Tanácsok Lapja, 1960 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1960-01-14 / 1. szám
Interjú s ablakból látni a várost, a tetőket, falakat. Sztálinvárost látni mindig friss öröm. Eszményi kedves, nem lehet megunni. Megcsalni sem — amint az interjú során kiderült, Sztálinvárost vendégül hívta Dimitrovgrád. A látogatók küldöttségében ott volt Tóth Gyula elvtárs, a Fejér megyei Tanács elnökhelyettese és Tapolczai Jenő elvtárs, a Sztálinvárosi Tanács elnöke. Útiélményeikről beszélgettünk velük. Elmondták már, hogy a baráti városnak 45 ezer a lakosa, van színháza, két gimnáziuma, szélesvásznú mozija, azt is, hogy gyönyörű parkot teremtett a társadalmi munka, amelyet úgy szerveznek bolgár barátaink, hogy valamennyi fiatal harminc önkéntes órát dolgoz szombat-vasárnaponként, úgynevezett brigádmunkában szülővárosáért. Kedves képet festettek a „papucsos” diákról. Az iskolákban nem szabad cipővel lépni a tantermekbe. A sáros lábbelik türelmesen várnak a folyosón, amíg kis gazdáik begyre szedik a tudományt. Csinos kis papucsokban üldögélnek a megejtően tiszta tantermekben és abban játszanak a „zsibongóban” is. Megtudtam, hogy a Cserno More partján sem kevésbé csinosak a nők, mint a mi Velencénk környékén. És szinte számban éreztem ízét a fűszeres, bő zsírban sütött kebabcsinának, a pikáns szirénének, a hűs kiszelemljákónak, oly jó ízűen meséltek róla. Emlékezéseikkel bejártam Neszebert, Burgaszt és a nagy emlékű Sipka-szorost. Nemcsak a vendégszeretet és a már jól ismert bolgár kedvesség jelezte a sztálinvárosiak iránt táplált barátságot, hanem ennél többre, mindenre kötelező önfeláldozó készség is: az ellenforradalom harmadik napján ezren jelentkeztek dimitrovgrádiak önként fegyveres harcra, hogy segítséget hozzanak a magyar munkáshatalomnak. A küldöttség megállapodást kötött a vendéglátókkal arra, hogy kicserélik a városrendezésben és építésben szerzett tapasztalataikat, megszervezik együttműködésüket a sportban és a kulturális élményekben, kölcsönösen utcákat neveznek el Dimitrovgrádban és Sztálinvárosban — és húsz jó tanuló úttörőgyerek üdül majd csereképpen a Feketetenger és a Balaton partján. Szóval a mieink beleszerettek — Dimitrovgrádba. Mégsem lettek hűtlenek Sztálinvároshoz. A város Rhodopen túl is velük volt. Amit láttak, hozzá hasonlították, aminek örültek, az ő szemével örvendeztek. És nekem, bevallom, ezért nem sikerült az interjú. Mert mi dolog az ,hogyha én a bolgár tanácsi struktúráról kérdezek, akkor csak éppen megemlítik, hogy ott járások nincsenek és 35 okruzs azaz megyei tanács irányítja a vidéket — és máris hazai dolgokra fordítják a szót. Például arra, hogy Dimitrovgrádban a kereskedelem, a vendéglátóipar és az üzemétkeztetés egy vállalat, illetve tröszt és azon keresztül érvényesül a tanács irányítása —, és mennyire hasznos volna ez sztálinvárosi körülmények között is. A városban ugyanis több szerv is irányítja a vendéglátóipart: a reprezentatív egység vendéglátóipari vállalat (ez tanácsi), megyei üzemélelmezés, FMSZ, MÁV utasellátó. Mennyivel olcsóbb dolog volna és egyszerűbb és a lakosság napi életéhez közelebb álló, ha mindezt az tartaná kézben, akinek az emberek helyi szükségleteiről gondoskodni elsősorban feladata, a tanács. A nem ez volna az első tapasztalat, amely az ilyesfajta átszervezés hasznosságáról meggyőz. 1954 óta a nyolc óvodának és a hét bölcsődének egy közös raktára van. A konyhákban csak az aznapi adag lehet és ha több is akad, az annak a jele, hogy az előírt mennyiséget nem használták fel. Könnyebb tehát az ellenőrzés, hogy az üzemeltetés egyszerűbb és olcsóbb voltáról ne is beszéljünk. Azáltal, hogy az óvodákat megkímélték a raktárolástól és egy kézből intézik ellátásukat, lett az óvoda tulajdonképpen teljes kapacitással pedagógiai intézmény. Vagy egy másik tapasztalat: 1959 második felében a köztisztaság, a kertészet, a parkgondozás, a temetkezés, a járda- és útjavítás egy kézbe került, tanácsi kézbe. Azóta nem esik meg, hogy a park hulladékát a járdára dobálják a köztisztaságiak, a járdát tisztogatván pedig visszadobálják a szemetet a parkba. Ezek a tapasztalatok, bár nyilvánvalóan meggyőznek arról, hogy ami természete szerint egy kalap alá tartozik, annak ne köszönjünk puhakalappal, s micisapkával meg svájcival egyszerre, mégis jólesik látni, hogy mások, éppen a bolgárok hasonló tapasztalatokkal szolgálnak. És a románok is. A küldöttség nagy tetszéssel látta Orasul-Sztálinban, hogy a kommunális jellegű vállalatokat a tanács egy kézben fogja össze: az ingatlankezelést, a vízgáz és világítás szolgáltatást és a csatorna karbantartást. Ilyen gondolatokkal telt az interjú, végül is magamnak tettem fel egy kérdést. Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb a város elnöke és a megyei tanács elnökhelyettese bulgáriai útjuk során? És feleltem is magamnak legjobb érzésem szerint: sztálinvárosi tapasztalatokkal. — ST — BULGÁRIÁRÓL • SZTÁLINVÁRUSBAN Kiskereskedelmi Vállalat és a Karcag környéki Kiskereskedelmi Vállalat megszüntetését. Ugyancsak a tanács döntése nélkül határozták el a Szolnok Megyei Iparcikk Kereskedelmi, a Szolnok Megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat, mint új szakvállalat létrehozását is. Az ilyen módszerek, melyek nem a törvény szellemén, hanem „szokásjogon” nyugszanak, nem erősítik, hanem ellenkezőleg, csorbítják a választott testületek tekintélyét. Újszerű, hasznos és megszívlelendő volt tehát az a felhívás, melyet a megyei tanács intézett a megyei vbhez: a jövőben meg kell szüntetni ezt a gyakorlatot, s olyan ügyekben, amelyek a tanács hatáskörébe tartoznak, a vb nem hozhat döntést. Helyes volna immár tételesen is összefoglalni: melyek azok az ügyek, amelyeket döntés végett kimondottan a tanácsülés hatáskörébe kellene utalni. Mint módszer, s mint útjára induló helyes gyakorlat feltétlenül említésre méltó a Szolnok megyei Tanácsnak az az igénye, hogy a vb-elnök a vb munkájáról szóló beszámolóját kritikusabb igénnyel készítse és adjon képet a vb valamennyi tagjának egy-egy határozat kapcsán végzett irányító, ellenőrző és szervező tevékenységéről is. A kívánság jogos és indokolt, különösen, ha a beszámoló időnként kiegészül az alsóbb szintű választott testületek és vb-k egy-egy jelentős határozata kapcsán végzett irányító, ellenőrző és szervező tevékenységével. Miért helyes ez a módszer? Hasznossága elsősorban abban van, hogy előmozdítja, kifejleszti a sokoldalú munkakapcsolatot a különböző szintű tanácsok között, másrészt növeli a tanácstagok széleskörű információját, aktivitását és nem utolsósorban megszünteti a végrehajtó bizottság beszámolóinak formális jellegét. A választott testületek tekintélyét erőteljesen növelné az a gyakorlat, ha a tanács időnként a vb tevékenységének vizsgálatára ideiglenes bizottságot hívna életre, s ez a bizottság terjesztené elő jelentését a tanácsülésen a vbnek a két tanácsülés között végzett tevékenységéről. A Szolnok megyei Tanács ülésén megfontoltan és reálisan elemezte a szakigazgatási szervek tanácsülésen történő beszámoltatását. Helyes volt az az észrevétel: az utóbbi időben a vb-határozatok nagy része nem az alsóbb szintű kollektív testületek szervezési feladatait részletezi, hanem inkább az osztályok szakfeladatainak tüzetes megjelölésében merül ki. A szakigazgatási szervek tanácsülési beszámolóiban is inkább a részkérdések kapnak hangot, az osztály munkájának egésze viszont elsikkad. A szakigazgatási szervek az utóbbi időben olyan jogokat vindikáltak maguknak, hogy azok birtokában szinte „páholyból” szabják meg: mit kíván az osztály a tanácstól, a tanácstagoktól — holott a helyes sorrend éppen ennek a „meghonosodott” gyakorlatnak a fordítottját követelné. Mint módszer helyesnek tűnikaz a tanácsülésen elhangzott javaslat, hogy egyegy szakigazgatási szerv tanácsülési beszámolóját ne az illetékes osztály, hanem az állandó bizottság terjessze a tanácsülés napirendjére. Az állandó bizottság így már eleve érdekeltté válik, hogy az osztály munkájának egészét vizsgálja és javaslataival valóban élénk, érdemi vitát, konzultációt nyisson a napirend felett. A tanácsülés munkájában — mint már elöljáróban jeleztük — fontos helyet kapott az egyoldalúság, a gépiesség és a formalizmus veszélyének leküzdésére való felhívás. Igen pozitív vonása volt a tanácskozásnak, hogy ezt az alapvető tartalmi kérdést így fogalmazta meg: az államhatalmi szerv nemcsak az ülések tartama alatt létezik! A tanács a tanácsülések között is él és tevékenykedik. Operatív tevékenységét ülései között a tanácstagokból alakított különböző bizottsáságok segítségével látja el. Meg kell jegyeznünk, hogy a megyei tanács javaslattevő, véleményező és ellenőrző szervei, az állandó bizottságok ma már egyre inkább teljesítik a tanácstörvényben előírt kötelezettségüket. Munkamódszereik csiszolódnak, javaslataik egyre szakszerűbbek és alkalmasak az átfogó megyei elemzésekre. A tanács észrevétele azonban az volt — s ez igen megszívlelendő: — az áb-k tevékenységének fő iránya a jövőben ne csak az operatív ellenőrzésben öltsön testet, ez ugyanis a szakosztályok feladata. Semmi értelme, hogy az áb-k az osztályokkal párhuzamosan tevékenykedjenek. Ez a munkamódszer nem szünteti meg azt a deformálódott stílust, amely elhanyagolja a szervező, irányító munkát, s a kollektív testületek feladatainak meghatározása helyett a szakigazgatási szervek teendőit részletezi. A helyes módszer abba az irányba mutat, hogy az állandó bizottságok távolabb nemnek és lássanak az osztályoknál. Elemzéseikkel mélyebbre hatoljanak, mint a szakigazgatási szervek, ne részletkérdéseket, hanem egész szakterületek helyzetét vizsgálják. Egyszóval látókörüket ne csak egyes üzemek, hanem egyes iparágak, a szakterület egészének vizsgálódása, a szakterületet irányító osztály össztevékenységének elemzése töltse be. Ehhez a jogos igényhez azonban meg kell teremteni a feltételeket is. Helyes tehát, ha az áb-k elnökei rendszeresen birtokába jutnak a szakterület hivatalos közlönyeinek, a párt- és kormányhatározatoknak, s kézhez veszik a miniszteri utasításokat, amelyek az egyes szakterületetekre vonatkoznak. Elengedhetetlen követelmény, hogy az állandó bizottságok rendelkezzenek szakterületük gazdasági eredményeivel, a tervszámokkal és a szakosztályok munkaterveivel. Az ipari állandó bizottság például e módszer segítségével majd valóban a jó gazda gondosságával kísérheti figyelemmel a tanácsi ipar helyzetét. A pénzügyi állandó bizottság a költségvetési okmánnyal, s a költségvetés végrehajtásának ütemterveivel a kézben valóban képes lesz az osztály munkájának átfogó ellenőrzésére. Cikkünkben a Szolnok megyei Tanács helyes kezdeményezéseiről szóltunk. A realitástól azonban messze elkanyarodnánk, ha nem jegyeznénk meg: az állami élet demokratizmusának teljes kibontakoztatása egyöntetű erőfeszítést, párhuzamos kezdeményezéseket igényel a különböző tárcáktól is. Ma még egyre-másra jelennek meg olyan minisztériumi utasítások, amelyek egy-egy célfeladat megoldására különböző „bizottságok” életrehívását sürgetik (így például a gyermek- és ifjúságvédelmi bizottság létrehozása stb.). A tárcák sajnos még sokszor elfeledkeznek arról, hogy az államhatalom helyi szerveiben, a választott testületekben a bizottságok adottak. A művelődésügyi állandó bizottság, szakemberekkel megerősített aktívahálózatával közösen, vajon nem volna képes a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátására? Véleményünk szerint az a járható út, ha a különböző bizottságok feladatait szép sorjában átruházzuk a tanácsok állandó bizottságaira. A tanácsok tekintélyét, az állami élet demokratizmusának további növekedését jelentené ez is. E cikk keretében nincs módunkban több más módszerbeli kérdésre kitérni. Az igazság kedvéért azonban bátran leszögezhetjük: a Szolnok megyei Tanács tagjai eredményesen alkalmazzák, s töltik meg tartalommal a tanácstörvényt. Ez az év minden bizonnyal ismét gazdag eredményekkel örvendezteti meg a Szolnok megyei tanácstagokat. S a nemes hivatásért a fizetség az üzemi munkások, a felemelkedés útját választó termelőszövetkezeti parasztok és az értelmiségiek megbecsülése lesz. Perlai Rezső A mecseki erdőgazdaság a termelőszövetkezetekért A mecseki erdőgazdaság, az ország legnagyobb ilyen üzeme, nagy részt vállal a termelőszövetkezeti építkezések támogatásából. Az elmúlt évben 900 köbméter épületfát termeltek ki az erdészetek és ebből 57 favázas növendékmarha-istállót, sertésfiaztatót, illetve juhhodályt építettek a gazdaságoknak. A tékesi Új Élet Tsz-ben az erdőgazdaság műszaki dolgozói maguk építettek fel egy 50 férőhelyes növendékmarha-istállót. A hivatali mód túl kérdés tíz község vezetőihez — 2. — Tizennégy Néhány kérdéssel a községi és járási vezetők közötti emberi kapcsolatokat kutattuk. Természetesen erről igen nehéz képet alkotni, de — úgy véljük — a válaszok többékevésbé jelölik a problémákat. Amit nem helyettesíthet a hivatali fegyelem Ki volt már a vezetők közül a lakásán? — erre a kérdésre hatan válaszoltak úgy, hogy még egyik sem, s egy mondta azt, hogy nála már valamenynyien megfordultak Két vezető otthonában Bella elvtárs járt, Szegváriné és Sutyinszki egyet-egyet keresett fel. Ki ismeri a járási vezetők közül a feleségét? Három feleséget egyik vezető sem ismer, kettőt csak egyegy, négyet kettő-kettő. Két feleséget ismernek valamenynyien. Hogy mi az értelme és célja e kérdéseknek és válaszoknak? Semmiképpen sem annak a helytelen gyakorlatnak a felelevenítése, amely beavatkozott a vezetettek magánéletébe ... Ilyen beavatkozásra nincs hatáskörük és soha ne is legyen. De azt megtudhatjuk a válaszokból, hogy a kapcsolat közöttük csak hivatali vagy emberi is? A következő kérdés már félreérthetetlenül a lényeget kutatja: Volt-e már meghitt, bizalmas beszélgetése a járás valamelyik vezetőjével? — Nem ... Jólesett volna, de nem ért rá senki... — S rajta kívül még hárman válaszolnak nemmel. Négy válaszolt igennel: — Bella elvtárssal együtt járunk az Akadémia levelező tagozatára. — Amikor iskoláról hazajöttem, Szegváriné érdeklődött, hogy s mint volt ott, hogyan gondolom ezután... — Amikor Budapestre indult iskolára... Hárman tehát az iskolát, a tanulást említik, egy az ellenforradalom utáni időket. — Az ellenforradalom után volt ilyen beszélgetésünk... Én akkor azt hittem, annyira le vagyok járatva, hogy nincs értelme visszaállni. Dumitrás elvtárs velem, Szegvári elvtársnő pedig a feleségemmel beszélt... Két válasz határozatlan: „Valamennyivel” — mondta az egyik. — „Volt, de nem olyan nagy terjedelmű beszélgetés”. — Nyilván másként értelmezték a kérdést. Azt nem mondhatjuk, hogy három lépés a távolság a járási és a községi vezetők között. De meghitt, emberi közelségnek sokszor még híjával vannak. Pedig lehet bármilyen hivatali fegyelem, bármilyen jól megalapozott és kialakított ügyrend és munkamegosztás, bármilyen hivatali tekintély — nem tudja vezetőt és vezetettet olyan szorosan összefűzni, mint a meghitt, őszinte emberi kapcsolat. Amikor az eszével és a szívével is érti egyik a másikat. Olvasni és látni a látókört, a kulturális érdeklődést sem könnyű mérni. Mégis megpróbálkoztunk vele, így vallottak a községi vezetők: — A titkár elvtársnő már érdeklődött ilyesmi után ... — Sutyinszki elvtárssal már többször is beszélgettünk róla. — Személyesen még nem beszélgettünk ilyesmiről a járási vezetőkkel. De a járási pártbizottságon már volt szó róla egy értekezleten. — Járási elnöki értekezleten vetődött fel, hogy ilyen dolgokban is részt kellene venni. — Rendszeresen van róla szó, csak időt nem adnak hozzá ... Tehát volt már szó könyvről, kulturálódásról. De hogy túlságosan nagy jelentőséget nem tulajdonítottak ennek azt az is mutatja, hogy mindenki máshol hallott és másképpen beszél róla. Néhány érdekes összevetés: A békéscsabai Jókai Színházban a megkérdezettek közül heten még nem öten már voltak (az öt közül kettő a pártiskolával, de kétszer talán még egyikük sem). Vajon semmiféle összefüggésben sincs ez a színház látogatottságával? S hol kezdje a tanács színházának megismertetését, megkedveltetését, ha nem a saját berkeiben? Ha ehhez hozzátesszük, hogy hárman még Pesten sem voltak színházban, hatan csak egyszer — közülük is az egyik operettet, a másik egy népi együttest látott —, kialakul a kép. S vajon mennyire ismerik az országot? A Balatont négyen még sohasem látták, ketten csak a felszabadulás előtt rampácsolás és fegyvercsörgés közepette, egyikük csak néhány órára jutott el oda. Hárman voltak tulajdonképpen a magyar tenger partján. Sztálinvárost heten még csak fényképről ismerik — négyen már jártak ott, közülük egyik csak átutazóban. Akad olyan tanácselnök, aki a felszabadulás óta saját megyéjén kívül csak egyetlen várost látott, Mohácsot. Vajon, hogyan beszélhetnek a szocializmus építéséről azok, akik még nem láttak úgyszólván semmit sem abból, amit a szocializmus épített? Mennyire növelné a községi vezetők önbizalmát, látókörét, tekintélyét, ha országlátott emberek lennének? — Sokat beszélünk a munkásokról, a munkásosztályról, de még Magyarországon igazi nagyüzemben nem volt soha — mondja egyikük. Apróságnak tűnik, első pillanatban talán meg is mosolyogják, hogy ezt szóvá tesszük. De gondolkozzanak el egy kissé s be kell látniuk: nem is olyan mellékes dolog ez! Mert hát lehet-e a szocializmust csak könyvekből tanulni? Még egy, tíz közül heten még nem voltak üdülni sohasem, hárman voltak már — egyszer. — Egy alkalommal felajánlották, de akkor nem fogadhattam el, mert a feleségem gyereket várt... — Ezzel egyúttal válaszol arra a kifogásra is, hogy „hiába kapacitáljuk őket, nem mennek.” Persze, most joggal kérdhetik: jó, jó, minden igaz, de hogyan változtassunk rajta? Receptet ne várjanak. El kell ismerniük, hogy a községi vezetők csak úgy állhatnak helyt, csak úgy felelhetnek meg a növekvő követelményeknek, csak úgy irányíthatják a falu kulturális életét, ha maguk is olvasnak, látnak és művelődnek. S ha ezt nemcsak szavakban, hanem valójában is elismerik, meglelik a módját is. Mert nem lehetetlen és megvalósíthatatlan közös színházlátogatás vagy tanulmányút szervezése... A válaszok tanulságát abban summázhatjuk, hogy a hivatali keretek szűkek, elégtelenek az igazi vezetéshez. Túl kell lépni rajtuk. Emlékezetbe vésődő látogatások, meghitt, őszinte emberi közelség, a vezetők látókörének tágítása, a könyv, a művészetek megszerettetése — másod- vagy harmadrangú dolognak látszanak, valójában pedig jelei az újnak, a fontosnak, a lényegbevágónak. Hivatali módszer és hivatali szemlélet nem juthat fel arra a magaslatra, ahová mi most törekszünk. Ezért kell túllépni rajtuk. Gallé Tibor Új bekötő utak a tsz-községekben A Hazafias Népfront Veszprém megyei Bizottsága az elmúlt év őszén számos tszközséggel kötött szocialista szerződést útépítésre. A bizottság mellett működő, jobbára mérnökökből és építész szakemberekből alakult, műszaki csoport 23 termelőszövetkezeti község bekötő útjainak tervét és mérési munkálatait végezte el társadalmi munkában. Az elmúlt hetekben 10 községben fejezték be az útépítést. A bakonyi és Balaton menti községekben helyi kő- és kavicsbányákat nyitottak és a termelőszövetkezeti tagok maguk fuvarozták be az anyag nagy részét Vas megyében ugyancsak a Hazafias Népfront megyei bizottsága szervezte meg a társadalmi munkát, a gazdasági épületekhez vezető bekötő utak létesítésére. Bükön, Gércén, Sasköveskúton, Egyházashollón és Pósfán már kész az új út. Az eddig végzett társadalmi munka értéke megközelíti a 750 ezer forintot.