Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-06-03 / 45. szám
VI. évi folyam. 45. szám. 1876. junius 3-án. Társadalmi hetilap A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre......................................................................6 frt. — kr. Fél évre.................................................. . . . . 3 frt. — kr. Negyed évre.................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden, három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. Hl » A lap szellemi részét illető közlemények a „Székesfejérvár* szerkesztőségének (Széchenyi utcza 5-ik sz.) czimrendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klakner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. Figyelemreméltó dolgok. Aligha volt helyzetünk oly borongós mint épen jelenleg; az események rohamosan haladnak az európai államok életében oly mérvben, hogy nem tudhatjuk, de nem is sejthetjük előre mire ébredünk fel. — Kelet felől nagyon borongós fellegek tornyosulnak, alighanem közelebb állunk a háborúhoz, mint a békéhez, mi pedig mostani állapotaink közt egyáltalán nem kívánatos ránk nézve. A piros pünkösd napja nem a szokott kedélyességével s egyszersmind vallási ihletettséggel köszönt be, hanem a politikai kétes helyzet nyomása alatt nyomasztólag is fog kedélyünkre hatni, mert hiába kerüljük az általánosan nyomasztó képét sorsunknak, azért mégis mindenkor előttünk fog az lebegni. Bizony helyzetünk képe szomorú, ha mellőzzük is politikai tekintetekből, mert hisz ez lapunk keretét túlhaladja, beleszólhatunk már saját anyagi kérdéseink szempontjából is. S nem lépjük e lap keretét túl, midőn azt mondjuk, hogy a keleten történt események által előidézhető háború súlyosan érinti amúgy is szorongatott anyagi helyzetünket. E mellett még nagy mérvben súlyosbíta viszonyainkat a múlt hó közepe táján pusztító fagy, mely az országban a szőlő és más gabnaneműek közt roppant károkat tett. Valóban nem volt elég csapás és büntetés a tavaszon dúló árvíz, hanem, hogy még ez tetőzve legyen ránk méretett a fagy, hogy abból, mi maradt azt is elpusztítsa s tetézze a csapások súlyát. Ez bizony szomorú pünkösdi elmélkedés, sajnos azonban, hogy szomorú volta mellett egyszersmind igaz. — Mitevők legyünk most? e kérdés merül fel, melyre bajos feleletet adni. Nem is felelhetünk erre határozottan, mert az országot kormányozó bölcsek vannak hivatva ezen fejeket törni nem mi. De mégis közvetve mi is, mint azon népnek, mely az államot fentartja — egyik tagja, szólunk e tárgyakhoz, szólunk pedig azokhoz, kik bennünket ott fönn a nemzet gyűlésében képviselnek. Szólunk ezekhez, épen pünkösdnapja előestéjén, mely napon évezredekkel ezelőtt isteni ihlet folytán az apostolok sokféle nyelveken kezdtek prédikálni, s hirdették az Isten igéjét. Vajha őket is odafenn az isteni szellem megszálná, hogy hirdetnék az igaz igéket a népnek és az ország jólétét előmozdítanák s bölcsességök által megszabadítanák a most vonagló hazát a veszedelemtől. Hajd sokat szóltunk már mi is, mint csekély provincziális közlöny, hirdetve azon népnek, mely közt élünk — érzelmeit; most is egy ily közóhajnak akarunk kifejezést adni azon reményben, hogy szavunk nem fog pusztába hangzani, hanem eljut oda is hol kell, hogy viszhangra találjon. Képviselőink vannak ott fönn, kiket elküldtünk az országházba azért, hogy képviseljék érdekeinket, javunkat előmozdítsák s oda törekedjenek, miképen szellemileg és anyagilag gyarapodjunk. Nekik kell helyzetünket tudni és át kell látni azt mi a teendő. Azonban ha tudják is ott fönn a helyzetet, aligha tudják a helyzet képét itt miköztünk s csak a fővárosi lapokból tudják homályosan, miként érez és gondolkodik azon nép, melynek érdekeit képviselni hivatva vannak. Ez pedig így nem jól van, ha egyszer érdekeink képviselésére megválasztottuk őket, megkívánhatjuk, miszerint ismerjék érdekeinket. Megtörő a szenvedések súlya Életének nyíló tavaszán; Már csak emléke maradt közöttünk, De ez élni fog minden dalán! Nyugodjál békén siri lakodban, Szenvedéseid után pihenj; Hisz mi más a költő gyenge bére, Mint a földkeblében siri enyh!... Múzsád, kinek annyiszor érintéd Elvarázsló édes ajkait, Felújítja hervatag sírodon Az öröklét myrtus lombjait, tudják, hogy gondolkodunk az állapotokról és mit akarunk, mert hisz közvetve általuk mi is beleszólhatunk az ország közügyeibe. Őnekik „tribunus plebis“-nek kellene lenni, kik e nagy nemzettest érdekeit óvják és védik, de egyszersmind védői a népnek is. A hajdani Rómában szent és sérthetetlen volt a „tribunus plebis“ mert képviselője és védője volt a népnek, mi azonban nem mondhatjuk ezt szintén sérthetetlen képviselőinkről. Mert, hogy védenének bennünket s képviselnék érdekeinket, ha nem jelennek meg köztünk, hisz azt sem tudják mit akarunk. Ne azt óhajtsák, hogy mi, választói menjünk hozzájuk, hanem ők jöjenek számolni ide, egyszersmind jőjenek körünkbe kitudni kívánalmainkat, melyeknek érvényt szerezni kellene nekik oda fenn. Majd egy év múlt el már a képviselőink közül — tisztelet a kivételeknek — alig volt néhány választói körében. A gyűléstermekben hiában keressük azokat, kiknek a vezérszerepet kellene vinni, mert kik vannak mások hivatva erre mint ők! Nekik kellene közérdekeltséget éleszteni a közügyek iránt, s nem szabadna oly módon visszavonulni a helyi közügyektől mint teszik. Jelenleg ők egyáltalán nem felelnek meg azon bizalomnak, mit a nép beléjök helyezett, nem védik annak érdekeit, mert azt nem is ismerik, nem mozdíthatják jólétüket elő, mert csak az általános érdekeket ismerik s nem azon kerületekét is, melyet képviselnek. Ez okozza gyakran azt, hogy nemcsak a nép javára nem tesznek, de sokszor érdekeit nem ismerve kárát mozdítják elő. Az országházban pedig nagyobb nyomatéka lenne szavuknak, ha különösen fontosabb kérdésekegyetlen leányát Erzsébetet eljegyezte a cseh trónörökös ifjabb Venczelnek, mely tettével számos trónkövetelőt zúdított fel maga ellen. Egy hatalmas párt Martell Károlyt koronáztatta meg Nápolyban. Dalmát- és Horvátországban a hatalomra vergődött brebiri grófok Róbert Károlyt ötödik István Mária nevű leányának fiát kiáltották ki. Látván András, hogy a polgárháborút nem kerülheti ki, derék felkelést hirdetett, hogy a lázadókat megfenyítse, de 1301 január 14 én hirtelen halállal kimúlt. Neki meg kellett halnia, ezt kívánta vetélytársa önfentartási érdeke, meghalt pedig megmérgezés következtében, melyet Dominik és Dömötör ismeretlen származású két gonosztevő e czélra kibérelt olasz komornyikja által adatott be neki. Benne kihalt az Árpádház, mely négyszázadnál tovább ült a magyar trónon s leánya Erzsébet a törvényes utód, lemondva a trónról, a 18 éves bájoló királyi hölgy korona helyett apácza-fátyollal fedte fejét. H C TAR 02 Aj Udvardy Géza halálára. ol van ő, ki tegnap még közöttünk Zengő bánatát, keserveit? Hol a lant, az ajk, mely dalra kelve Édes bánat mélyébe merit ? .. . Porhalomban nyugszik már a dalnok Átküzdötted az életet; Á t e portömeg minden keservét, Mely előbb, utóbb, de eltemet. Óh szegény költő, ki szenvedésid Küszöbét oly kora lépted át, Volt-e végvigasztalás az ajkon, Mely halál csókját lehelte rád, Volt e kebled végső sóhajában Egy feledni intő gondolat, Mely a csábokon keresztül víve Szebb jövőd virányain nyugtot ad?... bémult az ajk, mely rég oly csendes. E — Csak a dalra volt megnyitható. — Elmullott a lant bűvös varázsa, Sirból hangzik fel a búcsúszó. Esti szellő ringatja ölében Az elhalt kebelnek végdalát, Sirdogálva hordozza magával Zöld ligeten, árnyas berken át.... rendmagányod, mely után epedtél, Fölfeléd a sírfalak között. Vész betűkkel írva homlokukra: — • „Íme egy szív ismét megtörött“ !... Egerszeghy Egyed. Isten ujja a történelemben. — Boross Mihálytól. — 1. Az utolsó Árpád. Áldott legyen annak emlékezete, a ki nekünk e téjjel és mézzel folyó Kánaánt szerzette; áldott legyen Árpád és apánk emlékezete! Az ő háza rettegetté tette a magyar nevet, hatalmassá a magyar nemzetet s kiszélesbbitette az ország határait. Az ő háza huszonhárom királyt adott e nemzetnek s e huszonháromból kettő szent, hat nagy, hat törvényhozó volt, legtöbbje harczias s vitéz, némelyik túlnyomó jószívűség, vagy könnyelműségből gyönge; de zsarnok egy sem volt. Utolsó volt e dicső házból IIIdik András, egy szellem s erőteljes férfiú, a ki ha huzamosb ideig ülhetett volna a magyar királyi székben, okvetlenül kivívja magának a — nagy — nevet. Érezve, hogy benne kihal az Árpádház, első neje Fennenától született 2. A pártviszály. Még gyászravatalon feküdt az utolsó Árpád, már felütötte hydra fejét a pártviszály a magyar nemzet e százados átka. Legerősebb volt azon párt, mely Venczel cseh király mellett nyilatkozott, oly feltétel alatt, hogy annak fia szinte Venczel Erzsébetet vegye nőül. A párt fejei meg is hívták Venczelt, de az maga helyett 13 éves fiát ajánlotta, aki szeptember havában 1301 ben Sz.Fejérvárott László név alatt királylyá koronáztatott. A másik párt Róbert Károlyt választotta, aki Esztergomban valami közönséges koronával szinte királylyá koronáztatott, de Venczel pártja által megtámadtatván kénytelen volt Dalmátországba menekülni. A kicsapongó s fajtalan életű Venczel pártja napról-napra fogyott s egy kis töredék Ottó bajor herczeget hivta meg a trónra minek következtében Ven-