Szolnok Megyei Néplap, 1955. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-01 / 257. szám

2 4 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP A német probléma — a biztonság megteremtésének részletkérdése — jelentette ki Molotov elvtárs a genfi értekezlet szombati ülésén Genf, októb­er 29. Iljicsov, a genfi értekezleten részvevő szovjet küldöttség szóvi­vője szombaton este sajtóértekez­leten ismertette az értekezlet har­madik ülésének lefolyását. Az ülé­sen, amelyen V. M. Molotov szov­jet külügyminiszter elnökölt, foly­tatták az első napirendi pont, — az európai biztonság és Németország — megvitatását. Az ülésen mind a négy külügyminiszter felszólalt. Dulles amerikai külügyminiszter, az első felszólaló arról beszélt, hogy a négy külügyminiszternek a kormányfők genfi értekezletén el­fogadott irányelvekhez kell tarta­niuk magukat, és hogy az európai biztonság kérdése szorosan össze­függ a német kérdéssel. Ugyanilyen álláspontra helyezkedett Pinay francia és MacMillan angol kül­ügyminiszter is. Dulles arra való hivatkozással hogy a szovjet javas­lat főleg az európai­ biztonság kér­désével foglalkozik és a Szovjetunió a német kérdésről csak később akar javaslatot beterjeszteni, azt állította, hogy a szovjet küldöttség nem teljesíti a kormányfők genfi értekezletén kijelölt irányelveket. Molotov szovjet külügyminiszter kijelentette: „A kormányfők genfi értekezletén elfogadott irányelvek kimondják, hogy a német kérdés összefügg az európai biztonsággal. A szovjet küldöttség elismeri ezt az összefüggést és ezért kissé vá­ratlan a nyugati külügyminiszte­reknek az az álláspontja, hogy a szovjet küldöttség csak az európai biztonság kérdésében nyújtott be javaslatot.“ Molotov újra kijelen­­tette, hogy a német kérdés tárgya­lásakor a szovjet küldöttség erre vonatkozó részletes javaslatot fog beterjeszteni. Dulles javasolta és javaslatát a nyugati külügyminiszterek támo­gatták, hogy az első pont további tárgyalását a nyugati javaslatok alapján folytassák. Molotov ezután kijelentette, hogy a nyugati külügyminiszterek még nem tettek érdemleges megjegyzést a szovjet küldöttség javaslataira vonatkozólag. A szovjet küldöttség – mondotta Molotov *— ab­ból in­dul ki, hogy az európai biztonság kérdése elsőrendű kérdés és a né­met probléma csak alárendelt rész­letkérdése a biztonság megterem­tésének. Ami a német kérdést illeti, a szovjet küldöttség szigorúan a négy kormányfő genfi értekezletén elfogadott irányelvekhez tartja ma­gát és ezen az alapon úgy véli hogy a német kérdéssel foglalkozó tanácskozásokon meg kell hallgatni az érdekelt feleket, a német nép képviselőit. A szovjet küldöttség — han­goztatta a továbbiakban Mo­lotov —­ már tegnap kijelen­tette, hogy amint sor kerül a német kérdés megvitatására,­­javasolni fogja a német nép képviselőinek meghívását a ta­nácskozásokra. Pinay francia és MacMillan an­gol külügyminiszter ezután meg­említette, hogy a szovjet küldött­ségnek a biztonságról benyújtott javaslata azonos a négy korm­ányfő genfi értekezletén előterjesztett szovjet javaslattal. Molotov erre a megjegyzésre vá­laszolva hangsúlyozta, hogy a kor­mányfők irányelveinek megfelelően a külügyminisztereknek meg kell­­ Tárgyalni­uk minden olyan javasla­tot, amelyet a kormányfők genfi értekezletén előterjesztettek. Ezért a külügyminisz­tereknek most az a fel­adatuk, hogy megtárgyalják többek között a Szovjetuniónak a négy kormányfő genfi értekezletén a biztonságról előterjesztett javas­latát is. Hangsúlyozta hogy a nyu­gati hatalmak azt az Eden-tervet terjesztették elő újra, amelyet az angol külügyminiszter már 1954 elején a berlini, külügyminiszteri értekezleten nyújtott be. Pinay és MacMillan ezután azt hangoztatta, hogy a NATO békés célokat szolgáló védelmi szövetség. Punay hozzátette, hogy a nyugati hatalmak nem hajlandók feloszlatni a NATO-t. Molotov kifejtette, hogy ha a NATO valóban védelmi szervezet lenne, akkor nem lett volna oka elutasítani a Szovjetunió felvételét, hiszen a Szovjetunió közismerten a békéért és a biztonság megszilárdí­tásáért küzd. Dulles amerikai külügyminiszter felszólalásában azt állította, hogy a NATO és a Nyugateurópai Unió kollektív biztonsági csoportosulá­­sok. Molotov ezzel szemben kijelen­tette­ ,ha elfogadnánk ezt a té­telt, akkor azt is el kellene ismer­nünk, hogy az első és a második világháború előtt­­ kötött különböző paktumok, köztük a hírhedt an­ti­­komintern-paktum is, kollektív biztonsági csoportosulás vagy szer­vezet volt. A történelmi tapasztala­tok azt mutatják, — hangoztatta a szovjet külügyminiszter, — hogy ezek a paktumok háborúhoz vezet­tek. Mi nem fogadhatjuk el Dulles­­ külügyminiszter úrnak ezt a té­telét.*’ , Molotov a továbbiakban a nyu­gati javaslatokkal foglalkozott. Han­goztatta, hogy a nyugati javaslatok pozitív jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a berlini külügyminisz­teri konferencián elfoglalt nyugati ál­lásponthoz képest lépést jelente­nek előre. A nyugati külügymi­niszterek mostani javaslataiban már helyet kapott az európai biz­tonság is. Ez a kérdés a berlini ér­tekezleten előlterjesztett nyugati javaslatokban még teljesen hát­térbe szorult­. Ezért kijelentjük, hogy a nyugati ál­láspont és a szovjet álláspont között bizonyos közeledés jött létre. De amikor elismerjük a nyugati javaslatok bizonyos pozí­­v olda­lait, meg kell állapítanunk, hogy e javaslatokban az európai bizton­ság megemlítése csak formai jel­legű, mert most sem emelik ki kellőképpen e fontos kérdés tény­leges jelentőségét. A szovjet kül­döttség úgy véli: a nyugati javaslatoknak az a legnagyobb fogyatékossága, hogy mindent egy célnak ren­delnek alá: annak, hogy az újrafelfegyverzett Németorszá­got bevonják a NATO-ba. A nyugati javaslatokban Német­ország újraegyesítéséről beszélnek. De a nyugati terv középpontjában tulajdonképpen nem ez a kérdés áll. Ha figyelmesen tanulmányoz­zuk a nyugati tervet, felismerjük, hogy e javaslatok nem segítik elő Németország újraegyesítését, legalább­ia nem úgy, hogy az összhangban lenne a német nép és az európai biztonság érde­keivel. A nyugati terv szerint az újra­egyesítésre csak akkor kerülhetne sor, ha eleve biztosítva lenne, hogy az egyesített Németország a NATO-hoz csatlakozik. A szovjet küldöttség felteszi a kérdést: való­­ban olyan Németország lebeg-e a tárgyalófelek szeme előtt, amely előre elkötelezi magát valamelyik ■ katonai tömbhöz? Mi olyan Németországot aka­runk — mondotta Molotov, — amely népének valóban sza­bad akaratnyilvánítása útján békeszerető demokratikus ál­lammá válnék. Mi úgy véljük, hogy Németország útját magának a német népnek kell szabadon kijelölnie. Nekünk az a kötelességünk hogy lehetővé te­gyük és biztosítsuk a német nép szabad ak­aratnyilvá­níílásait.­ Meg­győződésünk, hogy elsősorban az alapkérdésről, valamennyi európai ország és nem csak néhány állam biztonságáról kell tárgyalnunk. E kérdés megoldása feltétlenül elő­segítené a német kérdés rendezé­sét is. Ezért felvetjük a kérdést, megegyezhetünk-e abban, hogy a biztonsági egyezmény kérdését ne egyik vagy másik államcsoport, ha­nem valamennyi európai állam szem­szögéből tárgyaljuk, elsősorban azon államok szemszögéből, ame­lyek igen sokat szenvedtek a hit­lerista támadástól, és a jövőben feltétlenül meg akarnak akadá­lyozni minden agressziót a német milita­riz­m­us részéről. Felkérjük a nyugati küldöttséget, hogy fejtsék ki erről a véleményüket. Az ezután következett eszme­csere során elhatározták,­­hogy a külügy­miniszterek genfi értekezle­tének legközelebbi ülését hétfőn 15 órakor tartják meg. A hétfői ülésen megkezdik a harmadik napirendi pontnak, tehát a Kelet és Nyugat közti kapcsolatok kiépítése kérdésé­nek tárgyalását, ugyanakkor azonban folytatni fogják az első pont megvitatását is. Molotov szovjet külügyminiszter bejelentette, hogy a szovjet kül­döttség kiegészítő javaslatot ter­jeszt majd elő az európai bizton­ságról benyújtott javaslatához. lljicsov, a szovjet küldöttség szó­vivője a sajtóértekezlet végén utalt arra, hogy a harmadik napirendi pont mielőbbi megtárgyalásában a négy külügyminiszter már New York-i találkozásakor megegyezett. Az MTI genfi kiküldött tudósí­tója jelenti, hogy a szombati ül­és után­­ Mollottov szovjet külügymi­niszter félórás megbeszélést foly­tatott MacMillan angol külügymi­­niszterrel. Egy ember a munkástelepről írta: D. Beljajev 2 A mi telepünkön ta­­*­lajdonképpen csak decemberben kezdődött az Októberi Forradalom. A gyár legtágasabb műhe­lyében, a hengerdében gyűltünk össze és ott vá­lasztottuk meg a mun­kásbizottságot. A szónoki emelvényre — amelyet egy ócskavaskupac he­lyettesített — Kirill Miro­nov, egy köpcös, szakállas hengerész lépett fel első­nek. De még két szót sem szólhatott, mindenünnen kiáltások hangzottak fel: — <5 legyen az elnök!..­. —* Úgy van! Éljen Kir­illsa! — Éljen az elnök! Mironov segélykérően nézett körül, mondani akart valamit, de a mun­kások lelkes kiáltásai el­nyomták hangját. Csak a szája mozgásából gondol­hatta az ember, hogy az­zal kezdte: „Elvtársak!...” S már készült is a ha­tározat szövege, miszerint az üzem munkásai Kirill Mironovot „a termelés fe­letti munkásellenőrzést gyakorló bizottság” elnö­kévé választják. És amikor magasba len­dültek a kezek, hogy hely­benhagyják Mironov jelö­lését, csak akkor jutott végre szóhoz: — De hát, elvtársak! Nem lehet, hiszen én utcúm senki sem hallotta sza­vait. Odarohantak hozzá a „szónoki emelvényhez”, vállukra kapták és lelkes hurrázás közepette vitték a gyári irodához. Az egyik szoba ajtajára közben már ki is szegezte valaki a táblát: „Munkásbizottság”. Af végrehajtó bizott­­ság egy alkalommal elküldött Mironovhoz egy cédulával, 5 villanylám­pát kért a gyártól. Miro­nov elvette a papírt, fi­gyelmesen megnézte, az­tán engem­ kezdett vizs­gálni, tréfásan hunyo­rítva. — Mondd csak, kedves­­kém, jártál te iskolába? — Jártam. Most me­gyek az ötödikbe. — No, az szép dolog... És olvasni tudsz? — Tudok. — Igazán? — Istenbizony tudok, Kirill Szavelics. — Ne esküdözz, Lás­sam, el tudod-e olvasni mi áll ezen a papírba, amit hoztál. Akkor elhi­szem. Fogtam az írást és elol­vastam. — No, inézd csak, iga­­­­zán tudsz... Derék dolog . Hát írni tudsz-e? ! — Persze. — Ejha! Aztán, nendd t nem füllentesz? ! — Nem. No, majd meglátjuk Felvette az asztalról a tollat­, bemártotta a tin­tába és a kezembe nyom­ta. — Hát akkor írd oda a sarkába, hogy „Szjomin raktárnoknak. Adj ki a VB-nek öt lámpát.” Meg­van? — Meg. — Mutasd csak ... Fiz már igen! Derék fiú vagu, figyelmesen vizsgál­­gatta az írást, az­tán vette a tollat és na­gyokat szuszogva, minden erejét megfeszítve, hogy még a verejték is kiült a homlokára, odaírta csupa nyomtatott nagybetűvel, hogy „Kir. Mir” — ami nyilván azt jelentette, hogy Kirill Mironov. Sokáig simogatta a feje­met, a vasportól és­ tűztől feketére mart, kemény k­e­zével, s közben a papírt nézte. Aztán halkan meg­kérdezte: — Idefigyelj, kedves­ként, megtaníthatnál en­gem is írni-olvasni? .. Mert látod.­.­, elnöknek választottak... Aztán eb­ből ilyen baj származik. Emiatt az aláírás miatt Ki:K­i-Mi,rinek hívnak a tré­­facsinálók. Nekem meg ezen igazán nincs kedvem nevetni.­­.­­. Ettől kezdve sok téli es­­tén ültünk együtt Kirill Mironovval az ábécés könyv mellett. Tizennyolc tavaszán aztán az egyik ilyen estén Mironov külö­nös kedvességgel kínálta a teát, meg a fekete két­szersültet, majd megkér­dezte: — Mondd csak, idead­nád nekem ezt a köny­vet? — Nagyon szívesen, Ki­rill Szavelics. — Köszönöm. Tudod, vége a mi kettőnk esti egyetemének. Holnap in­dulok a frontra. A köny­vet elviszem, most már magam is eligazodom ben­ne valahogyan. * S­­c évvel később Szakszervezetek Há­za oszlopcsarnokában, békekongresszus szónoki emelvényén egy őszhajú borotváltarcú, keményte­­kintetű férfit láttam. La­pozgatott egyet-kettőt jegyzetei között, aztán be­szélt, hogyan harcolnak a szovjet emberek a béké­ért, a forradalom első nap­jától kezdve. Mikor lejött az emelvényről, odalép­tem hozzá, örömmel és m­eghatottan szorítottam ■ meg kezét. — Jó estét, „Kiri-Mi­V elvtárs! Késő éjszakáig kóbo­roltunk a moszkvai utcá­kon, s a munkástelep ok­tóberének emlékeit idé­­gettük, & 1056 november 1; NEMZETKÖZI SZEMLE Ismét Genf­ben Háromnapos tanácskozás után természetszerűen nem lehet fel­mérni egy korszakos jelentőségű nemzetközi értekezlet eddigi ered­ményeit. A genfi külügyminiszteri értekezleten is főként még csak az általános nyilatkozatok hangzottak el, a miniszterek amúgy igazában még nem mélyedtek el a konkrét kérdések megvitatásában, így tehát más nem maradhat hátra, mint értékelni az október 27-e előtt tör­tént eseményeket, mérlegelni, mi­lyen erőviszonyok között ültek asz­talhoz a négy hatalom megbízot­tai. A külügyminiszteri értekezlet előtti hetek legáltalánosabb pozitív vonása az úgynevezett genfi szel­lem térhódítása. A tanácskozás már­­ csak azé­rt is kedvező körül­mények között kezdte meg munká­ját, mert kötve van, méghozzá a kormányfők irányelveitől és ez le­hetőséget teremt arra, hogy a kon­krét kérdések megoldásában is előbbre jussanak. Külön ki kell emelni, hogy lényegében ezek a kormányfői irányelvek voltak a megtestesítői a „genfi szellemnek" A genfi szellem pedig lehetővé tet­te a további, az enyhülés irányába ható lépéseket, mint amilyen pél­dául a Szovjetunió kormányának több intézkedése volt. Az irány­elvek tették lehetővé, hogy hosszú esztendők után bizonyos keretek között mozgó, viszonylagos enyhü­lés jöhetett létre a diplomáciában s természetszerűleg ennek megfele­lően az államok kapcsolatában is ismételten hangoztatni kell tehát hogy ezeknek a tényezőknek na­­gyon is kedvezően kell halniok külügyminiszterek tanácskozására. Ugyanakkor a második genfi ér­tekezlet előtti helyzet másik sajá­tos vonása, hogy noha a­­ genfi szellem­ volt az uralkodó, korántsem az egyetlen, léteztek és hatottak más irányzatok is. Nem kis élénkséggel, aránylag rövid idő után működésbe léptek a negatív, visszahúzó erők, amelyek megint azzal fenyegettek, hogy befagyaszt­ják az olyan nehezen létrejött és sok sikerrel kecsegtető közeledést Hosszú lenne felsorolni a két genfi értekezlet között tapasztalhatott „hidegháborús” megnyilvánuláso­kat. A legjellemzőbb példa erre az angol Timesnek a külü­gyminiszteri értekezlet előestéjén megjelent ve­zércikke. Ez a tekintélyes angol lap, amely rendszerint, a brit kor­mány nézeteinek ad hangot, azt fejtegette, hogy ha alaposan dolgok mélyére nézünk, a nyugati hatalmaknak nem érdekük a fe­szültség további enyhítése, mert már az első genfi értekezlet is több kellemetlen következményt hozott számukra. Ennek az álláspontnak azonban gyakorlati megnyilvánulása is van mégpedig szoros ka­pcsolatban külügyminiszteri tanácskozással, nyugati diplomácia mind sűrűbben és mind követelőzőbben hangoz­tatta, hogy a második Genf lesz tu­lajdonképpen „próbaköve” a szov­jet politikának és hogy a szovjet diplomácia kiállja-e ezt az úgyne­vezett próbát, egyetlen tétre akarta feltenni az egész külügyminiszteri értekezletet: a német kérdés meg­oldására, méghozzá az atlanti poli­tika elképzelései szerint. Érdemes közelebbről szemügyre venni, mennyiben reális ez a politika­ egyáltalán van-e valamilyen alapja. Zaszlavszkij, az Új Idő című moszkvai hetilapban rávilágított a nemzetközi politikának hosszú, több évtizede létező két fővonalára. Az egyik olyan irányzat a múló il­lúziók tendenciája, a másaik a maradandó tények vonala. A mai helyzetre kivetítve ezt az „erőpoli­tika”, a „hidegháború” fenntartása múló illúzióknak felel meg, a helyzet reális felmérése, az ebből fakadó következmények levonása és ezen az alapon a megegyezés megteremtése az igazi maradandó tény, amit később az utókor is így értékelhet. Nem kétséges, hogy ez világos és józan elemzés. Annyira józan, hogy az eseményeket, logikailag követő egyes nyugati politikusok és szem­leírók is mindinkább alkalmazzák ezt a módszert, még akkor is, ha számukra kellemetlen következte­téseket kell levonniok. Walter Lippmann, a New York Herald Tribune kommentátora például le­szögezte, hogy a nyugati politiká­nak legnagyobb gyengesége „meg­merevedett helyzete”. Kifejti, hogy a Nyugat természetszerűleg rendel­kezik hatalmas katonai, gazdasági és politikai értékekkel és — írja „Bár lennénk olyan helyzetben, hogy ezeket a tárgyalások érdeké­ben felhasználhatnánk. Ez idő sze­rint azonban képtelenek vagyunk felhasználásukra, mert ezek az ér­tékek a­ merev és főleg érzelmi ala­pon álló kötelezettségeink miatt befagytak’. Nyilvánvaló, hogy Lippmann mi­re céloz. Az atlanti politikában való „megmerevedés” nem alkal­mas arra, hogy a genfi szellemben folytatott tárgyalásokon előnyöket hozzon, hiszen az a létalapja ennek a politikának, hogy egy feltétele­zett „erőhelyzet” alapján egyolda­lúan csak követeljen és ugyanak­kor n­e vegye figyelembe a vele szembeállított realitásokat. E politika illuzórikus voltára má­sok is rámutatnak. Andre Fon­taine, a Le Monde cikkírója is azt írja, hogy „Semmit sem ér m­ereven ragaszkodni valamilyen diplomá­ciai irányvonalhoz”, különösen akkor, ha mögötte nincs az az erő, amelyet feltételeznek neki. Fon­taine konkrétan rávilágít arra, hogy az atlanti politika hátterében ott áll az amerikai diplomáciának nem is kettő, hanem több vonala, a komolyra fordult angol gazdasági helyzet, és súlyos válságokkal küz­dő Franciaország. Magán a NA­­TO-n belül az utóbbi időben olyan események történtek, mint a ko­moly következésekkel járt török­görög civakodás és a párizsi kato­nai egyezményekre nem­ kis ha­tással lévő negatív saarvidéki nép­szavazás. A fent említett nyugatiak rávilá­gítanak a dolog másik oldalára is. Middleton a New York Timesben éppen a külügyminiszteri értekezlet előtt egy nappal írta meg nem kis keserűséggel, hogy most Genfbe „erős helyzetben” tulajdonképpen csak egyetlen ember érkezik és az Molotov. Ezt az erőt az általa képviselt tábor egysége, azonos akarata, közös célkitűzése jelenti és természetesen nem kis mérték­ben esik a latba ennek a tábornak a gazdasági és katonai ereje sem. A szovjet diplomácia nemzetközi tárgyalásokon nem szokott ezzel az erővel kérkedni, hanem ennek tu­datában higgadtan, következetesen, az összes lehetőségek számbavéte­lével törekszik a megegyezés eléré­sére. Nyilvánvaló, hogy most Genf­­ban a külügyminiszteri tárgyalások idején is hűséges marad ehhez a bevált módszerhez. Ez lehetővé teszi, hogy a „genfi szellem” ki­teljesedjék és az irányelvekből va­lóság legyen. Ennek semmi sem áll útjában, ha a túloldalon a múló il­lúziókkal felhagynak és helyette inkább a hasznosabb, célravezetőbb realitásokat választják. A béke­szerető emberiségnek az a remé­nye, hogy akárcsak júliusben, most is így lesz ez Genfben. Olvasd, tanulmányozd PÁRTÉPÍTÉS-t!

Next