Tanító, 2013 (51. évfolyam, 1-10. szám)
2013-01-01 / 1. szám
Csillag Ferenc Párhuzamos történetek a partnerség titkaiból Ünnepek után A z emberek két nagy csoportra oszthatók, az egyikbe azok tartoznak, akik nagyon szeretik a családi ünnepeket, különösen a decemberieket: jön a Mikulás, nem sokkal később a karácsony, majd az évbúcsúztatás; sokat van együtt a család, s a néhány kötelező szabadnap igen-igen kellemesen telik el. Együtt ünnepelnek, vendégeket fogadnak vagy vendégségbe mennek, s az otthon töltött órák is jó hangulatban telnek. A másik csoportba tartozók viszont nem szeretik ezt az év végi ünnepsort. Megpróbálnak ugyan megfelelni az elvárásoknak, de minden gesztusuk árulkodó üzenet álláspontjukról. Az ilyen családokban nehéz gyereknek lenni. Nehéz, mert a gyerekek szeretik ezeket a napokat. Tudják minden barátjukról, osztálytársukról, hogy náluk hogyan ünnepelnek. Irigykedve vagy szomorúan összegzik a hallottakat, s szomorúan állapítják meg, hogy náluk mennyire mások az ünnepnapok. Elsősorban nem az ajándékok mennyiségére, minőségére panaszkodnak. Inkább az összehasonlítás fáj, mert már egészen ifjan átélik a családon belül felerősödő feszültségeket. Az ünnepnapok kényszerű összezártsága sok-sok feszültséget idézhet elő. S milyen rossz a szerető szülőt, anyát, apát némának, levertnek látni, illetve a veszekedéseiket végighallgatni. Az ilyen jeleneteknek rendszerint indulatos ajtócsapódás vet véget, s az egyik felnőtt szinte kimenekül a lakásból. Órák telnek el így, nyomott hangulatban. S a visszatérés után is - sajnos — miden ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt. A gyerekek ilyen körülmények között elvesztik a családi biztonságérzetüket. Hát lehet ilyen körülmények között ünnepi napokról beszélni? A következő két történet is családok funkciózavaros működéséről szól. Mindkettő az ünnepek utáni napokban teljesedett ki. Kérem, figyelmesen olvassák, s ha megérintette önöket a téma, beszélgessenek róla kollégáikkal és a szülőkkel is. / ■ Új helyzet, új megjelenési forma A ma hatodikos Léna érdekes gyerek. A közösségében mindig is a megmondók között tartották számon. Már 1-2. osztályos korában is véleményt nyilvánított. Margó néni, a tanítója az egyik szülői értekezlet nyilvánossága előtt is megemlítette, s a következőket mondta az akkor 2. osztályos kislányról: „A gyerekek sokat tanulnak egymástól, ez örvendetes. Sajnos azonban Léna, aki okos, értelmes kislány, gyakran olyan hangot üt meg, amely ellenpélda a társai előtt. Néhány napja például, amikor a nyelvtanfüzetét visszakapta, a teljes közösség előtt felháborodva így szólt: „Azért az nincs rendben, hogy jobb osztályzatot kap valaki, mint az, akiről lemásolta a dolgozatát, így Márti is, aki rólam másolt... ” Mindenki meglepetten hallgatta a tanítónő szavait. Léna anyukája legszívesebben elsüllyedt volna. „Csak nem szem előtt lenni! ” - gondolta magában a mama. Amúgy is igen visszahúzódó természetű embernek tartotta mindenki, aki ismerte. Amikor hazatért, elővette a lányát, és számon kérte a történteket. - Anya, mondd, te nem lennél szomorú vagy haragos, ha felfedeznél egy rossz értékelést? Márti nekem be is vallotta, hogy amit csak tudott, rólam másolt - magyarázkodott még mindig felháborodottan a kislány. - Kislányom, de te a tanító néniben töltötted ki a haragodat. Másképpen kellett volna fogalmaznod, tapintatosabban. - Nem hagyom magam, küzdök az igazamért! - jött azonnal az indulatos válasz. Léna családjában akkoriban még nagyon kellemes volt a hangulat. A szülők békét varázsoltak otthonukba. Sokat beszélgettek a családi asztal mellett. Az a négyes fogat a szülők és a két gyerek: Léna és a nála két évvel idősebb testvér, Viktor figyelt egymásra. Az iskolában azonban Léna, ahogy erről már említést tettünk, vállalta a megmondó szerepet. Barátnői még a szemébe is mondták: „Léna, te az igazság bajnoka vagy!” - ám ez nem elismerést fejezett ki, sokkal inkább gúnyos felhangnak foghatta fel, aki hallhatta, s inkább az el nem fogadást érzékeltették megjegyzésükkel az osztálytársak. Lénát azonban ez kevéssé sem zavarta. Margó nénit Ica néni követte 3-4. osztályban. Ő megtalálta az eszközt, amivel ideig-óráig hatni lehetett Lénára. Szorgalmazta nála az egyéni munkákat. Ha csak lehetett, engedte, hogy keressen, kutasson, egyedül készüljön fel különféle feladatokra. Léna nagy élvezettel fogadta ezeket a munkákat. Az értékelést hitelesnek érezte, mert Ica néni őszintén megmondta, ha hiányzott valami, de nem fukarkodott a dicséretekkel sem. Nehezebb volt azonban a helyzet, ha csoportban kellett együttműködnie a többiekkel. Egy-egy versenyfeladat megoldása közben például egyáltalán nem biztatta, segítette a társait, inkább csepülte őket. Azonban mielőtt a helyzet elmérgesedett volna, a tanítónő igen komolyan kézben tartotta az irányítást, így a nyílt konfliktusok elmaradtak. Közben otthon valami megváltozott. A család ritkábban ült le beszélgetni, későn járt haza az apa, így az esti beszélgetések ritkultak. A hétvégi közös programokból is kimentette magát. A család nem igazán értette a változást, hiszen munkahelyet nem váltott, feladatai nem növekedtek. Különösen Léna hiányolta az apját. Közel egy éven át tartott ez a furcsa állapot - a kislány már túl volt a 10. születésnapján, amikor egy vasárnapi ebéd igen különösen alakult. Mindannyian ott ültek az asztal körül, amikor is az apa a következőket mondta: - Ma ebédelünk ilyen körben együtt utoljára. Anyátokkal szétválnak útjaink. Ti is érzitek, hogy a kapcsolatunkban nincs minden rendben. Benneteket nagyon sze