Szegedi Híradó, 1876. január-június (18. évfolyam, 1-78. szám)
1876-01-02 / 1. szám
terjesztette a szövetkezetek eszméjét, hogy minden másról lemondott s csupán ez ügynek szentelte és szenteli még most is — agy napjaira — életét. Hogy ez intézményt részleteiben ismertessük meg, első helyen kell említenünk a segélypénztárakat, vagy előlegezési egyleteket. Ezek hazánkban is el vannak terjedve és az egyetemleges jótálláson alapulnak. A hitelt élvezők egyike szavatol a hitelszövetkezet minden tagjáért és viszont. Ezen pénzintézetek szabályozása a kereskedelmi törvénykönyv által azért volt különösen szükséges, mert — mint a válság évében sajnosan tapasztaltuk — hiányzott belőlük (tisztelet a kivételeknek) a szoliditás és hiányzott általában a törvény, mely eseteges balesetek alkalmával a büntetést kiszabja, különben pedig a működésre normatív irányzatot kijelöljön. A nyersanyagbeszerzési társulatok az egyes iparnemekre szükséges nyersanyagokat nagyban befizetett összegek és egyesektől fölvett pénzekkel beszerezvén, az első kézből való vásárlás által eredményezett, az árnál és a minőségben nyert haszonban tagjaikat részesítik. A géptársulatok eddig leginkább a földművelőkre terjesztették ki hasznos működésüket, úgy hogy nagyobb gépeket megvásárolván, azok használatát az egyes tagoknak sor szerint engedik át. Idővel azonban ezen eszmét a kézműiparra is ki kell terjeszteni. A közös távozási, termelési és eladási egyletek oly módon alakulnak, hogy az egyes tagok munkái vagy összműködésük folytán előállított gyártmányok az egylet helyiségeiben eladásra kiállíttatnak, előlegek adása mellett vagy anélkül; továbbá más szükséges cikkek a társulat tagjainak a beszerzési csekélyebb áron engedtetnek át, vagy azok másoknak bizonyos meghatározott áron eladatnak és a nyereség azután a tagok között fölosztatik. A szövetkezetek a részvénytársulatoktól abban különböznek, hogy az alaptőke határozatlan, új tagok belépése által növeszthető és tagok kilépése által apasztható. A mi törvényünk sok tekintetben hasonló a német és osztrák törvényekhez, amely utóbbiak alapján alakult szövetkezetek a tűzpróbát már kiállották. A szövetkezeteknek három fő mozzanata vagy ismertető jele van, mi által a többi hasonló társulatoktól különböznek. És pedig : 1. Határozatlan száma a tagoknak, miáltal a részvénytársulatoktól különböznek. 2. A cél, t. i. tagjainak hitelét és kereseti foglalkozásait előmozdítani, miáltal a jótékonysági és humanisztikus célú társulatoktól különböznek. 3. Közös gazdálkodás, miáltal ezen társulatok olyanoktól különböznek, melyek bizonyos eshetőségekre pénzt gyűjtenek a végből, hogy azt szükség esetén a tagok közt eloszszák vagy más célok elérésére fordítsák. Minden ily társulatnak kell hogy cége legyen, hogy ezt a törvényszéknél bejegyeztesse és hogy alapszabályokkal bírjon. Az alapszabályok a törvény értelmében a társulat alapszerződését képezik. A törvény (223—257. §§.) természetesen részletesebben szabályozza ezen társulatokat és gondoskodik az egyeseknek a többek és többeknek az egyes irányábani jogaik megvédelmezéséről. Igen kívánatos volna, ha ezen szövetkezetek hazánkban minél jobban elterjedhetnének s a törvény érintett szakaszai szerint működésüket az ipar és kereskedés emelése érdekében megkezdhetnék ! Geéri Mór: TÁRCA: Hogy leszünk ?! Ez ám a hamleti kérdés. Keresztül csúsztunk tehát nagynehezen ezen a rettentő silány ó-esztendőn is ! Bizony csuda, hogy a 365 napig tartott evickélés alatt kezünk, lábunk ki nem ment a helyéből. — Noha ez az 1876. numerás újév is hasonszőrű lesz megvénült testvéréhez, úgy legjobb lenne őkérmét mindjárt a végén kezdeni. De hát mit panaszkodom én, mikor én „úr“ vagyok. Uram, hanem a fölséges úristen elfeledett hozzá költséget adni. Azután meg hivatalom is van, hanem ebben meg az a hiba, hogy a salláriumból nem vagyok képes csak egyszer is becsületesen az orrom alá hányni. — Úgy kell nekem, mért nem születtem földesurnak; pedig testalkatom valóban mágnási: épen 45 kilogramm sulylyal bírok. — Tudom a szelet is tolni, értenék a „csöndeséhez is, akár csak Mokány Berci, s tömérdek pénzemet a haza nagyobb dicsőségére el tudnám költeni én is Párisban, Londonban avagy — Filadelfiában. Vagy hát miért nem születhettem én bankárnak — persze a tönk előtt, — még azért sem csavarintanám az orrom félre, ha „szédelgődnek neveznének. Az igaz, hogy a szédelgés bankárság nélkül is megesik rajtam néhanéha, már t. i. akkor, ha a teremdede Jákob bácsinál valamelyik jól táplált cimborám emberségéből egy kis „bumzer“-höz jutok. Ilyen úr vagyok én, a jó isten tudja már hányadik újév napján. Csikorgók, mint a százéves kenetlen ajtósarok. Pedig e napon mennyi elégedett s örömteli arcú emberrel lehet találkozni. A jókivonatokat gyapjaszsákszámra öntik egymásra. Boldog, boldogtalan kikapja a maga porcióját, cifrábbnál cifrábban. Pl. egy házas ledér úriember a következőleg gratulál egy fiatal özvegynek: „Kedves kicsikém ! Itt küldök számodra egy gyémánt gyűrücskét. Vigyázz! A feleségem — az a vén csoroszlya — még semmit sem gyanít. Pá ! Boldog újévet !“ íme a másik: „Kedves Euláliám! Még mindig szeretlek; azt hiszem, hogy göthös nagybátyád ez évben már fölül a szt. Fővárosi levél. (Mire költekezünk? — Báli kilátások. — A „két árva“ — és a népszínház elefántja. — Szomorú hir. — Podmaniczky bárónak egy szerencsétlen terve. — Egy régi jóbarátunk. — Schmerling és Achatius. — Lesz-e tavaszra háborúnk ? „Gyakran nincs pénzünk a legszükségesebbek födözésére, de fényűzésre s egyéb szenvedélyeink kielégítésére mindig telik“ — mondja La Rochefoucauld, és igaza van. Mert saki a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban a főváros nevezetesebb utcáin végigsétált és csak futólagos pillantásokat is vetett a zsúfolásig telt luxusüzletekbe, ahol ember ember hátán állt , annak sem a „krach“, sem pedig az adóemelés vagy deficitünk ezer faja és baja nem juthatott eszébe. Mi is örvendenénk e jelenségnek, ha abban az ismét gyarapodó jólét jelét láthatnók, de összehasonlítva azt a „Budapesti Közlöny“ tömeges árverezési hirdetményeivel, azon szomorú meggyőződésre kell jutnunk , hogy az ember a mások kárán bizony sohasem, de még a magáén is csak ritkán okul. És ezen axiómára vannak építve kétségkívül azon különféle bálbizottságok reményei is, amelyek fényes eredményeket várnak a küszöbön álló táncévadtól. Tudják, hogy a leánykák mindig tánc-, a mamák pedig harcképesek, s ahol e két hatalom szövetkezik , ott a papának nem szabad fizetésképtelennek lennie. Karnevál hercegnek áldozni, hódolni kell, történjék bármi. S ha utána jönne is a vízözön, hiszen valami „jó partié“ szirtecskéjén kényelmesen lehet annak lezajlását bevárni. Mert jó partiét ebben a farsangban okvetetlenül kell csinálni! Ez minden bálozó mamának s leánykának első programmpontja; csak az a kár , hogy a legtöbben úgy járnak vele, mint a pénzügyminiszterek az ő programmjaikkal, amelyeknél szintén, ha az üdvös szándék csak írott malaszt marad, egyéb vigasztalása nincs az embernek, mint a már nagyon is elcsépelt: „Homo proponit, Deus disponit!“ Igenis, Karnevál herceg abszolút fejedelem és nem tűr vetélytársat. Ezt tudják a színházi igazgatók is Budapesten s azért igyekeztek magukat megelőzni. — A német Thalia-templomba már hetek óta „A két árva“, egy siralmas dráma vonzza a közönséget és tölti a kaszszát. Hiába, a publikum szereti az erős „tubákot“, kivált ha botrányszagú, pedig a „wha, vauau" — leszámítva a csekélyebb skandalumokat — egy színházlátogató német jogász számítása szerint valami 33 valóságos bűneset, mint lopás, csalás , okmányhamisítás , sat.... fordul elő, melyeket mind egy forintért lehet élvezni, holott egyetlenegy kivágott báliruha néha belekerül 100 forintba is, pedig — csak egy skandalum. Mihály lovára, s te, a 20 ezer írtnak örököse, örökre az enyém leendesz. Úgy legyen. Legboldogabb újévet . . . !“ Még Sámfa Boldizsár is kitesz magáért, nagy szívdobogással mártván be kiérdemelt s pennáját a csorba gálicos-edénybe s Írja vala köszöntőjét, amint következik : „Kedves Trézsi! Ez boldog újévben küdök neked egy pár adalfüzős cipőt, 5 forintomba van, hanem hát isten neki, telik akinek van, igazé, mondok valamit hé. Csuka Miskát az este elnásságoltam sütétbe, mé ólálkodik utánnad, ha még éccő téj is beszész vele, mind a kettőtöket kutyául megpuhitalak. Úgy lesz. . . . Maradok . . . .“ Lám, mire nem képes az igazi szerelem! Házigazdám szakácsnéja is nekifanyalodott, s gömbölyű kacsácskájával a következő levélkét írta cugfűrer ismerősének: „Szüvem Bagó! Csinyáljunk boldog újévet, házigazdámná sokan vótak szilveszterezni, mikorán pezsgőztek, én is résön vótam, oszt levezettem a pócra egy eltéveledött elsőláb sonkát, jut is, marad is, mondok, ki is küttem a jószágot a juhszélen lakó ángyombon, ma estére oda tarcs. Hüved Juci.“ Ki mondja, hogy ezeknek nincs boldog újévük ? Fülig úsznak a boldogságban .... No hogy az létemre én is valami nagyon szerencsétlennek mondhatnám magamat, arról szó sem lehet, hisz havi fizetésem épen 17 frt 50 kr, tehát annyi, hogy belőle élni kevés, meghalni sok. . . . Azután van kedves jó feleségem és szép hét leányom. Boldogságom tehát teljes. Hogy is ne, hétszeres istenáldás! Ez is csak valami. — Hej, ha a mai nagy nap reggelén kikaptam volna a hivatalom után járó dukanciámat, majd megmutattam volna, ki a legnagyobb ar ebben a nagy faluban. De így csak arra az árva forintra szorulok, amely párjavesztetten kétségbe esve nyöszörög már négy nap óta vedlett bugyellárisomban, így virradtam én föl az újév napjára.... Jó reggelt, tata! köszöntenek a csimoták. Szervusztok, kedveseim: Lidi, Mini, Tini, Mari, Kati, stb.............— Én édes jó istenem, mire való volt már tőled ez a hétszeres szívesség. .. Üdvözöllek mindnyájatokat, kedves csemetéim. Erre az én kis madaraim neki egyenesödnek s rákezdik egymásután hét különböző hangon (ennyi van a kótában is, tehát ki van a skála) a verselést. A „népszinház“ is kihasználja az időt és egy híres vendéget szerepeltet: Kennedy kisasszonyt, aki nem más, mint egy óriási elefánt. Az „Utazás a föld körül“ minden bizonynyal sok látványosságot nyújt, de hogy az a magyar költészet kifolyománya lenne és a nemzeti népszinműirodalom előmozdítását célozná, senki sem fogja állítani. Pedig ilyesmi intenciónak köszönheti a népszínház lételét. Göthe , aki szívén hordozta a drámai költészet méltóságát, leköszönt a weimari színház vezetéséről, mikor a herceg abban a tudós kutyák produkcióját megengedte, pedig hát az elefánt is csak négylábú állat és semmivel sem előkelőbb a kutyánál. Annál kevésbé találjuk mi fölléptetését igazolhatónak, minthogy a népszínmű igen jól jövedelmezett és a „Falu rosza“ szerzőjétől még két darab: „A kintornás családja“ és „A tolonc“ hevernek az igazgatóság tárcájában. Aki a falu roszát látta , nem fogja tagadni , hogy Tóth Ede valóságos tünemény, méltán szomorodott szívvel vettük tehát azon hírt , hogy ő is a fényes phänomenek rendes sorsára jut, és oly gyorsan eltűnik, mint föltűnt. A sok küzdelem és sanyaruság — mint mondják — kimerítette erejét ; a költő szenved , a költő beteg, s tán hosszú időre nélkülöznünk kell geniusának üdes magvas termékeit. Kívánjuk, hogy mielőbb nyerje vissza egészségét! Míg tehát a német és a népszínház francia darabokkal vesződnek, mit csinál addig Podmaniczky Frigyes, a nemzeti színház intendánsa ? — Azon töri az eszét , hogyan lehetne a budai várszínházban a magyar előadásokat megszüntetni, és ő részben fölterjesztést is tett Tisza Kálmánhoz. Semmi kétség , hogy ez jobban fogja a királyi székhely magyarosodásának érdekét méltányolni, mint az intendáns úr, akit javaslatában bizonyosan csak financiális szempontok vezethettek. Buda vára, ahol karácsony első napján németül prédikálnak Mátyás templomában, még koránsem érte el a magyarság azon fokát, ahol jó és olcsó magyar színházat nélkülözni lehetne; pedig olcsó s egyúttal a műveit közönség igényeinek megfelelő előadások csak a mostanig fönnállott mód szerint remélhetők , ergo, ha a célt akarjuk, más eszköz nemlétében isragaszkodnunk kell a mostanihoz. Úgyis ki tudja, meddig lesz még időnk a magyarítás nagy munkájára , hiszen régi jóbarátunk Bécsben, ama kedves Schmerling lovag, már nagyon mozgatja a fülét, és ahol Schmerling, ott a „verwirkolás“, s ahol a verwirkolás, ott a „németesítés.“ Jellemző mindenesetre, hogy e moraliter holtnak vélt státusférfiú egy toasztot mond az irói egyesület lakomáján, a jó burgundi bor élvezete után, melynek soha sem volt ellensége, és erre fölriad az egész félhivatalos sajtó Bécsben is, Berlinben is, és a jajveszékelések és heves tiltakozások után ítélve csakugyan azt kellene hinnie az embernek, hogy a Honnibal ante portás!“ Mi ezt nem hiszszük. S habár állítólag már 150 Actatius-ágyu elkészült, mégsem hiszszük, hogy a tavaszra ebből a hernyóból pille, Schmerlingből miniszterelnök lenne — Magyarországban egy kis provizóriummal és egy kis Dur kucli&korával. Egészen Königb....u„„i nn],ta az p.,en helyzet , pedig hát vannak betegségek, melyek. Megáldjatok kicsinyeim — mondom — hadd csapom magamat gálába. Előveszem a 30-as évek végén remekben készült kabátomat, fölrántom hamarosan, de a szerencsétlenség az ujja vége helyett a könyökön tolódott ki a kezem feje. — Visszakozz! mondom, s végre is rámerőszakoltam az egyetlen díszt , amiben aztán végig hallgattam a hét változatban ősz becsavarodó fejemre kívánt tömérdek boldogságot. — Hej, ha mindannak csak hetedrésze is beteljesednék ? ! A boldogság első kontrája nyomban meg is kezdődött. Alig végezte be Lidi leányom kedves pici ajkaival az ő szép mondókáját, azonnal betoppan szobámba egy szurtos kölyök, s nagy hangon „jó reggelt“ kívánt. — Edd meg, öcsém, ha jó, mondom neki. Nos, mi járatban vagy ? - fogom a kérdést igen kurtára. — Hát azért küldött a maiszter úr, hogy a „fejellés, meg a talpallás, meg a nyolcpár cipőfoltozás árát“ adják meg; még azt is mondta, hogy ha pénz nélkül megyek haza, hát megver. — Megállj, öcsém, no, hogy hamarabb keresztülessél a bajon , mindjárt elvégzem én a gazdád helyett. A gyerek, látván gyanús mozdulatomat, gyorsan kereket oldott. — Egy bajjal tehát kevesebb mára. Hogy az ily fajta látogatásoktól megmeneküljek , arra a gondolatra vetemedtem aztán, hogy átmegyek az én kedves komámhoz és meggratulálom. De rögtön eszembe jutott: éppen ma egy éve, hogy 3 frtot kértem tőle kölcsön — négy napra.... Nem mehetek hát a komához sem, így tehát, kedveseim , nincs egyéb hátra, mint : ime, itt van ez a pajtányos forint, csináljatok belőle jó napot, oszszátok be úgy, hogy jusson is, maradjon is, mire való volna a mai napon szűkölködnötök. Ha azonban nem telnék ki a sok minden a forintból , akkor a többit gondoljátok hozzá. Hogy szobánk melegebb legyen ma , mint máskor, vegyetek a szomszéd boltostól 10 krajcárért fát •a hitelbe; ha nem akar így adni, mondjátok neki , hogy az ajtófélfára írjon 10 kr helyett 20-at. Tudja meg legalább, hogy arral van dolga. Ha kéményseprők jönnek hozzánk gratulálni, magyarázzátok meg nekik, hogy kéményünk nem igen füstös, mivel az elmúlt szivárványos esztendőben „ritkán vertük el a macskát a tűzhelyről.“ És most már útnak indulok, urias módom szerint elmegyek az „oroszlányba — — — melegedni. Ha 12 órára nem jövök haza, úgy az állam is csak egyszer képes kiheverni. Mert Essenben , Krupp ágyugyárában, sem szünetelnek ám, sőt a Ganz-féle gyárban Budán is öntenek porosz ágyúgolyókat. Már megizlettük, nem kívánunk többet belőlük! Budapest, december 28-án. Mayer Miksa: Falusi lárifák. Szövegh, dec. végén. T. Szerkesztő uram! Már régen adósa vagyok, nem ugyan pénzzel, hál’ Istennek, hanem egy kis lárifárival; lévén pedig ezen mulasztásomnak ezer s egy oka, nem is sorolom elő azokat. Nehogy pedig azt gondolja, hogy talán elpályáztam a másvilágra, vagy hogy talán mi itt mindnyájan — megsokalva a boldogságot— Bambergába vagy hova költöztünk, — kívánok még egyszer ez évben hangot adni s bebizonyítani, hogy sem én nem haltam meg, sem pedig mi nem költöztünk el, hanem itthon élünk — szép csendben. Nincs mostohább dolog, mint falusi levelezőnek lenni, akinek föladata volna, minden említésre méltó dolgot papírra tenni, s a r.publikum elé tálalni, a jót dicsérni, a roszat ostorozni. Nálunk ugyan járhat tisztelt levelező barátom eleget, mig valami említésre méltót talál. Életünk olyan egyhangú, mint a nagypénteki kereplő, mit nagyrészben előidéz s előmozdít a pénzhiány bősége, melyben édes mindnyájan úszunk. Ó, mily boldogok a nagyvárosiak, akiknél szórakozás szórakozást vált föl! Hangverseny, dalestély, névnap, menyegző, fölolvasás, korcsolyázás, színház, stb. egymás hegyén, hátán. Nálunk szélcsend van. Nálunk csak egy művész produkálja magát, a község dobosa, aki végig-végig járja az utcákat, folyton ezt az unalmas-keserves nótát hangoztatva : „vigyék be a porciót, mert máskülönben kapnak exekuciót!“ Tehát: porció — exekució! Átkozott rigmus! A múlt hónapban tartott búcsúünnepünk is nélkülözé a hajdani vigságot, jókedvet s a nagyob pompát. Ezen is meglátszott a pénzkrízis. S amint látszik, farsangunk is csöndes, unalmas lesz; ezen ugyan segíthetne egy kis összetartás, egyetértés, de hát .... Már szó ide, szó oda, de ki kell mondanom, hogy a kedves deszkiek tavaly is túltettek rajtunk, s úgy látszik, az idén is túl akarnak tenni. Már a múlt télen is rendeztek egy jótékonycélu bált iskolájuk javára, amely fényesen sikerült s igy jól is jövedelmezett ; mint hallom, az idén is fognak jótékonycélu táncmulatságokat rendezni. Igen helyesen. Szó a mi szó, minden hízelgés nélkül mondom, hogy a deszki intelligencia szép és követésre méltó társaséletet él; mindenkinek háza egy nyílt, igazi magyar vendégszerető tanya ; valódi patriarchális élet van ott s ez az, ami az ottani életet oly vonzóvá teszi; száműzve van körükből minden pöffeszkedő nagyhatnámság, amely, sajnos, a falusiak és kisvárosiak társaséletét megmételyezi, megkeseríti. Ezen szerencsésen s igen helyesen túltettek a deszkiek, amit volt szerencsém tegnap is tapasztalni. E hó 26-án volt szt. István vértanú napja Tiegenapp Frld és István deszki masikerült magamat valakihez ebédre meghivatnom. Pá! Boldog újévet ! Peremizs. A litMSzésd lefolyása a civilizációra. Művelődéstörténeti tanulmány. Xi tet: Íj év a. y UV © x © xx p. IX. (Folytatás.) A merkantilizmus egy fonák elvet hivott életre, mely az európai politikát téves és jogszerűtlen irányban terelte. Az államok Portugália és Spanyolország példájából megtanulták , hogy az anyagi jólét mily nagyszerű eszköz az államhatalom emelésére ; de e meggyőződés mellett általános elfogadásra leltek az anyagi jóléthez csatolt helytelen nézetek is s midőn a kereskedelmi mérleg állása ismertetett el a vagyonosodás mérőeszközéül Európa nemzeteinél megért azon hiedelem, hogy egyik nemzet nyeresége csak a másik veszteségéből származhatik; mivel a mérleg csak azon esetben mutat aktiv állást, ha az alkukötés után több pénz s így több vagyon van az országban, mint azelőtt volt. E tan szerint tehát az államok érdekei homlokegyenest ellenkeztek egymással. A téves gazdasági rendszer leplezetlenül kimutatá az európai állampolitikának a követendő irányt, midőn a nemzetek előtt azon alternatíva állott, hogy ha saját anyagi érdekeiket előmozdítani akarják, szükségképen ellenségeivé, részakaróivá kell lenniök más nemzeteknek , mert azok veszteségei nekiek előny, s ha egy ország tönkremegy , a többire nagyobb mennyiség jut a világ gazdagságából. A gazdagság forrásai a gyarmatok voltak, s minthogy a kereskedelmi összeköttetést velők az anyaállam monopolizálta, más államok méltán adózóknak tekinthetők magukat. Ennélfogva, hogy saját vagyoni erejük rongálásával ne kényteleníttessenek az egyedárulkodó állam érdekeit elősegíteni, természetesen összes törekvésük oda irányult, hogy kiforgassák azokat előnyös helyzetükből. A gyarmatokkal rendelkező államok ellen keletkezett irigység a nemzetekben éles jellegű kereskedelmi versenyt ébresztett , mely az egymással ellentétbe helyezett érdekek miatt sok és nagymérvű háborúknak lön szülőoka. A kormányok politikája a hódítás felé irányult s a törekvéseket azon cél vezérelte, hogy az államok gyarmatok alapítása vagy elfoglalásával mások rovására kereskedelmi egyedáruságot biztosítsanak maguknak.