Szemészet, 1942 (78. évfolyam, 1-2. szám)

1942-06-01 / 1. szám

,a­ menyei hasonlíthatatlanul több érdeklődést és munkát vonzottak. Azonkívül a nagyfokú hypermetropia s annak szélsőséges formája, a mikrophtalmus igen ritkán fordulnak elő, kisebb és középfokai jól korrigálhatók, szemfenéki szövődménnyel nem jár, problematikája tehát jóval szegényesebb a másik két ametropiánál. Az eddig ismerte­tett hypermetrop családfák tanulsága szerint a nagyobbfokú és nagy­fokú távollátók — úgy a rövid szemtengely, mint a lapos corneával rendelkezők — túlnyomórészt recessiv módon örökölték fénytörési hibájukat. Általában ritkaság­számba is megy, ha nagyfokban távol­látó szülők gyermekei hasonlóan nagyfokban távollátók lesznek. Igaz, hogy az igen nagyfokú, a 1(H) O-nál nagyobb távollátóság — mint az előbb említettem — maga sem tartozik a mindennapi ész­lelhető ametropiák sorába. Magam mindezideig két igen nagyfokú túllátásban szenvedő egyént vizsgálhattam, két testvért, egy 18 és egy 20 éves fiút. Az idősebbik 18­0, a fiatalabbik 19’6­D-s távollátó volt, mindketten teljesen szabályos, normális külső és belső képletekkel rendelkeztek, látásuk 5/20-ra volt korrigálható. Ez az észlelésem majd 10 évvel ezelőtt, 1933-ban, klinikai gyakornok koromban tör­tént, s bevallom, hogy adott esetben akkor inkább a távollátás szinte ámulatba ejtő mértéke, mintsem a genetikai viszonyok foglalkoztat­tak. Mindössze annyit tudok, hogy a fiúk szülei jószemű emberek voltak. A kisebb- és középfokú távollátás, több családfa bizonysága szerint, domináns módon is öröklődhetik. A távollátás lényegesen egyszerűbb és zártabb származástani és fejlődéstani viszonyaival szemben a rövidlátás megjelenése és kifej­lődése, valamint alkattani kapcsolatai beláthatatlan méretű munkás­ságon keresztül a legkülönfélébb elméletekre és magyarázatokra ser­kentette a biológusokat és klinikusokat, Kepplert és Boerhawet, az elmélet és gyakorlat embereit egyaránt. A múlt század folyamán még külső tényezők eredőjének tekintették a rövidlátást, amely tényezők — az évekig tartó iskolázás és tanulás, az állandó közeli munka s a következményes convergentia és accomodatiós zavarok stb. — bizo­nyos hajlamosság talaján, de talán a nélkül is rövidlátást eredmé­nyeznek. E század elején, de különösen Steiger korszakos vizsgálatai hatására kezdtek lassan ráeszmélni, hogy ez a felfogás tarthatatlan. Leírtak családokat, amelyeknek tagjai közül azok, akik soha semmi­féle közeli munkát nem végeztek, mind rövidlátókká lettek, míg azok, akik rossz hygienikus viszonyok közt állandóan közeli munkával foglalkoztak, egy sem volt rövidlátó. Megfigyelték, hogy a pubertás idejében a test hossznövekedésével párhuzamosan a rövidlátás arány­­talanul gyors tempóban fokozódik akkor is, ha a terheltek semmivel több közeli munkát nem végeztek, mint megelőzően s egy bizonyos

Next