Szinház és Mozi, 1955. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-07 / 1. szám
GONDOLATOK EGY SZEREPRŐL Furcsa, bonyolult kis ember ez a Nóra. Gondolkodó és egyben olyan naiv, hogy ma már egy tizennégy éves gyerekben is több a realitás. Ez tette nehézzé például az első felvonás megoldását, pedig az én lényem is játékos. Nagyon közel áll hozzám ennek a felvonásnak a hangulata, mégis nehéz volt megoldani. A naivitásnak ez a foka, ami ma már elég hihetetlen, komoly problémát okozott, nehogy félrevigyem és idiótává sekélyesítsem a figurát. Úgy gondolom, Nóra anya nélkül nevelkedett és apja iránti nagy szeretetéből következik, hogy beleszeret Helmerbe, ebbe a felszínes, képmutató fráterbe, aki akkor segítséget nyújtott a bajbajutott családnak. De azért ma sem egészen világos előtt sem, miért is szereti olyan nagyon ezt az embert? Már az a gondolat is felvetődött bennem, hogy Nóra tulajdonképpen önmagát szereti Helmerben. Nóra mindent szeretetből tesz. Ezt érzi az egyetlen elfogadható törvénynek. Ezért áll érthetetlenül a társadalom jogszabályaival szemben. Érzem és tudom, hogy ma nem ugyanazt mondja a darab, mint évtizedekkel ezelőtt. Egészségesnek tartanék egy “Nóra“ vitát. Érdekelne, hogy ma például a férfiak — akik nyilván különbnek tartják magukat Helmennél — hogyan viselkednének hasonló helyzetben? És a nők, hogyan és mikor értenek egyet Nórával?^ Szeretem a szerepemet. Megszerettem Nórát. | / / i • ' v// ' TVJövendékkoromban lát^ ^ tam a »Nórá«-t. Bár emlékszem, hogy az előadás akkor nagyon tetszett, mégsem maradt más az emlékezetemben, mint a “tarantella“, s az a jelenet, amikor Nóra a gyerekeivel az asztal alatt bújócskát játszik. Elavultnak, porosnak tartottam a darabot és most, amikor szóba került, erélyesen tiltakoztam felújítása ellen, őszinte leszek, csak a főpróbán szerettem meg a szerepet. (Várkonyi László felvétele.)