Szegedi Híradó, 1891. október-december (33. évfolyam, 258-335. szám)
1891-11-08 / 291. szám
Szeged, 1891. XXXIII. évfolyam. 291.r.m. Vasárnap, levender 8. Szerkenetei iroda: Tiaza Lajna-kömt 73- sa. Raitzar-fila ház, földszinti ková a lap seelleni részét 3 tete minden költemény tézezéé. Békbentetlen levelek nem fogadtatnak el. Kéziratok neai adatnak vissza. Hirdetéseket nyílttéri kösleménya' Előfizetési árak: Hiskoc hordással vagy postán küldve. Egyso évre . 14 frt — kr. Fáévre . . 7 » — » Negyedévre . 1 » 50 » hóra . . 1 » 20 » Egyes szám ára 5 Irt. Kiadóhivatal: Badránfilmre könyv Icereakadénc Szegeden, kővés eKSifizetések s a lap szétküldésére vonatkozó fölszólaalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP ^^^skatpíi kiadóhivatal mérsékelt áron telt föl. - - --- Az akció. Szeged, nov. 8. Mikor egyik fővárosi lapnak azt a hírét reprodukáltuk, hogy a jövő évi képviselő-választást már február, vagy márczius hóra ki fogja tűzni a kormány, siettünk megjegyezni, hogy e híresztelés ama, máskülönben nem érthető törekvésnek indokolására szolgál, mely szerint az ellenzék már most, időnek előtte, akkora korteskedést kezdett, aminkre alig van példa Magyarország huszonnégy éves parlamenti életében. Legvehemensebb agitácziót fejt ki e téren Apponyi Albert gróf, az új nemzeti párt vezére, aki az ősz elején Jászberényben osztogatta ki a harczi jelszót, majd a Királyhágón túl fejtegette az erdélyi részek főnemesei között a saját külön nemzeti politikájának pontozatait, aztán karöltve Horánszkyval a képviselőházban zúdította tizenkét évi meddő küzdelmeinek keserűségét Szilágyira, majd meg a függetlenségi párttal kötött politikai vérszerződést, most meg a Bácskában harcziaskodott, elhintve az izgalom és politikai gyűlölködés magvát abban a nemzetiségi kráterben, ahol a magyarságnak teljes együtt-tartásra s kölcsönös támogatásra van szüksége. Nos, ha a széthúzás, az egymásra zudításnak e gyakorlatilag kifejezésre talált elmélete egy a magyar nemzeti politikának elméletével, akkor ez a politika nem hazafias, ez a politika a magyar nemzeti eszme veszendő voltát hirdeti, ez a politika nekünk nem kell, épp úgy, mint annak hirdetője. Czéltalan dolog volna kisebbíteni azt a hatást, amit Apponyi gróf és barátai a függetlenségiek Zomborban és igazabban Bácskában elértek. Sokan hallgatták izgató szavait, nagy volt a tolongás, hangosan mondattak el a vádak a nemzetiségek emberei előtt a magyar kormány s a magyar közigazgatás ellen, amely Apponyi szerint Bácskában a független érzésnek és gondolkozásnak eltemetője, és valójában hangos riadalom volt az éljenzés, amely az izgató szavak hallatára fölzugott. Azt a következményt is kár volna kisebbíteni, amit Apponyi gróf és társai e vendégszereplésükkel elértek. Tényleg úgy áll a dolog, hogy Zomborban már is éllel állanak egymásnak az emberek s különösen erős a politikai harag a magyarok között s különösen heves a gyűlölet a nemzetiségek részéről a magyar elemek iránt. Ezt a következményt nyilvánvalóvá kell tenni. Ki kell hirdetni ország-világ élőt mint Apponyi gróf uj, legújabb acziójának gyászos sikerét. Hadd tudja meg belőle Magyarország választó közönsége, micsoda szerencsétlenséget rejt magában annak az embernek politikai szereplése, aki a liberális és nemzeti irány csillámló köntösében s messze menő aspirácziók hangzatos jelszavaival ajkain, követeli magának és tehetségeinek a bizalmat s az ország kormányzásának hatalmát. Mert nem kétséges, hogy amint elejtette a magyar nemzeti eszme diadalának zászlaját s amint gyülölséget támasztott a magyarság között s a magyarság ellen a Bácskában , hasonlóan szomorú siker fogja kisérni őt lépten-nyomon. Egy olyan kaliberű politikustól, amint Apponyi gróf, aki az ország sorsának intézését követeli magának, joggal megvárhatja a nemzet, hogy működésének olyan tényeit mutassa föl, amelyek az általa fölemelt eszméknek valódi sikerét jelenti. Apponyi gróf ilyet nem képes fölmutatni. _ „SZEGEDI HISAJÚ“ HARCZÁJA. Vasárnap. — nov. 8. — A kössén-árulók öröme. Rideg idő, paráis mulatság. Tisti urak és a bakfisek. A báró meg a csöndes. Megszöktetett mennyasszony. Egy találó nóta. A valakik és a színpadi gárda. Miért nem lesz kultur szenátor Weiner. A mise-bor nagy adagban. — A hét olyanhidegen és akkora széllel kezdődött, hogy csupán a kőszénárulóknak okozott örömet. De a szélfúvás és homokszórás megborzongató ridegsége közé mindjárt belevágott egy parázs mulatság: az arany sujtásnak, meg a fényes gomba waffernoknak a mulatsága, szóval az első tiszti estély. Hány leány szivecske gondolt már hetek előtt édes izgalommal az első tiszti estélyre, az őszi farsangnak arra a vigalmára, amelynél a mama toilettjei miatt nem duzzog a papa, amelyre tehát előleges jelenetek és könyezés nélkül lehet elmenni Ahol, mint Szegeden, nincs Katalinbál, ott, épen mint Szegeden, az első tiszti estély az a vigalom, amelyen a szorongó, félénk és naiv teremtéseket, a bakfiseket bemutatják a világnak. A négyesekben a kedves mazurka lépések és az elfogadott bátortalan mozdulatok tették ezt a vigalmat bakfis bállá. A bakfis bál pedig mindenkor a legkellemesebb mulatság, amelyben affektáczió nélkül, teljes őszinteséggel vigadnak a leányok. Persze ehhez szükséges, hogy legyenek oly csodaszaküszú tánczosok, aminek a tiszt urak. Megünnepelték a bárót. A csendőrkerület összes tisztjei glanczosan kinyalták magukat annak az örömére, hogy őrnagy parancsnokukból valóságos alezredes lett. Eddig csupán az illetmény tekintetében volt alezredes. Más ember előbb a titulust kapja meg, azután a vitulust, a szerencsés bárónál ez megfordítva történt. Ő előbb húzta a pénzt, azután nyerte el a csillagokat. (Ez egyszer nem színpadi csillagokat.) A tiszteletadást azonban elhibították egy kicsit. Hangos muzsika szóval ünnepelték meg a bárót, pedig nyilvánvaló, hogy a legföbb kép a csöndest szereti. Egy nyugalmas kontra, biztos mogátfogással, mindenesetre még a legkitűnőbb prímás muzsikájánál is gyönyörködtetőbb valami. Talán még a néhai való Bánffy Gyurka nótájánál is jobb. Ad vocem nóta. Csak a napokban történt meg, nagy nótázó vigasság mellett, annak a szerelmes párnak boldogságos menyegzője, amelyikről nemrégiben így írtak a lapok: míg a vőlegény valahol Lindewieseben szedegetett magába friss vért, addig az itthon hagyott menyasszonyt egy harmadik személy, az első ideál megszöktette egy tanyai nagynénihez. Mondják, hogy valaki a menyegző estéjén szüntelenül ezt a nótát huzatta Kukaczczal: Fekete városban fehér torony látszik, Az én kis angyalom más ölében játszik . . . Ki volt ez a valaki? Erre a valakire sokkal könnyebben rá lehetne akadni, mint arra a férfiúra, aki majd beleül a Szabados János örökébe. Ez a férfiú még mindig csak találgatás tárgyát képező valaki. Igazabban — valakik. Többes számban. Mert többen, sőt sokan pályáznak. Ki hitte volna, hogy Szegeden annyian lelkesüljenek a kultúráért, annyian értsenek a pénzügyekhez, annyian szeressék a kórházakat és végül annyian óhajtsanak a színpadi gárda közatyusává lenni. Mert ezzel a szenátorsággal össze van ám kötve a színügyi bizottsági elnökség is. Hm. A primadonnácskák, a kar hölgyecskék nem is olyan megvetendő gárda. A nagy Mikádó bizony zavarba jött, mikor a szenátor kérdésnek erre az oldalára gondolt. Figyelemmel tekintett a tanácsbéli urakra. Kit válaszszon ? Zom- A