Színház és Filmművészet, 1951 (2. évfolyam, 4-15. szám)
1951-09-01 / 12. szám
Justi Zsigmond parasztszínháza Justh Zsigmond parasztszínháza nemcsak a magyar színészet történetének érdekes része, hanem népi színjátszásunk fontos hagyománya is. A dolgozó parasztokból rekrutálódott társulat az osztrák-magyar finánckapitalizmus kialakulásának, a fokozódó osztály elnyomásnak a „hivatalos“ művészet Századvégi elsekélyesedésének idején magasszínvonalú előadásaival bizonyította, hogy az igaz művészet legjobb átérzője, megértője a nép. Justh parasztszínházának érdemei mellett természetesen vannak korlátai. Az előadott darabok általában nem kapcsolódtak az egyre égetőbb társadalmi kérdésekhez. A színház nem is akart állást foglalni az osztályharcban; egy jelentős magyar író ösztönös kísérlete maradt. Ennek ellenére fontos emlékeznünk rá. A burzsoázia árasztotta kozmopolita, németes s másrészről üresen magyarkodó ízléssel szemben valóban magyar volt és népi. Justh Zsigmond parasztszínháza népi színjátszóink és egész színházművészetünk példamutató, lelkesítő hagyománya. Justh Zsigmond a múlt század nyolcvanas éveiben gyakran megfordult Párisban, ahol állandóan orosz írók és művészek társaságában forgolódott. Naplója és levelei tele vannak —■ Mme Viardot szalonjában tapasztalt — orosz irodalmi emlékekkel. Turgenyev közelében, Antokolszki szobrász baráti körében nemegyszer merülhet fel a 18. századi orosz jobbágyszínházak érdekes művészi kísérlete. Ezek a végtelenbe nyúló beszélgetések mély nyomokat hagytak a minden szép iránt rajongó fiatal magyar író lelkében. Ekkor határozhatta el, hogy ő is hasonló jellegű művészi kezdeményezéssel lép a nyilvánosság elé, így létesítette békés megyei birtokán parasztszínházát. Az 1890-es évek elején meginduló parasztszínház az első olyan jellegű magyar színház, melyben egy „különcnek“ tartott magyar író kedvenc színészeivel (egytől-egyig falusi parasztlányok és legények!) adatott elő Aristophanes, Plautus, Shakespeare és Moliére darabokat. Ezek az előadások nem kuriozitások, ínyenc műkedvelők asztalára szánt exotikus csemegék voltak, hanem valóban műalkotások. A fenntmaradt dokumemtumok, szakemberek véleményei, szemtanúk leírásai, egybehangzóan elismerték, hogy Justh kísérlete nemcsak megállotta a próbát, hanem minden művészi igényt messze túlszárnyalt. Az előadások frissesége, a rendezés lendületessége, az aktorok tökéletes szereptudása és művészi tehetsége, nem is szólva rendkívül felfokozott becsvágyukról, meghozta a színház rajongó lelkű álmodójának a legszebb elismerést: népe szeretetét. Ez a 30 éves korában a tüdőbaj lázában égő író népének, egyik legnagyobb, legihletettebb szerelmese. A francia szalonok dandyje, Taine, Barbey d'Aurevilly, Bourget, a Goncourtok barátja, milyen féltő és szerető gondoskodással fordítja figyelmét életének minden pillanatában népének szellemi felemeltetése felé. A magyarországi naplóban, a nyolcvanas évek végén még a fővárosi irodalmi, közelebbről szalon-élet foglalkoztatja, 1890-től kezdve azonban egyre sürgetőbben, egyre határozottabban lép elő a parasztszínház ügye. Elbeszélései, rajzai, regénye (Gányó Julcsa) előtanulmányok a végleges programaihoz, a nép szellemi színvonalának emeléséhez. Justh népe tanítójának érezte magát, népe pedig tanítómesterének vallotta. Ezt a fenkölt célt szolgálta parasztszínháza is. A békés megyei földesúr tevékenyen szerette és művelte népét. Justh Zsigmond kiadatlan levelezésének legértékesebb része nagyjelentőségű parasztszínházára vonatkozó dokumentációs anyagban található: levelekben és képekben, ő tanította be a színészeket, együtt építették a színpadot, készítették a díszleteket és a kosztümöket. Levelezés-gyűjteményében parasztszínészeinek levelei is megtalálhatók, amelyekben a szenttornyai legények és leányok szakszerűen leírják, miképen készültek a darabok előadására, majd rávilágítanak színházuk rendezésének problémáira. A Körszínházban, ahogy Justh parasztszínházát nevezte, este fél 9-től éjfélig tartottak az előadások, melyeknek közönsége: a környék népe Orosházától Bánfalváig. A Pesti Hírlap így emlékezett a színházra: Justh „utolsó alkotása a szenttornyai színház építése volt. Egy kis, római stílusban épült színpad, amelyet az ő utasításai nyomán építettek s amelyen parasztemberek az ő rendezése mellett adtak elő klasszikus darabokat Jellemzők Justhnak kedvelt parasztszínészeiről készített portréi: „A naivám, kiről Silberstein Adolf a Szenttornyáról írt gyönyörű cikkben oly nagy elismeréssel emlékezett meg, olyan nagy talentum, amilyen a maga nemében, ki merem mondani, tán még Pesten is kevés van. Engem egy magyar színésznőre sem emlékeztet, legjobban tána 1 492 1 1894 július 12. sz. »