Tér és forma, 1932 (5. évfolyam)
V. évfolyam, 9. szám - A Debreceni Köztemető és a „Tér és Forma”
nagyobb és legünnepélyesebb temetéseket szokták megrendezni és amely vidéki városok vásártéri mázsálóját juttatja az ott összegyűltek eszébe. És a remek fekvésű farkasréti temető egymás fölé rakott szűk sikátort képező ravatalozói, elrendezésükben, mint formaadásukban és részleteikben az ilyen természetű kulturátlanságnak és szívtelenségnek kirívó példái. Jobb érzésű emberből csak a méreg és düh érzését válthatják ki ezek az „építészi alkotások", amelyek a hivatali tervezésnek igazi mintapéldái.A Debrecen város önmagát tisztelte meg, amikor a város polgárainak végső pihenőül szolgáló temetőkertet kultúrájának, gondolkodásának megfelelően alakította. Úgy az egész elrendezés, mint a ravatalozó és halotthamvasztóház tervezőjének, Borsos Józsefnek tudását és hozzáértését dicséri. Borsos József a magyar temetőbe magyaros stílusú halottasházat akart emelni. Magyarosat abban az értelemben, ahogy a magyaros építőstílust húsz év előtt értelmezték, amikor a Kós Károly körül csoportosuló építészek az erdélyi parasztépítő kultúrájából tanultak, az akkor épült budapesti iskolák legjava, az Állatkert szeretetreméltó pavillonjai e törekvések ékesen szóló példái. Sokszor hallani, hogy Kós Károly és barátai Lechner Ödön útját követték. A magam részéről úgy vélem, hogy ők a zseniális mester gondolatát továbbfejlesztették. Míg Lechner Ödön a századforduló értelmében korszerűen alkotott — elvetette a hamis anyagokat és a szerkezeteket nem tagadta el, hanem megmutatta! S az így kialakult épületre a magyar népies ornamentika végtelen gazdagságát szórta, addig az erdélyi iskola a legtovább fejlődött magyar építészet szerkezeti és formai, térbeli és tömegbeli világát tekintette kiindulópontnak. Én úgy látom, hogy ez az irány az, amelyhez Borsos József a debreceni ravatalozóháznál odacsatlakozott, ez az a művészeti felfogás, amelyet magáénak vall és amelyet megvalósított. Kitűnő segítségre lelt városa téglagyárának csodaszép anyagában, a kongó téglában, annak patinás színeiben, mélytüzű kénes fényeiben. Mindig szeretem hangsúlyozni azt, hogy napjaink építészeti mozgalmai abban is eltérnek az előző évtizedekétől, hogy a mai építészek nem akarnak mindenáron csupa-csupa egyéni stílust megteremteni, nem helyeznek súlyt arra, hogy amit terveznek, egészen más legyen, mint az, amit kartársaik művelnek. Akarunk tanulni és tudunk tanulni — és ezt nem szégyeljük. Legszebben bizonyítja ezt Borsos József esete: egyfelől az erdélyiekre támaszkodik - másfelől azonban bátran felhasználja azokat az eredményeket, amelyeket Rerrich Béla a debreceni kongó-téglával elért, így például a. árkádsor kétkét csavart pillérének formaadása teljesen Szegedre mutat. Húsz év előtt a kritika diadalitta- Borsos József: A debreceni köztemető ravatalozó- és halotthamvasztó-épülete. Kivitelezte Szél Géza és Fia, Debrecen Aufbahrungs-Gebäude und Krematorium in Debrecen Foto Seidner - Arról nem is szólva, hogy a fővárosi temetkezési üzemnek alkalmazottai a halottat és az annak tiszteletére hozott virágokat miként kezelik. A dunaparti zsákosok ehhez képest gyengéden és esztétikus mozgáskultúrával bánnak a reájuk hízott termékekkel.