Szemészet, 1867 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1867-05-05 / 2. szám

19­20 Az alkalmazkodási működés hanyatlása valamivel későbben áll be, mint a látatágulat, további lefolyása azonban a látatünettel egyenlő lépést szokott tartani. D o n d e r s igen exact kísérleteinél a látás közelebb pontja (punctum proximum visionis) a távponttal (punct. remotissimum) 103 perc­c­el a becsöppentés után esett össze, azaz ekkor s­zűnt meg tökéletesen minden alkalmazkodási képesség. Midőn azután, 42 órával későbben, a láza kissé szűkülni s eszerint némileg mozogni is kezdett, kis fokú alkalmazkodási ké­pesség újra mutatkozott, mely a negyedik napig meglehetősen gyorsan növekedett, de csak a 11-dik napon állott tökéletesen helyre. 3. Az atropinisált szem közel fekvő kisebb tárgyakat, péld. pénzdarabokat, kisebbeknek lát (mikropia). Ezen szintén Donders által először ismertetett tünemény onnan ered, hogy a még fenn­álló alkalmazkodás nagyobb erőltetése olyan benyomást tesz, mintha közelebb volna a tárgy, melyet azután — a látszöglet (Lehwinkel) nem változván — kisebbnek kell hogy tartsunk. (Az ellenkező tünemény áll be a calabar becsöppentése után, midőn is a látának szűkülése és az alkalmazkodási készülék görcse mellett nagyobbaknak tartjuk a tárgyakat (makropia). 4. A másik szem lát­ás­a szűkülni szokott, és pedig az atropinnal elhódított szembe behatoló nagyobb világosság folytán. Ugyanazon okból ez utóbbinak a tárgyak nagyobb fényben tűnnek fel s világosabbaknak látszanak. 5. Az alkalmazkodás hanyatlása annál kellemetlenebb, mert a látatágulat maga már nagy szórási köröket idéz elő a részegen, minélfogva természetes, hogy a két mozzanat együtt hatvan, a látzavar annál súlyosabbá válik. A látzavar nagysága kü­lönben — mint önkényt érthető — a fénytörési minő­ségtől függ. Míg t. i. a rendes fénytörésű szem (emmetropia) olvasni ugyan nem bír, de elég jól lát a távolba, a rövidlátó szem (myopia) pedig még épen olvasni is képes, mivel még távpontján is erre nézve eleget lát, addig a hypermetropicus szem a legkisebb alkalmazkodási hüdés által igen megzavartatik, s mind a távol-, mind a közellátásra domború üveghez folyamodni kénytelen. Kisebb töménységű oldatokkal is tettek kísérleteket, melyek­nek eredménye a következő volt: 1 rész atropin 1800 rész vízre látó tágulást 30 perez alatt idéz elő, a tetőpont 45 — 60 perez alatt el van érve, az alkalmazkodás majdnem tökéletes hüdésével. Más­nap már némi mozgékonyság áll be, harmad nap alig van többé látzavar jelen. — 1 : 2400 arányú oldatnál az alkalmazkodás 70 perez múlva jelentékenyen csökkent, de nem szűnt meg egészen. Harmad nap helyreáll­ott. — 1 : 9600 a. oldatnál csak 60 perez múlva kezdő­dik a tágulás, s 90 perez múlva éri el tetőpontját; a mozgékony­ság nem szűnik meg, az alkalmazkodás alig szenved. Harmad nap a látatágulatnak semmi nyoma sincs. — 1 : 14400 a. oldatnál 2—4 óra múlva némi kis látatágulat, mely 7 óra múlva eltűnik. Az atropin hatásmódja tekintetében számos kísérletek létet­tek, melyek közül azok, miket Donders és Graefe újabb időben közlöttek, a legdöntőbbek arra nézve, hogy mely úton hatol be az atropin a szivárványba. Kimutatták ugyanis, hogy a szer a szaruhártyán át közvetlen szivárog be a víznedvbe. Midőn a búvárok t. i. tengeri nyúl szemébe atropint csöppentettek, negyed óra múlva a tengeri nyúl szemének csapolása által nyert csarnok vízzel kutya vagy más állat szemében látatágulatot hoztak létre. Donders ezen szép kísérletről joggal mondhatta, hogy az experimentum crucis. Mily roppant kicsiny lehetett az ily víznedvben tartalmazott atro­pin-mennyiség, onnan látható, hogy egy 1 : 120000-beli oldat erősebben hatott, mint ezen atropinisált csarnokvíz. Jellemző egyéb­iránt, hogy belső adagolás által bekövetkezett látatágulatnál a le­csapolt csarnokvíz épen nem bírt látatágító erővel. Minél vékonyabb a szaruhártya, annál gyorsabb a hatás. Ha a homlokon történt be­­­dörzsölés után látatágulat következik be, gyanítanunk kell, hogy a szer parányi része a közhártyára jutott. Egy másik igen fontos kérdés merült fel arra nézve, valjon melyik szövet vagy szervrész megtámadása által jön létre a láta­tágulat, illetőleg melyik ideg viszi a főszerepet e tünemény kelet­kezésében. Előbb az volt az átalánosan elfogadott vélemény, hogy a szemmozgató ideg (n. oculomotorius) azon ágának, mely a sugár­­duczhoz jár, következőleg egyedül a láta zárizmának hüdése okozza a tágulást. De miután a hatás létrejön ott is, hol ezen ideg már hüdés­­ben szenved, vagy átmetszetett, hol tehát a már kitágult láta atro­pin által még nagyobb mértékben tágul ki, az együttérz ideg izga­tásában vélték a tünemény magyarázatát föllelni. De ezzel ismét azon tapasztalás ellenkezett, hogy oly állatoknál is tágult ki a láta atropin által, melyeknél a sympathicus átmetszetett, igaz hogy kisebb mértékben, mint a­hogy az ezen ideg ép állapotánál szokott történni. Mind­ezek alapján E. H. Weber úgy értelmezte a dol­got, hogy mind a szemmozgató ideg hüdése, mind az együtért ideg izgatása hozzájárulnak a látatágulat létrehozásához, úgy azonban, hogy az előbbinek jut a főszerep. Utolsó időben ezen magyarázat is abbahagyatott, és pedig azért, mert más kísérletek folytán, melyeknél a szivárványhoz sőt atalán a szemtekéhez lefolyó valamennyi idegtörzs átmetszetett, bebizonyult, hogy — ilyen körülmények közt is bekövetkezvén az atropin hatása — az egyátalán nincs az idegtörzsökhöz kötve. Budge ezen kísérletek alapján azon véleményt nyilvánította, hogy az atropin egyenesen az izomzatra hat, mit ő annál valószí­nűbbnek tartott, mivel madaraknál, melyeknek szivárványhártyá­jában — ellentétben az emlős állatokkal­­ csíkolt izomrostok vannak, az atropin hatása hiányozni látszott. De egyrészt nem áll az, hogy az atropinnak épen semmi hatása sincs a madaraknál, hanem csak lassabban következik az be, másrészt nem lehetne ér­teni, miként jöhet létre nagy látatágulat, ha a szer úgy a zár­izomra, mint a tágító izomra egyidejűleg és egyaránt gyakorolja hatását. Ezek folytán Donders úgy gondolja a dolgot, hogy az atropin bejutván a csarnokba, közvetlenül támadja meg az a szivárványban elágazó idegrostokat, melyek a szemmozgató idegtől, illetőleg a sugárduczból erednek, ezekben hüdést idézvén elő. Ezzel megegyezik különösen azon tapasztalás, hogy az alkalmazkodási izom, melynek idegágai mélyebben folynak le, lassabban támadtatik meg. Ha az együttérz ideg a látatágulat létrehozására egyátalán befoly, úgy ez is csak úgy történhetik meg, hogy az atropin még az ehhez tartozó dúczsejtekre izgatólag hat, mely utóbbi mozzanat nincsen ugyan eddig még tüzetesen bebizo­nyítva, de valószínűsége mellett több tünemény még­is tesz ta­núságot. A háromosztatú idegre az atropin alkalmasint ká­­bítólag hat, de ezen feltevény mindeddig egyenesen bebizonyítva nincs. Annyi áll, hogy ezen ideg hüdése vagy átmetszése esetén a szokott látatágulat létre jön. Az atropinnak az edénymoz­gató á­g­a­k­r­a (n. vasomotorn­) gyakorolt hatásáról szintén keveset tudunk, de több mint valószínű, hogy tüdésöket nem okozza. Végre fontos Graefe azon állítása, hogy az atropin ateke belnyo­­mását némileg csökkenti, mi annak jótékony hatását láboknál megmagyarázná, ha ez állítás alaposnak tudományosan bebizo­­nyulna.

Next