Színházi Élet, 1933. április 9–15. (23. évfolyam, 16. szám)
1933-04-09 / 16. szám
le a szentimentalizmusról (amiért igen hálás vagyok nekik). Ruhámról és kalapomról leplezetlenül nyilatkoznak. Látogatóimról nemkülönben. («Az az öreg szakállas, új fiú a háznál?») A telefont gyakran órákra megvonják tőlem, mert úgy találják, hogy túlzottan használom. Viszont, ha beteg vagyok, mellettem vannak, ha rosszkedvű vagyok, szórakoztatnak, ha sok a dolgom, amit lehet, elintéznek helyettem, háztartásban, komissziózásban, levélírásban, cikk-kopogtatásban. Aztán ezek a mai tizennyolc—húszévesek, meglepően és meghatóan igénytelenek. Mindennek örülnek, minden érdekli őket, mindig jókedvűek, tartózkodnak a nagy szavaktól, frázisoktól, önállóak és praktikusak, tárgyilagosak. Százszor jobban szeretem őket, mint a háború előtti szentimentálisakat és ezerszer, milliószor jobban, mint a háború utáni hangos, fölényes, álerotikus, álmondén, parkett és fegyház táncközött berúgottan ingadozó bártölteléket. Most veszem észre, hogy messzire elkalandoztam a darabtól, melyet pedig még szeretnék dicsérni. tovább Beregi Oszkár és Aknai Vilma ideális «veszedelmes korbeli» szülők. Turay Ida a darabból— Sohse fogom azt a csóköt elfelejteni Ákos Erzsi és Beregi Oszkár Belvárosi Színház: «Minden férj... » (Tóth Margit loto) — Ha nem szeretném magát, fiatalúr, nem járnék magával moziba Déghy Piri és Apáthy Imre (Tóth M. loto) 10