Színházi Élet, 1913. október 11–18. (2. évfolyam, 33. szám)

1913-10-11 / 33. szám

II. évfolyam: 1913. október 11-től október 18-ig. 3^_szám. ii­zetések díj-Előfizetési árak: SZINHMI ÉLET Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR. Hird­etések díj­szabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Eötvös­ utca 31. Budapest és vidékre Egész évre 8 kor Félévre 4.70 Negyedévre 2.40 . , Egyes szám ára Budapesten 20 f. Vidéken 24 f. A Máv. pályaudvarain 30 fill. ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL az összes buda­pesti színházak egész heti szinlapjával. Telefon 133—98. KÉSZÜLŐ DARABOMRÓL. Elmondja: SZOMAHÁZY ISTVÁN: Kedves Szerkesző Uram, Ön oly szeretetreméltó s érdeklődik színházi terveim iránt, mert föl se teszi, hogy egy huszadik század­beli, intelligens ember, aki életében már látott néhány ezer színda­rabot s a nagy betűket ugy ahogy megtanulta, maga is ne akarna szerepelni a színpadon. Igaza van, a színműírás ma már szent joga minden felnőtt embernek s ugy látszik, nem is nagyon nehéz mes­terség, hiszen még az unokaöcsém is, akit annak idején, orvosi ta­nácsra ki kellett venni a második elemiből, mert nem bírta az olvasást és az érte­lemgyakorlatokat, háromfelvonásos vígjátékot irt, melyet már — mint a minap örömmel olvastam — a kopenhágai színház is elfogadott előadásra. A kávéház­ban délutánonként négy-öt asztalnál irják körülöttem a drámákat, vígjátékokat és operett-librettókat s olyan fiatal urak, akiknek valaha egy zárt levelezőlap megfogalmazása is különös gondokat okozott, most külföldi színházi ügynöksé­gekkel leveleznek színrehozandó darabjuk érdekében. Mindezt tudom s azért némi szégyennel vallom be, hogy színművemet, melynek megírására már körülbelül harminc év óta készülődöm, még mindig nem adhatom át a nyilvánosságnak. Ne higgje kedves szerkesztő uram, hogy az én szívemet is meg nem dobogtatja az a hír, hogy barátaim félmilliót keresnek kül­földön egy-egy komédiájukkal, alapjában én is irigy vagyok, mint egy öreg, német guvernáns, arról is meg vagyok győződve, hogy bármely pillanatban le tudnám taszítani a trónról Bernsteint vagy Bataille-t, de mi haszna, ha ez a hitem min­dig csak addig tart, amíg az első jelenetet meg nem írtam. A jelenet után követ­kezetesen kiábrándulok magamból, lobogó munkakedvem rohamosan lelohad, s ilyenkor hiába lobogtatja felém Savage a félmilliós c­equet, s hiába küld kábel­táviratot hozzám az amerikai színházigazgatók trösztje, képtelen vagyok rá, hogy egyetlen sort is leírjak. A színműírás múzsája, ez a kokett orfeumi hölgy, harminc év óta mindig csak bekukkant hozzám, de amikor karjaimat kitárom, mindig alá­valóan cserben hagy s miniszteri segédhivatalnokokkal mulatja át a gyönyörű téli éjszakákat.

Next