Színház, 2012 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2012-09-01 / 9. szám
csak eszköz volt kezükben, akikkel élet és halál uraiként játszottak. Vagy mégsem? Merthogy arra is találunk utalást, hogy ez az egész csupán a fantázia szüleménye, mely az egyik „baljós árny” képzeletében játszódik le. Vagy mégsem? Hiszen a kasírozott díszletelemekkel és néhány konkrét tárggyal jelzett stilizált szobabelső valóságosan omlik össze, mintegy kifordulva sarkaiból, miután az árnyalakok ironikus kungfucsapásokkal kis híján a padlóba döngölték egymást, és eltüntették Dzsepetta holttestét. Vagy mégsem? Mivel nemcsak a szoba, hanem vele együtt a színház is romba dől: leszakadnak a lámpatartó vastraverzek, lezuhannak az oldalfüggönyök, és feltárul a maga összevisszaságában, szétszórt kellékeivel a csupasz falakig lebontott színpad - merthogy ezek csak rombolni tudnak, építeni nem. Vagy mégsem? Hiszen az első fekete démon, aki e szétdúlt, atomtámadás utáni futurisztikus tájra őgyeleg, azonnal kimenti Dzsepettót a romok alól, és feltámasztja. Van remény, nem hiába... Vagy mégsem? Mert amikor társára is rátalál, és a színpad közepére cipeli, nagy erővel rávágja a földön fekvő vaskeretekre. Vagy mégsem? Hiszen mindez csak illúzió volt, és egy életnagyságú fekete bábon kívül senki és semmi nem látta kárát, amire, persze, csak az utolsó utáni pillanatban eszmélünk. Itt van vége az első résznek. Felmerül a kérdés, hogy ez nem sok-e így - meg kevés is egyszerre. De azt hiszem, nem. Mert Pite a színházcsinálásnak olyan mélységére ás, ahol minden tett, gesztus rögtön megkérdőjeleződik, idézőjelbe kerül. Színház és tánc, realizmus és stilizáció, állítások és elbizonytalanítások e sebes forgatagában, a mese, a fantasztikum, a misztikum boszorkányos keverésével Pite nem akar mást, mint választ találni a címben jelzett „sötét anyagok” kilétére, s persze folyamatosan gondoskodik arról, hogy soha ne találjuk meg. Kik és mik ők? Jók vagy rosszak? A sors, a véletlen, az ismeretlen megszemélyesítői? Az univerzum örök feketesége, vagy saját démonaink/angyalaink? Az előadás második részében mintha teljesen más darabot látnánk: a tiszta tánc dominál, bár a cselekményszál nem tűnik el véglegesen. Az új szereposztás szerint a játszók táncosokká vedlenek (Eric Beauchesne, Peter Chu, Yannick Matthew, Jirí Pokorny, Cindy Salgado, Jermaine Maurice Spivey), míg a „baljós árnyakból” csupán egy marad (Sandra Marín Garcia), aki be-bekapcsolódik ugyan a koreográfiába, ám többnyire néma, tétlen, bár nyomatékkal jelen levő háttérszereplőként követi az eseményeket. A kopár, fehér táncszőnyeggel borított színpadon Pite elsősorban a báb mozgását adaptálja, a test tehetetlenségét, erő és ellenerő találkozásait képezi le, megnyugvásokat és kitöréseket indukál. Táncosai nyeksenek-nyaklanak, mint a marionett, puha kontaktokból kimerevedő szoborcsoportokat formáznak, lassított felvételként, a földről lágyan visszaviszapattanó testtel fognak talajt. Szemet gyönyörködtetően hajlékony, a test minden ízét, porcikáját igénybe vevő, ruganyosan puha akciók zajlanak a térben, amelyekhez meglepő módon a mindig közelben sündörgő fekete árnyalak nyújt esetenként megfelelő támasztékot és segédkezet. És még a végére is marad csavar: Peter Chu viszik szaöltözik fess, halványkék inges, nyakkendős „Dzseki pettó-jelmezébe”, a démon pedig kivetkőzik önmagáéiból, és sudár hölgyként újrajátssza az életre kelt fabábot Dzsepette karjában - majd hogy helyrebillentsen valamit az élet igazságtalanságából, fájdalmasan illuzórikus öltésekkel összevarrja a férfi szívtájékán ollóval okozott sebhelyet. HALLANI A TÁNCOT Bár Emanuel Gat, a marokkói gyökerű, Izraelben felcseperedő, ma Franciaországban élő és alkotó táncoskoreográfus szintén a fiatal nemzedékhez tartozik, nem ismeretlen a hazai közönség előtt, hiszen a Trafó Gat 2004-ben alapított társulatának eddigi nyolc premierje közül hármat már műsorára tűzött az elmúlt években (2009: Tavaszi áldozat, Winter Voyage, 2010: Winter Variations) - kirobbanó sikerrel. Gat csak igen későn, huszonhárom évesen kezdett ismerkedni a tánccal, és 1994-ben készítette első koreográfiáját, de már e viszonylag rövid pályaszakasz is meredeken felfelé ívelő nemzetközi karrierről tanúskodik. Társulati munkái mellett rendszeresen koré- 2012. szeptember 3. www.szinhaz.net