Székely Nemzet, 1885 (3. évfolyam, 1-202. szám)

1885-10-10 / 156. szám

ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS a „SZÉKELY NEMZET“ czimü politikai és társadalmi lapra. A „Székely Nemzet“ megjelenik hetenként négyszer: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap reggel egy nagy idén, szükség esetén melléklettel. Előfizetési ára : egész évre. . . 10 frt félévre .... 5 frt negyedévre . . 2 frt 50 kr. Az előfizetéseket legczélszerűbb postai utal­ványokkal küldeni. Mutatványszám kívánatra ingyen. Gyűjtőknek 5 előfizetés után tiszteletpéldán­­­nyal szolgálunk. Kérjük az előfizetéseket minél előbb meg­tenni, mivel felesleges példányokat nem nyomat­­tathatunk. A JÓKAI-NYOMDA-RÉSZVÉNY-TÁRSULAT mint a „Székely Nemzet“ kiadó tulajdonosa. Sepsi-Szentgyörgy, szombat, 1885. október 10. SZÉKELY NEMZET III. évfolyam. ÍJJK«-------------------------«Sl. K'* Szerkesztőségi iroda: 1 Sepsi-Szemtgyörgyön: Csiki-utcza Nagy Elek-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kiadóhivatal: Jókai-nyom­da-részvén­y­társulat hová az előfizetist piánk is hirdetésik , bérmentesen küldendők. ------------------------­Előfizetési Al helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre . l0frt — kr. Félévre . . 5 frt — kr. Negyedévre . 2 frt 50 kr. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ­ATI LAP. Megjelenik hetenként négyszer: vasárnap, kedden, csütörtökön és szombaton. Hirdetmények dija : 4 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdijért külön 30 kr. ma-156. szám. Csikmegye részére: szerkesztőség s kiadóhivatal Csik-Szeredában T. Nagy Imre társ­szerkesztő lakásán (kedd-utcza, saját ház) hová Csikmegyéből a lap szellemi részét illető közlemények, valamint előfizetési pénzek és hirdetések bérmentesen küldendők. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények s nyiltterek dija előre fizetendő A beteg ember. — okt. 9. Egy vonagló állam halálos ágya körül állanak a hatalmak képviselői. A roncsolt ember idegfáradtan, tehetetlenül fekszik ott. Alig ad már életjelt magáról. Egy-egy pil­lanatra fölveti még üveges szemeit: bágyadt, homályos tekintete végig révedez a körül­­állókon .... Nincs ott már élet. Halálszag érzik a beteg ágya mellett: meg-megrebben­­nek a cisinek apró szárnyaikkal. A sövény­­óra lázas sietséggel rohan lefelé: minden pillanatban beállhat a katasztrófa. Ezt a pillanatot várják már sokan. Ki tudja, med­dig tart még ennek a szegény embernek az agóniája ?......... Még lett volna alkalma rá, hogy meg­mutassa életerejét; ezelőtt pár nappal még bíztak benne az orvosai is. Kipróbált, híres szaktekintélyek, a­kik ismerték a kór tüne­teket, ott voltak mellette a betegség lefo­lyásánál. Még hitték, hogy megmenthetik , hiszen csak tőle függött. Csak egy pillanatra kellett volna magát megerőltetnie, hogy föl­keljen a rothadt nyoszolyáról s a zsibbadt idegeket talán uj erő szállotta volna meg, talán felpezsdült volna még egyszer az aludt vér s a handzsár a nagy próféta és Allah dicsőségére villogott volna ismét. Törökor­szág, az „Amarátok és Szolimánok Török­országa“ félholdja alatt ismét fénylett volna az ozmán dicsőség. De hát most már mindennek vége van. Addig, a­míg lehetett, nyújtották az orvo­sok a beteg ember életét: most már felad­tak ők is minden reménységgel. Hiszen, a­ki nem akar élni, a­ki erőnek erejével vis­­­szafekszik a betegágyba és minden áron hal­dokolni akar, nem segít azon többet a ha­talmak összes konferencziája, a résztvevő jó­barátok minden biztatása sem. A „fényes“ porta pár nappal ezelőtt még meg­villogtathatta volna fegyverét s lett volna alkalma rá, hogy karddal vágja ketté a felbukott keleti bonyodalom csomóját. Akkor még az összes hatalmak rokonszenve kisérte volna bátor fellépését. És bizonyára nem kísérlette volna meg senki, hogy a portát megtámadott jogainak védelmezésében akadályozza. Csakhogy ezt a kedvező alkal­mat Törökország elmulasztotta s vele együtt leszámolt a maga történeti hírnevével is. Ezzel együtt beadta a kulcsot Európának. Demonstrálta, hogy nem akar élni. Bebizo­nyította, hogy az életerőnek nincs benne egyetlen szikrája, hogy el van készülve a megsemmisülésre. Törökország várja a halált. Most már megjött az utolsó hír is a beteg ember halálos ágya mellől. Philippo­­polisban nagy ovácziók között kihirdették, hogy a porta elfogadta északi és déli Bul­gária egyesítését Sándor fejedelem alatt. Még eddig csak elvben fogadta el ugyan, de hát ez már ténynek is beillik. Török­ország nem merte élesre köszörülni vasát és jónak látta meghajolni a fatum előtt. Mert fatumszerűen lebeg fölötte már évtize­dek óta a Balkán-félsziget kérdése. Titokza­tos homály borítja a Balkán ködös helyzetét: nem birta azt eloszlatni semmiféle ügyes vagy furfangos diplomáczia. És íme, most maga Törökország segit a diplomácziának. Ő maga állítja ki magáról a halotti bizo­nyítványt. Nincs már mit kérdezősködni to­vább, nincs már mit vitázni többet: Török­ország maga mondja ki önmaga fölött a ha­lálos ítéletet. Mert a­midőn ő elvileg elfogadja a két Bulgária egyesítését egy idegen hatalom alatt, akkor már csak idő, vagy csak hetek kérdése a Balkán-politika végleges megol­dása. Bevégzett tényekkel fog ezután lépten nyomon szembe találkozni, a­miket meg nem történtekké változtatni nem fog többé módjában állam­. Törökország gyámoltalan habozása a vég­feloszlás szimptómáit mutatja. Mit hoz a jövő, kik állnak a behantolandó sír fölé gyászinduló helyett harczitárogatót harsog­­tatni, még mindig bizonytalan. De hogy a szultán legutóbbi visszavonulója nemcsak nem tisztázza a keleti kérdés bonyodalmait, sőt aktuálisabbá teszi a bonyodalmat, annyi tisztán áll előttünk már most. Hűvös őszi napok járnak : a haldoklás költészete rá van lehelve a sárga-piros fa­levelek zománczaira . . . Száraz ág megzizzen, fonnyadt falevél megzörren, komor szürke felhők csapkodnak a légürben . . . Messze­­hangzó sikoljal barna tollú varjak röpködnek az avar fölött, temetésre szállnak . . . Ki tudja, hová ? Ki tudja merre ? . . . . Beteg ember ágya körül halálszagot érez a madár .... Vájjon mikor csap le a halottas házra? . . . B. N. : A függő államadósság. A függő állam­­adósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság, Bécsben, 1885. évi október hó 5-dik napján tar­tott XIII-ik ülésében az államjegyek forgalmi össze­gét 1885. évi szeptember hó végével következőnek találta: A bizottság saját feljegyzései alapján, a tulajdonképeni államjegyek összege 1 forintosokban 68.179.976 forint, 5 forintosokban 115.676,580 forint, 50 forintosokban 151.654,650 forint, össze­sen 335.511,206 forint. A közös pénzügyminiszté­rium hivatalos közlése szerint a sóbányákra bekeb­­lezett és forgalomban levő zálogjegyek összege 76.488,012 frt 50 kr. Összesen 411.999,218 forint 50 kr.­­ A szabadalmi törvény reformja. Az osztrák és magyar kormányok megbízottjai, Matlekovics államtitkár elnöklete alatt, a monarchia mindkét államában hason­­elvek szerint rendezendő szabadalmi törvény reformja ügyében tanácskozást kezdtek. E tanácskozásokban, me­lyeknek alapját kész dolgozat képezi, az osztrák kormány részéről Wörz János miniszteri tanácsos, dr. Weigelsberg Béla osztálytanácsos és Opitz levéltárnok, a magyar kor­mány részéről pedig Schnierer miniszteri tanácsos és Grum osztálytanácsos vettek részt. A tanácskozások több napig fognak tartani.­­ A szabadelvű párt értekezlete. Az ország­gyűlési szabadelvű párt f. hó 7-én délután 6 órakor, Szathmáry Miklós elnöklete alatt tartott értekezle­tén „a katonai (honvéd) hatóságok által közigazga­tási útán hozott, kártérítésben marasztaló határoza­tok hatálya és megtámadhatása tárgyában a beadott törvényjavaslat tárgyaltatott. A tárgyalás megkez­detvén, Popovics Vazul előadó tüzetesen indokolta a törvényjavaslatot, mely átalánosságban és részletei­ben elfogadtatott, mire a tanácskozás véget ért. Az igazságügyminisztérium részéről Szentgyörgyi állam­titkár volt jelen. Az egyesült ellenzék fiaszkója. — okt. 9. Az egyesült ellenzék újabb kudarczot val­lott. Azok az egyesülési kísérletek, melyektől a Pesti Napló az ő oppozicziójának sikerét re­mélte, kegyetlenül csütörtököt mondottak. Emlékezhetnek olvasóink, hogy annak ide­jében mi is kétségünket fejeztük ki a fölött, hogy a szélsőbaloldal ez a „pár exczellencre“ demokratikus pártelem, eltekintve közjogi poli­tikája összeférhetetlenségéből, az egyesült ellen­zékkel érdekközösségbe léphetne. Hanem azért az Apponyiak mégis megpró­bálták. S mint a szélsőbaloldali párt manifesz­­tácziója mutatja, ezúttal is kudarczot vallottak. A „Nemzet“ így ír erről a pártpolitikai fiaszkóról: A függetlenségi párt visszaküldte a mérsé­kelt ellenzéknek a meghívót az egyesülésre. Csinálták egész nyáron, hírlapokban és beszé­dekben a két ellenzéki árnyalat fúzióját, és most kitűnt, hogy a mérsékelt ellenzék gyengéjének védelmére és vezéreinek portálására a szélsőbal­ban abszolúte semmi hajlandóság nincs. Pedig erre voltak kitalálva azok az érdekes fejtegeté­sek, melyek épen úgy, mint Zsivkovics kiolvasta Horvátország függetlenségét a horvát-magyar kiegyezési törvényből, a közösügyi törvényekből ki akarták olvasni az önálló nemzeti hadsereget ép úgy, mint az önálló vámterületet, sőt a vám­jövedelmeknek egyenlő felosztását is megköve­telték, hogy így a közjogi alapnak olyan ma­gyarázatot adjanak, mely a szélsőbal gyengébb szivü tagjait is megnyeri és Apponyi gróf vezér­lete alá tereli. Hanem hát egy eltévedt bárány kivételével, visszautasitá a szélsőbal a virág­nyelven formulázott meghívót és igy marad min­den, a fiaszkó kivételével, a régi kerékvágásban, haladva azon, önsúlyánál fogva, minden párt addig, meddig képes és jutván annyira, a­men­­nyire tud. Igen természetes, hogy a szélsőbal sem uta­sítja vissza a mérsékelt ellenzékkel a kormány elleni ad hoc közös akc­iót, de hisz ez annyira a dolog természetében van, hogy eddig sem tör­tént sohasem az, hogy a kormányt az ellenzék egyik árnyalata, a másik ellenében védelme alá fogta volna, vagy hogy a kormány pártját se­gítette volna, akár választásban, akár hirlapiro­­dalmi téren. Ha tehát a mérsékelt ellenzék lap­jai, a szélsőbaltól kapott utasítást azzal akarnák fedezni, hogy nem pártfúziót, de csak ad hoc támogatást és a kormány elleni eljárást akar­tak, akkor szembeötlő módon beszélnek felesle­ges dolgot, mert olyan czélt emlegetnek, mely­nek elérésében­­ az ellenzéki pártok közös szer­vezetére és közösen megállapított működésére szükség eddig sem volt. Hanem hát még az inczidens és példa is, melyet a szélsőbal fölhasznált arra, hogy vidéki párthíveit nemcsak a szervezkedésre, de a mér­sékelt ellenzékkel való közösködéstől való óva­­kodásra is figyelmeztesse: épen azt árulja el, hogy a függetlenségi párt észrevette, miszerint a mérsékelt ellenzék azért indította meg Buda­pesten a lapokban és vidéken dörgedelmes kiáltványokban, a két ellenzéki párt fúzióját, hogy a szélsőbalt felültesse és a kerületekben, segítségével terjeszkedjék. A háló ki volt vetve, a szélsőbalra ép úgy, mint a nemzetiségekre; a szélsőbal kiszabadult — fogtak néhány szászt és szerbet, kik belementek a mérsékelt ellenzék hálójába, azon világos tudatban, hogy maguk fogják annak hasznát venni és nem a magyar mérsékelt ellenzék. A függetlenségi párt azonban nem éri be azzal, hogy a honti és kanizsai eseteken okulva, azok követésétől óva inti párthíveit, de egyszersmind figyelmezteti őket arra is, hogy ha a mérsékelt ellenzékkel sokat közösködnek, akkor tért fognak veszíteni. Tehát a csaloga­tásra teljes bizalmatlansággal felel és így a sok phrasis és puskapor, melyet ez ügynek létesíté­sére fordítottak az Apponyi táborában, tökélete­sen kárba veszett. A­minek nagyon valószínű következménye az lesz, hogy azok a kétes jel­legű „ellenzéki körök“ és „egyletek", miknek lé­tesítését tervezték, elmaradnak; mindenik párt a maga erejére lesz utalva. Ez nem tetszik a mérsékelt ellenzéknek ! Az alkalmat egy­úttal arra használja fel a szélsőbal, hogy párthíveit újabb szervezkedésre, pártkörök és egyletek alakítására hívja fel, fel­ajánlván nekik azt, hogy szabálytervezeteket és belügyminiszteri jóváhagyást közvetíteni fog a központ. Hogy nem beszélünk kormánypárti szempontból, azt azzal bizonyítjuk be, hogy a szélsőbal ezen felhívását időszerűnek, sőt (hí­veire nézve) feleslegesnek is tartjuk, ugyan de azért természetesnek és az illető pártra nézve esetleg hasznosnak is mondjuk. Hanem hát, hogy minek való most az ezzel járó korteskedés és izgatás által a lakosságot zavarni, azt be nem látjuk, sőt meg vagyunk győződve, hogy annyira időszerűtlen az, hogy a­hol a pártszer­vezésre hajlandóság van, az ott meg is van , de alkalom hiányában igen természetes, hogy nem mindig működik, mert bizony élni is kell, nem­csak politizálni ; társadalmi jó egyetértésre is szükség van, nemcsak folytonos választási hábo­rúra. Még három évben egyszer is sokat rom­bol az, hát még ha permanenssé tétetnék! Egyébiránt ez: tapintat és belátás dolga, a­mibe azért nem szólunk, nehogy az ellenzék azt higgje ,hogy valami szent borzadály fog el, vala­hányszor egy-egy proklamácziója megindul, vagy pártköre megmozdul. Hozzászoktunk mi erősebb dolgokhoz is és így még a mérséket ellenzék újabb fiaszkóján sem nevetünk; rajta már eleget nevettünk. Erdőőri szakvizsgálat Brassóban. Brassó, okt. 7-én. Az 1879. évi 31. t. sz. értelmében teljesitendő erdőőri szolgálatra szükséges szakbeli képesség tör­vényes igazolása czéljából a nagyméltóságu föld­­mivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. mi­nisztérium idei 34370. számú intézményével el­rendelte, hogy október hó 5 és következő nap­jain Brassóban, a megye tanácskozási termében erdőőri szakvizsgálat tartassák, mely czélból Nagy Gyula kir. erdőfelügyelő elnöklete alatt vizsgáló biztosokat: Zaminer Ede, Brassó városi erdőmestert és Simon Gyula sepsi­szentgyörgyi járási főerdészt nevezte ki. Az erdőőrök szakvizsgája ügyében fennálló utasítás értelmében kir. erdőfelügyelő 14 egyén­nek adott engedélyt a vizsgálat letételére, kik nagyrészt ez idő szerint is mint községi és más hatósági felügyelet alatt álló erdőkben alkalma­zott erdőőrök tényleges szolgálatban állanak. A vizsgálat e hó 5-én kezdetett meg, há­rom kérdésnek írásbeli megfejtésével, melyet a szóbeli vizsga követett. Október 7-én d. e. 10 órakor hirdette ki a vizsgáló bizottság elnöke a Brassóban megtartott első szakvizsgálat eredmé­nyét, mely szerint az engedélyt nyert 14 jelölt közül a vizsgáló bizottság által 12 egyén az erdészeti műszaki segédszolgálat teljesítésére al­kalmasnak találtatott, egy nem nyerhetett képe­sítést, egy pedig a vizsgálattól visszalépett. Képességi osztályzat szerint kettő kitünően, három jól és hét kielégítően alkalmasnak ta­láltatott. A vizsgát tett egyének nagy része Három­­szék megyében áll szolgálatban és pedig : Balogh György S.-Szentgyörgyön, Balog József Árkoson, Gyöngyösi József és Bedő Imre Kálnokon, Drá­gamér József Málnáson, Bene Mózes Bikfalván, Imrék József Páván és Biró Sándor Nyénben; míg négy vizsgát tett erdőőr Brassó városnál teljesít szolgálatot. Örömmel tapasztalta ezúttal a vizsgáló bi­zottság, hogy a vizsgálatot tett erdőőrök szor­galmasan tanulmányozták Bedő Albert országos főerdőmesternek „Erdőőr“ czimü pályadijjal ju­talmazott művét, mely mindazt tartalmazza, mit az erdőőrnek a műszaki segédszolgálat teljesí­tésére és az erdőtörvényben előírt teendőire nézve tudnia kell; de másrészt meggyőződött a vizsgálóbizottság arról is, hogy az erdőőrök gya­korlati tapasztalatai — különösen a Háromszék­­megyéből valókat illetőleg — még sok kívánni valókat hagy hátra, minek magyarázata abban keresendő, hogy Háromszék megyében ez ideig rendszeres erdőgazdálkodás nem folytattatott. Ez okból a következő években vizsgálatra menő erdőőröknek különösen ajánltatik, hogy gyakor­lati tapasztalataik bővítése és szolgálatuk körül előforduló teendők sikeres teljesítése czéljából, al­kalmas időkben kirándulásokat tegyenek oly vidé­kekre, hol rendszeres erdőgazdálkodás lévén, az előttük eddig ismeretlen erdészeti munkálatok tény­leg folyamatban vannak. így: a vágásoknak külön­böző módját s azok okszerű vezetését, a mester­séges fenyő ültetvényeket, vetény­kerteket, kopár és meredek oldalak befásitását, szóval az erdő­nevelés és ápolás körüli­ munkálatokat megszem­lélhetik a Brassó városi erdőknél; a fának vizen való szállítását, az usztatást, valamint az ezzel kapcsolatos vizi építményeket pedig legközelebb a zernesti (Fogaras megye) völgyben. —n —a,

Next