Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)
1879-06-27 / 77. szám
nálni lehetne. A közoktatási kormány a hiány pótlásáról már gondoskodott s pár hóval ezelőtt Grioo felvidéki tanfelügyelőt a népiskolai szükségleteknek megfelelő s a legújabb paedagogiai elméletek színvonalán álló tót magyar nyelvtan készítésével bizta meg. Ugyanekkor a brassói tanfelügyelő hasonló román-magyar népiskolai nyelvtan készítésére hivatott föl. A fölhivottak elfogadták a megbízást s már teljesen elkészítették a munkát. Az illető nyelvtanok nyomtatás alatt vannak s még a nyár folyamán meg fognak jelenni, úgy, hogy e nyelvtanok már a jövő tanév elején használhatók lesznek a népiskolákban. Hogy egyes tanítók azon ürügygyel ne élhessenek, hogy a nyelvtan megjelenéséről nem voltak értesítve s igy azt nem is használhatták, — a minisztérium minden egyes néptanítónak ama nyelvtanból, melyre a helyi viszonyok folytán szüksége van, még a tanév kezdete előtt egy-egy ingyen példányt fog küldeni. Ekképen minden tanító értesítve lesz a szükséges nyelvtan megjelenéséről s igy a törvény értelmében a magyar nyelv tanítását már a jövő 1879/80. tanév elején megkezdheti. Ugyane tevékenységgel karöltve a közoktatási minisztérium népoktatási szakosztálya, Gönczy Pál min. tanácsos buzgó vezetése alatt, a legnagyobb szorgalommal fáradozik a tanítóknak s tanfelügyelőknek adandó igen részletes s minden osztályra kiterjedő utasítások befejezte. Ez a munka is készen van már s a jövő hó folyamában nyomtatásban is megjelenik. E munkálatok elkészítésével a magyar nyelv tanítása a népiskolákban még a jövő tanév elején kezdetét veheti ott, hol a törvény értelmében a tanítás elhalasztása jogszerüleg megengedve nincs. Az országos kiállítás. (Saját tudósítónktól.) Székesfehérvár, 1879. június 8. III. A kiállítási csoportoknál nem célunk a részletekre kiterjeszkedve, tüzetes leírást adni a tárgyakról. E cikksorozatnak a székesfehérvári országos kiállítás általános és rövid jellemzése lévén föladata, az egyes csoportok megtekintésénél is csak általánosságban tesszük meg észrevételeinket, s a nagyobb figyelmet érdemlő s gazdagabban képviselt csoportoknál legföljebb azon tárgyakat emeljük ki, amelyek kiválóbb minőségüknél fogva különösen méltók a följegyzésre, vagy megelégszünk azon körülmények érintésével, amelyek egy-egy csoportnak mintegy jellemzésül szolgálnak. A kiállítás keretében a gépcsarnokon kívül leggazdagabb a vasipar-, bútoripar-, ruha aati ipar és cipészipar csoportja. Ha a nőfejlettség szerint kellene ítéletet mondanunk az egyes csoportok fölött, eltekintve a kiállítási tárgyak mennyiségétől, akkor is határozottan ki mernénk mondani, hogy a székesfehérvári kiállításon a vasipar és bútoripar van legsikerültebben képviselve. A bútorok és kárpitos munkák nagy tömege egy egész külön épületet elfoglal. Ennél a csoportnál örömmel idézhet mindenki, aki gyönyörködni szeret az iparcikkekben nyilvánuló műizlés és csin kelle-mes változataiban. A bútoripar elhelyezésére szolgáló tágas termek hosszú sorozata fényes tanúbizonyságot nyújt arról, hogy a magyarországi asztalos és kárpitos-ipar a fejlettség teljesen versenyképes fokán áll s a magasabb fényűzés igényeit is képes kielégíteni. A megkapó szépségű tárgyaknál a renaissance az uralkodó. A faragványok tisztult műérzékről tanúskodnak, estül, főképen a tükörkereteknél, igen jó benyomást tesz. A bútoripar gazdag tárháza nem csak az egyes műtárgyak szépsége által válik érdekessé, hanem iparosaink meszléséről is előnyösen tanúskodik a lakosztályok berendezésében. Egész termeket láttunk ott teljes bútorzattal különböző styl szerint. A termek közt érdekességénél fogva kitűnik Hoffmann udvari kárpitos szobája, mely csaknem utólérhetlen eleganciával van díszítve és pedig francia antik minta szerint. A vasipar rendkívül gazdag csoportjában, mely a kiállítási tárgyak sokaságával két épületet foglalt el, nagy arányokban mutattatott be Magyarország eme legfontosabb s leghaladottabb iparága. A kiállítók közt a magyar vasipartelepek legkitűnőbb s leghírnevesebb birtokosai képviselték. Vasbányáink kitűnő produktumait az iparág fejlettségének megfelelő feldolgozásban mutatják be. A tárgyak sokszerűsége, a földolgozás tökélye, valamint a nagymérvű termelés, melyet gyáraink kifejtenek, semmi kétséget nem hagynak fönn síelői, hogy hazai vasiparunk a külföld legelőhaladottabb államaival bízvást versenyezhet. Egész sorozatát találtuk a csarnokokban a hírneves gyárak változatos és sikerült műveinek. A diósgyőri vashámor, a Krompaeb -féle vastelep, a Schlicklee vasöntöde, a salgótarjáni vasbánya, a Heinzelmann féle vasgyár stb. mindmegannyi gazdag gyűjtemény által képviselték. A csoport leggazdagabb s leggondosabban öszszeállitott osztályát azonban az osztrák álllamvasút kiállítása képezi, mely a szegedi kiállításnak is egyik fénypomja volt. A dungazdag társulat egész nagyszerűségében mutatta ott be délmagyarországi nagyszerű bányatelepeinek hangyaszorgalmú és sokoldalú gyáripari működését. A szövő-, fonó és ruházati ipar gazdagon megrakott csarnoka egész labyrint, melyben nehéz a tájékozódás a különféle tárgyak közt. A teremben a posztó-készítés, szűcsmunkák szerényebb helyet foglalnak , annál dúsabb és változatosabb csoportokban vannak képviselve a divatáruk mindenféle ruházati cikkekkel, melyek sorában főképen a női ruhák tűnnek ki a díszítés pazar fénye által, továbbá a rendkívüli finomságú fehérneműek, melyek némelyikén a hímzésnek úgyszólván csodáit bámulhattuk. E csoporthoz tartozik a ruhafestő-ipar. Ezen iparág kitűnő képviselője Felmayer J. ésa székesfehérvári cég, mely régi és nagyszerű iparteleppel rendelkezik. A cég festőgyárának gazdag tárgyait egy külön pavilonban állíttatta ki. A cipész-munkák színtén gazdag csoportjában szép gyűjteményét találtuk a különböző anyagból készített gyártmányoknak. A kiállítás ezen osztálya is arról tanúskodik, hogy cipésziparunk elég előhaladottsággal bír a „luxusigények“ kielégítésére is. A kiállítás többi csoportjáról röviden teszünk néhány megjegyzést. A majolika- üveg- és porcelánipar csoportja, bár tárgyainak minősége tekintetében kiváló s mennyiségileg is figyelmet érdemlő , nem érte el gazdagságra nézve a kiállítás hasonnemű csoportját. A székesfehérvári kiállításon Fischer, Láng, Hütti, Zsolnay (Pécsről), Kossuch és a parádi üveggyár mutattak be szép gyűjteményeket. Az agyag- és gyurmaipar, néhány ízléses kályhát kivéve, szerényen van képviselve. A háziipar csoportja gazdag és változatos osztályt képez, örvendetes tanúságául annak, hogy e közhasznú iparág mily gyors és szép haladásnak örvend Itt említjük föl a női kézimunkákat is. Roppant nagy és változatos csoportját láttuk ott e tárgyaknak ; néhánynál föltűnően szép ízlés nyilvánul. A tárgyak kevés kivétellel fényűzésiek. Elismeréssel kell fölemlítenünk a párisi magyar egylet gyűjteményes kiállítását, mely majdnem minden iparág köréből igen szép műveket foglal magában. Különösen a bútorokon s szűcs- és szabómunkákon meglátszik a francia műizlés befolyása. A vallás- és közoktatási minisztérium is rendezgetett be egy kollektív kiállítást. Ebben tanügyi és vanépítkezési tervek, értesítők, stb., a tanulmányi alapok uradalmi kiállításai s a nemzeti múzeum régiségtári kiállítása foglaltatnak. Régiségeket, részben igen nagybecsű műtárgyakat, a kiállítás egyéb csoportjaiban is láttunk elszórva a kisebb-nagyobb régiséggyűjteményekben. A műipar tárgyai közt szépen van berendezve a hangszerek csoportja, Dang 1 orgonája, több kiváló zongora, Schunde rendkívül gazdag hívó- és vonó-hangszergyűjteménye vonták magukra a figyelmet. Az óragyártás már gyér tárgyakat mutatott föl. Az ékszer - kiállítás tárgyai közt az Egger-féle gyűjtemény az antik műszlés által vonta magára a figyelmet. A fémipar csoportjában C a s d e r o n i mechanikai készítményei, Tan ezer és Watzke késesművei, Kirner József gazdag lőfegyver-gyűjteménye köték le figyelmünket. Az esztergályos munkákról annyit jegyzünk meg, hogy alig vettük észre a néhány tárgyból álló csoportot; a könyvnyomtatás, könyvkötészet szerényen van képviselve; a fényképészet gazdagabb. A vegyészeti tárgyak csoportjában a szappan-, gyertya- és gyufa készítmények tűntek ki. ’ A réz- és bádogos - ipar, kádáripar, malom- ipar, bánya- ipar, bőr- ipar, köteles - ipar , vasbútor-ipar, végül a fegyenc- ipar csoportjai többé-kevésbé sikerülten vannak képviselve, de egyikök sem tartozik a kiállítás kiemelkedettebb csoportjai közé. A tanügyi kiállítás igen gazdag valamennyiségileg , a csoport qualitatív értéke azonban nem állott párhuzamban a quantitással. TÁRCA. Jókai Szegedről.* Az otthon — ház nélkül. Soha sem láttam annyira ragaszkodni otthonához népet, mint a szegedit. Mikor ez az otthon nem állt már egyébből, mint egy hosszi töltésből, amit egyfelől az árvíz, másfelől Tisza hullámai vernek, oda letelepült képei annyi ember, a mennyi ráfért. Még most is ot vannak. Száz napot töltöttek ottan. S minő száz nap volt az ! Az időjárás minden mostohasági folyton váltakozva s a visszatéréshez semmi remény. És mégis jól esett onnan a magasba visszanézni a bedült ház tetejére. S a mindent vesztett nép nem zúgolódott, nem lázongott nem vádolt embert, nem káromolt Istent a rá zúdult csapásért; tűrt, szenvedett oly általáno nemes nyugalommal, hogy az ily tömegben öszszesítve valami isteni fogalom. Magán a nagy katasztrófa napján sem vesztette el ezt a nyugalmát. Beszéltünk egy polgárral, ki asztala műhelyét ott álllta föl egy vasúti szin egyik zugában ; ez a rész elől egy fa tetejére menekül föl. Aztán mikor jöttek érte mentő csónakokkal azt mondta a szabadilóknak : „én itt még bizto helyen vagyok, de ott ama házban hallok nagy segélykiáltozást, előbb azokat szabadítsák meg." És tizennyolc órát töltött így a kegyetlen viharban a fatetőn, elutasítva a szabadilókat más nagyobb veszélyben forgó lakostársaihoz , csak akkor engedte magát elvitetni összedermedten mikor már más mind meg volt mentve. Roma jellem ez ! Most már csak az öregek és gyermekei tanyáznak e szárnyékok alatt, a munkaképe rész kenyérkereset után lát. Az ott maradottaknak aztán tűzhelyeik is vannak. Végtől-végig töltésen, az út mellett, minden partoldalban kis katlinkák vágva a földbe, ott főzik az ebédjüket. Egy-egy úszó háztetőt partra húztak, s boroshordót aláhengeritették s kész a csapszék a hol a szegedi sillert árulják tíz krajcárért Egyúttal gyógyszertár is az, mert a ki bor iszik, azon nem fog a hidegláz. A vasúti vagyonokban pedig az ipar űzőket találjuk letelepülve, ott szívó ,csizmadiaműhely van s varrógépek dübörgése hangzik a lokomotivoké helyett. Ilyen a hajléktalanok otthona. De a belvárosi romházak omladékai között is találunk még beköltözött lakókat, akik fás kamrákból, félszerekből rögtönöztek a düledék tetején hajlékot, a mit az omladvány tulajdonosa átengedett nekik s a hová csak mesterségesen gerendákra rakott deszkapadlókon át lehet eljutni. Ez is otthon. Hanem fecskét nem láttam egész Szegeden. * Milyen szomorú tájkép, ami fölött nem jár madár, s ami különös, még gólya sem. Csak az ember tekinti még — otthonnak. A két választófejedelemnél. Maga a sár, a piszok is lehet fenséges, ha nagy tömegben jelenik meg ; egy lapátra való sár és szemét undorító, de egy egész tenger, egy habarékra nyúlós iszapból, szétmállott vályogból, rothadt nádból és podvás fából, élénkítve zöld békanyállal bevont tömbölyökkel, mikből angolt békák ütik föl fejeiket, kurutytyolva a keskeny padlón járók fülébe : „rosszul van ! nem jól van ! rosz kormány ! nem kell nekem ! nekem sem!“ a száraz fákról lelóggó hinár, a minden szint váltó megnevezhetlen minőségű dágvány s aztán a fölötte, mint egy rémszellem, végig lengő mocsárbűz, a mitől az embernek minden tagja ludbőrzik, ennek az iszapárnak a szélében áll egy földszinti szögletház, a minek a szögletből nyíló ajtajához lépcsőkön kell fölmenni. Még tegnap csak csolnakkal lehetett idejönni, vízben állt, ma már szárazon van ; a kőmivesek épen most kezdenek hozzá, hogy leverjék róla az átázott vakolatot, s fölgyürközött emberek lapátolják ki az udvarból a bűzös sarat. — Ez a „vendégfogadó a hét választófejedelemhez.“ Ide gyűlnek össze délben egy kis elkülönített szobába ebédelni azok a derék emberek, akikre rábízta az ország, hogy ennek a sártömegnek ismét városalakot adjanak; itt találkoznak össze, miután kora reggeltől déli két óráig az iszaptömeg tetején jártak, összetört háztetőket, gyurmává alakult falakat, bútorpozdorját megbecsültek : mit érhetett az, mikor még valami volt ? Bizony nem kevés elszántság kellett hozzá, hogy ezt a megbízást elfogadják. Minő sártenger, ami előttünk áll! S a jó közönség még szaporítani segít ezt a sarat azzal, amit a fejükhöz hajigál. Mindennap szemükre hányják, hogy tíz forint napidíjt húznak. Ezért a munkáért! Újságíró a cikkéért, énekes a daláért, igazgatótanácsos a jelenlétéért, képviselő a távollétéért hogy fizetést kapjon, ez igen jó és természetes, hanem akinek egy város újjáteremtése munkáját kell végrehajtani, az tegye azt a maga kenyerén s érje be a mindennapi kritikával. No, ha áll az közmondás, hogy a „fölpanaszokttól meghízik az a ember“, akkor ennek a bizottságnak nagyon meg fog használni a szegedi működés. Még Horváth Gyula csak jól jár vele , de mi lesz szegény Komjáthyból ? akinek most is elég istenáldotta termete van ! „Akadt volna elég ember , aki elvállalta volna azt ingyen.“ Elhiszem , csakhogy ha én nekem valaki azt mondja, hogy ő kész ingyen vállalkozni 12 — 15 milliónyi összeg befektetésére, azzal, ha egy szobában kell halnom, éjszakára nem húzom le a lábamról a csizmámat. Mert drága a fülemüle hangja , de drágább a kacsáé, aki azt mondja, hogy: „sáp, sáp, sáp.“ Hiszen épen azért húzódtak ide félre a bizottság tagjai, a szerény bérválasztó udvarszobájába, mert a grand hotelben nem lehetett nyugton ebédelni a rájuk tóduló sápistáktól. Azzal az ő tíz forintjukkal millióknak jól elhelyezése s jó és célszerű munka teljesítése függ össze. De hát ki áll jól arról, hogy e mellett a bizottság mellett is nem énekelhetik a kacsák a maguk drága nótáját? Hát először is azoknak a férfiaknak a jelleme. Azután pedig az a szellemdús összeállítás, ahogy annak a tagjai megvannak válogatva. Három kormánypárti képviselő , három ellenzéki, egy köztiszteletben álló kanonok, egy népszerű földbirtokos s egy közbecsülést kiérdemelt szolgabíró, aztán meg három Szeged - választotta polgár, köztük a polgármester. Itt minden viszszaélés logikai lehetetlenség. És végre a királyi biztos személye. Hideg, megközelíthetlen alak. Aki nem ígér, hanem ad ; nem beszél, hanem tesz ; nem biztat, hanem segít; gavallér a szó legtisztább értelmében. És a mellett tud dolgozni , a mit más dolgozik, azt megítélni. Hanem egy hibája van : az , hogy nem szereli az anekdotákat. Helybeli újdonságok. Szeged, junius 25. ■» Tisztelgés a kir. biztosnál. Ma d. e. 11 órakor Tisza Lajos kir. biztos H.-M.-Vásárhely sz. kir. város törvényhatóságának küdöltségét fogadta. A küldöttség tagjai voltak: Ábrái Károly polgármester, Nagy Sándor főkapitány, Balogi Soma, Kovács József, Szamecz András törvényható bizottsági tagok. Ábrái Károly polgármester a következő szavakkal üdvözölte a kir. biztot : Nagyméltóságu királyi biztos ur! Hód Mező Vásárhely város törvényhatóságának hódoló tiszteletét van szerencsém excellenciád előtt e törvényhatóság megbízásából és nevében tolmácsolhatni, tolmácsolhatni azon benső bizalom folytán, melyet városunk közönsége excellenciád személye, s azon rokottaenv folytán, a melyet e balsors sújtotta testvér város iránt érez. Méltóztatott e város polgáraihoz intézett üdvözlő szavaiban az ős Rómára hivatkozva azt mondani, hogy ha az ős Róma polgára önérzettel mondhatta : „Civis romanus sum“ „én római polgár vagyok“, hasonló önérzettel mondhassa a szegedi polgár : „én Szeged polgára vagyok.“ Szabad legyen nekem e hasonlatot folytatva azt mondanom , hogy ha a római néppel szövetséges népek épen oly érzéssel mondhatók : „amicus sum populi rontani“ — a római nép barátja vagyok , mi is, a szomszéd H. M. Vásárhely város törvényhatósága, épen oly büszke önérzettel mondhatjuk: mi a szegedi nép barátai, jó és balsorsban osztályrészesei vagyunk ! Századoknak közös szenvedései, közös kevés örömei fűztek össze bennünket szétválaszthatatlan lánccal, osztály részesei voltunk a testvér városnak jó- és balsorsban, élet és halálharcaiban ; együtt küzdöttünk legközelebb is ama legnagyobb régtusában, midőn a testvérnép „Istenek által légyőzetve“ feküdt a ravatalon. De fül fog támadni ; fölséges urunk és királyunk mondotta azt ezen a helyen, a pusztulás rémjeleietei között, hogy Szeged ezután ia lesz, meg pedig szebb, mint volt. Föl fog támadni ; biztosíték minekünk excellenciád személyes teremtő szelleme, a mely hivatva van : új életre kelteni azokat, a kiknek tiszta erkölcsi jellemük, munkás életük évezredeket látszottak ígérni, de a kiket a balvégzet egyetlen pillanatban korai sírba döntött. Nekünk, kegyelmes uram, minden parányi tér, minden nép drága és féltett kincs e hazából, annyival inább e nagy testvérváros, a mely hivatva van az alföldön a kultúrái elhaladásnak zászlóvivő vezérbajnoka lenni. Ezért is kérjük excellenciadat nagy munkája további folytatására. Isten, király és a nemzet nevében kezdett excellenciád a sírból föltámasztás, a teremtés nagy munkájához; fölséges Urunk királyunk szavai biztos záloga azon legerősebb támogatásnak, melyet a nemzet koronás feje excellenciádnak nagy munkájában nyújtani fog ; az egész nemzet pedig mint egy ember, mint egy tét, egy lélek sorakozik ez ügyben excellenciád mellé a küzdők sorába és a legfőbb alkotó erőnek : Istennek áldása bizonyára nem fog a munkától elmaradni. Beidaut Józsa Gyuri nyomaját, aki tiszttartóját úgy szerződtette, hogy „semmi fizetés, hanem szabad lopás“, — vagy báró W. hazánkfiát, a ki azt mondta egyszer Eötvösnek : „wer sich schämt, der wird nie reich.“ (Nem is lett gazdag Eötvös , már t. i. a József.) — Vagy bereve császárét, a ki a szegényül maradt élelmezési főnöknek azt mondta : „az ökör a jászolhoz volt kötve, miért nem evett?“ — Vagy a bélabányai hevérekét, a kik azt mondták, hogy nem kérnek semmi fizetést, csak azt az arany port, a mi a ruhájukra ragad. Hanem hát Tisza Lajos az ilyen adomákat nem gontírozza, azért nem is lesz népszerű ember soha. S épen azért való Szegedre királyi biztosnak. Aki ezt megítélni legkompetensebb, az én igen tisztelt barátom, Dáui Ferenc főispán azt mondta nekem, hogy : „valóságos isteni gondviselés ujjmutatása volt Tisza Lajosnak királyi biztosul ide küldetése!“ s a merre csak jártunk, mindenütt úgy mutatá őt be a népnek , mint Szegednek a gondviselés által kiválasztott ujjáalkotóját, a miért a szegény reménykedő nép mindenütt lelkesülten kiálta utána, hogy : „áldja meg az isten ! tartsa meg jó egészségben !“ Amit mi is utána mondunk, sőt kívánunk. Hanem azért az angoli békák csak azt kiabálják minden léptére: „nem jól van ! rosz kormány ! nem kell nekem ! nekem sem !“ * A ,,Non“-ból veszszük át koszorús írónknak három érdekes szegedi rajzát. Szerk. * Van pedig sok, ha nem is annyi, mint azelőtt szokott lenni. Szerk. A szegedi legenda. Ezt a legendát szegediektől hallottam. Körülbelül most száz éve, hogy Szeged város porig leégett. Akkor is büszke, szép magyar város volt. A lakosság sírva üldögélt házainak füstölgő romjai fölött s azon sóhajtozott, vajh lesz-e még valaha Szeged olyan szép és olyan nagy, mint a milyen egykor volt ? Ekkor egy jóslat keletkezett, a mely szájról szájra kelve elterjedt az egész nép közt s mind e mai napig fönnmaradt. „Akkor épül föl Szeged olyan nagygyá és széppé, mint hajdan volt, mikor a halottak visszatérnek a városba.“ A nagy katasztrófa napján a dúló vizár fölszaggatta az alsóváros temetőjében a sirhalmokat s egyszer csak azt látta a töltésekre menekült népség, hogy a halottak jönnek vissza koporsóikban az elhagyott utcákra. Most aztán szentül hiszi a nép , hogy a régi jóslat teljesüléséhez közelít. Én hiszem, Isten segítsen rá bennünket !