Székesfehérvár és Vidéke, 1876 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1876-06-03 / 45. szám

Budapest 1876. május 28. T. szerke­sztő uri Mult levelemben említettem, hogy az „Egyetértés“­­nek jó gondolatja támadt, így nevezem azon ügyes fogását az említett lapnak, miszerént naponta közölt részleteket a múlt évben elmondott programm-beszédekből, mely rész­letek kizárólag csak arra voatkoznak, hogy az illető kép­viselő kötelezi magát választói előtt, miszerint a Magyar­­ország érdekeinek egyedül megfelelő önálló nemzeti ban­kot és külön vámterületet fogja támogatni és létre­hozni. Azt, hogy az „Egyetértés“ — egyedül azon képviselők Programm- beszédeiből idéz, a­kik Tisza Kálmánnak leg­újabb szerepléséért bizalmat szavaztak, — mondom azt talán említenem se kellene, ha egy bizonyos napilap eléggé naiv nem lett volna bámulni a fölött, hogy t. i. más pár­tokhoz tartozó képviselők programos­ beszédeire nem hi­vatkozik az „Egyetértés.“ Nagyon természetes, hogy nem hivatkozik. Hiszen azokat, kik csak is e miatt váltak el a „fusio“-párttól, egészen fölösleges volna figyelmeztetni kötelességeikre. Mily kézzel fogható jele különben a romlottságnak és szolgalelkűségnek az, hogy 200-nál többre rúg azon képviselők száma, kik programmjokat, melynek alapján képviselőkké választottak, megszegik! — Hja, — „sic itur ad astra.“ Különben úgy vagyunk már hónapok óta, hogy sem a bel, sem a külföldön nem találhatni semmi vigasztalót. Nemcsak nálunk van az a véghetetlen úr, melynek neve: égboltozat, majd szüntelen komor jellegekkel borítva, hanem sötét a láthatár az egész Európában is, különösen keleten. Igen merész politikus volna az, aki megmondhatná, hogy mi lesz holnap. A­mikor a kis gyermekeket mumusokkal szokták ijjeszteni, úgy vagyunk mi is a muszka medvével vagy ha jobban tetszik: a panszlavismussal. Tudja minden ember, hogy a józan, komoly politika az önző érdeken kívül mást nem ismer. Hatalmas tényező ez az érdek már az egyes emberek életében is. Képes a leg­régibb és legbizalmasabb barátságot is megszüntetni, ha mindjárt nem is volna igaz, ama franczia közmondás, mely szerént: „Apró ajándékok tartják fönn a barátságot.“ — És ha szabad kicsit nagygyal hasonlítni össze, bizonyára a nagy és hatalmas birodalmak közti szövetséget is felbontja az érdek, mely mindent inkább ismer, csak a rokonszen­­vet nem. Azt hiszem szükségtelen lesz példákra hivatkoznom a történetből, mert a legújabb eseményekből is, melyek szemeink előtt folytak le, láthattuk, hogy minő óriási sze­rep jutott az érdeknek, de hogy ez helyesen felfogott „ér­dek* — volt-e? az egész más kérdés. Sietek különben ki­jelenteni, hogy nem az új kiegyezésre godoltam, hanem a néhány évvel ezelőtt dühöngött franczia-német háborúra. Minden­ magyar ember tudja, érzi azon rokonszenvet, melyet mi s általában az egész világ a németek kivételé­vel, táplál Francziaország iránt. Beza rokonszenv bizo­nyára volt oly nagy, mint gyűlöletünk III. Napóleon iránt, ki 1848—49-ben semmi segélyt nem nyújtott nekünk, s még azt sem tette, hogy a lombard-velenczeieket segítse Ausztria ellen, természetesen a mi könnyebbségünkre. Ily rokonszenv és gyűlölet között tört ki a végzetes háború 1870 ben, Franczia- és Németország határán. Rögtön két pártra szakadt az egész magyar sajtó. A deákpártiak a francziáknak, a balközép- és szélsőbaloldali lapok pedig a porosz fegyvernek kívánták a győzelmet. — Hadd lakjék meg a zsarnok Napoleon, — mondák ez utóbbiak. Pedig ez a „zsarnok“ — volt ama hatalmas uralkodó, ki „éjszak rémes árnyait“ — féken tartotta, belátta Szőcs uram, hogy nem haladt a tudományban, de azt nem látta be, hogy ennek saját maga az oka. Párisi gépésze becsületes, derék ember volt. Midőn megtudta, hogy Szőcs uram miképen jött el, tanácsolta neki, hogy menjen vissza, ne töltse az időt, s ne költse a pénzt haszontalan dologra, minek úgy sem lesz ered­ménye, de Szőcs uramon most sem fogott a jó szó. Szedte-vedte sátorfáját és elment Londonba. Azon­ban a roppant városban ki nem ismervén magát, valami csaló kezébe jutott, ki kizsákmányolván Szőcs uramnak a nagy világban való járd­anságát, addig-addig hitegette, míg pénzéből majdnem egészen kifosztotta. Jo későn vette csak észre Szőcs uram a kelepczét, a­mibe került, és irt haza, hogy küldjenek legalább annyit, a­miből haza mehes­sen. De otthon ez alatt megváltozott a világ. Szőcs uram egyik jó ismerőse, kinek több váltót is írt alá, megbukott; a váltókról a többiek mit sem tudván, nem is intézkedhettek, s egy szép napon megverték a dobot Szőcs uram háza előtt. A jegyző a házat is megvette, de használatában hagyta Erzsikének, ki nagynénjével sírva nézte Szőcs uram gépészeti tanulmányainak eredményét. De a ház árából — noha elég jó áron vette meg a jegyző — csak a váltók kerültek ki, s többet ő se tehetett. Megírta tehát Erzsike atyjának, hogy pénzt nem küldhet, mert magok is olyan nyomorban vannak, hanem jöjjön haza azzal a mije még megmaradt. Midőn Szőcs uram ezt meghallotta, komor hangulat fogá el, s most már belátván, hogy itt megcsalták, haza indult, hogy otthona készíti el a gépet, melyről azon­ban maga sem tudta, hogy tulajdonképen mi is akarna lenni. Francziaország felé jött, s szerencsésen elért Elsassba, itt azonban elfogyott a pénze néhány forint híján. Gyalog ment tovább nagy nyomorgással. De midőn Strassburgba ért, az éhség és fáradalmak erőt vettek rajta, és egyik utczánál összerogyott. Kórházba vitték, s ápolták, s meg­tudván szerencsétlen sorsát, annyit adakoztak számára, a mennyiből nagy nehezen haza vergődhetett. Sápadt volt, mint a halál és igen kopott, midőn haza­teljesült a kívánság. — A világrázó események vég­bementek, s meglakolt a kényur, ki 18 éven át diktált Európának. Köztársaság lett országából, a győztes Német­ország pedig visszaállította a sötét középkornak halvány szülöttét a „Caesarismus“-t, elkopott öltönyeit újakkal pótolván. A balközép és szélső bal lapjai ujjongtak ezen ese­mények fölött, azt vélvén, hogy egy hatalmas Német császárság legbiztosabb őre fennmaradásunknak Európa közepén a paszlavismus ellen. Látszik!! Sokkal jobban megvédett volna egy hatalmas Fran­cziaország, melyet most Németország tart sakkban. S Francziaország mért védett volna meg minket a pansz­­lavismustól! Érdekből. Francziaország nem kaczérkodott az oroszszal, mint Németország teszi most a mi bőrünkre. Szabadságszerető nép vagyunk. Küzdöttünk a létért szüntelen. Küzdünk a szabadságért 300 év óta vérrel és eszmékkel, karddal és tollal, megosztván utolsó falatun­kat is másokkal. Honnan van tehát, hogy egy cseppet sem rokonszenvezünk a szerencsétlen herczegovinai bolgár stb. lázadókkal, kik talán sokkal többet szen­vedtek, mint mi, s kiknek törekvése szintén csak a sza­badság kivivására irányul. Honnan van mind­ez? Mi ennek az oka? Az érdek. Úgy van! Nekünk érdekünben áll, hogy déli szom­szédjainkat minél hamarább legyőzze és lecsöndesítse a török kormány. Hogy pedig mért áll ez érdekünkben, elmondandom jövő levelemben. Várszegi Vilmos: Könyvismertetés. 25-ik lapon a tenyésztésre 8 pontot állít fel. 1. A talaj minősége. E czim­ alatt kimondja hogy a nemes fűz mily talajt kíván, s melyben díszül, 2. elmondja, hogy miként lehet a talajt elkészteni. 3. a dugványokról szólva 9 fajta nemes fűzet említ, u. m. mandola-fűz, szürke­fűz, vizi-fűz, köz. kosár-fűz, kötő-fűz, bibor-fűz, s ennek egy válfaja, pataki-fűz, sárga fűz. 4. az ültetés módjáról tüzetes utasítást nyújt. 5. A vizöntözés és levezetésről, 6. a védelemről, 7. az ültetvény biztosításáról, 8. értékesítés­ről részletesen és kimerítően ad utasítást. A „Függelékben tesz említést a kosár fűzről s továbbá arról, hogy hol lehet a dugványokat beszerezni.“ Enynyit igen röviden a mű tartalmáról. Ebből is megláthatja a t. olvasó, hogy ez magában foglalja mindazt, a­mi a nemes fűz műveléséhez szükséges. Bár karolnák fel e műveléságat megyénkben úgy a községek mint egyes birtokosok. Ez­által a tél napjaiban is találnának a szegények foglalkozást, s általában szük­ségleteinkért nem kellene vásárról vásárra járni, vagy kül­földről ide postáltatni. A tűz művelésére megyénk felette alkalmas lenne s hiszem, hogy tömeges felkarolás után, rövid idő múlva leg­keresettebb és leghasznothajtóbb iparczikké válnék a nemes fűz. Másik mű melyet ismertetek Mádai Izidor ismert gazdasági írónk műve. Czime „A szőlők veszedelme.“ E munkát ismertetem azért, mert szükségesnek tartom szőlő­mi­velőinket a veszélyre figyelmeztetni, annál is inkább, mert megyénkben a szőlőmivelés mind nagyobb tért foglal el. A mű ábrákkal van ellátva és egy térképpel. 84 lapra terjed. — Tartalma a következő: Részletesen leírja, hogy egy féreg „philoxera“ nevű először Francziaországban lépett fel pusztítólag a szőlős kertekben, különösen a Rhone folyam mentén, s most már fenyegeti egész Francziaország szőlészetét. Eredeti hazája America, innét terjedt szét, s jött hazánkba is Pancsovára, hol már több mint 60 hold szőlőt pusztított el. Körülmé­nyesen előadja Máday e veszedelmes féreg történetét, alak­ját— s működését ábrákkal világosítja meg. — Megmagya­rázza életmódját s ennek módnélküli szaporaságát. Nyújt utasítást a kipusztitásra s megmutatja azon jeleket, melyek által észrevehetjük, hogy a szőlőt a phyloxera támadta meg. Mely nem mindenkor vehető észre szabad szemmel. Megérteti velünk, hogy hol találjuk fel s a gyökerén mily szintiek és alakúak. Függelékben óvást közöl és a miniszteri rendelete­ket, melyek szigorú megtartásától is várja ezen ellenségtől való megszabadulásunkat. Ez volna igen rövid kivonata a szomorú érdekeltség­gel bíró műnek. „Jó félni, nem jó megijedni,d­e közmondást tartva szem előtt, bizony nem fog közönségünk rosz dolgot viselni, ha e könyvet megszerzi és azt tanulmányozza, hogy így a jöhető veszély alkalmával képes legyen ön­magán segíteni. E pusztító ellenségtől való félelmünk pedig alapos lehet, mert már nem „a kapu előtt“ de bent az udvarba van az ellenség. De még másik hiba az is, hogy itt megyénkben is vannak szőlő­ültetések, melynek vesszői részint Franczia­­­országból, részint­ Ausztr­iából hozattak, már pedig itt mind­két helyen dívik a „phyloxera vastatrix.“ S mint Maday mondja: „Ha a phyloxera elterjedését gátolni akarjuk, legfőbb dolog­r­a hajt ott, hol fellép, idejekorán felfedezni, és megtenni nyomban minden intézkedést a rovar teljes kiirtására. Eddig terjed e két munka ismertetése, nem egyszerű ismertetés akart ez lenni, hanem inkább az igen tisztelt közönségnek, e két igen hasznos és gyakorlati értékkel bíró műre becses figyelmét felkelteni és elősegíteni annak minél nagyobb elterjedését. Ezek a munkák közkézen kell hogy forogjanak. Ezek nemcsak a könyvtárak portartóiul írattak, hanem hogy azokból népünk hasznot és védelmet merítsen. És ezért nagy jót tesz a község ha ezen munkákra a lakosok figyelmét felhívja s azok beszerzésére buzdítja. — Ily könyvek olvasása nyújt mulatságot, mert ebből tanul és ez által meglehet, hogy nagy veszevedelemtől menekülhet meg az ember. Még egyszer kérem a közönség figyelmét e nevezetes két műre. Két mű van előttem, melyhez a jó szerencse juttatott, mindkettő érdekes tartalommal, még pedig olyannal bír,mely földmivelésünket igen közelről érdekli és a melyből igen sokat tanulhatunk s egyszersmind ösztönt is kapunk álla­potunknak azok szerint való szabályozására. Az első mű Kenessey Kálmán­é „ A nemes fűz műve­lés,“ Noeihlichs J. L. után átdolgozva. Kenessey egyike az okszerű gazdászat terjesztőjének, mert alapos műveivel nemcsak szegény gazdászati irodal­munkat gazdagítá, de tanácsaival és buzgóságával sok gaz­dának jövedelmét többszörözé már. A jelzett mű ára 60 kr. 78 lapra terjed, kapható minden könyvárusnál. E munkában k.­ir egy „Bevezetést“, melyben felhívja a figyelmet a nemes fűz termelésére, mely alkalmas kosár és negyobb fonásra, közöl Turn-Taxis Egontól és Pap Antal­tól leveleket, melyekben a nemes­fűz termelése figyelembe ajánltatik. Nyújt egy táblázatot „a kolosmonostori fűz cul­­túra állapotáról“ s egyszersmind jelzi, hogy mely nemes fűzből, dugványok mily áron kaphatók. Elmondja, hogy mily roppant pénztömeg vándorol a külföldre kosarakért tőlünk, hol nálunk vannak alkalmas talajok s önmagunk elé állíthatnánk azokat. — Ajánlja, hogy e fűz termelést ka­rolja fel a gazdaközönség, mi által jövedelmét szaporítja s a haszonvétlen földet használja. Ezután a 18-ik lapon áttér a munkára, melyben a fűz termelésének haszna tüntettetetik elő 1856—1867-ig Mor­­genek szerint (egy morgen 710. 40 négyszög bécsi él.) Egy másik kísérletet is felhoz 1863—1873-ig. A kísérletek si­kere Bajor, Francziaországban virágzóvá tették a tűz­ipart­­ért. Először is azt tudakolta, ki vette meg a házát, mon­dották neki, hogy a jegyző, és hogy olyan szíves volt, felajánlani nekik a házat lakásra. Szőcs uramon kitört erre a harag, s azt képzelvén magának, hogy ezt a jegyző csak az ő boszantására tette, tüstént szobát bérelt ki magának valahol a külvárosban, egy néhány, már ezelőtt készített csizma árából, úgy a­hogy berendezvén, oda köl­­­tözött s egyszersmind határozottan kijelentette Erzsikének, hogy ellenségéhez, a jegyzőhöz soha sem fogja nőül adni. De a harag is vak. Szőcs uram nem fogadott el semmit sem, de titkon még­is úgy ellátták barátai s jóakarói, hogy háza szükséget nem szenvedett, s annyi megrendelést tettek nála, hogy, ha azokat el is készíti, lassan kint előbbi módját visszaszerezheti. De ő most is csak találmányával foglalkozott, s fiának félév óta nem küldött egy krajczárt sem, sem az érte járó díjakat nem fizette. Ezért a cadet­­iskolában tudtára adták Jóskának, hogy igyekezzék meg­fizettetni atyjával a már is meglehetős hátralékokat, mert ellenkező esetben az intézetet elhagyni lesz kénytelen. Jóska itt is atyjának pénzért, de az nem küldött, hanem levelet irt neki, hogy kérjen haladékot, mig ő talál­mányát értékesitheti. Midőn Jóska a levelet elolvasta, tudván, hogy ez volt a végső határidő, szégyenében szivén lőtte magát. Azt hinnők, hogy ezután Szőcs uram belátta hasz­talan törekvését, jobbra fordította idejét. Pedig dehogy! Most még annál inkább belemélyedt találmányának modell h­ozásába, s nem vette észre azt sem, hogy hervad szép leánya, a sirka, Erzsiké elhervadt, mint a gyönge virág, kettős búja alatt, s Szőcs uram csak akkor eszmélt föl, midőn leánya halálos ágyán feküdt. Ezt a csapást megtört ereje nem birta el, megőrült belé, de őrültségében is mindig a találmánya foglalkoztatta. Sokszor láttam azóta is Szőcs uramat; mindig kínál­­gatja terveit, hogy vegyék meg; ha egy kis alamizsnát kap érték, igen örül, s azt mondja: „Elküldöm a Jóskának!“ Szegény Szőcs uram! Szalay László. Vasadi Balogh Lajos. Fővárosi pletyka. Nem én rajtam történt, előre is ki­jelentem. Én is csak úgy hallottam, még­pedig olyantól, kinek úgy­szólván szemei előtt folyt le az egész — nem tudom, hogy mond­jam : dráma — vagy vígjáték. Ha én ezt láthattam volna, nem adnám a fehérvári szőllőhegy idei terméséért, — de hogy benne részt nem vettem, azt meg éppen nem adom a fehérvári sörház évi jövedelméért sem. Nem fecsegem ki a szerep hősét, kímélettel leszek iránta, mint földim iránt, lévén ő Székesfehérvárnak hír­­koszorúzta doctora, s most a budapesti háziúr. Hiába, a háziúr nagy úr, kivált a fővárosban. Más szemmel látta a világot a mi kis doctorunk is, zöld szemüvegen keresztül gyönyörű volt neki minden, kivált az a ferenc­­városi kis magyar lány, ki ezen kis dráma szerzője és hősnője volt. No, dehogy ő gyönyörű lányka, azt szemüveg nél­kül is észrevehette mindenki, s épen ennek akarta a kis doctor elejét venni.

Next