Színházi Élet, 1913. június 14–21. (2. évfolyam, 24. szám)
1913-06-14 / 24. szám
II. évfolyam. 1913. junius 14-től junius 21-ig. 24 szám. mmm tmn -SzerkAszk.rendje Sincirr ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP Hirdetések díjszabás szerint. Szerrkesztőség és kiadóhivatal : Eötvös-utca 31. Előfizetési árak : Budapest és vidékre Egész évre 8 kor Félévre 4.70 . Negyedévre 2.40 . Egyes szám ára Budapesten 20 f. Vidéken 24 f. A Máv. pályaudvarain 30 fill. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL az összes budapesti színházak egész heti SZINLAPJÁVAL és a darabok TARTALMÁVAL Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR. Bucsu a régi Nemzetitől. régi Nemzeti Színház sokat látott öreg falai között még egyszer, utoljára megjelentek a színház tagjai. Nem volt ez hivatalos végtisztesség, a falakat nem vonták be gyászos drapériával és nem hozott senki nagyképű felírásokkal ékes koszorúkat ; nem jöttek el fontos közéleti tényezők, sem mecénási szerepben tetszelgő urak, csak úgy magukban ünnepeltek és emlékeztek a Nemzeti Színház tagjai, — a régiek, akik dicsőségüknek teljében a régi Nemzeti intim színpadán aratták legszebb diadalaikat és az ujak, akik a nemes hagyományok tiszteletét az öregektől nyerték és akik lelkes és szent ragaszkodással ragaszkodnak a régi Nemzeti Színházhoz. Ugy történt, hogy amikor kétségtelen lett, hogy a kőmivesek durva csákányai belevágnak Szalniczky építész szűkké vált remekművébe, a Nemzeti Szinház művészeinek lelkét elfogta az emlékezés fájdalmas érzése. Spontán jelentkezett ez az érzés, szinte egyszerre mindannyiuknál és Tóth Imre igazgató rendelkezése senkit sem lepett meg, hogy szerdán délben nagy fényképezés lesz a régi Nemzeti Színház udvarán. És ahogy az udvaron voltak, be kellett menniök még egyszer a színpadra, amely nevelője, apja, erőssége volt gyönyörűen fejlett magyar színpadi a művészetnek és színházi irodalomnak. A poros színpadon, összevissza, díszletek között, nehéz lomokon keresztültörve ott állott az egész társulat és még egyszer kigyulladt az öreg csillár, hogy világot vessen az igazi könnyekre, a legnemesebb fájdalomra. Fölcsukló zokogás vezette be Tóth Imre igazgató szavait és ez a zokogás végigkísérte a könnyekig meghatott direktor minden szavát. Ez nem volt hivatalos beszéd, nem hemzsegett virágos frázisoktól, nem voltak benne nagyszerű szónoki fordulatok, csak úgy jött magától, mint ahogy a tiszta forrás kibuggyan a föld mélyéből. — Eljöttünk ide — mondotta remegő hangon Tóth Imre — az emlékezés országába, hogy megemlékezzünk rég elhunyt nagyjaink- Telefon 133—98.