Székely Hírmondó, 2010. március (15. évfolyam, 9-30. szám)

2010-03-02 / 9. szám

SZÉKELY Hírmondó 2010. MÁRCIUS 2. Fog­adj isten, Isten segítsz­ erencsétlen sorsú őseink, a madéfalvi veszedelem, a mészárlások után, hol a Gyimesekbe, hol Moldvába, de még távolabbra is, Bukovinába is elmenekültek. Bukovinai székely testvéreink - a jó emlékezetű gróf Hadik András, akkori bukovinai kormányzó jóvoltából­­ gyönyörű falvakat alapítottak: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadjis­­ten, Istensegíts. Menekültjeink há­romszéki és csíki székelyek voltak. A világok változásával nagyobb ré­szük hazatelepedett az egykori tör­ténelmi Magyarországra, Erdélybe, Délvidékre, erre-arra... De máig is bolyonganak még, igazi helyüket keresve. Mert soha senki nem adott igazán helyet őnekik. Azért gondolkodom el ezen, mert én - és mi sokan - helyben megmaradott székelyek, kellene hogy tanuljunk sorsukból. A csán­gókká válás előtt! Sokszor jártam náluk, a Déva melletti Csernake­­resztúron, a Pest közelében lévő Ér­den, a dunántúli Tamásiban is. Hontalanok máig. Őrzik hagyomá­nyaikat, ragaszkodnak a nyelvhez és szokásaikhoz, de gyökértelenek. A székelység törzse soha nem juthat erre a sorsra. Pedig erre ítél­ték, az elgyökértelenítésre, a lassú, de biztos beolvasztásra. „Gyönyö­rű" dumákkal, szép átverésekkel, az életerő elapasztásával. Mi nem va­gyunk ilyenek. A székelység ren­delkezik (és tényleg rendelkezik!) egy őserővel, mely megmentheti őt az ócska beolvasztó törekvések­től. Az önmagába vetett hit, a tu­dat, hogy kevésből, de megélünk, megtartjuk önmagunkat, nyelvün­ket, hitünket, s a nagyon modern ostobaságok ellenére is, székely­magyarok maradunk. Mert ez a legszebb és a leginkább hasznos számunkra. Minden ellenkező hí­resztelés ellenére, Székelyföld a mi szülőországunk, nagyon gazdag föld. A leggazdagabb az emberek­­munkaszeretetében, találékonysá­gában, jóságban és hűségben. Eze­ket az értékeket kell megtarta­nunk. A címben egykor bukovinai szé­kely falvaink nevét idéztem meg: Fogadjisten, Isten segíts. Hozzáten­ném, egy új (napi)lap indulásakor: Isten áldjon! Háromszéken koncertezett Vajdaság Paganinije „Ott kell élni, ahol jól érzed magad!" Szombaton Sepsiszent­­györgyön, hétfőn este pedig Kézdivásárhelyen koncertezett a vajdasági hegedűvirtuóz, Lajkó Fé­lix. Az érdemes hegedű­­művésszel a sepsiszent­györgyi koncert előtt, a Tamási Áron Színház egyik öltözőjében beszél­gettünk, míg társa, Bras­­nyó Antal brácsása szomszédos szobában tartott hangospróbát. Rustán Magyari Attila - Önt nevezték már zseni­nek, antisztárnak, lázadó­nak. Hogyan viszonyul ezekhez a titulusokhoz? - Különösebben egyikkel sem foglalkozom. Nyugodtan mondhat­nak, amit akarnak. Egyáltalán mit je­lent az, hogy zseni? Egyébként bizto­san vannak olyanok, akik elképzelik magukról, hogy zsenik, aztán zenél­­getnek, de én nem tudnám ezt csi­nálni. - Mivel foglalkozna, ha nem lett volna zenész? - Gyerekkoromban szakács akar­tam lenni, és a mai napig szívesen fő­zök. A nagyon furcsa ételeket nem kedvelem, a magyaros konyhát vi­szont igen. - Több alkalommal járt már Erdélyben, hogy tetszik a vidék? - Sepsiszentgyörgyön már kétszer játszottam, Brassóban egyszer, Kéz­divásárhelyen ez volt az első alkalom. Szeretek Erdélyben fellépni, mert sa­játos varázsa, romantikája van. Gye­rekkorom óta kedveltem az itteni ki­rándulásokat. Ráadásul a közönség felismeri a magyaros motívumokat, a New York-ival ellentétben. - A vajdasági Palicson, egy hétezres fürdővárosban él - mit gondol a nagyvárosok­ról? - Nem kimondottan kedvelem őket, nem is tudom, hogy van-e egyál­talán olyan ember, aki szereti azt az életformát. A nyüzsgésből eleget be­szívtam már, megpróbáltam élni Pes­ten, de nem éreztem jól magam, ösz­­szepakoltam, és hazamentem. Azt mondják, a jobb érvényesüléshez a fő­városban kellene élni, én meg azt gon­dolom, hogy ott kell élni, ahol jól ér­zed magad. Ha nem zenélek, meséket olvasok a kislányomnak, a családom­mal vagyok, szabadon élek, nem hi­ányzik a metropolisz. - A bokorból című lemeze rendhagyó módon nem egy stúdióban, hanem az erdő­ben készült el.­­ Van egy kicsi, hordoz­ható felszerelé­sünk, amit sza­badon vihet­tünk magunkkal. A kérdés az volt, hogy hogyan lehet úgy gyakorolni, zenélgetni, hogy ne kelljen bent ül­nünk a stúdióban, négy fal között, amikor kint süt a nap. Úgy döntöt­tünk, hogy amíg lehet, a szabadban játszunk. - Fekete öltönyben, rózsa­szín övvel felszerelve és ró­zsaszín kígyóbőr lakkcipő­ben lépett fel. Ez egy stílus­tanácsadó munkája? - Yehudi Menuhin hegedűmű­vész egyik írásában olvastam, hogy az egyenes talpú cipő a legkényel­mesebb, aztán rátaláltam erre a láb­belire egy budapesti boltban. Szere­tem az ilyen darabokat, de nem fel­tűnési mániából, habár biztos abban is szenvedek, különben nem állnék színpadra. Újabban elgondolkodom azon, hogy talán zavaró ez a rikító ci­pő, viszont kényelmes. - Láthattuk az Esti show­­derben is. Hogy érezte ma­gát Fábry Sándor társasá­gában? - Lámpalázas voltam! Fábryt ked­velem, viszont a televízió nem az én világom. Fölöslegesnek tartom eze­ket a tévés szerepléseket, mostaná­ban már kerülöm is az ilyesmit, ha egyszer lehet. - Végül: mit jelent önnek a zenélés? - Nehéz erre válaszolni. Egy kicsit hasonlít az alváshoz. Nem monda­nék olyant, hogy megtisztulok, mert nem szeretem az ezotériát, inkább úgy fogalmaznék, hogy ez egy szelle­mi kiürülés.« IAszínpadon arc^^ húrokat, otthon meséket olvas kislányának, ?' v magyaros ételeket főz. 0- 0: Lajkó Félixnek lámpalázat okozott Fábry Bejelentés a Teviben Tegnap délelőtt Sepsiszentgyörgyön, a Tevi teázóban megtartott sajtó­­tájékoztatón jelentette be Kocsis Károly lapigazgató és Petroczki Géza társtulajdonos, hogy a Székely Hírmondó áttér a napi megjelenésre. Ti­zennégy év után megérett az idő, no és a lap is arra, hogy az annyit han­goztatott válság ellenére megtegyék ezt a lépést. Tinea Teddy Az újságírók érdeklődése is több­nyire arra irányult, hogy mire alapoz­zák azt az optimizmust, ami egy ilyen merész lépés megtételéhez szükséges, különösen most, amikor szinte na­ponta lehet hallani egy-egy médium megszűnéséről. A lap mind oldal-, mind példányszámban (a mai lap­szám 14 ezer példányban jelent meg, ami e tekintetben az első helyet je­lenti a romániai magyar napilapok sorában!) elérte azt a szintet, amiről már csak a napi megjelenésre való át­állás jelentheti a továbblépést - tud­tuk meg a tulajdonosoktól, akik azt sem rejtették véka alá, hogy a magas minőségi színvonalat képviselő szé­kelyudvarhelyi nyomdát is maguk mögött tudhatják, ami nagy előny­nek számít. Ennek köszönhetően si­került például 80 banin tartani az egyébként 16 oldalas, teljesen színes lap árát. A pénteki számban színes, 32 oldalas műsormelléklettel jelenik meg az előfizetők pedig havi alig 12 lejért jutnak hozzá kedvenc napi ol­vasmányukhoz. Elhangzott az is, hogy a minőség mellett a tartalom gazdagítására, színesítésére is hang­súlyt fordítanak, többek között új szerzők, mint például Fekete Vince vagy Magyari Lajos bevonásával.­ Wilmann Walter, Petroczki Géza és Kocsis Károly a sajtótájékoztatón AKTUÁLIS Vietnámban képviselik a székelységet Tinea Teddy A Camera Club Siculorum megyeszékhelyi fotóklub évér­tékelő kiállítása nyitt meg a sep­siszentgyörgyi Lábas Házban, ahol Kovács László Attila, a Ro­mániai Fotóklubok Kupáját idén elnyerő fotóklub vezetője beszélt a további tervekről. A klub tagjai a díj elnyerése óta sokkal motiváltabbak, ez az al­kotások igényességén is meg­látszott. Idén Vietnámban, a vi­lág minden tájáról összesereg­­lett országos fotóklubok szövet­ségének kiállításán az ő fotóik képviselik Székelyföldet. A tár­lat kuriózuma az igényes fotó­kon túl abban rejlett, hogy az al­kotásokat fakeretre kifeszített vászonra nyomtatták .

Next