tehát csak röviden emlékeztetünk a helybeli gyártelep részvénytársulat azon ajánlatára, mely szerint bizonyos évi részletekben visszafizetendő 28.000 frt előleget ígért minden kamat nélkül a városnak a kis-tiszapart kikövezésére; ez ajánlat folytán került ez ügy újabban szőnyegre. A múlt ülésen már fölolvasva lévén a küldöttségi jelentés, most a nevezett társulat megbízottjai ifj. Felmayer A. és Gaál Ferenc urak nyilatkozata olvastatott föl, mely szerint a társulat a fennebbi összeg előlegezését többrendbeli föltételekhez köti. E föltételek elseje az, hogy a város a társulatnak a Reiner féle szeszgyár körül 15 hold földet adjon át örökáron. Horváth Boldizsár levele Dáni Ferenchez, mint a szegedi szabadelvü kör alelnökihez. Tekintetes úr! A „szegedi szabadelvű-kör“ f. hó 4-én két igen becses okmányt állított ki részemre. Az egyikben azon bántalmazás alkalmából, mely ellenem az országházban intéztetett , részvétéről s nagybecsű bizalmáról biztosít; a másikban egy oly kör tagjává avat föl engem, amelynek magas értelmisége és hazafiai nemes célja előtt tisztelettel hajol meg mindenki. Mindkét okmány rám nézve kitűnő megtiszteltetést tartalmaz. Mindkettő tanúsága annak, hogy a politikai pálya bármily gazdag legyen is keserűségekben, de még gazdagabb azon örömökben , amelyeket az elvtársak melegbaráti kézszorítása nyújt. Ha küzdelmeinkért, még mielőtt a célt elérnünk sikerült volna, van kárpótlás és jutalom, az csak a közvélemény elismerése lehet, s midőn a szegedi szabadelvű kör, mint a közvélemény egyik legjogosultabb közege, engem ezen jutalomban részesít, feledteti velem mindazon bántalmakat, melyekkel eddig találkoztam. Fogadja kérem s adja át a kör igen tisztelt tagjainak megtiszteltetésemért hálás köszönetemet, s biztosítsa őket arról, hogy önérzetemet alig emelhetné valami inkább, mint azon tudat, hogy Önök nemes körének tagja vagyok. Megkülönböztetetett tisztelettel maradván a Tekintetes urnak Pesten, 1869. julius 8-án alázatos szolgája Horváth Boldizsár m. k. A lövöldéi meeting.*) Pest jul. 8-án. Nohiszen megjárták izraelita polgártársaink s ők, kik életcézetük , foglalkozásuk és társadalmi helyzetüknél fogva az istenben boldogult demokrata körök hívei nem lehettek; ők, kik bizonyosan nagy megelégedéssel vették azok föloszlatását, mert az említett körök nemzetgazdászati iránya nem igen látszott megegyezni a többnyire vagyonos izraeliták financiális meggyőződésével: ők tették meg az első lépést a pesti demokrata kör újjászületésére ; — persze, amint dukál, „Nép kör” cím alatt. *) Jelen cikk múlt számunkra elkésve érkezvén, csak most közölhettük.