Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1914
1914-15. A mult tanév végén záróünnepünk bucsuhangjai hazánk millióinak jajkiáltásába vesztek bele: orgyilkosok a leggaládabb módon megölték szent koronánk várományosát! Jaj nekünk, akiknek ezt meg kellett érnünk, ám jaj azoknak is, akik e hallatlangaztett szerzői voltak! A megtorló kéz hatalmas lendülete színvallásra késztette régi titkos ellenségünket, de kiszállott mellettünk régi becsületes barátunk is s mire iskolánk újra megnyílt, mindenfelé a széleken már javában állott minden idők legnagyobb, legádázabb harca. A magas kormány nagy bölcs előrelátással úgy intézkedett, hogy a vértől pirosló gigászi front mögött a nemzeti élet minden terén, úgy a honi föld, mint a nemzeti kultúra mezein a lehetőséghez képest zavartalanul tovább folyjon a munka. Iskolánk e rendelkezésnek a tanerőknek jelentékenyen megfogyott száma mellett is teljes kötelességtudással iparkodott megfelelni és soknemű tér- és időbeli korlátozások dacára elvégezni a békés munkanapok számbavételével megállapított munkaanyagot. De azért ébren és álmunkban szívvel-lélekkel sokat ott voltunk, „ahol halni most esély“. Hiszen intézetünk családi körétől is sokan szakadtak el, hogy igazunk mellett kiszálljanak s ha kell, hősi halált haljanak.*