Székely Hírmondó, 2010. szeptember (15. évfolyam, 138-159. szám)

2010-09-01 / 138. szám

SZÉKELY Hírmondó 2010. SZEPTEMBER 1., SZERDA A janicsárok végnapjai em véletlenül választottam címül a klasszikus magyar próza nagymesterének egyik regényeimet. Magyarországon ezekben a hetekben következik be a janicsárság végalkonya, leáldozá­­sa mindannak, amit 1918-tól kez­dődően a nemzetáruló„internacio­­nalisták" rá­kényszerítettek országra és nációra. Idegen érdekekért min­dig, és a saját beteges hataloméh­ségük kedvéért. 1989 óta ezeket az „elvtársakat" úrnak illik titulálni, nem tudom, miért. Ennyi erővel a poloskákat, a patkányokat, a göré­nyeket, a legyeket és a szúnyogo­kat is lehetne urazni, megsüvegel­­ni, önként vagy kényszerűen ada­kozni elmeháborodottságuk oltá­rán. Maradjanak ők„elvtársak" a maguk szemétdombján, úgy, ma­guk között! Ezek a semmirekellők végezték ki a nagy szoci„forradalmunk" ide­jén gróf Tisza Istvánt, aki ellent­mondásos magyar politikus volt ugyan, de soha nem fajtája, orszá­ga elárulója. Ezek szereltették le a Székely Hadosztályt, mely utolsó reguláris haderőként védte az or­szág integritását. Ezek gyilkolták halomra az akkori ország alapját je­lentő, karakán középgazdákat, űz­ték el a legjobb szándékú arisztok­ratákat is. Ezek szólták és szólják le máig Horthy Miklóst, Bethlen Ist­vánt, Klebelsberg Kunót,Teleki Pált, Csáky Pált, mindazokat, akik a Trianonban szétvert országot újra­építették, és menteni próbálták a történelem vad szétveréseiben. Ezek szólják le ötvenhat forradal­márjait, ezek lövettek gumilövedé­kekkel a békés tüntetőkbe Buda­pesten alig néhány éve, ezek szol­gáltatták ki a nemzetközi tőkének a magyar gazdaságot, a magyar ipart, kultúrát, a maradék magyar földet, egész Magyarországot, az egész magyarságot. Elnézem őket, és szomorúan ál­lapítom meg, hogy testi és lelki gnómok vezethették (újra és újra félre!) nemzetünket. Panoptikum­ban kellene mutogatni a Pápai Ré­met, Gyurcsány Ferencet, Török Zsoltikát, Szabó Zolikát, Lendvai Il­dikót és új fővezérüket, Mesterházy Attilát. Ezek„cuslágolták"el Ma­gyarországot, az összmagyarság sorsát. Ezek most hirtelen mind függetlenként akarják igazítani ki­sebb és nagyobb magyar települé­sek sorsát, mert rájöttek, hogy a vörös szín már vadító a magyarok szemében. Ráadásul előáll egy Sza­­nyi Tibor nevű nemzetáruló zseb­metsző, s etikai kódexet ajánl a ma­gyaroknak. A szocik nevében. Nem értik meg, hogy a komcsi janicsá­rok ideje leáldozott. Reméljük, mindörökre. Magyari Lajos Árkoson tanácskozott az RMDSZ parlamenti frakciója Tervekben nincs hiány Tanügyi, kisebbségi és ré­gióátszervezési törvény - ezzel a három alapvető pri­oritással indul neki az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója a tör­vényhozás őszi ülésszaká­nak - derült ki Árkoson, a szövetség parlamenti cso­portjainak kihelyezett ülé­sén. A szenátorok és képvi­selők ugyanakkor határo­zottan kiállnak amellett, hogy gazdaságélénkítő in­tézkedések lépjenek miha­marabb hatályba, és hogy a lakosságot ne érintse több megszorító intézke­­ dés. Nagy Demeter István A zártkörű tanácskozás eredmé­nyeiről az ülés első felét köve­tően számolt be Markó Béla kormányfő-helyettes, Borbély László környezetvédelmi és erdészeti mi­niszter, valamint Orosz Gergely kép­viselőházi­ és Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető. Markó Béla szerint a szövetség a lakosságot érintő újabb megszorító csomagot nem haj­landó elfogadni, minekutána a kor­mány már végrehajtotta a költség­­csökkentésre és az általános forgalmi adó emelésére vonatkozó intézkedé­seket. Ami a parlamenti ülésszak prio­ritásait illeti, Markó elmondta, hogy a frakcióktól érkező visszajelzések alap­ján a legfontosabb teendő a gazdasá­gélénkítő intézkedések meghozatala és azok gyakorlatba ültetése. Ezek kö­zül az egyik legfontosabb az átalánya­dó eltörlése október elsejétől. A gazdaságot érintő jogszabályo­kon túlmenően, az elnök szerint idén három alapvető prioritása van még az RMDSZ honatyáinak: a tanügyi tör­vény, amelynek szenátusi vitáját még az őszi ülésszakban ki akarják mozdí­tani a holtpontról. Emellett ideje elő­venni a fiókból a kisebbségi törvényt, és újból napirendre tűzni azt. A har­madik prioritás a régió-átrendezésre vonatkozó jogszabály, illetve a teljes kérdéskör további vitája. Legalább ennyire fontos, hogy folytatódjék az állami bürokrácia csökkentése, a köz­ponti intézmények számának csök­kentése, illetve a központosítás minél nagyobb mértékű felszámolása. Borbély László tárcavezető konk­rétabban fogalmazott a gazdaság­élénkítő lépések kérdésében. Elmon­dása szerint legkevesebb tíz alkalom­mal találkoztak a pénzügyminisztéri­um illetékeseivel, és a koalíción belül is tárgyaltak a szövetség által javasolt intézkedésekről. Ilyen lenne a kis- és középvállalkozásoknak biztosítandó „kártya”, amely révén ezek maximáli­san 150 ezer euróig előnyösen bank­hitelt vehetnének fel. Fontos az átalá­nyadó már említett eltörlése, valamint a visszaigénylési lehetőség a pénztár­jegyek után (amit Edler András kép­viselő javasolt, s amely jelenleg a kép­viselőházi bizottság előtt van). Markó és Borbély megerősítette, hogy még a héten megoldódhat a szerzői jogdíjak körüli vita. A problé­mát szerintük a jogszabály és az alkal­mazási utasítások közötti eltérés okoz­ta, amelyet a mai kormányülésen or­vosolhatnak A három „problémás” törvényter­vezet esélyeit illetően Olosz Gergely kifejtette, a koalícióban folytatott tár­gyalások alapján elmondható, hogy a kisebbségi törvény és a régió-átren­dezésre vonatkozó szövetségi javas­lat elég komoly eséllyel kerülhet terí­tékre, a tanügyi törvényt illetően pe­dig reménykednek, hogy az megfele­lő formában kerül majd ki a felsőház­ból. « A támogatások elmaradtak, az adók nert Tüntetnek a gazdák Holnap délelőtt a prefektúra előtt nagyszabású gazdademonstrációt tartanak amiatt, hogy az állam „el­felejtette” kifizetni a tavalyi évre a mezőgazdasági támogatásokat. A szervező Kovászna Megyei Szar­vasmarha-tenyésztők Egyesülete mintegy háromezer tüntetőre szá­mít, a háromszéki gazdák mellett Hargita megyeik is jelezték részvé­telüket. Lévai Barna Ötvös Mózes, az egyesület elnöke elmondta, hogy az állattartók a tehe­nek utáni 500 lejes támogatás elmara­dását sérelmezik. Számítanak a nö­vénytermesztők és a mezőgépészek je­lenlétére is, hiszen csak közös fellépés­sel harcolhatják ki az elmaradt mező­­gazdasági támogatások kifizetését.­­ A növénytermesztőknek a tavalyi évben nem fizették ki a földalapú tá­mogatást, illetve az ipari burgonya és az ültetés után járó szubvenció is el­maradt - hangsúlyozta Ötvös. - Fon­tos felemelnünk a szavunkat az ellen is, hogy a minisztérium arra akarja köte­lezni az állattartókat, indítsanak csalá­di vállalkozásokat, ugyanis jogi sze­mélyként sokkal több adót kellene be­fizetni az államnak. A háromezer gazda mellett körül­belül 100 traktor is érkezik. A szerve­zők kérik ezek sofőrjeit, hogy az ablak­ra írják ki: „Staţia Sf. Gheorghe”, hogy a forgalmi rendőrség biztosítani tudja számukra az érintett útszakaszokon a közlekedésüket. « AKTUÁLIS 2 Hét nap alatt 15 sofőrkönyv úszott el Balesetveszélyes utak Augusztus utolsó hetében, két or­szágos program keretében több közúti ellenőrzést is végzett a Ko­vászna megyei rendőrség. A szét­osztott büntetések száma meglepő­en magas, az első programban 134 személyt büntettek különböző ki­hágások miatt, a gyorshajtás vissza­szorítására kihegyezett akcióban pedig 321-et. Tinea Teddy Az első akció 134 törvénysértőjé­től 17 ezer lej büntetést zsebelt be az állam, 75 büntetést a túlzott sebesség miatt róttak ki, 7-et a szabálytalan előzések, 12-őt a biztonsági öv nem megfelelő használata, 8-at a nappal nem megfelelő módon használt ta­lálkozófények miatt. A szekeresek, biciklisek sem szabadultak, akikre 9 büntetést sóztak, három sofőrt mo­biltelefon használata miatt bírságol­tak, a többit pedig egyéb jogszabály­sértés miatt. Az ellenőrzések során 11 sofőrkönyvet, és 8 jármű törzs­könyvét tartották vissza. A második, „radar-akciónak” neve­zett programban augusztus 23-26. kö­zött 321 büntetést osztottak ki a se­besség megszállottjainak, és további 4 sofőrkönyvet vettek el, mivel a törvé­nyes sebességet több mint 50 km/órá­val haladta meg a jármű. Dumitru Ungureanu, a megyei rendőrség szóvivője szerint a szigorú fellépésre azért van szükség a továb­biakban is, mivel az ellenőrzés alatti időszakban is jegyeztek két komoly balesetet, amelyek következtében egy személy meghalt, egy másik pe­dig súlyosan, öt másik balesetben pe­dig további 11 személy könnyebben sérült meg. A szóvivő szerint elgondolkodta­tó, hogy tíz, a sofőrkönyvétől nemré­giben megfosztott járművezető újra­vizsgázott, és csupán négynek sike­rült visszaszereznie a hajtásiját.­­

Next