Szentesi Napló, 1939. augusztus (21. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
fld/vFOTYAM 173 SZÁM |* MM MM ^MMM MM ^ MM MM ^ M^M ' MM ' ^^M^ 1 SZENTESI NAPLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI ,GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ÉS IPARI NAPILAP SZENTES, 1939. KEDD, AUGUSZTUS 1 ARA 6 FILLÉR SZEGED Gróf Károlyi Imre országos jelentőségű beszéde a mezőgazdasági termelés átszervezéséről A Csongrádi megyei Gazdasági Egyesület feliratilag kéri a kormányt a német-magyar vámunió megteremtésére Mit termeljünk és mit ne termeljünk Szentes vidékén Gróf Teleki Pál miniszterelnök emlékezetes szegedi beszéde óta, amelyben a mezőgzdasági termelés átszervezésének fontosságáról szólott, az ország egyik legégetőbb problémája lett a búzakérdés. A miniszterelnök beszédében rámutatott arra, hogy az állam évente több mintharminc millió pengőt fizet rá a búzakivitelre és a 20 pengős búzaárra. Ezt a terhet a fogyasztó közönség viseli, amelyet azonban sokáigfenntartani nem lehet. Újságcikkeik százai vetették fel a legkülönbözőbb ötleteiket és megoldási módozatokat. Ez a nagyfontosságú kérdés elsősorban a szentesi gazdákat érinti, mert a mi vidékünk kimondottan búzatermő terület. A kérdés megoldásába bekapcsolódott a Szentesi Napló is, és néhány héttel ezelőtt elindította „Mit termeljünk Szentesen** címmel cikksorozatát, melyet a gazdatársadalom elejétől végig a legnagyobb érdeklődéssel kísért. A cikkek nyomán a Csomgrád megyei Gazdasági Egyesület választmányi tagjai rendkívüli választmány ülési összehívását kérték gróf Károlyi Imre elnöktől, hogy azon foglaljanak állást a búza kérdésben,. Ilyen előzmények után ült össze vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Gazdasági Egylet választmánya. A nagy érdeklődéssel kisért ülésen gróf Károlyi Imre elnök az alábbi, országos vonatkozásban is nagyfontosságú beszédet mondotta: — A magyar búzaértékesítés problémája és új nehézségei, melyek hosszabb idő óta már nyilvánvalóak, felkelthették minden előrelátóan gondolkozó magyar gazda figyelmét. Nem kérdéses ugyanis hogy a magyar mezőgazdaság ez időszerinti főterményének, a búzának árszínvonala világviszonylatban távolról sem éri el annak mázsámként 18 pengő körüli összegre tehető magyarországi önköltségét és így annak jelenlegi ára jó termés esetén, öt millió mázsa körüli kiviteli felesleggel csak igen jelentős, ötven millió pengő körüli ártámogatással tartható fenn avégiből, hogy a termelő gazdának valamelyes szerény hasznot biztosíthasson a termelésnél, s körülbelül a fele a miénknek. Traktorokkal vontatott kévekötő aratógépekkel aratják le a termést, amely gépek azonban egyszersmind ki is csépelik már menetközben a búzát és zsákokba is öntik. Hosszú szalmájú tarlókat hagynak, s úgyszólván csak a kalászokat vágják le, a tarlót vagy meggyújtják, vagy az a télen szalmájával együtt elrohad. Trágyát és műtrágyát nincs szükségük ezeknek alkalmazni. Adóik az európai termelők adóival összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, egyszóval önköltségi termelési költségeik a mienkhez képest olyan alacsonyak, hogy amikor például a kanadai termést — mondjuk — 9—10 pengőnek megfelelő búzaárnál ismét valamelyes kis haszonnal képes termelni, a mi búzatermelőnk még az aránylag igen alacsony szállítási költségek hozzáadásával kialakuló hamburgi vagy rotterdami világ búzapiacok árszínvonala mellett műtermázisónként 8—10 pengőt fizetnek rá a termelésre. Emellett fennforog még az a súlyosbító körülmény is, hogy az európai búzaimport államok kivétel nélkül igyekeztek saját búzatermő területeik növelésére, búza beviteli szükségletük csökkentésére, az élelmezési önellátási lehetőségek maximumának elérésére, vagy legalább is ennek megközelítésére. Az utóbbi időben ez még magára Argentínára nézve is áll, az egész világ legnagyobb búzaimportálójára. A búzatermelés fokozódik — a fogyasztás azonban nem emelkedik — A folyton emelkedő vitáig búzatermeléssel szemben a világ búzafogyasztása nem mutat megfelelően emelkedő tendenciát. A fogyasztás nem tart lépést az emelkedő termeléssel — nem mintha a földön mindenkinek bőségesen elegendő lenne már a kenyere — hanem mert a világ túlnyomó részén még ma is fennálló helytelen gazdasági rendszer mellett a lakosság számottevő igen szegény része nem képes a búzát, illetve a kenyeret magának megvenni. — A búzatermelés kontingentálását, csökkentését célzó világkonferenciák semmi eredményre nem vezettek és nem is fognak vezetni, mert a legjelentősebb búzatermelő és búzát exportáló államok, illetve földi területek: Kanada, Argentína, Ausztrália és az Északamerikai Egyesült Államok bizonyos területein több oiknál fogva belátható időn belül úgyszólván mást nem termelhetnek, mint búzát, ennélfogva minden területcsökkentési nemzetközi egyezménytől mereven elzárkóznak. Nem vagyunk versenyképesek . Ezek a nagy búzatermelő területek aránylag olyan alacsony önköltséggel dolgoznak, amellyel az európaibúzatermelő államok konkurrálni képtelenek. Az emberi munkaerőt, amely az egyetlen legdrágább termelési tényező, ezeken a nagy búzafarmokon a lehetőségig kikapcsolják. Kizárólag traktorokkal szántják meg egyszer a jóformán még őserdőben lévő alig pár évtized óta művelt földeket, óriási, 4—500 hektáros táblákat, megjegyezvén, hogy a traktorok ára ott Mit termeljünk ? — Mindezen oknál fogva, amelyek hiszen egyáltalán nem legújabb keletűek (én legalább tíz év óta mondom és ismétlem ezt unos-untalan) a magyar mezőgazdálkodásnak túlságosan nagymértékű búzatermelésre alapított gazdálkodásról fokozatosan és részben át kellene térnie magasabb értékű mezőgazdálkodásra. Természetes dolog, hogy ez észszenűleg hamarosan nem érhető el, csak fokozatosan lassan és óvatosan. De hozzá kellett volna ehhez fogni már évekkel ezelőtt.