Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-08-14 / 97. szám
Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca, Vadász-ház, 1 fő emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással is vidékre postán: Helyben a kiadóhivataltól elvitetve Egész évre . . . 8 frt. | Félévre . . . . 4 frt. Egész évre ... 7 frt. | Félévre . 3 frt 50 kr. Évnegyedre . 2 frt. Évnegyedre . . 1 frt 75 kr. Egyes szám ára 11 kr. osztr. értékben. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, Pesten Neumann A. I-s. magy. hirdetési irodájában, zsibárus-utca 2 ik az. Bécsben Hausenstein és Vogler (neuer Markt Nro 11.) tippelik A., és Kosenzweig J. hirdetési üigynökökné. Majuam. — Frankfurtban G. L. Daube & Co. hirdetések expisiójában ; Lipcsében Sachses társánál; Páriában Havas, Lafitte , Bullier és társánál 97-ik szám. Vasárnap, augusztus 14-én. 1870. Tizenkettedik évfolyam. 3 POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ KÖZLÖNY. Hirdetések dija: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr . „Nyílttériben a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Szeged, augusztus 13-án. A weissenburg-wörth-saarbrückeni porosz győzelmes csaták fegyverdörgésének elhangzása óta szünet állott be a véres küzdelemben, egy újabb szélcsend a kitörendő második vihar előtt, melynek kimenetelét és horderejét ma még be nem láthatja senki. A helyzet eközben látszólag alig változott. Olaszország előre hiresztelt actiója a francia vereség esetére nem valósult, s egyelőre Ausztria-Magyarország is megmaradt, sőt látszólag megerősödött semleges állásában, bár a porosz győzelmek előtt a bécsi katonai párt mind nagyobb tért foglalt, utóbb pedig a francia diplomatia nagy erőlködést fejtett ki e biztos állás megingatására. Magyar és német lapok egyhangúlag elismerik, hogy e tekintetben sokat, talán mindent, Andrássy erélyes magatartásának köszönhetünk, ki, mióta a diplomatia titkaiba be lett avatva, úgy látszik, döntő szerepet visz Bécsben. De azért helyzetünk e nyugalmas volta az esélyek kockajátékán függ most is,és hogy nagyon is megbízhatlan, tanúsítják az újabban fölmerült ijesztő hírek Oroszország újra megindult lázas harckészületeiről és fenyegető csapatösz pontosításairól , melyeket a pétervári kormány titkolni igyekszik. Máris fölmerült a hír, hogy ennek folytán Beusz eddigi poliikájában fordulat állott volna be. Azt hírlik ugyan, hogy az orosz fenyegetés Poroszország ellen lenne intézve, melynek sikereire az orosz kolosszus féltékeny kezdene lenni. Ennek folytán a „Hon“ ifjú politikusa még nagyobb bizalommal tekint semleges állásunkra , mely ezáltal csak erősbödött. — Hadd üsse az orosz a poroszt — annál jobb nekünk. Boldog Optimismus. Hátha aztán az az orosz mégis nem a poroszt ütné ? Quid tunc ? Avagy oly becsületes az orosz medve, hogy nem is képzelhető rókának? Mi úgy látjuk, hogy sohasem kellett inkább résen lennünk, mint most. Még nem ugrottuk át az árkot, s ép azért csak aggodalmunkat fejezhetjük ki azon hit fölött, hogy honvédseregünknek műszaki csapatokkal és eszközökkel való ellátása ismét meghiúsult a bécsi kormányférfiak s Kuhn közös hadügyér bizalmatlansága miatt. Vajba ez öröklött szűkkeblűség, e boszantó vakság keserűen ne boszulja meg magát! Szabadka, augusztus 12-én. A háború farnói megindultak, s hogy hol végződnek és mily eredménynyel, csak Isten tudná megmondani, nem emberi véges elme. De azért combinatio combinatiót ér nálunk is, s ki amily rokon- és ellenszenv-, párérdek- és hazafiság- vagy nemzetiségből indul ki, olyan a kívánsága, s innen a sokféle vélemény és óhaj az ugyanegy haza gyermekei közt. Mindenesetre szomorú jelenség, hogy a hazának fiait ily válságos időben egy táborban nem találjuk; pedig hogy ez így van, mutatja azon körülmény , hogy a jóhireknek nem egyformán örülünk s a rosz hirek fölött nem egyformán búsulunk. Ugyanezen jelenség győz meg arról is, hogy midőn a számos nem-magyar nemzetiségbeliekkel saját magyar ellenzékünk egyrésze is együtt őrül vagy busul, mi fölött mi nem örülünk, nem busulunk, hogy akkor valami rothadtunk kell lenni Dániában, mert különben az ugyanegy ha a gyermekei lehetlen, hogy egyszerre óhajtsák a porosz és francia győzelmét, valamint lehetlen is, hogy Magyarország érdekét akár az egyik, akár a másik fél győzelme egyformán kielégítse. Az érdeklett nemű magyar nemzetiségbeliek hibás számítását azonban csak sajnálni tudjuk, midőn ezek a porosz győzelmében Ausztria-Magyarország fölbomlását s egy specifikus nemzetiségüknek szomszéd-fajbeliek s nemzetek számára leendő bármily ideiglenes megmentését látják , — mert ez legalább megmagyarázható természeti ösztön, ha nem is észszerű számítás náluk ; — de a magyar ellenzék némely részének észjárását épen nem értjük, midőn szintén ezen hibás számítók seregét szaporítja, és tán csakis azért , hogy legközelebbi képzelt baját magától elhárítsa, holott nagyobbat vesz magára, midőn a haza közel és távol elleneit hozza nyakára. Tán azt hiszik, a porosz győzelem Németország egységét megteremtve, egyúttal Ausztria német tartományait is magához ragadja, s így önkénytelen helyreáll Magyarország egykori különállása. A németek egysége — mi úgy véljük — egyedül magában, az egyesült magyar-osztrák monarchiára nézve is: 60 millió lakossága, és most érvényesített ereje és roppant kiterjedésénél fogva nagyon veszélyes, ha már egy Franciaországra is annak mutatta magát: miként ne lenne az hát a netán különálló Magyarországra, mely különben is csak felében mondható magyar országnak ? Ám magyarázzák meg ezt a német egység s a porosz győzelem szószólói, mert annyi bizonyos , hogy francia győzelem ezen veszélyeket nem foglalja magában, mivel távol esik tőlünk, s mivel ennélfogva az annectálásra nem gondolhat, amiben különben egy szomszéd kisebb gyöngébb államra a legnagyobb veszély foglaltatik. Midőn Angolország Hannoveréből kért és fogadott el királyt, nem volt azon veszélynek kitéve, hogy Angolország Hannoveréviz csatoltassék. — Miért? mivel az előbbit az utóbbitól tenger választja el, így kellett volna gondolkodni őseinknek is, midőn a mohácsi vész után királyválasztásra került a dolog. Nekünk is nem egy szomszéd hatalmas fejedelmet, hanem — ha már épen nem kellett saját fajunk — egy távol uralkodó dynastia tagját kellett volna meghívni a trónra, és a három század vívásai, dúlásai mind elmaradnak . Magyaország nem lesz kitéve a germanisatio s ezzel járó szenvedések s kölcsönös elgyöngítések egész sorozatának. Hanem, hála Istennek! e politikai hibás lépésből eredt viszonyok már elmúltak. A Habsburgok dinastiája nem bírja már többé a német császári koronát, hol itt tehát a veszély , hogy a nem erősebb Ausztria tartományai a magyar korona tartományait elhódíthassák, vagy épen magukba beolvaszthassák ? Ellenben mit várhatunk most a túlhatalmassá lett Hohenzollernek gyámsága alatt egyebet, mint alárendeltséget, s később beolvasztást, miután a német érdek kereskedése s világuralomra törekvő céljai ezt hozzák magukkal ? És ha nem porosz, — akkor még roszabb — orosz uralomnak nézhetünk elője, ha az osztrák szövetségben fönn nem tarthatjuk magunkat , s mindkettőnek közvetlen szomszédságát akarjuk-e előidézni ? Csak a rövidlátás bízik még az erős szomszéd protectiójában és maga Napoleon is most issza meg levét, hogy szomszédságában erős hatalmat segített előteremteni. Thiers megjövendölte ezt és pálcát tört Napoleon politikája fölött, hogy előbb az olaszok s később ezek segítsége által Sadovánál a németek egységét előmozdítólni most aratja hibás politikája fanyar gyümölcsét! Mi is e hibát akarjuk gyámolítani megoszlásunkkal? Még idő van az egyesülésre. Ne legyen hát párt a haza érdekeinek megvédésében. Egyesüljünk saját érdekeink fölfogásában; egyesüljünk abban , hogy Ausztria szövetségében megvédjük saját existentiánkat, mert a polyglott Ausztria érdeke egy a mienkkel, s a mi érdekünk, most inkább, mint valaha, Európa érdekével is találkozik Sokan azon nézetben vannak, hogy a győztes Poroszország Európának törvényt fog szabni. Ez csak anyiban áll, amennyiben Európa nem tudna egyesülni, mert ha egyesül, bármily egyes hatalom engedni kénytelen. Poroszország csak azért győz, mert három kellékkel bír, s ezek: jó katona, sok katona és okos vezérlet. És Franciország azért, veszt, ha veszt, mert főleg kellő számú katonasággal nem rendelkezik. Ha tehát a két előbbi tulajdonhoz Európa a kellő számú katonaságot előállítja, hol a veszély, mely a porosz hódítás következményéül tűnnék elő? Csak azok agyában, kiket a gyorsan repülő események itélőtehetségekben megzavartak; kik világraszóló események múló hatásait a történet lapjain nem tanulmányozták; kik a germán és román világ örökké váltakozó mérkőzéseit Európa térségein figyelemmel nem kisérték; kik az ezekhez járuló szláv tenger növekvő áradásaira súlyt nem fektetnek; s kik végre — az ezen nagy elemek tusaiban a kicsiny, de szívós magyar elem, a kitartó lengyel életnyilatkozatok mozzanatait mibe sem veszik. De akik mindezeket figyelmökre méltatják , kik a pillanat hatása alatt az első benyomásoktól elragadtatni nem engedik magukat , azok nem mondanak le önmagukról, s bár csekély is számuk, odatörekszenek, hogy egyesülve a védelemben az egyérdekűekkel, külön államiságukat megmentsék, mert ebben találhatják csak föl boldogságukat. Mert miben is rejlik az államok boldogsága ? Nem az államok nagyságában , nem a fajok egységében, hanem az államok jólrendezettségében, szabadságában, jóllétében, melyek kicsiny államokban s a fajok különbözősége mellett is föltalálhatók. (Lásd Belgiumot és Svájcot.) Ezen elvek szerint ítéljük meg tehát: váljon a porosz vagy francia győzelem vezet-e inkább közelebb célunkhoz ? Antunovits József: bármily kimeneteli, reájuk semmiféle haszon nem fog háramlani ; győzzön a francia, győzzön a porosz — tout égal!a declaratio, a cseh nemzet e „hit- és erkölcstana“ sem igy, sem úgy nem közeledik valósulásához Ha a francia győz — így okoskodnak — akkor Ausztria leghatalmasabb ellenfelének lesujtásából új erőt merít, szilárd positiót foglal el déli Németországban, melynek kisebb államaival szemközt túlsúlyra vergődik és nagyhatalmi érzetében sohasem lesz hajlandó arra, hogy a cseh nemzetnek concessiókat adjon. . Ha ellenben a porosz győz, a szlávok ügyei lehetőleg még roszabbul állanak, mert e győzelem okvetlenül az átalános borussificatiót, a militarismus állandósítását és ezzel a szabadelvűség végképi eltemetését és a reációt manguarálja , akkor pedig nemcsak Csehország, — de egész Ausztriának léte vagy nemléte a dualismus, a decemberi alkotmány, a lengyel resolutio és a cseh declaratióval együtt forog fönn — quod erat demonstrandum! Ez tehát az oka, hogy a csehek és lapjaik még most, midőn a háború váratlan, meglepő fordulata minden kedélyt fölráz, minden szenvedélyt fölkorbácsol, midőn a rokon és ellenszenv egyaránt lázas alakot ölt, a cynismusig indifferensek és csak annál nagyobb hévvel esnek a kormánynak, mely a birodalmi tanács lehető kiegészítése végett a cseh nemességet igyekszik meghódítani. A cseh nép a cseh nemességgel sohasem volt azonos — hangoztatja a cseh sajtó — és azért ez nem képviselheti azt semmiesetre ; bármennyire sikerüljön tehát a „nagy“ urakat kapacitálni, a nép sohasem fog választani, sohasem fog bemenni a „reichsrath“-ba és soha el nem fogja ismerni ennek illetékességét! Minden transactio tehát csak a declaration vezet keresztül! K. L. Brünn, augusztus 11-én 1870. Múltkori levelemben igyekeztem azon álláspontot kifejteni, melyet a cseh nemzet az állam és annak alkotmánya ellenében elfoglalt. Ezzel szoros kapcsolatban áll azon teljes közöny, melylyel a francia-porosz háború irányában viseltetik. Míg Ausztria minden egyéb nemzete és minden nemzet minden lapja, az ünnepélyesen kimondott semlegesség dacára is, a háborús felek iránti rokon- vagy ellenszenvének határozott, olykor szenvedélyes kifejezést kölcsönzött, ami az oly nagy horderejű, Európa történetében korszakot és fordulópontot képező eseményekkel szemközt a legtermészetesebb jelenségek egyike, addig a csehek és a lapjaik világos ostentatióval tompa indifferentismust tüntettek. Amily feltűnő e tény, oly egyszerű a magyarázata. A csehek a túlságig önző politikusok és bármily események és válságok adják elő magukat, ők csak annyiban érdeklődnek irántuk, amennyiben a katasztrófák a decaratio földjére elhintett magokat érlelik. Egy kis reflexió után szerencsésen kieszelték, hogy a jelen háborúból, legyen az Hazai ügyek. A fiumei új kormányzó beigtatása a lehető legünnepélyesebben történt meg a község tanácstermében, melyet zsúfolásig megtöltöttek a város képviselői, hivatalnokai, a kereskedelmi kamra s iparos testületek tagjai, hölgyek s nagyszámú polgárság. A consulok mind jelen voltak. A kormányzó olaszul tartotta helyfoglaló bezédjét, mely a legnagyobb lelkesedést keltett. Verneda polgármester Fiume ismert ragaszkodásának adott kifejezést. Ezután a főtemplomban ünnepélyes mise volt, minek végeztével a kormányzó kihallgatást tartott a kormányzói palotában. A fiumeiek ragaszkodása Magyarország iránt demonstrativ módon nyilvánult az ugyanazon este tartott nagy fáklyásmenetnél. A Lajtán túl. A concordatum megszüntetése. Ő felsége következő kéziratot bocsátott ki e tárgyban : „Kedves Stremayr miniszter! Miután 1855. november 5-diki pátensemmel b. t. sz. alatt kihirdetett azon'' egyezmény concordatum, mely IX. Pius pápa ő szentségével 1854. aug. 18-án Bécsben köttetett, a szent széknek a katholikus egyház fejének hatalom teljességére nézve tett legújabb nyilatkozata által veszendővé vált, és ennek folytán külügyi miniszterem a szükséges lépéseket megtette arra nézve, hogy ezen egyezménynek hivatalos megszüntetését a pápai széknek tudtára adja, fölszólítom önt a szükséges intézkedések megtételére , különösen azon törvényjavaslatok előkészítésére, melyek szükségeseknek mutatkoznak arra, hogy 1855. nov. 5 diki pátensemnek a katholika egyház ügyeinek rendezését illető még érvényes szabályzatai az állam alaptörvényei szerint és tekintettel a történelmileg adott viszonyokra, megváltoztassanak. Bécs, 1870. jul. 30. Ferenc József, s. k. Stremayr, s, k.“