Színház, 1971 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
Fiatalok BÁTKI MIHÁLY Tahi Tóth László szerepei 1. Két bemutató a Vígszínházban, az elmúlt évad második felében: O’Neilltől az Első a jeges, és Williamstől a Nyár és füst. Két főszerep Tahi Tóth számára, igaz, az elsőben majd mindegyik szerep az, de a Nyár és füstben már igazi főszereplő, rajta - és Béres Ilonán - áll vagy bukik az előadás. 1966 óta tagja a Vígszínháznak. De egy filmben - a Szerelmes biciklistákban - aratta első nagy sikerét. Kamaszos szertelenség, némi meg nem értett zsenialitás, egy csipetnyi világfájdalom, remek átütő erejű alakítás. Aztán Colin a Trükkben, Ann Jellicoe drámájában. Mind ez ideig talán a leginkább neki való szerep. Félénk, befelé forduló, suta, de ezt rettentő mód szégyelli, görcsösen igyekszik, hogy mindezek ellenkezőjének mutassa magát. Tóién (a Pesti Színház előadásában Kovács István) utasításai szerint föl és alá masírozik a színpadon, könnyed és fesztelen akar lenni, hanyagul lóbálja a karját, csak éppen nem felváltva, hanem párhuzamosan . . . 1969-70-ben kettős szerep a több mint húsz év után felújított Déry-darabban, a Tükörben. Kettős szerep: voltaképp egy szerep két oldala. Egy fiatalember két útja. Egy élet két lehetősége. Talán ezért is sikerült olyan jól: ugyanazok az eszközök hatásosan szolgálták a két véglet felé törő alakítást. 2. Az eszközöknél álljunk meg egy percre. Kevés olyan színészünk van, akinek jellemző eszközei nem lennének félkézen megszámlálhatók. Angliában és Amerikában, ahol alkalmam volt egy-egy színészt több szerepben is látni, filmen és színházban egyaránt, a helyzet ennél sokkal jobbnak tetszik. Az is lehet persze, hogy ezeknek a színészeknek sincs több eszközük, mint magyar kollégáiknak, mindössze arról van szó, hogy ez jóval kevésbé, illetve egyáltalán nem szembetűnő akkor, ha 500 estén át egyhuzamban játszanak egy darabot, majd félévi szünet után ismét 500 estén keresztül egy másikat, nem pedig hat estén keresztül hat különbözőt. Nem tudom, miben különbözik az ottani színészképzés a mienktől - hogy jobb-e vagy rosszabb, most voltaképpen nem is döntő - a lényeg az, hogy ha nálunk a repertoárszínház jött divatba (és most ne vitassuk ennek hasznát és kárát) akkor ennek a színészoktatásban is jelentkeznie kellene. Akkor olyan színészeket kellene képezni, akik képesek estéről estére megújulni, új színeket és új eszközöket találni, akik valóban képesek hat estén hat különböző szerepet eljátszani. Minden színész — tisztelet a kivételnek - mesterségből annyit tud, amennyit a főiskolán megtanult. Eszközöket nem tanul a színházban - csak manírokat. És persze megtanulja azt is, hogy kevés eszközzel hogyan gazdálkodjon - ami elkerülhetetlen, de nem kielégítő megoldás. Tahi Tóth sem lep meg szerepről szerepre vagy évről évre új eszközökkel; hűen kitart a régiek mellett - igaz, azok sem hálátlanok hozzá, ők is hűen szolgálják. Hanyagul zsebre vágja a kezét, kissé hátradől, felhúzza a vállát, nyakát előrenyújtja, fejét kissé oldalra billenti, himbálódzva jár, kezével kis, suta félmozdulatokat tesz: íme, egy csokorra való. S ő is, mint az előbb említett néhány színészünkön kívül mindenki, ugyanazokat az eszközöket variálja, kevergeti, az egyikből kicsit többet vesz, a másikból kevesebbet, s megteremt egyegy figurát. Legutóbb az Első a jegesben és a Nyár és füstben. De nézzük sorjában. 3- John Buchanan először mint tízéves kisfiú jelenik meg Tennessee Williamsnél a Nyár és füstben a Mississippi állambeli Glorious Hill szökőkútja előtt: a Vígszínház előadásából ez a rész kimaradt. A tízéves kisfiú, aki ördög akar lenni és közben Almával csókolózni, nem jelenik meg a színpadon. Csak huszonöt évesen, hanyagul zsebre dugott kézzel, arcán az előző éjszakai dorbézolás nyomaival. Fáradt, kiélt, koravén ez a huszonöt éves fiú: nem orvosnak, de utcasöprőnek sem való. A dráma végén mégis a járvány elleni harc hőseként, egy tiszta szerelem ragyogásában látjuk viszont: útja nyílegyenesen vezet a Moon Lake-i kaszinó kockaasztalától a járvány sújtotta falvak betegágyai közé. Elég egy revolvergolyó, a részeg Gonsales papa egy elhamarkodott mozdulata, hogy az idősebb Buchanan doktor holtan essék össze; mindez egy pillanat műve. S egy pillanat alatt változik meg az ifjú doktor is apja halála után, csodálkozásra is alig hagyva időt. Ilyen egyszerű az élet, ilyen egyszerűen történik minden? Talán mégsem. De hát hol a hiba, a darabban, vagy az előadásban? Egyszerűbb és kényelmesebb volna Williamst hibáztatni mindenért, ugyanakkor igazságtalanabb is. Nem állítjuk persze, hogy egyedül a tízéves John kiiktatása okozza a zavart, bár ennek is része van ebben. És a drámai szöveg sem hiánytalan, Williams nem mindig motivál kellőképpen (más darabjaiban sem). De hát arra való a színház, hogy eltüntesse a fehér foltokat, eljátssza, amit az író nem (vagy csak egy mondatban) írt meg. Hogy miért iszik John, miért menekül a szerencsejátékokhoz, a nagymellű Gonsales lányhoz, a vastagbukszájú Gonsales papához, miért igyekszik egyre mélyebbre zülleni. Mert ha csak azt látjuk, hogy nagyon igyekszik, és nem értjük az okát, akkor azt sem érthetjük meg, hogyan volt képes megváltozni. Annyira, hogy eladja tizenkét A figyelmes olvasó talán már észrevette, hogy a SZÍNHÁZ rendszeresen foglalkozik fiatal színházművészeinkkel. Nem tagadható azonban - s ez alól lapunk sem kivétel hogy a kritika a „befutott" művészekhez viszonyítva még mindig kevés teret szentel a pályakezdőknek és általában a fiataloknak, főként, ami munkájuk részletes elemzését illeti. Ezekre a gondokra többen — köztük Ádám Ottó, a Színművészeti Főiskola tanára - felhívták a figyelmünket. Ezért úgy gondoljuk, hogy a jövőben FIATALOK összefoglaló cím alatt az eddiginél is rendszeresebben biztosítunk lapunkban helyet fiatal színművészeink - vidékiek és fővárosiak - eredményeinek és gondjainak. Műfaji sokoldalúsággal (interjú, portré stb.) és a fővárosiaknál kevésbé reflektorfényben álló vidéki művészek előtérbe állításával igyekszünk célunkat elérni. Indulásként Markaly Gáborral, a miskolci Nemzeti Színház tagjával folytattunk beszélgetést, és Tahi Tóth Lászlóról a Vígszínház tagjáról készítettünk portrét. 27