Szegedi Híradó, 1876. július-december (18. évfolyam, 79-158. szám)
1876-12-03 / 147. szám
Tizennyolcadik évfolyam. 1876. 147-ik szám Vasárnap, december 3-án. Megjelen: Valim ftp, szerdán és pénteken reggel. Előfizetési föltételek: Stegtérn httbockarSAiaal és Tldikrr platán. Egész évre I® frt. | Félévre . 5 frt. Évnegyedre 3 frt 50 kr. HcIjbfD s kiiiHhlvaUlUl elvlletvs:I Egész évre 0 frt. | Félévre 4 frt 50 kr. Évnegyedre 3 frt 25 kr. POLITIKAI És VEGYESTARTALMÚ LAP Szerkesztőségi iroda: és a lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klauzál-tér 209. sz. a. az udvarban balra Egyes számára, Q üsz. Hirdetések díjai: A héthasábos petitsor vagy annak tervére egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr, és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban , valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Berger Zsigmomd özvegye könyv- és kőnyomdája, papír- és irószerkereskedése, hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, dec. 2. Válság kívül a nemzetközi események folyamatában s válság benn a monarchia kebelében , mindkettő bennünket súlyosan érintő s létérdekeinket fenyegető. Ez a mai zűrzavaros helyzet képe. Tisza Kálmán megadta a viszhangot az osztrák kormány bankügyi botrányos nyilatkozatára; nyilatkozott saját pártja körében s nyilatkozott a képviselőházban. Amit a szabadevőpárt értekezletén Wahrmann interpellációja folytán mondott, alább „hazai“ rovatunkban közöljük; lényegében ugyanazt mondotta a képviselőházban, csakhogy itt a kormány álláspontját és további irányelveit a bankügyben még határozottabb körvonalakban emelte ki. Kijelenti, hogy a kormány ma is, azon az állásponton áll a bankkérdésben, melyet máj. 11-én és okt. 4-én tett nyilatkozataiban kifejtett, mely szerint a bankügyi egyezményben megállapított fő elveket mind a két kormányra nézve kötelezőknek tekinti, s hogy a bankügyi egyezmény a vámügyi egyezménytől el nem különíthető, hanem mint törvény mindkettő egyszerre, együttesen terjesztendő a korona elé szentesítés végett. Tisza Kálmán nem felelt élesen az osztrák provokációra, amely botrányosságban ritkítja párját, de egész nyilatkozata azért nem kevésbé határozott cáfolata, magyarán, meghazudtolása de Preuis osztr. pénzügyminiszter és Lasser kijelentéseinek s ezeket a legnagyobb mértékben kompromittálja. E kompromiszszió súlyát nem kevéssé növeli azon körülmény, hogy Tisza K. e nyilatkozata a király előleges helybenhagyása mellett történt. Az osztrák kormány érzi is ez ügyben követett illegális eljárásának gonosz hatását, s az említett két orsztrák miniszter máris lejött Budapestre, hogy a magyar kormánynyal — mint mondják — a további teendők iránt értekezzék, vagy hogy további alkudozásokat kezdjen a bankügyben. Hogy mikép lehet a két kormány közt létrejött ellentétet a történtek után kiegyenlíteni, azt el nem képzelhetjük , hacsak az osztrák kormány oly magyarázatot nem ad a bankügyben kimondott szavainak, amely egy jelentőségű a visszavonással. De mit használ ez is, midőn egészen biztosra vehető, hogy a bécsi reichsvath az ismert bankegyezményt nem fogja elfogadni; a magyar min.-elnök pedig kijelenti a parlament előtt, hogy kormányunk ma is amellett áll, annak megvalósítására nyugodtan, határozottan törekedni fog és erejét ehez a törvhozás támogatásából meríti, amely hogy ez irányban ép oly erős lesz, mint a reichsvábné a javaslat megbuktatására, kétséget nem szenved. Minden jel odamutat, hogy a bankügyben Ausztria és Magyarország jelen képviseletei közt az ellentétek kiegyenlíthetlenek s hogy a válságnak előbbutóbb be kell következnie. De még tovább megyünk, s azt állítjuk, hogy ez ellentétes érdekek kiegyenlítését nem teszi lehetővé sem innen, sem túl a Lajtán akár kormányváltozás, akár parlament- föloszlatás, amik csak elodáznák, de meg nem oldanák a kérdést. De különben is a külügyi veszélyes helyzettel szemben akár nálunk, akár Ausztriában kormány- vagy éppen parlamenti válság előidézése egyáltalán nem kívánatos, mert ez ma nagyon is súlyos rázkódtatással járna, amit a monarchia erejének megóvása végett kerülnünk kell. Azért tehát legcélszerűbbnek látszik, szabad folyást engedni a dolgok menetének , s ha az orosz-török háború, ami több mint valószínű, kitör, akkor ad acta tenni az ügyet, míg a keleti kérdés a csatatéren újra meg nem oldatott. Úgy is az a szerencsétlenségünk az egész közgazdasági egyezkedésben, hogy a veszélyes külügyi bonyodalmak kezdettől máig kényszerhelyzetbe juttattak bennünket s lenyűgözik kormányunk és pártja akaraterejét. Már Bécsben is emelkednek ez irányban hangok, melyek az egész közgazdasági egyezkedés ügyének félretevését s a jelenlegi állapot mellett kétévi provizórium megállapítását javasolják. Mi azonban ezt fölöslegesnek tartjuk; minek megállapítani azt, ami a viszonyok parancsoló követelése esetén magától is be fog következni. Mi külveszély esetén magunkért jótállunk, hogy feledni fogunk minden belviszályt; az osztrákok többségéről is fölteszünk még annyi hazafiságot, hogy akkor pihenni hagyják a zsebpolitikát és velünk együtt ott lesznek a síkon, hol a hazát, a monarchiát és a trónt kell megvédelmezni. Ez az idő pedig, lehet, nagyon is közel van már. Mert mindennap újabb bizonyságot hoz amellett, hogy a keleti kérdést konferenciával megoldani nem lehet. Hazánk nagy , nehéz, végzetteljes napok elé néz, s fájdalom, nem oly helyzetben, amely a hazafi aggódó lelkét megnyugtathatná. Anyagi erőink hanyatlása csüggedést idézett elő kebleinkben, s lajtántúli szövetségesünk igyekezett azt még ürömmel megkeseríteni. De azért nem félünk. A történelem tanúságaira támaszkodunk, amik bizonyítják, hogy a magyar nemzet a veszélyben mindig összetartó volt s a szerencsétlenség idején volt mindig legnagyobb. Ez ősi erényünket a jövendő részek ideje is igazolni fogja. Egyesült erőnkben megtaláljuk a mentő kezet, amely most is fönntart bennünket a jövőnek! utóbbi időben e téren is tetemes haladás történt, úgy hogy borkivitelünk milliókra megy. A gazdasági tanintézet ügye Remete Géza fölszólalása folytán merült föl, ki határozati javaslatot adott be aziránt, hogy a magyaróvári gazdasági akadémiánál a német tannyelv küszöböltessék ki. Továbbá, hogy a kormány szállítsa le a gazdasági intézetek fölösleges számát. Ezen ügy hosszas vitát idézett elő, melyben pro és contra kilenc szónok beszélt. Trefort miniszter azt mondja, hogy a magyaróvári akadémiánál a német tannyelvet maga az intézet érdeke követeli, mert tudós tanárainak nagy része nem bírja a magyar nyelvet s a tanulók többsége is német anyanyelvű. A gazdasági tanintézetek számának leszállítása sok érdeket sért s azért keresztül nem vihető. A szónokok többsége a miniszterrel egy véleményben volt, hangsúlyozván, hogy az indítvány keresztülvitele az akadémia bukását eredményezné, mert a parallel német előadások beszüntetése folytán a tanulók fele kilépne az intézetből. A gazdasági tanintézetekre nézve Korizmics akként nyilatkozik, hogy azokat nem apasztani, hanem szaporítani kell, utal az alföldre, melynek, Debrecen kivételével, nincs gazdasági tanintézete. Végre mellőztetett mind Szalay, mind Remete indítványa. A lótenyész-intézetekre nézve Mocsáry Lajos hangsúlyozta, hogy azok nem hoznak jövedelmet s folyton rá kell fizetni; ennek okát a rész kezelésben találja, amit annak ró föl, hogy e telepek katonai felügyelet alatt vannak. Erre Kozma mint tanácsos felelt, elismervén, hogy az eredmény a méneseknél nem felelt meg a befektetéseknek, de ez úgy van az országban minden más hasonló intézménynél. Ily intézmények ez idő szerint deficit nélkül nem kezelhetők. Egyébiránt reméli, hogy a hiány jövőre nem lesz oly nagy. A katonai kezelést sokkal olcsóbbnak és célszerűbbnek mondja a polgári kezelésnél. Hazai ügyek. Országgyűlés. November 30-dikán a ház az egész ülés folyama alatt a közgazdasági miniszteri tárca költségvetésével foglalkozott. Csak gyéren kelt vita közgazdasági nagyfontosságú érdekeink fölött. Rövidebb felszólalások csupán a bányaügynél, a posta- és távírdánál merültek föl. Amott Urbanovszky Endre adott kifejezést sajnálatának afölött, hogy a kilátásba helyezett bányatörvény életbeléptetése még mindig késik, mire a miniszter kijelenté, hogy a bányatörvény már átment a szakemberek vizsgálatán, s ha idő lesz rá, még a jelen ülésszak alatt le lehet tárgyalni. A posta- és távírdánál e két intézménynek munkába vett egyesítése fölött keletkezett egypár fölszóllalás. A miniszter azt mondá, hogy a posta és távirda egyesítése bizonyos akadályok miatt elhalasztatott, azonban nem mondtak le annak keresztülviteléről, s majd az illető szakminiszter jelentést fog adni az ügy állása felől. Nagyobb, érdemleges vitát csak három kérdés idézett elő : a szőlőmivelés és bortermesztés, a gazdasági tanintézetek és az állami lótenyésztelepek ügye. Az elsőre nézve Szalay Imre határozatilag utasíttatni kívánta a kormányt, hogy tegyen lépéseket a szőlőiskola és borkísérleti állomás létesítésére. A javaslat azonban nem igen akadt pártolásra, egyrészt azért, mert sok költségbe kerülő intézmények létesítésére a mai kedvezőtlen viszonyok közt az állam nem hozhat áldozatokat; másrészt azt hangoztatták többen is maga a miniszter is, — hogy magának a termelőknek kellene ez irányban tevékenységet kifejteniök; de a gazdák nem haladnak a kor kívánalmaival s a magyar borkereskedés amiatt nem vehet nagyob lendületet ; egyébiránt, mint K 0 r i z m ics megjegyzé: — A bankügy a szabadelvű párt értekezletén. Miután Tisza K. Gödöllőről — holy felsége helybenhagyását a minisztertanács által a bankügyben teendő nyilatkozat megtételére kinyerte — visszatért, a szabadelvű párt nov. 30-án értekezletett tartott, amelyen Wahrmann Mór — hivatkozva a két kormány által a bankügyben tett nyilatkozatok közti lényeges eltérésre — a következő interpellációt terjeszti elő: 1-ször, történt-e május 11-ike óta a két kormány közt újabb megállapodás, mely a bankkérdésre vonatkozó megállapodásokat megmásította, vagy pedig a magyar kormány a fő elveket megmásíthatatlan alapul tekinti, melyet ezentúl is fönntart ? 2-szor: ragaszkodik-e a magyar kormány ahhoz, amit október 4-én kimondott, hogy a kiegyezés egyes részei, a bankügyét is beleértve, egyúttal elválaszthatatlan kérdést képeznek és csak együtt terjeszthetők szentesítés alá ? 3- szor : mit szándékozik tenni a magyar kormány, hogy a bankkérdésnek a többször említett elvek alapján való megoldását biztosítsa? Tisza Kálmán mint elnök erre a következő választ adta: Nem tartja ugyan elvileg szükségesnek, hogy interpelláció történjék, de minthogy tudva van, hogy interpelláció van készülőben, nem ellenzi, hogy a párt részéről interpelláció intéztessék. Ami Wahrmann képviselő első kérdését illeti, arra nézve, hogy történt-e május 1- ike és okt. 4-ike óta valami, amire nézve megváltozott volna a helyzet a két kormány közt, határozottan nyilvánítja, hogy semmi ilyen nem történt (helyeslés), és legyen meggyőződve az értekezlet, hogy ha a kormány szüségesnek látta volna, az ország érdekében változtatásokat, módosításokat tenni a máj. 11-én s okt. 4-én elmondott megállapodásokra nézve, nem késett volna egész őszinteséggel a párt és illetőleg a ház elhatározása alá bocsátani a kérdést. Minthogy abból indul ki, hogy a házban meg fog történni az interpelláció, nem szándékozik adandó válaszát részletesen előadni, hanem csak röviden, szabatosan és határozottan a következőket válaszolja : Először, hogy a kormány azok után, amik a két kormány közt történtek, jogosult volt még máj. 11-én a bankügyi megállapodásokra nézve, valamint okt. 4-én történt nyilatkozatának megtételére, amelyben kimondotta, hogy habár ezen kérdések jogi öszszefüggésben nincsenek is, de azon politikai összefüggésben vannak, hogy szentesítés alá csak együttesen terjeszthetők. A másik az, hogy a kormány mind a május 11- én, mind az okt. 4-én tett nyilatkozatát ma is fönntartja. (Élénk helyeslés.) Ami a harmadikat illeti, hogy mit szándékozik tenni a kormány, erre azt válaszolja, hogy első feladatának fogja tartani, biztos, kétségbevonhatlan bizonyítékot szerezni aziránt, hogy az osztrák kormány áll-e a máj. 11-iki és okt. 4-iki nyilatkozatokban megjelölt alapon és aszerint, amint erről meggyőződik, fogja további eljárását tenni. (Élénk helyeslés.) Tisza Kálmán a föntebbi nyilatkozatot pénteken a képviselőházban is megtette, azon örvendetes különbséggel azonban, hogy itt a kormánynak nemcsak eddigi álláspontját jelölte meg, hanem kimondotta azt is, hogy ettől ezután sem szándékozik eltérni. Nyilatkozatának e lényeges pontját itt közöljük . Amint a t. ház méltóztatik ezekből látni, a magyar kormány a fönforgó kérdésekre nézve ma is teljesen, tökéletesen azon az alapon, azon elvek mellett áll, amelyeket május 11-én és okt. 4-én közleni szerencsém volt. Méltóztassanak meggyőződve lenni arról hogy részünkről azok valósítására nyugodtan, higgadtan és határozottan fogunk törekedni. Az, hogy mind erősek leszünk ez irányban, fog függeni attól, hogy működésünket mind a három szempontból mily fokig fogja támogatni a törvényhozásnak és elsősorban a t. háznak magatartása. A kormány a maga részéről mindenesetre híven fogja teljesíteni azon kötelességét, amelyet május 11-én és október 4-én tett nyilatkozatai, melyeket ma is fönntart, reá ruháznak. A ház élénk tetszéssel fogadta a választ s az interpelláló Wahrmann kijelenté, hogy a férfias, öntudatos válaszban megnyugszik; kijelenté azon meggyőződését is, hogy ha a kormány — amiben kételkedni nem szabad — ez irányban egész erélylyel teljesítendi kötelességét, a ház, a törvényhozás és a nemzet nagy többségének lelkes támogatására számíthat. — Török államférfiak szózata arangyas nemzethez. Drinápolyból, török számítás szerint 1293. zilkád 1-ről, a budapesti egyetemi ifjúsághoz egy francia nyelvű levél érkezett, mely magyar fordításban a „P. N.“ szerint igy hangzik : Olvastuk a nemes magyar nemzet proklamációját a Véritében (egy konstantinápolyi lapban) a „Pester Lloydsból átvéve. Bizonyos, hogy az egész török nemzet azt ép oly gyönyörrel olvasta, mint mi, mert biztos jele az a barátságnak, mely a két rokon nemzetet egybefűzi. Ismételjük, ezen proklamáció olvasásánál azon szózatot: „Éljen Magyarország! Éljenek a magyarok !“ Törökország ellenei egy oly államban láttak bennünket, melyről hiányai folytán azt következtették, hogy a török császárságnak utolsó órája ütött. De csalatkoztak. Még nem haltunk meg , s nem vagyunk barátok nélkül, mint elleneink hitték. A magyar barátság tartósságában helyezett reményünk felbátorít bennünket. Mert csak műveit magyar testvéreink szövetsége és barátsága tesz bennünket képessé, ellenntállni az éjszaki barbár inváziójának, megoltalmazni hazánkat s fönntartani törvényes jogainkat és úgy, mint függetlenségünket. Már természetszerűleg van a török nép a magyar nemzethez fűzve. A szövetség reánk és reátok nézve csaknem elkerülhetlen szükségességü, mert érdekeink lényegesen ugyanazok. Magyar testvéreink ! Itt az idő, megmutatni az egész világnak, de főkép vad elleneinknek, hogy két nagy nemzet hős fiainak szövetsége, Közép-Ázsia egykori hősei, védelmezni fogják törvényes jogaikat s közös érdekeiket szintúgy, mint az emberiséget! Azon emberiséget, amely hiv bennünket a sumniták és sarmatákhoz, hogy ellentálljunk a barbár ellenségnek s ambícióinak. Az egész török nemzet megköszönvén a jóakaratot, melyet irányunkban tanúsiottatok, s hasznos szövetséget kívánva, amely tettleg nyilvánuljon e két nagy barát érdekében, e hő kívánságot intézzük az éghez : éljenek a magyarok ! éljenek a törökök! halál az ellenre! halál a barbárokra ! Legyenek szívesek átadni legszivélyesebb s legőszintébb üdvözletünket testvéreinknek !