Szivárvány, 1946 (1. évfolyam, 1-31. szám)
1946-06-01 / 1. szám
4 4 MITM CtádMeM Párizsban sok-sok évtizedre, évszázadokra talán most dől el az emberiség sorsa. Megvalósulhat-e most, annyi dúlás és szenvedés után az örökbéke? Vagy olyan béke zúdul-e most is ránk, amely megint csak „fecsegés korszaka lesz két háború között?“ Tétován és riadtan fordul a tekintet Párizs felé. Lesz-e végre annyi ereje s hatalma a sebeiből még mindig bő sugarakban vérző emberiségnek, hogy megvalósítsa örök vágyát, az örökbékét ? A Szivárvány az ország s a világ néhány szellemi nagyságához fordult: adnának választ három kérdésünkre, melyek így hangzanak: 1. Megvalósíthatónak tartja-e az örökbékét? 2. Ha igen, milyen módon ? 3. Ha nem, miért nem ? Az egész világ, a feldúlt, vérző, rémült világ szívedobbanása riad ebben a három kérdésben. A beérkezett feleletek közül elsőnek Károlyi Mihály, a II. köztársaság volt elnökének és Karl Renner, az osztrák köztársaság elnökének válaszát közöljük. KÁROLYI MIHÁLY A II.MAGYAR KÖZTÁRSASÁG VOLT ELNÖKE A kérdés utópisztikusan hangzik. Sokkal óvatosabb, illetve tudományosabb volna, ha egyelőre csak a tartós békéről beszélnénk. Mint minden most, a béke kérdését is csak úgy lehet vizsgálni, ha figyelembe vesszük az adott társadalmi és történelmi feltételeket. Ellenkező esetben a jövendőmondás területére tévednénk, amit mindenáron el akarok kerülni. Nem hinnünk kell a békében, hardett harcolnunk kell érte. Ezzel elérkeztünk a második kérdéshez. A tartós béke legfontosabb feltétele a világgazdaság tervszerű rendezése. A nagy technikai fejlődés módot ad arra, hogy mindenütt a világon kevés munkával jólétet