Szegedi Uj Nemzedék, 1921. május (3. évfolyam, 98-120. szám)
1921-05-05 / 101. szám
Szeged, 1921 május 5., csütörtök. Keresztény politikai napilap. Előfizetési ára : Egész évre . . 480.— , Fél évre . . . 24'^.— , Negyed évre . 120.— , Egy hónapra . 40 — , Egyes szám ára 2 kor. Ezen ünnepi szám ára 3 korona. Illik évfolyam, 101. szám. Szerkesztőség és kiadó( hivatal: Szeged, Kálfárie-utca 16. szán. Telefon 153. Felelős szerkesztő ZSIRKAY JÁNOS Kiadja: A Szegedi Új Nemzedék lapvállalat Részv.Társ. A szegedi kegyes iskola Ünnep van a városban, nagy ünnep. Öröm lángja lobog a szívekben, kigyúlnak az emlékezés pislogó mécsesei és szent Demeter csonka templomában tömjénfüst közepette a hála éneke száll az égi trón felé. A szegedi alma maternek, a kegyes iskolának van ma ünnepe , kétszáz éves fennállását üli. Eljött ünnepünkre a magyar vallás- és közoktatásügy legfőbb vezére, itt vannak a tudományos világ képviselői s megérkeztek közénk messze vidékekről is a magyar kultúra és a nemzeti nevelés kiváló harcosai. Szeretettel üdvözlöm jöttüket és meggyujtva előttük a szövémeket és fellebbentve a múlt fátyolát reávilágítok arra, hogy mit köszönhet e város a kegyes iskolának. Köszöni elsősorban is a magasabb kultúra megalapozását. A XVlII. századig ugyanis Szeged az elemi iskolákon túl nem emelkedett, kultúrája tehát igen alacsony fokon állott. Ennek oka egyrészt az alföldi magyarság falusias életviszonyaiban rejlett, mert a magasabb képzés szükségét nem érezte és nem is kívánta, de hozzájárult ehhez másrészt a szenvedések végtelen sora is, amely a tatárok, a fekete sereg, parasztlázadás és és törökök révén szakadt a nyakára. Lakosságunk tehát elvadult és a műveltségtől igen messze esett.__________________ Az volt tehát az első feladat, hogy ezt a népet megszelídítsék és a kultúra megismerésére rávezessék! Ezt azonban csak olyan egyének tehették sikerrel, akik a néphez hozzá tudtak férkőzni és erre egyik tanító-szerzet sem lett volna alkalmasabb a kegyesrendnél. Már maga a katholikus egyház ezen legifjabb szerzete alkotmányának szelleme is nagyban elősegítette meghonosodásukat az oly városban, mint az Alföld szive , Szeged, ahol a polgárság az uralkodó elem, mert a Kalazantius szellemében nevelt piarista tanár jellemének ugyanazok a fővonásai, mint városunk tősgyökeres magyarságának : egyszerűség, jámbor vallásosság, zajtalan munkálkodás, a látszatra törekvés teljes kizárása, rend-, kötelesség-, vendégszeretet és áldozatkészség. Mivel tehát e város lakossága a piarista atyákban magával rokon lelkekre talált, azonnal megszerette őket és hajlott is tanításukra. Így történt azután, hogy az 1720. év július hó 11-én Szegedre érkezett legelső piaristát, Kovácsovics Pál pesti magyar hitszónokot és társait városunk bizalommal fogadta és a következő év őszén (1721) fokozatos fejlesztés mellett megnyílt 2 osztályos iskolájukat mindjárt az első esztendőben 110 tanuló kereste fel. Nem lehet feladatom e helyen az iskola történetét ismertetni, még csak vázlatosan sem, de azt megállapíthatom, hogy Szeged kulturális renaissanceja a kegyes iskola megnyitásával kezdődik és annak Kubránszky László, a legelső piarista igazgató mellett Pécsy Domokos és Fiala Jakab kegyesrendi tanárok voltak a legkiválóbb munkatársai. Köszönjük továbbá a kegyes iskolának a határozott irányú tanítási és nevelési rendszer behozatalát. A szegedi kegyes iskola már a fundamenta figyelmet tudott ébreszteni és méltán, mert már akkor is, amikor még az egész ország tanügye csak egészen kezdetleges stádiumban volt, itt már céltudatos eljárás, a római Collegium Nazarenum kész és különleges piarista módszere honosodott meg, amely vallás- és értelemfejlesztő, hazafias szellemű, egyszerű és a korral lépést tartani tudó volt. De ezzel kapcsolatban azt is ki kell emelnem, hogy a piarista rendfőnökök Szegedre már a legelső időben és azóta is mindig kiválogatták a rendi tanárok javát, azoknak eleinte maguk adtak külön utasításokat és ennek természetes következményeként előbb a tantárgyak között fentartott összhang, majd a magasabb szellemi nívó okozta a szegedi kegyes iskola keresettségét és ebben rejlik egyben gyors emelkedésének oka és titka is. Köszönjük azután a kegyes iskolának a szegedi szegény gyermekek felkarolását. Ebben a piarista atyák számára egyben J^a^tii^példája volt az Útmutató.’ Székelyek Az arcukon a szégyen pírja ég, A szivük: gyászos emlékeknek sírja, Kezük kegyetlen, vészes éveik Krónikájának véres könyvét írja. Ma még csak sajtó szégyen pírja ég Az arcukon, de Istenem, mi lesz Ha egyszer az a pir majd lángra gyűl És minden érzés szivükből kivesz. Csakegy marad: az ősharag, S kezük sem ró már több véres betűt A krónikának fekete lapjára: ’ Vak lesz aznap és süket a szittya. Midőn rab lelke láncát szétszakítja. Ha kardot ránt és halállal felel Az orgyilkosok esdeklő fajára . . . Mert szivük, a gyászos emléktemető Ahányszor egy-egy emléket kivet A napvilágra — érte megfizet. Ne csodáld érte bízó népedet. Én Istenem, ha akkor nem csodáltad. Mikor panasz közt ejté Ki Neved, S erdő imái zokogásra váltak. De meghallgatást sehol, — Nálad se találtak. S ne vesd meg érte, ha izzó szenvedélye Népeket söprő tettre készteti Vér eszköze lesz: vak már és süket És beszélhetsz akkor, istenem, neki. Ne verd meg érte! Csukd be a szemed. Ha csukva volt a vészek éjjelén. Ne lásd dögöt a székely hogy’ temet A nagy Halál ur léptei nyomán. Hogy rom marad csak az élet helyén S hogy ő a gyilkos én a vészek ostorán. Ne csodáld érte! ... Ne vesd meg őt! . . . Ha vége lesz a tisztitó munkának. Megáll a székely, fel az égre néz. Összekulcsolja véres, két kezét, — Köröskörűl a sok halott — Áldva szent Neved, hálát ad Neked, Hogy megengedted érni népeidnek E nagy, e szent, e véres, szép napot. Palasovszky Béla. Epizódok egy öreg diák életéből Közel fél évszázad eseményei kaleidoszkópszerűen vonultak fel előttem. Újra látom az öntudatra törekvő naiv gyermekkor szárnypróbálgatásait, újból átélem a serdülő ifjúság pajzán csinjeit. Megelevenednek előttem a diák élet ragyogó, fényes, minden szépért, jóért és nemesért lelkesedő ,— olykor-olykor bárányfelhős — napjai és az ifjúkor alkotásvágyától tüzelt — sokszor nagy örömében, nem ritkán fájdalmas csalódásokon kerekül vezetett — korszakának eseményei és mindazok a feledhetetlen szép napok, melyek mindegyike a szegedi kegyesrendiekkel fűzték össze lelkemet. Ki tudná mindezeket felsorolni? . . . A zöldfás iskola őszi szelid napfényében fürdő hatalmas eperfái alatt, az ókori görögök módszere szerint sétálva oktatja kisded tanítványait a tanyai tanító. Egyiknek buksi fejét simogatva magyarázza a homokba rajzolt „i“ betű misztériumát, a másiknak megmutatja melyik a jobb keze és bal lába, a harmadiknak a názáreti kis Jézusról mesél érzékeny történetet, midőn egy harsány hang kiáltása veri az ünnepi csendet. — Jön a nagyságos úr! Templomi csend támad. A kinyitott kapun, át hatalmas szikár termetű, jóságos, mosolygós arcú reverendás öreg úr jő be. A nagyságos úr. Mint midőn a templomba lépő egyházfejedelem köszöntésére felzúgnak az orgonán az „Ecce sacerdos magnus“ örök szép dallamai, úgy csendül fel minden alakról az extázisba jött gyermek szívek ujjongó üdvözlete: Isten hozta. Egy perc múlva minden gyermek körülötte tolong. Első akar lenni mindegyik a kézcsóknál. A jóságos arcú nagyságos úr mosolyogva simogatja a kis nebulókat és felemeli karjait, mintha áldást osztogatna rájuk. Egyszerre csak elborul az arca. Egy gyermekre tekint, ki az eperfa mögött keservesen zokog. Odalép hozzá, szelid szavakkal kérdi, miért sír. „Nagyon szégyenlöm magamat kend előtt. Tegnap rosszat tettem és az éjjel kendről álmodtam. Azt hittem azért jött, hogy megverjen, de nem bántott, hanem el kezdett kend sírni és ezt nagyon szégyellöm.“ Ne félj fiam. Az Isten megbocsájt neked, mert megbántad, amit tettél. De ekkor már megjelentek az ő szép mélabús szemeiben is a ragyogó könnyek és midőn a környékbeli hozzá tóduló lakosságot megáldotta, az arca átszellemült, túlvilági fényben ragyogott. Most már tudom, hogy az a szelid fény homloka fölött a szentek glóriája volt, melyet a názáreti font Tóth János homlokára, a szegedi tanyai lakosság szentéletü apostolára, az első piarista atyára, kit én megismertem. * ♦ Pár év múlva, zsebemben a 4-ik elemi osztály elvégzéséről kiállított bizonyítvánnyal, felvételre jelentkeztem a gymnasiumba. Hatalmas alakú, mély hangú, villogó szemű piarista fogadott. Elolvassa a bizonyítványt. Rám tekint. Elmosolyodik. Hám. Mindenből kitűnő. — Hátha olyan sokat tudsz, öcsém, megtudnád-e mondani, hogy hány csillag van az égen ? Kérdéséből kiéreztema tréfát, a dévajkodó hangot. Elnevettem magam. — Meg én. Epen 66,666,666. A Széchenyi-mozi XA XXIV. (befejező M^r í flchnrHO amerikai gyermekrészt) és IfiarY IfePurn^ szmésznő legújabb vígjátékát Előadások 3,5, és 9 óra. Telefon 16-33 Lapunk mai száma 10 oldal.