Színházi Élet, 1924. március 23–29. (14. évfolyam, 12. szám)
1924-03-23 / 12. szám
7962 színházi élet Kónyi Hugó Nem bankvezér-típus : jól megtermett alakja, őszintén becsületes, minden indulattól ment arca inkább vidéki földbirtokost mutat, mint modern pénzügyi kapacitást. A beszédéből valami régimódi puritánság árad felénk, a is legkisebb póz idegen tőle, nincsenek gesztusai s mentuma temperais oly nyugodt s egyenletes, mint a Balaton a felőtlen nyári napokon. Nincs meg benne az a gamm-humor, amely a legnagyobb banktekintélyek egy mondatából, egy arcmozdulatából, egy szemvillanásából felcsillog előttünk, de viszont hiányzik belőle az a merev elzárkózottság is, melyet kollégái oly tudatosan éreztetnek a rossz pillanataikban eléjük kerülő halandókkal. Nem tréfál és nem fölényeskedik : olyannak adja magát, amilyennek a jó isten megteremtette Ez különben apai örökség : Kónyinak — így hívta valamikor az egész bácsiváros — nem is lehet más természetű fia, mint Kónyi Hugó. A charmerség őspéldánya volt az öreg Kónyi, akit azok is Kónyi bácsinak hívtak, akik húsz évvel öregebbek voltak nála. Ha férfit bájosnak lehet nevezni, akkor a parlamenti gyorsiroda egykori főnöke jogosabban viselhette ezt a jelzőt, mint sok fiatal leány. Ennek a szeretetreméltóságot és melegséget kisugárzó charme-nak köszönhette, hogy kiváló képességei oly hamar érvényesülhettek s hogy benső és bizalmas barátjukká lett azoknak a politikai nagyságoknak, akik valamikor oh boldog mull. oh sivár jelen ! — oly nagy számmal szerepeltek a magyar közéletben. Mindenki tudja, hogy az öreg Kónyi legbizalmasabb barátja volt az idősebbik Andrássynak (a fiatal is apai örökségkép hordta szívében az iránta való szeretetet), azokra az ovációkra is emlékszünk, mikor Szilágyi Dezső javaslatára a I. Ház egyhangúlag megszavazta neki negyvenöt éves korában a teljes nyugdíjat. Mikor Wekerle miniszterelnök lett, Hieronymi Károly, az akkori belügyminiszter, neki ajánlotta fel, Bérczik Árpád után, a sajtófőnökséget, de Kónyi bácsi, aki most már csak politikai dokumentumainak feldolgozásával akart foglalkozni, nem fogadta el az előkelő pozíciót. Mikor szembenülök Kónyi Hugóval s az édesapját említem, először látok a szemében valami szentimentális ellágyulást. - Az életemben — mondja elgondolkozva -csak azok az évek voltak szépek, melyeket szegény apámmal együtt töltöttem. Egészen kisgyerek koromban ő hallgatott ki a leckéimből, ő sétáltatott meg a gyönyörű gráci parkban, mikor nyugdíjaztatása után Stájerországban telepedtünk le, s nekem diktálta a A csütörtöki ,,nagy különféle" piac (Rockelfein.)