Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-26 / 279. szám

2 Két konzulátus A távirati irodák nyomán a világsajtó előkelő helyen, de korántsem ordító címbetűkkel közölte, hogy Walter Scheel, a Német Szövetségi Köztársaság külügyminisztere Moszkvá­ba érkezett, amelynek vnukovói repülterén szovjet kollégája, Andrej Gromiko fogadta. A nyugatnémet külügyminiszter a szovjet fővárosban — néhány esztendeje egy ilyen hír még világszenzáció lett vol­na, ma már nem az. Nyomban hozzá is tehetjük: szerencsére nem az. Maga a tény, hogy a bonni diplomácia vezetője meg­szokott vendég Moszkvában, hogy mostani utazását már-már a rutin látogatások között emlegetik, jól érzékelteti a szovjet —nyugatnémet kapcsolatokban bekövetkezett pozitív vál­tozást. A rutin-látogatás kifejezés persze korántsem jelenti azt, hogy Walter Scheel jelenlegi útja nem fontos esemény. Hogy mennyire az, arra többek között a külügyminiszter lenin­­grádi kitérője is utal. Scheer a tervek szerint ötnapos tar­tózkodásából egyet a Néva-parti városban tölt. Ez már az itt felállítandó nyugatnémet konzulátus közvetlen és magas szintű előkészítése lesz. Erről a két ország már korábban megállapodott, éppúgy a hamburgi szovjet konzulátus felállításáról is. Tulajdonkép­pen a világ legtermészetesebb jelensége, ha két nagy ország nemcsak egymás fővárosában, hanem egy vagy több nagy­városban is képviselteti magát Ez több szempontból is hasz­nos és szükséges. Nem a Szovjetunión múlt, hogy a lenin­­grádi és a hamburgi konzulátus nem előbb született meg, hiszen nem a Szovjetunión múlt, hogy a két ország között csaknem negyedszázadon át olyan rosszak voltak a kap­csolatok. A két konzulátus közeli megvalósulása csak az egyik jel­képe annak, mennyi olyan dolog történt az utóbbi időben, amelyet hosszú időn át megakadályozott bonni részről a re­­vansista, semmiből nem tanuló vezetés. A Scheel-látogatás jelentőségét csak úgy lehet felmérni, ha egy pillantást vetünk az előzményekre és a jövő várható fejleményeire. Az előzmények — a kereszténydemokraták bonni bukásától a szovjet—nyugatnémet és a nyugatnémet— lengyel szerződésen át Brandt oreandai látogatásáig — köz­ismertek. A várható fejleményekre utal az európai bizton­sági konferenciával kapcsolatos pozitív állásfoglalások gya­rapodása, valamint az NDK és a nyugat-berlini szenátus közötti tárgyalások felgyorsulása. Ilyen körülmények között Scheer moszkvai tanácskozásai hozzájárulhatnak az európai légkör további javításához. (KS) Castro chi­ei bányászok között A chilei El Teniente rézbányában Erdel Castro késést fog a bányászokkal (Telei«» — AP­—MTI—­KS) Scheel Moszkvában Feszü­tlén Egyiptomban Az egyiptomi fővárosban érezni lehet a feszültség növekedésért. Anvar Szadat elnök két­­ hétvégi beszéde óta újabb és újabb intézke­déseket, rendeleteket hoz­tak. Ezek arról tanúskod­nak, hogy Kairóban nem zárják ki a harci cselekmé­nyek kiújulásának lehetősé­gét Megfigyelők véleménye szerint a Szuezi -csatorna mentén a helyzet feszült marad, de a harcok nem újulnak ki. Úgy vélik, hogy az egyiptomi vezetők élni akarnak az ENSZ közel-ke­­le­ti vitája adta lehetőségek­kel és az arab akcióterv el­készítését szorgalmazzák. Ezt a tervet az elkövetke­zendő hetek során vitatják meg. Scheer nyugatnémet külügyminiszter Moszkvába érkezett (jobboldalt). Képünkön: Gromiko szovjet külügyminiszter fogadja bonni kollégáját a vnukovói repülőtéren Kínai vietnami tárgyalás A Vietnami Demokrata- KB Politikai Bizottságának kus Köztársaság Pekingben tagja, a VDK kormányának tartózkodó párt- és kor­­elnöke vezet, szerdán este máng küldöttsége, amelyet vacsorát adott a kínai ven­ Pham Van Dong, a VDK déglátók tiszteletére. B­it—rhodesiai megállapodás Nagy-Britannia és Rhodesia megállapodott, hogy véget vet a két országot egymással szembeállító hatéves vitának. Ian Smith rhodesiai miniszterelnök (balra) és Alec Douglas-Home brit külügyminiszter Salisbury-ben tegnap aláírta az orszá­gaik kapcsolatát rendező dokumentumot (Telefoto — AP—MTI—KS) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP lecfe’s © Tanács A moszkvai Kremlben második napja tart a Szov­jetunió Legfelső Tanácsá­nak ülésszaka. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Ta­nács külön ülésen foglalko­zik a Szovjetunió 1971—75. évi ötéves népgazdaságfej­lesztési tervének kérdései­vel, valamint az 1972-es évi költségvetéstervezettel. Mind­két kérdést a szovjet kor­mány terjesztette a Legfelső Tanács elé. Csütörtökön tíz órakor megkezdődött a Szövetségi Tanács ülése. A Nemzetiségi Tanács ülésére délután ke­rült sor. A Biztonsági Tanács határozata Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa szerdán 14 szavazat­tal — az Egyesült Államok tartózkodása mellett — jó­váhagyta azt a határozat­tervezetet, amely felszóltja Portugáliát, hogy haladékta­lanul vessen véget a Szene­­gál-Guinea, jelenlegi gyar­­sítóknak és biztosítsa az önrendelkezési jogot Portu­­gál-Guin­ea, jelenleg gyar­mata lakosságának. Pompidou-Nixon A december közepére ki­tűzött Nixon-Pompidou ta­lálkozó híre a francia fővá­ros politikai köreiben élénk érdeklődést és bizonyos meg­lepetést keltett, mivel a ta­lálkozó előkészítése a leg­nagyobb titoktartás mellett folyt a Fehér Ház és az Elysée-p­alota között. Fran­cia félhivatalos körökben most arra utalnak, hogy a találkozó Nixon elnök kez­deményezésére jön létre. Ép­pen ezért remélni lehet, hogy a pénzügyi válság kér­désében némileg nyugalma­sabbá válik az amerikai ál­láspont, hiszen sem a Fehér Ház, sem az Elysée-palota gazdája nem kockáztatná meg az Azori szigetekre va­ló kirándulást, ha az elő­zetes puhatolózás során nem mutatkozott volna kilátás valamilyen kompromisszum­ra. INDENFELO SANTIAGO Fidel Castro kubai minisz­terelnök és az általa vezetett küldöttség szerdán látogatást tett a fővárostól mintegy nyolcvan kilométerre délre lévő El Tenientében, chilei rézipar második legnagyobb központjában. A kubai miniszterelnök megismerkedett a munkafo­lyamatokkal és szívélyes be­szélgetést folytatott a bányá­szokkal, beállt a rakodók közé, s maga is rakni kezdte a közel félmázsás rézöntvé­nyeket Az immár a chilei állam tulajdonában lévő üzem megtekintését követő­en a kubai küldöttség gyű­lésen vett részt, amelyen Fidel Castro méltatta a Chi­lei rézipar államosításának jelentőségét, beszélt a mun­kásságnak a termelésben és a forradalmi mozgalomban betöltött szerepétől. A látogatást követően a kubai delegáció a szomszé­dos Rancaguába látogatott, ahol a város stadionjában több ezer fős nagygyűlésen vett részt BELGRÁD Tito jugoszláv elnök kü­­­lönvonatán a csütörtökre virradó éjjel Temesvárról hazaérkezett Belgrádba. A romániai városban két na­pon át tárgyalt Ceausestuu államfővel. MADRID Alig több, mint egynapos madridi látogatásának első programpontjaként Schu­mann francia külügyminisz­ter csütörtökön este másfél órán át tárgyalt kollégájá­val, Lopez Bravova. Ez al­kalommal kizárólag a meg­nagyobbított Közös Piac és Spanyolország kapcsolatá­nak kérdései kerültek szó­ba. Később a külügyminisz­terek az európai biztonság­ról, a földközi-tengeri tér­ség helyzetéről és a Közel- Keletről is tárgyalnak. PEKING A Vietnami Demokratikus Köztársaság párt- és kor­mányküldöttsége, amely Pham Van Dongnak, a Viet­nami Dolgozók Pártja Köz­ponti Bizottsága Politikai Bi­zottsága tagjának, a VDK miniszterelnökének vezetésé­vel szombat óta hivatalos látogatáson tartózkodik a né­pi Kínában, pekingi látoga­tásának befejeztével csü­törtökön reggel Sanghajba utazott A VDK küldöttségét Sang­haj­­ látogatására Csou En- Laj, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottsága álland­ó bizottságának tagja, a Kínai Népköztársaság államtaná­csának elnöke, s több más kínai vezetői is elkísérte. Népszerűsödik a kommunista párt BUENOS AIRES Ebben az évben több, mint 17 ezren léptek be az Ar­gentin Kommunista Párt és az argentin KISZ soraiba, — jelentette a KP lapja a Neuestra Palabra, á 1071. BWelfibSüf 2& A rhodesiai alku Hat évvel ezelőtt, 1965. november 11-én jelentette be Ian Smith, a rhodesiai fehér telepesek kormányának elnö­ke az afrikai ország függet­lenségét. Ez az úgynevezett függetlenség azt jelentette, hogy a 230 ezernyi európai telepes teljesen megfosztja jogaitól a négymillió 750 ezer afrikai őslakost — és ez annyira nyilvánvaló volt, hogy még az angol kormány is tiltakozott, szankciókat alkalmazott Ian Smith ellen. 1965-től 1869-ig az ENSZ jó­részt papíron maradt határo­zatokkal, óvatos-felemás in­tézkedésekkel próbálta el­szigetelni és magatartásának megváltoztatására bírni a telepes kormányt, de siker­telenül. A gazdasági szank­ciókat elhatározták ugyan, de senki sem alkalmazta. Be­bizonyosodott, hogy a veze­tő tőkés hatalmak — miköz­ben megszavazzák a Rhode­siát elítélő határozati javas­latokat — tovább keresked­nek vele, ellátják mindennel, mert elsősorban gazdasági érdekeiket nézik, másodsor­ban szükségük van a rhode­siai rendszerre, Afrika egyik ceokolonialista csendőrére. Ian Smith 1970 márciusá­ban proklamálta a Rhodesiai Köztársaságot, s ezzel jelez­te, hogy inkább elszakad Nagy-Britanniától, de nem enged fajüldöző és gyarmati kizsákmányoló politikájából. A brit konzervatív kormány hosszas alkudozásokba kez­dett, hogy „kibéküljön” a rhodesiai rendszerrel. Lord Goodman államtitkár hos­­­szas tárgyalásai után most nyélbe ütötték az alkut Sir Alec Douglas-Home angol külügyminiszter, miután Ian Smith miniszterelnökkel együtt szerdán Salisburyban aláírta a megállapodást, vis­­­szautazott Londonba. Mit tartalmaz a brit­ Rho­desiai megállapodás? Szöve­gét még nam­ hozták nyilvá­nosságra, de lényegére kö­vetkeztetni lehet a nyilatko­zatokból, a kiszivárgott ér­tesülésekből. A legfontosabb: a Smith-rezsimet hivatalosan s elismerik, visszavonják a Rhodesia ellen elhatározott szankciókat és új gazdasági egyezményt kötnek vele. Ez arra vall, hogy a brit kor­mány visszakozott saját el­veitől is. Az a bizonyos „öt elv", amelyet korábban Rho­desiában szemben alkalmaz­ni akartak, kimondta, hogy az ország csak akkor válhat függetlenné, ha a kormány garanciát ad a lakosság af­rikai többségét illető jogok biztosítására. Smith nem­egyszer jelentette ki, hogy nem ismeri el ezt az elvet A mostani megállapodásban mégis szerepel egy olyan szakasz, amely előírja, hogy az alku érvényes­ségében szükséges a lakosság jóvá­hagyása. Hogyan történik ez? — ez a kérdés. A jelek ar­ra vallanak, hogy valam­i nincs rendben. Rhodesia ka­tolikus püspöke, aki ellenzi az afrikai lakosság jogfosz­­tottságát, Londonban ki­je­len­tette: ismervén a rhode­­s­iai helyzetet és rendszert, úgy véli, hogy mindenfajta brit—rhodesiai megállapodás csak az öt elv feladásával, az afrikaiak jogainak kiáru­sításával lehet egyértelmű. Maga Smith úgy nyilatko­zott, hogy az ország európai lakosai valószínűleg kielégí­tőnek találják majd a meg­állapodást. Nyilatkozott a hírhedt apartheid-politikát folytató dél-afrikai kormány­­fő. Vorster is, aki a fajül­döző „rokon-rendszer” és Nagy-Britannia megállapo­dását örömmel fogadta, gra­tulált mindkét kormánynak. Tömegtüntetés Londonban Sztrájkokkal és tömegtüntetésekkel fejezték ki a brit munká­sok a tömeges munkanélküliség miatt érzett haragjukat és elkeseredésüket. A legnagyobb tüntetés Londonban zajlott le, ahol a hatalmas tömeg a tory-kormány lemondását követelte (Telefoto — AP—MTI—KS) Ajándékozni mindig öröm Férfi mongol bárkából Zsebkendők Wilkinson borotvapenge Szo­lnofc* Sas­vári fert. 59/a Piactér 2460,— Ft-tól . .31­ Ft-tól 6.50 Ft Minden idényben vegye igénybe a CIcNIKUM PAVILON ÁRUHÁZÁT. Szolnok, Piae-téren, a Centrum Pavilon Tiszte gyapjú angol Import szövetek 488,- Ft-től - esek nálunk kaphatók ~ Női divatcsizmák .. .. .. 226,- Ft-tól Sanyó táskarádió - csak hálunk kapható - 1350,- Ft-tól

Next