Székelyföld, 2005 (9. évfolyam, 1-12. szám)
2005-09-01 / 9. szám
Ködoszlás meg nem jelenítik.”4 Az írónak „az a vállalt feladata, hogy megalkossa, újraalkossa az esemény valóságát.”5 Az értelmezés valójában minden egyes pillanatban jelen van, már a vendégszövegek kiválasztásának gesztusában is: „Egy iratnak jelentést és referenciát tulajdonítani értelmező eljárás. A történelmi tények nem pőre adatokból állanak, feltételezik az adatok jellemzőinek magyarázatát is. ...nem valami elbeszélttel, hanem az elbeszélés megteremtésével szembesülünk. Az író, a »klasszikus elbeszélő« előttünk teremti meg magát, ahogy mondani szokás asztalhoz ül... és kirakja, amije van (lelkét, tudását, emlékeit)...”. A falvakban és szerkesztőségekben, szántóföldeken és írói alkotóházakban eltérő világképek és kényszerek, érdekek és logikák szerint zajlott akkoriban is az élet. Ebből az is következik, hogy e színtereken a szereplőktől hátrahagyott vagy róluk írott, ma hozzáférhető dokumentumok, tanúbizonyságok eltérő tartalmú és szemléletű konstrukciói a belátott-átfogott valóság különböző szeleteinek. Így történhet aztán meg, hogy a szerző az események egykori valóságának felépítési kísérleteiben a kor emberi-társadalmi viszonyainak, világnézeti, világértelmezési gyakorlatainak sokféleségét dokumentáló nyomokat, tanúbizonyságokat görget. Ezekből a szövegekből épül a kompozíció: az író válogat a letűnt idő tanúbizonyságai között, elénk teszi, hozzánk, mai olvasóihoz intézett megszólításként. És a múlt nyomai megkerülhetetlen kihívások, a mi értelmezéseinket is követelik. A hatalmas dokumentumanyag válogatásában a legfontosabb szelekciós szempont, rendezőelv az egyén és hatalom, közösség és hatalom viszonyának megjelenítése. Szabó Gyula montázstechnikával folyó építkezése azonban nem reked meg dokumentarikus szinten, a szerző a szövegeket, viszonyokat, magatartásokat kontextusokba helyezi és értelmezi. Dialogikus viszonyt alakít ki a saját múlttal és azzal a társadalomtörténeti korszakkal, amelyből a szövegeket válogatta. Ezt a dialogikus viszonyt az író értelmezéseiben követhetjük, és azt tapasztaljuk, hogy minket, olvasókat is dialógusra serkent: egyetérthetünk, elutasíthatjuk, saját értelme . Hayden White: Mire jó a múlt? In: Café Bábel, 2003. 1-2. Tavasz-Nyár, 19. 5 Uo. 20. o. 6 Lionel Gossman: Történetírás és irodalom. Reprodukció vagy jelentéstulajdonítás. In: Tudomány és művészet között. A modern történelemelmélet problémái. Szerkesztette: Kisantal Tamás. L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 2003. 166. o.