Szózat, 1923. november (5. évfolyam, 248-272. szám)
1923-11-25 / 268. szám
16 Nem öröm már mozisnak lenni Volt idő, amikor a szegény pesti hajlandó bus elkeseredésében emigy sóhajtott fel, bár csak volna egy sarkikávéházam! A vágyakozó sóhajtás tárgya nemsokára egy jó Ímenő mozira változott, mint az életfogytiglan való életbiztosítás degszik!:]szilárdabb alapjára. Ma már régóta tőzsdeüzletekké váltak a kávéházak, de kénytelenek vagyunk azt is regisztrálni, hogy nem jó üzlet a, különben virágzóvá fejlett magyar moziipar sem. Sem az úgynevezett „bemutató“, sem a közép, sem a kicsiny mozgóképszínház. Ma alkalmoasak, volt beszélgetést folytatni az egyik legnagyobb „bemutató“ mozgóképszínház igazgatójával, aki a budapesti mozik gazdasági helyzetéről a következő érdekes kijelentéseket tette: — Egy nagy mozgószínház számadásának alapjaként napi három telt házat kell vennünk. Hogy mit jelent az: napi három telt házat összehozni, azt nemcsak a hozzáértő, hanem a színházlátogató laikus is könnyen beláthatja. Emberfeletti munkát, óriási hozzáértést, meg nem törő szorgalmat; nagy, körültekintő üzleti szellemet, szóval harcot, naponta megújuló küzdelmet a létért. És ha ezt a napi három telt házat eléri az ember, akkor hogyan államaik a számadások! — A bruttó jövedelem 18 százaléka már előre leesik a számításból, mert azt megeszi a vigalmi- és forgalmi adó. A jövedelem 40—45 százalékát teszi ki a filmkölcsönzés bére. 35 százalékot a reklám, a személyzet fizetése, a villanyszámla, házbér és egyéb üzemi költségemészt fel. Az ember tehát a legjobb esetben havi 3—7 százalékot keres. Az óriási tőkebefektetést számítva ez elenyésző csekélység. — Hogy miért olyan drága a film, mely a jövedelemnek csaknem felét emészti fel? Mert nekünk a kölcsönfilmet dollárértékben vagy frankban kell megfizetnünk. Magyar film még nincs s ami márkész, az nem versenyképes. A német, skandináv és amerikai filmetpedig dollárban kell megfizetnünk. Ha azt akarjuk, hogy a színház megteljék, jó filmet kell vásárolnunk, a jó film pedig a dollárba kerül. Másodrendű filmeket pedig a közönség természetesen nem néz meg. — Mi, akik nagy tőkékkel vagyunk kénytelenek dolgozni, nagy nehézségek árán bírjük a rusht, de a közép- és kis mozik nagy válsággal küzdenek. Annak a közönségnek, amely ezeket a mozikat látogatja — e ez a magyar középosztály—, sajnos, nincs pénze, a megélhetéssel küzd is még ezt a legparányibb szórakozást is nehezen engedheti meg magának. Hisz mi, „nagyok“, is csak úgy tudunk létezni, hogy kettenhárman veszünk meg egy-egy „slágert“ s együtt, egyszerre mutatjuk be. Egyébként legalább két hétig kellene egyfolytában egy filmet játszanunk. Ez pedig csak a legritkább esetiben sikerül. — A kis mozi, amely pedig ezelőtt igen jövedelmező volt, ma már egyáltalán nem üzlet. Az az állami könnyítés, hogy a vigalmi adót pausáléban fizethetik, csak ideig-óráig való segítség. Kereseti lehetőségeket kell nyújtani a közép- és munkásosztálynak, hogy pénze legyen és így jusson az ártatlan szórakozásra is. Ezeken a kis mozikon csak az az amerikai módszer segíthet, ha, ketten-hárman összeállanak s együtt tölcsönzik filmjeiket, így publikumukét is jobb előadásokkal szolgálhatják ki. — Sokat lendítene a magyar mozgószínházakon az Állami filmgyár létesítése is. Magyar filmeket kapnánk jó magyar színészekkel s nem kellene valután vásárolni idegen gyártmányokat. De magyar propagandacélokból is üdvös volna az az intézmény. — Sok tennivaló volna itt, nem is hiányzik a vállalkozó szellem, csak a gazdasági viszonyok ne walienednének ránk oly nyomasztó súllyal. — 1. Beküldött hírek Poiret a „divatkirály“ Budapesten Az öltözködés művészetéért lelkesedő előkelő ízlésű pesti közönségnek még élénken emlékezetében van Poiret mester, aki csodálatos divat-kreációivallázba ejtette a háború előtti Budapestet. Akkoriban nemcsak a bemutatott ruhák, hanem Poiret rendkívül érdekes egyénisége is mély benyomást tett nálunk. A háború után most először van módjában két előadásra Budapestre jönnie a parisi divatdiktátornak, aki 100 új kreációját Parisból magával hozott hölgyeken, a Poiret-cég manneemiumain mutatja be saját conferance- kíséretében a Renaissance Színházban, Poiret Bécsből érkezik, ahol szintén csak két előadást fog tartani és ahol a jegyeket már egy héttel előbb elővételben kapkodták szék Az előadások csak egy napon, december 5-én, szerdán d. u. fél 5 és 10 és fél órakor lesznek. A jegyeket hétfőtől kezdve árusítja a Renaissance Színház pénztára és az összes jegyirodák. * Szép Ernő „Lila akáca“ hatszor szerepel a Renaissance Színház e heti műsorán. Szép Ernő bájos darabjának, amelyet Ilosvay Rózsival és Törzs Jenővel a főszerepben, állandóan telt házak tapsolnak, pénteken lesz a 25-ik előadása. Szerdán Crom melynek remekműve, a „Csodaszarvas“ kerül színre. Most és jövő vasárnap délután „A trónörökös“ kerül színre a főszerepekben: Simonyi Máriával, Törzs Jenővel és Csortosal. * Ez év utolsó gyermekelőadása ma, vasárnap délután fél 4-kor lesz a Budapesti Színházban. A legszebb tündérrege, Csipkerózsika vagy a százéves pofon kerül színre. Jegyek a pénztárnál egész nap válthatók. * Az „Arany ember“ ma, vasárnap este 2 és 3800 koronás helyárakkal utolsó előadásul, kitűnő szereposztásban kerül színre a Budapesti Színházban. * A Vígszínház jövő heti műsorában a „Király“, a legmulatságosabb vígjáték, négyszer szerepel. Két este, kedden és szombaton, az Orvos dilemmáját játsszák ,csütörtökön pedig az Ivanov kerül színre. Most vasárnap délután az Úr szellejét adják, jövő vasárnap pedig a John Gabriel Borkmannunk lesz első délutáni előadása. * A Fővárosi Operettszínház jövő hetének eseménye a ,,Pompadour“ szerdai bemutatója lesz, amelyet lázas izgalommal várnak a közönség legszélesebb rétegeiben. A világhírű újdonságot a legnagyszerűbb szereposztásban és páratlanul fényes kiállításban mutatják be, Fali Leónak, az illusztris szerzőnek jelenlétében. A Pompadour előkészületei miatt hétfőn és kedden nincs előadás. Vasárnap lesz utolsó esti előadása a Három gráciánál, amelyet vasárnap délután is adnak. * Harmónia hangversenyei: (Jegy vasárnap d. e. is kapható.) Singer Ibolyka hegedűestélye ma lesz. (7. fél 6.) Collina Margarethe, a kiváló angol zongoraművésznő dec. 8-án adja nagy érdeklődéssel várt estélyét. (7. fél 9.) Ferenczy György, a kiváló fiatal zongoraművész, ki tavalyi hangversenyén nagy sikert aratott, ezidei I. estélyét dec. 14-én tartja meg felette érdekes műsorral. (V. fél 9.) * Schick Magda, kinek nemcsak táncművészetét, hanem kiváló színházi képességét is alkalma lesz közönségünknek megismerni, teljesen új műsora, egyetlen estélyét dec. 4-én adja. (V. fél 9. Harmonia.) * A Filharmóniai Társaság IV. bérleti hangversenye november 20-án (nyilv. főpróba 25-én) lesz dr. Dolmányi Ernő vezénylete alatt, Bokor Judit gordonkámű!vésznő közreműködésével. Műsor: Schulmann: Szimfónia G-dúr, d'Albert Gordonkaverseny és Dukas: A bűvészinas. Néhány jegy még Rózsavölgyinél kapható. * Strausz Adolf professzor, a híres orientalista Kelet-Európa tűzfészke című nagyérdekű előadásciklusát hétfőn d. u. fél 4 órakor az Urániában Törökország ismertetésével kezdi meg. Az előadást eredeti felvételek illusztrálják. * Hollandiáról tart előadást Sárossy Bella írónő szerdán d. u. fél 4 órakor az Urániában. * Dr. Cholnoky Jenő egyet, tanár „A hegyek pusztulásáról“ tart előadást (A föld) csütörtök d. u. fél 4 órakor az Urániában. * Dr. Oroszlán Zoltán a Szépművészeti Múzeum igazgató őre Olympia, Eleusis, Delphi-ről tart előadást (Antika városok és kultuszhelyei: III.) péntek d. u. fél 4 óraikor az Urániában. * Dr. Solymossy Sándor tanár Shakespeare drámaimeséi című ciklusának IV. előadását — A római tragédiák — szombaton d. u. fél 4 órakor tartja az Urániában. Operaház 7 Nemzeti 7 Városi Sz. 7 Víg V28 Magyar V28 Renaissances! Belvárosi Vas Király V28 Blana V28 Andrássy V28 Fővárosi 8Várszínház V28 Vas. Karenin Anna d.u.: Elnémult harangok e: Balatoni rege d. u.: Orpheus a pokolban este: Hasis d.u.: Az Úr szüli, este: A király délután és este: A vörös malom d. u.: A trónörök. este: Lila ákác Keksz, ny. lel. este: A nagy bariton d.u.: A bajadér id.u:Szépasszony A volt orosz cári kocsisa ballet egy. v. ját.este: A rózsalány délután és este: Aljas gazember Guszti stb. délután és este: A három grácia d. u.: Afelségen este: Jojó három vőlegénye Hétfő Nincs előadás Romeo és Julia Bohémélet A király A vörös malom Lila ákác Tavasz ébredéseA volt orosz cári ballet egy. v. ját. A rózsalány Aljas gazember Guszti stb Jojó három vőlegénye Kedd Manón Balatoni rege Parasztbecsület Hasis Az orvos dilemmája A vörös malom Lila ákác A nagy bariton A volt orosz cári ballet egy. v.ját A rózsalány Aljas gazember Guszti stb. Jojó három vőlegénye Szerda Palangó kisasszony IV. Henrik Orpheus a pokolban A király A vörös malom A csodaszarvas A jégcsap A volt orosz cári ballet egy. v.ját. A rózsalány Aljas gazember Guszti stb. Pompadour Jojó három vőlegénye Csili. Aida Balatoni rege Carmen Ivanov A vörös malom Lila ákác A nagy bariton A volt orosz cári ballet egy. v.ját. A rózsalány Aljas gazember Guszti stb. Pompadour Jojó három vőlegénye Pént.v Tosca Tévedések játéka Bajazzók, Hasis A király A vörös malom Lila ákác (25-ödször) A jégcsap A rózsalány Aljas gazember Guszti stb. Pompadour Jojo három vőlegénye Szoffll, Gianni Ichhicchi Mályv. királyk. Bábjáték A szevillai borbély Az orvos dilemmája A vörös malom Lila ákác A nagy bariton A rózsalány (50-ik előadás) Aljas gazember Guszti stb. Pompadour Jojó három vőlegénye Vas, Mignon d.u.: Az ujrokon este: Balatoni r. d. u.: Orpheus a pokolban este: A zsidónő d.u.: John Gabr. Borkmann este: A király délután és este: A vörös malom d. u.: A trónörök. este: Lila ákác d.u.: A hutaemb. este: A nagy bariton d.u.: János vitéz délután: Fi-Fi este: A rózsalány délután és este: Aljas gazember Guszti stb. d.u.: A három grácia . este: Pompadour d.u.: Az iglói este: Jojó húron vőlegénye E hétenVilágedényáruház Budapest, Vili. kerület, Népszinház utca 29. szám olcsón 6 személyes likőrkészlet... 6 személyes boroskészlet . az USK 6 személyes vizeskészlet . 4.800 K-tól 4980 K-tól 9.500 K-tól 0 szem. ebédlőkészlet girlanddal 98.000 K-tól Porcellán csésze aljjal .. .. .. 1.500 ll-tj Széntartó (finom lakkozott).. .. 7.900 K-tól Konyhafelszerelések legnagyobb választékban és legolcsóbb áron I' 1923 NOVEMBER 25 VASÁRNAP HA VAN ^ „ QimwnmmAWA Egyedüli készítője IV, Váczi-utca 54 GYÖRFFY IMRE es díszítő és Kaas Ivor-utca 12. sz. Eau de Cologne Margit legkedveltebb kölni viz BSNTIST Fira Bajit SX.f Ráday-utca 5« Kálvin-tér Amerika] reform mifogspecialitások, fogházát, fogamét, fogtisittiit. Kik- és magintisztviseletnek usedék engedmény. Intését nyitva. 8 órától 7-ig. Vsai*. -3 óriig... ünnepnap fafaragászati és az összes amatőr iparcikkek Fischer Lászlónál Budapest, Kammnerma,vér-u. 3. Árjegyzék: 300 koronabélyegért legjobban értékesítheti és olcsón vásárol Takács Jánosnál A hamisért is minden hirdetett árnál többet fizet. Ha bútorát előnyösen és jól akarja beszerezni, tekintse meg Ribárszky Műbútoripari Rt mintatermeit, Erzsébet-körút 38 Maga csunája brimolinnal politúros szobáit,amikor az eredeti bútorai ne okozzanak gondot. Az B WRTÜItm ILf brinolinnal se tegye tönkre drága ipt '5?T* uj fényét varását ®j£ -3-tolja vissza pár óra alatt az „POS/A-szal bútorainak,autójának és minden politurozotts lakkozott értékeinek-Üvegje (Mm ). Gyártja György és Somogyi, Budapest Vili, Üllői-id ötvennégy.Telefon: József 102-M.Helyben házhoz számijuk. Kérje mindenütt. Viszonteladóiénak külön engedmény Öltönyt, kabátot, női kosztümöt, reverendaszövetet, zelirt, chiffont, vásznat vásároljon az EGYHÁZMŰVÉSZETI ÉS ÁRUFORGALMI RÉSZV.TÁRS. RUHÁZATI ÜZINETÉBEN, IV. VERESS PÁLNÉ UTCA 18. sz. Ugyanott úri és papi szabóság — Olcsó áraki CCLESIA Zongorát, pianinót vegyen, Reményi Mihály míg elsőrendű zongora-telepét meg nem látogatta Budapesten, VI., Király-utca 53. sz. Régi zongorák megvételnek vagy becseréltetnek, ELVESZETT Bérkocsis-utca, József-körút, Nemzeti Színház tájékán, vagy a 6-os valamoson egy ezüst Heréküt Jósziva megtaláló adja le azt nagy jutalom ellenében a kiadóhivatalba, evvel nagy bajból ment ki egy szegény munkásasszonyt.