Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)
1879-05-04 / 54. szám
Huszonegyedik évfolyam. 1879. 54-ik szám Vasárnap, május 4-én. ^ —— r • ii frt Megjelent Vasárnap, szerdán ás pénteken reggel Előfixetési föltételek: Szegeden házhozhordittat dt vidékre pettán: Égési évre 10 frt. Félévre . 5 frt. Évnegyedre 2 frt 50 kr. Melyben e kiedéklvételtél elvitetve ti Égési érre 0 frt. Falérre 1 frt 50 kr. Évnegyedre 3 ftt 35 kr. POLITIKAI ás VEGYESTARTALMU LAP, Szerkesztőségi iroda: hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni. Klauzál-tér, 209. sz. a. az udvarban balra. Egyes ssr.átnol Ars, 3 fzt. Hirdetések dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 30 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kívánandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási díja 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden s kiadóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal: Bürger Gusztáv könyv- és kőnyomdája, könyvkötészete, papírraktára hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Szeged, május 3-án. Lesz már esőnk, csakhogy nem lesz köszönet benne. Nagy lelki épüléssel — hogy szinte a könyünk is kicsordult bele — olvastuk Péchy Tamás köziek, szakminiszter úrnak Kármán képviselő mondvakészült interpellációjára adott válaszát a Duna-szabályozás kérdésében, amelyből megtudtuk, hogy minő elvek szerint fog történni nálunk a külföldi szakértők meghívása és alkalmazása s ehez képest a folyamszabályozási bajok orvoslása is. Azt mondja Péchy miniszter úr, hogy ő akkor intézkedett, hogy úgy a Duna- mint a Tisza-szabályozás eddigi műveinek megvizsgálására a külföldi szakértőket nem ő maga hívja meg, hanem a minisztérium nevében az illető külországi közlekedési minisztereket fogja egy-egy szakértő ideküldésére fölkérni. Így aztán — mondja nagy lelki megnyugvással — nem lehet tartani attól, hogy az ilykér küldött szakértők a mi szabályozási szakközegeink által befolyásoltassanak. S a miniszter úrnak ezt a kijelentését a képviselőház osztatlan helyesléssel fogadta, amihez teljes szívünkből hozzájárulunk mi is. Hanem a köziek, miniszter úr ezután mondott még egyebet is, azt t. ill., hogy francia, német- és olaszországi meg hollandiai szakértők ily módon való meghívása iránt tesz lépéseket; angolországi szakértőt kérni azért nem tartja szükségesnek, mert Angolországban más szabályozási viszonyok vannak s aztán — nos, aztán hát — a nyelv miatt is bajos ez! Amerikai szakértőről a miniszter úr nem is szólt, hiszen Amerikát tudvalevőleg a nagy óceán választja el tőlünk ! És a képviselőház ezt a nyilatkozatot is megnyugvással tudomásul vette, Kármán úr pedig, amint illik, szépen meg is köszönte. Őszintén megváltjuk, hogy mi Péchy miniszter úrnak ily szűkkörű s egyoldalú gondolkozásán nem csodálkozunk, mert ő a Herrich és Hyeronimi urék fejével gondolkozik, s amíg ezek az ő spiritus familiáriusai, addig jobbat nem várunk tőle. Hanem hogy a négyszáz képviselő közt nem találkozott egy sem, aki e nevetséges argumentum ellen fölszólaljon, az már csakugyan elszomorító. Hát hiszen ha van ebben a szegény hazában olyan ember, aki tud németül, franciául, olaszul és hollandulul, nem akadna-e olyan is, aki angolul tudna beszélni az angol szakértővel ? s hát e miatt, ily nyomorúságos ürügy alatt, kelljen-e kizárni a bírálók közül épen a technikai tudományok terén legelőrehaladottabb két ország: Anglia és Amerika szakférfiait ? Difficile est satyram non sembere ! Mi szegény árvíz-sújtottak azonban nem írunk szatyrát, nekünk elég, ha a közlekedési miniszter úr szatyráinak töviseit érezzük. Hanem igaza van lapunk egy tekintélyes barátjának, aki ez incidensből azt mondá: Tisza Kálmánt nem a mameluk többsége , hanem az ellenzék tudatlansága és élhetetlensége teszi oly erőssé és hatalmassá. Az ellenzék föladata: mindenütt, és minden alkalommal kikutatni a kormány-vár gyöngéit s az ostromot a gyönge pontok ellen intézni. De az ellenzék nem látja a miniszter nyilatkozatának gyöngéit s merő értetlenségből hallgat azokkal szemben ; ugyanez az oka annak is, hogy a „P. Napló“ HM. számában csak annyiban támadja és boncolja a miniszter nyilatkozatát more consueto, amennyiben az ellenzéki pártérdek arra ösztönzi és politikai tőkét vél belőle csinálhatni. Nem látja a vár gyönge oldalát ő sem, mint nem látta — vagy nem akarta látni — 400 honatya közül egy sem. Pedig nem nehéz kitalálni , mit akar a köztek, miniszter, vagyis inkább mit akarnak azok , akiknek ő viszhangja a képviselőházban. Azt akarja, hogy a nálunk divatos folyamszabályozási rendszernek az alapelvei még csak kérdésbe se jöhessenek s legföljebb a kivitel módjai vétessenek vizsgálat alá, azok is úgy, hogy Herrich ur és társainak valahogy bele ne törjék a bicskájuk. Nálunk a folyamszabályozásoknál köztudomásúlag a gátrendszer van elfogadva és alkalmazva. (Csakhogy persze a tiszaszabályozás még ennek az alapelveivel is ellenkezőleg történt s Palleocapa utasításai a papíron maradtak.) Német-, Francia- és Olaszországban, főleg pedig Hollandiában szintén ez a rendszer áll fönn, hogy azonban ez ott sem valami áldásosan ütött ki, a jobb kivitel dacára, azt bizonyítják az azon országokban is mind gyakoribb vízkiöntések. Északamerikában ellenben az ugyanott föltalált víztartányrendszer elvén (amelyet most a francia Julia Alfréd is javasol) történik a folyók szabályozása s pedig, mint a következés megmutatta, a lehető legjobb sikerrel. Herrich úr és társai tehát igen jól tudják azt, hogy ha amerikai szakértőt hívnak meg, az — mielőtt a technikai kivitelről csak szót is ejtene — maga a rendszer fölött pálcát törne , mert az amerikai szakértők a gátrendszert in principio elvetették még akkor, mielőtt az ottani folyók szabályozásához fogtak volna. Azok ugyanis előre belátták azt, hogy a töltésezéssel való szabályozás előbb utóbb iszonyúan megboszulja magát s több kárt okoz, mint hasznot. A különbség az amerikai szakértők és a mieink közt tehát az, hogy amazok előre látták a kárt és rombolást, amit a töltéssel való szabályozás fog okozni, ami nálunk tényleg be is következett , a mieink pedig még most sem akarják belátni, vagy legalább tagadják, hogy Szeged a drágalátos szabályozásnak esett áldozatul. De tudják Herrich úrék azt is, hogy ahány angol szakértő még itt járt, az mind, egytől egyig, elítélte az ő művöket (Stefanovics lovag legújabb értekezésében név szerint megnevezi őket) s így az angolok is, valamint amerikai kollegáik, aligha javasolnának mást, mint vagy az egész eddig követett szabályozással való fölhagyást, vagyis a folyam ártereinek a szabályozás előtti állapotba való visszahelyezését, vagy a víztartályokkal való szabályozást fognák javasolni, tehát a szabályozást egészen új alapelvek szerint csinálni. Ez pedig megzavarhatná a laikusok fejeit, s ki tudja, a közvélemény s utána az országgyűlés többsége még tán akceptálhatná is az ő nézetöket, és akkor . . . hova lennének a felső-tiszavölgyi urak aranybányái és a Herrich urék jó fejőstehene, ez a mai szabályozás, amely hogy örökkön örökké kubikolással, törtésezéssel fog járni, az ép oly bizonyos, mint az, hogy teljes biztosságot sohasem fog nyújtani. A német, olasz, francia és hollandus szakértőkről azonban eleve föltehető, hogy a náluk is alkalmazott rendszer alapelveit nem fogják háborgatni s csupán a technikai kivitel hibáinak javítására nézve fogják megtenni javaslataikat; ez pedig nem baj, sőt csak így lesz jó, mert újra kezdődik a nagymérvű töltésezés, e mellett pedig a mi technikusaink még sohasem koplaltak. Ezért nem kellenek nekünk az angol és amerikai, s ezért kellenek a francia , olasz, német és hollandiai szakértők. TÁRCA. JGL vallomás. — Elbeszélés. — III. (Folyt.) — Én vagyok, Pegy — viszonzá amaz, sötéten tekintve reá. — Aki olyan szemekkel nézett reád, mint én, nem feledhet el soha. Én vagyok Larry O’Neill. És hogyha ifjú éveidből nem maradt volna meg egyebed , mint szemeid tüzének utolsó szikrája, megismertelek és nem feledtelek volna. Negyvenöt év óta , hogy eltaszítottál magadtól és én hazámat elhagyva szakadatlanul hányódtam északra és délre az újvilágban, nem feledhettelek el téged! Betegség, nyomor és bánat jutott osztályrészemül és nem feledtető velem az órát, a melyben tőled elváltam , nem terülte ki emlékemből semmi sem, jöttek bár jó vagy rész napok reám. És most, hogy indulni készültem, hogy elhibázott, bűnös éltemet a Shannon partján végezhessem be éd azzal a vigasztalással , hogy testem az ősök földjében nyugszik , — veled kell találkoznom, veled, hogy utoljára még egyszer emlékeztessél arra, mi voltam egykor és mivé lettem általad, — egyedül általad, Peggy ! A különben erős öreg asszony halálsápadtan, lesütött szemekkel áll ott és reszketett e férfiú kemény szavaitól s szemeinek éles tekintetétől. — Larry ! — szólt halkan. — Hallgass ! — viszonzá ez keserűen. — Nem vádollak s nem haragszom reád. Negyvenöt év múlt el. Én nem feledtem , de megbocsátottam. Nem vádollak téged, hanem inkább balgatagságomat. Azért — hagyjuk ezt! Ezzel megfordult és ismét az ablakhoz lépett. Kathlin Peggy keblére borult és keservesen sírt. Ekkor Lony O’Neill ismét feléjük fordult. — Mi vezet téged ide , Peggy, ebbe a puszta, istentől elhagyatott világba ? — Férjem meghalt és én egyetlen fiamat akarom fölkeresni, az én kedves Willemet, aki három év előtt jött ide s akitől azóta semminemű hír nem érkezett — viszonzá Peggy erőt véve magán. — Friscoba akarok menni rögtön, ó, már régen a városban kellene lennem ! Ezzel fölkelt és indulni akart. O’Neill csudálkozva nézett reá. — És ez a leány ? — kérdé Kathlinra mutatva. — Ez a fiam jegyese és elkísért engem — viszonzá Peggy. Jár, Kathlin , itt az ideje, hogy menjünk , minden perc drága. — És hogy akarja kelmed megtalálni a fiát annyi ezer meg ezer ember között, akik városban és a hajókon jönnek-mennek ? Nagyon hiábavaló törekvés. — Menjünk, Kathlin ! — mondá egész határozottsággal Peggy. Larry O’Neill sötéten tekintett reá. — Hanem aztán visszajöjjetek ! — mondá, mikor a szobából kiléptek. — Frisco nem nektek való hely. Aztán világos nappal kell visszajönnötök, mert ott nem biztos az út és szállást sem kaphattok odalent. Az öreg asszony megállt és fürkészőleg nézett reá. — Mi bízunk benned , Larry O’Neill és vissza fogunk térni. Peggy kezét nyújta neki. Larry nem vette észre. Pár perc múlva Peggy és Kathlin a ház kapujához értek. O’Neill az ajtódban állott. Még egyszer utánok nézett. — Peggy! — kiáltá utánok — még egyet kérdezek tőled : hogy látták az uradat és mi a fiad neve ? — Tom Gilligan volt az uram és Will Gilligan a fiam , — Will Gilligan ! — kiáltá vissza Peggy. Mire a nők az utcára léptek. A szegedi nép érdekében. Midőn a súlyos végzet úgy hozta magával , hogy a virágzó Szegednek a Tisza fékezhetlen árjával kellett elborittatnia s egy magas fejlődési fokra emelkedett magyar ipari és kereskedői népéletet egy bősz tengernek kellett fölváltania : a végelpusztulás érzete csaknem a reményt is kiölte a hallatlan csapással sújtott szegediek szivéből, hogy egykor lesz még Szegednek föltámadása is! A vész első napjaiban ily keserű érzettel telt meg szivünk s a lesújtó benyomás első pillanataiban ezzel menekültünk és széledtünk el a szélrózsa minden irányában. 75,000 lélekből körülbelől 50,000 földönfutóvá lett ! Hatvanezer lélek kulturális élete egy éjjel meg lön szakítva folyamában ; a kereset és keresetképesség elenyésztek; a vagyon a vizé lett s csak a puszta élet maradt a menekülőnek. A tönkrement város iskolái becsukódtak vagy a viz által a földdel egyenlővé tétettek , és Szeged tanuló gyermekei nem tudhatják, hogy mikor nyitják föl a könyvet ott, ahol az árvíz becsukta! Nagyrésze az apró és iskolás gyermekeknek szerte bolyong, részint a romvárosban rögtönzött gyarló fagunyhókban, részint más törvényhatóságok területén. A szegedi nép nem marad távol soká városától. Szerencsétlenségében is ragaszkodik a röghöz , hol ő és elei családi boldogságban éltek. A királyi szó, a nemzet és külföld impozáns részvéte reményt gyújtott az átélt szegediekbe, s alig várják, hogy örülhessenek a pillanatnak, midőn száraz háztelkeikre léphetnek. S amint a víz csak némileg le fog menni a városról , a menekültek azonnal visszatérnek, elözönlik a várost és megkezdődik az újraépítés nagy munkája. Ebben a munkában — melyben a szegediek a vagyonvisszaszerzés verejtékes erőfeszítéseit teszik — sokat fognak tűrni , szenvedni s kénytelenek lesznek mindazon mizériákat megnyugvással viselni, melyek a hajléktalansággal jár-Larry O’Neill pedig e szavaktól mint valami halálos golyótól találva megsemmisülve támolygott vissza és az ajtófélfához támaszkodott. Arca halálszint öltött és minden izma görcsösen vonaglott. Óriás alakja úgy remegett, mintha heves idegláz vett volna rajta erőt. — Will Gilligan! —nyögé rekedt hangon és lassan szobájába tántorgott , hol erőtlenül omlott szalmaágyára és arcát kezeibe rette. De még itt sem hagyta őt nyugodni ez a név és kiüzé a vadonba, mely a missio keleti részéhez fűződik. Üde reggeli jég áramlott szét a hegyek felől. A virágokon és más növényeken az utolsó harmatcseppek könyökként csillogtak a napban és a babér illatos kelyhei vígan emelik föl fénylő fehér fejeiket a ragyogó naphoz. A távoli Sierra Nevada koronái fölött világosodni kezdett az égbolt és egy fényes fehér felhő úszott tova ; a közeli zöld halmok és hasadékok fölött csodásan látszott a napfény és az árnyék. Larry O’Neill mit sem látott ezekből a szépségekből. Az a név nagy és gyors léptekkel kergete őt előre erdőn és bokrokon keresztül, egészen ama nyitásig, amely mellett a Sacramentoba menő utca elvezet. Ott két vén fenyő alá hevert a nedves mohája. Fejét kezére támaszta és égő szemekkel meredezett maga elé. (Folytatása következik.)